Budapest, I. kerület, Szent György utca
További képek a Fotólistában

Alternatív, helyi címek:Bonfinius, Antonio Bonfini

Budapest
I. kerület, Szent György utca
Az újjáépített Stöckl-lépcső felső szintjén, az Oroszlános udvar felé eső oldalon.

Felállítás2021. szeptember 16.
Avatás2009. január 21.

Göröntsér Vera
2021.11.21. 16:33
Már két lapon is szerepel, szeptemberben átadták az elkészült Lovardát, így a Csikós udvart is és az oda vezető Stöckl-lépcsőt. [1] A lépcső két oldalán 1945-ig egy-egy mellszobor állt. Bonfiniét ismertük, a reneszánsz év alkalmából pótolták és azóta a közelben állt. A Hauszmann program részeként most Marsigli szobrának másolatával együtt eredeti helyükre kerülhettek vissza.
Ahogy olvastam róla, rámozdultam, de sajnos csalódás ért. A szobrok mögött délutáni fényorkán várt, a fényképek lehangolóak voltak. A Marsiglit-másolat műlapját megcsináltam, de másnap újra nekiindultam, de délelőtt. A helyzet közel ugyanaz. Nagy terület, a Csikós udvar felett (a szobrok mögött) csak kék ég, tükröződések, fotózhatatlan (azóta nem volt kedvem publikálni).
Amire nem számítottam, akkor a Borfesztivál vert (rengeteg) sátrat a környéken. Első "szövődményként" nem akartak beengedni a területre. Kis csellel mégis sikerült, de ott botladoztam a sátrak, kitett székek és hívogató plakátok között. A szobrokhoz alig lehetett hozzáférni és igencsak kihívás volt olyan fényképet készíteni, amibe nem lóg bele az aktuális turista-hívogató esemény.
"Antonio Bonfini (1427–1502) Magyarországon tevékenykedő humanista történetíró, aki Mátyás király meghívására érkezett hazánkba 1486-ban. Életműve, a Hungaricum rerum decades IV et dimidia (A magyar történelem négy és fél könyve) a magyar történelem első nagy humanista feldolgozása."
A szobor története ismert az előzmény lapról, de összefoglaló olvasható a forrás cikkben is.
Az 1934-en avatott, Farkas Zoltán által készített szobor megsemmisült/eltűnt (?) Szerencsére 1935-ben állítottak egy másodpéldányt Olaszországban, Bonfini születési helyén. Hosszú idő elteltével utóbbi alapján volt lehetőség a hiteles másolat elkészítésére, ami Fáskerti István nevéhez fűződik.[1] Így sikerült pótolni az alkotást a Reneszánsz év záró eseményeként szervezett avatásra.
Most, a két szobor újbóli elhelyezésekor az alkotás új, Marsigli mellszobra talapzatával egyező, ún. vörösmárvány posztamenst kapott – immár a harmadikat.
Mint érzékelhető, a korábbról ismert történet (kapcsolt lap) és a mostani, hivatalos ismertető némileg eltér (ld. a kérdőjelet fenn). Érdekes, hogy ezen az alkotáson most nincs felirat, de a korábbi talapzaton volt. Sajnos, nem derül ki, ki-mikor-mire alapozva rögzítette a maga történetét
Források:
[1] Átadták a Csikós udvart: https://index.hu/kultur/jardasziget/2021/09/16/atadtak-az-ujjaepitett-budavari-lovardat-es-a-csikos-udvart/?fbclid=IwAR2VKr-3h_QlwffUTxS0DhAUSC3uP6qtnjcBw6SZJV6IUyKs6H9NFlhgsXI

Cím alapján hasonló

"Bonfini" c. alkotás fotói Budapest településről

Feltöltő
Azonosító
464908
Feltöltve
2021.10.30. 19:27
EXIF információk...
SONY / DSC-HX60
ƒ40/10 • 1/320 • 6.5mm • ISO80

Felhasználási jogok
Nevezd meg! - Ne add el! - Ne változtasd! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Göröntsér Vera 21.10.30. 19:27

"Bonfini" c. alkotás fotói Budapest településről

Feltöltő
Azonosító
464906
Feltöltve
2021.10.30. 19:27
EXIF információk...
SONY / DSC-HX60
ƒ50/10 • 1/200 • 11mm • ISO80

Felhasználási jogok
Nevezd meg! - Ne add el! - Ne változtasd! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Göröntsér Vera 21.10.30. 19:27

"Bonfini" c. alkotás fotói Budapest településről

Feltöltő
Azonosító
464907
Feltöltve
2021.10.30. 19:27
EXIF információk...
SONY / DSC-HX60
ƒ40/10 • 1/60 • 6.5mm • ISO80

464927
Feltöltve
2021.10.30. 19:33
EXIF információk...
SONY / DSC-HX60
ƒ35/10 • 1/1000 • 4.3mm • ISO80

Göröntsér Vera 21.10.30. 19:33

464926
Feltöltve
2021.10.30. 19:33
EXIF információk...
SONY / DSC-HX60
ƒ35/10 • 1/640 • 4.3mm • ISO80

464922
Feltöltve
2021.10.30. 19:33
EXIF információk...
SONY / DSC-HX60
ƒ35/10 • 1/1600 • 4.3mm • ISO80

464924

464909
Feltöltve
2021.10.30. 19:27
EXIF információk...
SONY / DSC-HX60
ƒ56/10 • 1/400 • 6.5mm • ISO80

Felhasználási jogok
Nevezd meg! - Ne add el! - Ne változtasd! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Göröntsér Vera 21.10.30. 19:27

"Bonfini" c. alkotás fotói Budapest településről

Feltöltő
Azonosító
464911
Feltöltve
2021.10.30. 19:27
EXIF információk...
SONY / DSC-HX60
ƒ50/10 • 1/400 • 6.5mm • ISO80

Felhasználási jogok
Nevezd meg! - Ne add el! - Ne változtasd! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Göröntsér Vera 21.10.30. 19:27

"Bonfini" c. alkotás fotói Budapest településről

Feltöltő
Azonosító
464914
Feltöltve
2021.10.30. 19:28
EXIF információk...
SONY / DSC-HX60
ƒ45/10 • 1/400 • 6.5mm • ISO80

Felhasználási jogok
Nevezd meg! - Ne add el! - Ne változtasd! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Göröntsér Vera 21.10.30. 19:28

"Bonfini" c. alkotás fotói Budapest településről

Feltöltő
Azonosító
464915
Feltöltve
2021.10.30. 19:28
EXIF információk...
SONY / DSC-HX60
ƒ50/10 • 1/250 • 9.8mm • ISO80

Felhasználási jogok
Nevezd meg! - Ne add el! - Ne változtasd! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Göröntsér Vera 21.10.30. 19:28

"Bonfini" c. alkotás fotói Budapest településről

Feltöltő
Azonosító
464913
Feltöltve
2021.10.30. 19:27
EXIF információk...
SONY / DSC-HX60
ƒ40/10 • 1/60 • 6.5mm • ISO80

Felhasználási jogok
Nevezd meg! - Ne add el! - Ne változtasd! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Göröntsér Vera 21.10.30. 19:27

"Bonfini" c. alkotás fotói Budapest településről

Feltöltő
Azonosító
464912
Feltöltve
2021.10.30. 19:27
EXIF információk...
SONY / DSC-HX60
ƒ40/10 • 1/125 • 6.5mm • ISO80

Felhasználási jogok
Nevezd meg! - Ne add el! - Ne változtasd! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Göröntsér Vera 21.10.30. 19:27

"Bonfini" c. alkotás fotói Budapest településről

Feltöltő
Azonosító
464917
Feltöltve
2021.10.30. 19:28
EXIF információk...
SONY / DSC-HX60
ƒ45/10 • 1/160 • 7.8mm • ISO80

Felhasználási jogok
Nevezd meg! - Ne add el! - Ne változtasd! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Göröntsér Vera 21.10.30. 19:28

"Bonfini" c. alkotás fotói Budapest településről

Feltöltő
Azonosító
464918
Feltöltve
2021.10.30. 19:28
EXIF információk...
SONY / DSC-HX60
ƒ35/10 • 1/250 • 4.3mm • ISO80

Felhasználási jogok
Nevezd meg! - Ne add el! - Ne változtasd! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Göröntsér Vera 21.10.30. 19:28

"Bonfini" c. alkotás fotói Budapest településről

Feltöltő
Azonosító
464919
Feltöltve
2021.10.30. 19:28
EXIF információk...
SONY / DSC-HX60
ƒ40/10 • 1/400 • 4.3mm • ISO80

Felhasználási jogok
Nevezd meg! - Ne add el! - Ne változtasd! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Göröntsér Vera 21.10.30. 19:28

"Bonfini" c. alkotás fotói Budapest településről

Feltöltő
Azonosító
464921
Feltöltve
2021.10.30. 19:30
EXIF információk...
SONY / DSC-HX60
ƒ45/10 • 1/125 • 8.3mm • ISO80

Felhasználási jogok
Nevezd meg! - Ne add el! - Ne változtasd! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Göröntsér Vera 21.10.30. 19:30

"Bonfini" c. alkotás fotói Budapest településről

Feltöltő
Azonosító
464920
Feltöltve
2021.10.30. 19:30
EXIF információk...
SONY / DSC-HX60
ƒ35/10 • 1/250 • 5mm • ISO80

Felhasználási jogok
Nevezd meg! - Ne add el! - Ne változtasd! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Göröntsér Vera 21.10.30. 19:30

"Bonfini" c. alkotás fotói Budapest településről

Feltöltő
Azonosító
464910
Feltöltve
2021.10.30. 19:27
EXIF információk...
SONY / DSC-HX60
ƒ40/10 • 1/500 • 6.5mm • ISO80

Felhasználási jogok
Nevezd meg! - Ne add el! - Ne változtasd! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Göröntsér Vera 21.10.30. 19:27

"Bonfini" c. alkotás fotói Budapest településről

Feltöltő
Azonosító
464916
Feltöltve
2021.10.30. 19:28
EXIF információk...
SONY / DSC-HX60
ƒ50/10 • 1/160 • 9.8mm • ISO125

Felhasználási jogok
Nevezd meg! - Ne add el! - Ne változtasd! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Göröntsér Vera 21.10.30. 19:28

"Bonfini" c. alkotás fotói Budapest településről

Feltöltő
Azonosító
464928
Feltöltve
2021.10.30. 19:33
EXIF információk...
SONY / DSC-HX60
ƒ35/10 • 1/640 • 4.3mm • ISO80

Felhasználási jogok
Nevezd meg! - Ne add el! - Ne változtasd! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Göröntsér Vera 21.10.30. 19:33

"Bonfini" c. alkotás fotói Budapest településről

Feltöltő
Azonosító
464923

464925
Feltöltve
2021.10.30. 19:33
EXIF információk...
SONY / DSC-HX60
ƒ35/10 • 1/1250 • 4.3mm • ISO80

464929

Összesen 24 fotó

Műlap története

3 perce
A főszerkesztők Példás műlapnak szavazták meg a "Bonfini" feltöltésünket!
25 órája
Göröntsér Vera publikálta "Bonfini" c. műlapját!
Ebben a listában időrendi csökkenő sorrendben nyomon követheted a műlap változásait, bővüléseit és minden lényeges eseményét. Ez a publikus lista minden látogatónk számára elérhető.