Miskolc-Miskolctapolca, Pazár István sétány 1.
További képek a Fotólistában

Állapot: Áthelyezve innen

Alternatív, helyi címek:Női akt, Tavasz
Angol cím:Nude or Spring sculpture

Miskolc-Miskolctapolca
Pazár István sétány 1.
Miskolctapolcán a fürdő épülete előtti parkban állt az alkotás.

Elbontás2007
Felállítás1935

Utód
Akt
Ády
2021.10.29. 13:18
A 19-20. század fordulójától kezdődött meg Görömböly-Tapolca (később Miskolctapolca) igazi fejlődése és már igazi üdülőövezetté vált, 1934-ben aztán hivatalosan is üdülőhellyé minősítették. A terület díszítésére a gyógyfürdő épületével szemben felállítottak egy szép kútszobrot. A vízmedence szélén álló fiatal női akt életnagyságú mészkő alakját Sóváry János szobrászművész készítette. Az alkotónak, ez volt az első köztéri szobra.
A fürdő történetének eddigi legnagyobb bővítése zajlott az ezredfordulón, mely közel hét évig tartott. A bővítés a szobrot is érintette, ekkor helyezték át az új helyére. [1][2]

"Sóváry Jánosnak ekkorra már kiforrott, egyedi stílusa van, amely a klasszikus, görög és római tradíciókból merítve a női alak plasztikus megfogalmazásában teljesedik ki. A fiatal, karjait a feje fölé emelő nő szobra szépen illeszkedik környezetébe. Felállítását követően nem sokkal már szinte állandó szereplője lesz a fürdőt hirdető képeslapoknak is...." [2]
Források:
[1] Szobor története: https://www.google.com/url?sa=t&rct=j&q=&esrc=s&source=web&cd=&ved=2ahUKEwjOhNLMm-_zAhUz57sIHbFHAcQQFnoECAIQAQ&url=https%3A%2F%2Fhermuz.hu%2Fwp-content%2Fuploads%2F2021%2F01%2Fbook_home_LVIII-LIX_WEB_16_hajdu.pdf&usg=AOvVaw0_oddxFFCdAeRhLSbt-xjs
[2] Barlangfürdő: http://barlangfurdo.hu/furdotortenet
További linkek
Sóváry János életrajza: https://www.kozterkep.hu/adattar/lexikon_szocikk/4204

Ády műlapja

Kapcsolódó
Álló nő

Cím alapján hasonló

Archív fotók

"Akt" c. alkotás fotói

Alkotó
Település
Miskolc-Miskolctapolca
Feltöltő
Azonosító
464468
Forrás
fentröl.hu
Évszám
1973
Feltöltve
2021.10.27. 16:51
Képinfó
Archív fotó

Felhasználási jogok
Nevezd meg! - Ne add el! - Ne változtasd! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Ády 21.10.27. 16:51
1973, Archív felvétel

"Akt" c. alkotás fotói

1959.
Alkotó
Település
Miskolc-Miskolctapolca
Feltöltő
Azonosító
131099
Forrás
Képeslap
Évszám
1959
Feltöltve
2013.02.19. 10:48
Képinfó
Archív fotó

Felhasználási jogok
Nevezd meg! - Ne add el! - Ne változtasd! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Ády 13.02.19. 10:48
1959, Archív felvétel
1959.

"Akt" c. alkotás fotói

Alkotó
Település
Miskolc-Miskolctapolca
Feltöltő
Azonosító
464724
Forrás
Képeslap
Évszám
1955
Feltöltve
2021.10.29. 11:47
Képinfó
Archív fotó

Felhasználási jogok
Nevezd meg! - Ne add el! - Ne változtasd! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Ády 21.10.29. 11:47
1955, Archív felvétel

"Akt" c. alkotás fotói

Alkotó
Település
Miskolc-Miskolctapolca
Feltöltő
Azonosító
335604
Forrás
Facebook - M@M csopor
Feltöltve
2018.12.16. 20:51
Képinfó
Archív fotó

Felhasználási jogok
Nincs engedély

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Spisák Anita 18.12.16. 20:51
Archív felvétel

"Akt" c. alkotás fotói

1959.
Alkotó
Település
Miskolc-Miskolctapolca
Feltöltő
Azonosító
161768
Forrás
Képeslap
Évszám
1959
Feltöltve
2014.04.04. 14:26
Képinfó
Archív fotó

Felhasználási jogok
Nevezd meg! - Ne add el! - Ne változtasd! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Ády 14.04.04. 14:26
1959, Archív felvétel
1959.

"Akt" c. alkotás fotói

1952.
Alkotó
Település
Miskolc-Miskolctapolca
Feltöltő
Azonosító
131095
Forrás
Képeslap
Évszám
1952
Feltöltve
2013.02.19. 10:22
Képinfó
Archív fotó

Felhasználási jogok
Nevezd meg! - Ne add el! - Ne változtasd! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Ády 13.02.19. 10:22
1952, Archív felvétel
1952.

"Akt" c. alkotás fotói

1956.
Alkotó
Település
Miskolc-Miskolctapolca
Feltöltő
Azonosító
131100
Forrás
Képeslap
Évszám
1956
Feltöltve
2013.02.19. 10:56
Képinfó
Archív fotó

Felhasználási jogok
Nevezd meg! - Ne add el! - Ne változtasd! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Ády 13.02.19. 10:56
1956, Archív felvétel
1956.

"Akt" c. alkotás fotói

1960.
Alkotó
Település
Miskolc-Miskolctapolca
Feltöltő
Azonosító
131098
Forrás
Képeslap
Évszám
1960
Feltöltve
2013.02.19. 10:40
Képinfó
Archív fotó

Felhasználási jogok
Nevezd meg! - Ne add el! - Ne változtasd! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Ády 13.02.19. 10:40
1960, Archív felvétel
1960.

"Akt" c. alkotás fotói

1958.
Alkotó
Település
Miskolc-Miskolctapolca
Feltöltő
Azonosító
156510
Évszám
1958
Feltöltve
2014.01.29. 23:20
Képinfó
Archív fotó

Felhasználási jogok
Nincs engedély

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Spisák Anita 14.01.29. 23:20
1958, Archív felvétel
1958.

"Akt" c. alkotás fotói

Alkotó
Település
Miskolc-Miskolctapolca
Feltöltő
Azonosító
463151
Forrás
Családi fotóalbum
Évszám
1974
Feltöltve
2021.10.19. 23:35
Képinfó
Archív fotó

Felhasználási jogok
Nevezd meg! - Ne add el! - Ne változtasd! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

TundeK62 21.10.19. 23:35
1974, Archív felvétel

"Akt" c. alkotás fotói

Alkotó
Település
Miskolc-Miskolctapolca
Feltöltő
Azonosító
335603
Forrás
Facebook - M@M csopor
Feltöltve
2018.12.16. 20:50
Képinfó
Archív fotó

Felhasználási jogok
Nincs engedély

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Spisák Anita 18.12.16. 20:50
Archív felvétel

"Akt" c. alkotás fotói

Fülöpné Ani engedélyével, a lent említett csoportból
Alkotó
Település
Miskolc-Miskolctapolca
Feltöltő
Azonosító
335618
Forrás
Facebook - M@M csopor
Feltöltve
2018.12.16. 21:02
Képinfó
Archív fotó

Felhasználási jogok
Nincs engedély

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Spisák Anita 18.12.16. 21:02
Archív felvétel
Fülöpné Ani engedélyével, a lent említett csoportból

"Akt" c. alkotás fotói

Fülöpné Ani engedélyével, a lent említett csoportból
Alkotó
Település
Miskolc-Miskolctapolca
Feltöltő
Azonosító
335617

Adományozó: Fortepan
Képszám - 25182
Alkotó
Település
Miskolc-Miskolctapolca
Feltöltő
Azonosító
131096
Forrás
fortepan.hu
Évszám
1959
Feltöltve
2013.02.19. 10:23
Képinfó
Archív fotó

Felhasználási jogok
Nevezd meg! - Ne add el! - Ne változtasd! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Ády 13.02.19. 10:23
1959, Archív felvétel
Adományozó: Fortepan
Képszám - 25182

"Akt" c. alkotás fotói

Kép részlet.
Adományozó: Fortepan
Képszám - 25182
Alkotó
Település
Miskolc-Miskolctapolca
Feltöltő
Azonosító
464720
Forrás
fortepan.hu
Évszám
1959
Feltöltve
2021.10.29. 11:27
Képinfó
Archív fotó

Felhasználási jogok
Nevezd meg! - Ne add el! - Ne változtasd! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Ády 21.10.29. 11:27
1959, Archív felvétel
Kép részlet.
Adományozó: Fortepan
Képszám - 25182

"Akt" c. alkotás fotói

Alkotó
Település
Miskolc-Miskolctapolca
Feltöltő
Azonosító
335602
Forrás
Facebook - M@M csopor
Feltöltve
2018.12.16. 20:50
Képinfó
Archív fotó

Felhasználási jogok
Nincs engedély

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Spisák Anita 18.12.16. 20:50
Archív felvétel

"Akt" c. alkotás fotói

Alkotó
Település
Miskolc-Miskolctapolca
Feltöltő
Azonosító
230312
Forrás
Facebook - M@M csoport
Feltöltve
2016.01.26. 12:57
Képinfó
Archív fotó

Felhasználási jogok
Nincs engedély

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Spisák Anita 16.01.26. 12:57
Archív felvétel

"Akt" c. alkotás fotói

Adományozó: Bauer Sándor
Képszám - 109775
Alkotó
Település
Miskolc-Miskolctapolca
Feltöltő
Azonosító
464721
Forrás
fortepan.hu
Évszám
1973
Feltöltve
2021.10.29. 11:30
Képinfó
Archív fotó

Felhasználási jogok
Nevezd meg! - Ne add el! - Ne változtasd! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Ády 21.10.29. 11:30
1973, Archív felvétel
Adományozó: Bauer Sándor
Képszám - 109775

"Akt" c. alkotás fotói

Alkotó
Település
Miskolc-Miskolctapolca
Feltöltő
Azonosító
464722
Forrás
https://mandadb.hu/dokumentum/1215148/6887_03.JPG
Feltöltve
2021.10.29. 11:34
Képinfó
Archív fotó

Felhasználási jogok
Nevezd meg! - Ne add el! - Ne változtasd! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Ády 21.10.29. 11:34
Archív felvétel

Adalék vagy máshol

"Akt" c. alkotás fotói

Képeslap
Alkotó
Település
Miskolc-Miskolctapolca
Feltöltő
Azonosító
203234
Feltöltve
2015.04.23. 17:40
Képinfó
Adalék
Archív fotó

Felhasználási jogok
Nincs engedély

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Spisák Anita 15.04.23. 17:40
Archív felvétel
Képeslap

"Akt" c. alkotás fotói

"Akt vagy Tavasz című szobor faragás közben a művész kertjében (Fotó: Sóváry Katalin)"
Alkotó
Település
Miskolc-Miskolctapolca
Feltöltő
Azonosító
464719
Forrás
https://www.google.com/url?sa=t&rct=j&q=&esrc=s&source=web&cd=&ved=2ahUKEwjOhNLMm-_zAhUz57sIHbFHAcQQFnoECAIQAQ&url=https%3A%2F%2Fhermuz.hu%2Fwp-content%2Fuploads%2F2021%2F01%2Fbook_home_LVIII-LIX_WEB_16_hajdu.pdf&usg=AOvVaw0_oddxFFCdAeRhLSbt-xjs
Feltöltve
2021.10.29. 10:52
Képinfó
Alkotó a képen
(Sóváry János)
Nem a helyszínről
Archív fotó

Felhasználási jogok
Nevezd meg! - Ne add el! - Ne változtasd! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Ády 21.10.29. 10:52
Archív felvétel
"Akt vagy Tavasz című...Teljes szöveg"Akt vagy Tavasz című szobor faragás közben a művész kertjében (Fotó: Sóváry Katalin)"Kevesebb szöveg
Összesen 23 fotó

Műlap története

21.12.24. 14:29
1 új fotót töltöttem az "Akt" műlaphoz
21.12.24. 14:27
1 új fotót töltöttem az "Akt" műlaphoz
21.10.29. 13:18
Ády publikálta "Akt" c. műlapját
Ebben a listában időrendi csökkenő sorrendben nyomon követheted a műlap változásait, bővüléseit és minden lényeges eseményét. Ez a publikus lista minden látogatónk számára elérhető.