Budapest, Margitsziget, Zielinski Szilárd sétány
További képek a Fotólistában

Alternatív, helyi címek:Szűz Mária a kisded Jézussal
Angol cím:Madonna and Child

Budapest
Margitsziget, Zielinski Szilárd sétány
A Szent Mihály-kápolna bejáratával szemközti falon, bal oldal.

Készítés1978

Nem köztéri:Templombelső
Göröntsér Vera
2021.10.28. 18:02
A tájékoztató tábla iniciáléval indító, veretes betűkkel megírt ismertetője "kis szentegyház"-nak nevezi a szigeti kápolnát, melynek története összefügg a kb. 12. században állított premontrei prépostság templomával. Ennek maradványait az ásatások során feltárták. A mai, tiszta román stílusú kápolna egykor a prépostsági templom alapfalára épült, annak tökéletes rekonstrukciója,
A maradványok feltárása, egyben a kápolna rekonstrukciója a 30-as évek elején történt – elsősorban dr. Lux Kálmán építész nevéhez kötődik.[1] A kapcsolódó alkotások készítésének időrendjéből kiderül, hogy a végső állapot kialakítása egy ideig folyamatos volt. Az itt látható szobrok a 70-es évek végén készültek.[2]
Mivel a kápolna nagyon ritkán látogatható (mise egy hónapban egyszer van), nem könnyű a belső alkotásokat megközelíteni. Én 2016-ban jártam itt, de mivel nem igazán voltam elégedett az akkor készült belső felvételekkel, vártam a jobb lehetőséget, ami részben az előzőek miatt nem valósult meg. Az időbeli különbség mindenképpen érdekes, de én Metky Ödön munkásságát is becsülöm – akkor is, ha lehet, ezek a szobrok egyszerűségükkel tűnnek ki. Másrészt az is lehet, hogy a készítés időszaka visszafogott ábrázolást kívánt.
A Madonna-ábrázolás, Mária arckifejezése, óvó kezeinek kidolgozása, a két "szereplő" kettőse mégis figyelemreméltó. Maga a szobor viszonylag kisméretű, a Szűz karján ülő gyermek Jézus talán kissé kevésbé érvényesül, mégis kifejező, szép alkotás. A szerető anya, a kiválasztott békés szeretettel tekint játszadozó gyermekére.
Források:
[1] A kifüggesztett tájékoztató tábla.
[2] Alkotó/KMML: https://www.kozterkep.hu/adattar/lexikon_szocikk/3114

Kapcsolódó
A hit diadala
Kapcsolódó
Szent Mihály
Közös gyűjteményben
Mária-szobrok

Cím alapján hasonló

Normál és archív fotók

"Madonna" c. alkotás fotói

Alkotó
Település
Budapest
Feltöltő
Azonosító
464096
Fotózva
2016. május
Feltöltve
2021.10.24. 17:10
EXIF információk...
SONY / DSC-HX60
ƒ35/10 • 1/30 • 4.3mm • ISO800

Felhasználási jogok
Nevezd meg! - Ne add el! - Ne változtasd! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Göröntsér Vera 21.10.24. 17:10
2016. május

"Madonna" c. alkotás fotói

Alkotó
Település
Budapest
Feltöltő
Azonosító
464088
Fotózva
2016. május
Feltöltve
2021.10.24. 17:09
EXIF információk...
SONY / DSC-HX60
ƒ45/10 • 1/13 • 6.9mm • ISO800

Felhasználási jogok
Nevezd meg! - Ne add el! - Ne változtasd! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Göröntsér Vera 21.10.24. 17:09
2016. május

"Madonna" c. alkotás fotói

Alkotó
Település
Budapest
Feltöltő
Azonosító
464093
Fotózva
2016. május
Feltöltve
2021.10.24. 17:10
EXIF információk...
SONY / DSC-HX60
ƒ63/10 • 1/13 • 35.5mm • ISO1600

Felhasználási jogok
Nevezd meg! - Ne add el! - Ne változtasd! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Göröntsér Vera 21.10.24. 17:10
2016. május

"Madonna" c. alkotás fotói

Alkotó
Település
Budapest
Feltöltő
Azonosító
464087
Fotózva
2016. május
Feltöltve
2021.10.24. 17:09
EXIF információk...
SONY / DSC-HX60
ƒ50/10 • 1/10 • 9.5mm • ISO800

Felhasználási jogok
Nevezd meg! - Ne add el! - Ne változtasd! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Göröntsér Vera 21.10.24. 17:09
2016. május

"Madonna" c. alkotás fotói

Alkotó
Település
Budapest
Feltöltő
Azonosító
464090
Fotózva
2016. május
Feltöltve
2021.10.24. 17:09
EXIF információk...
SONY / DSC-HX60
ƒ56/10 • 1/8 • 14mm • ISO1000

Felhasználási jogok
Nevezd meg! - Ne add el! - Ne változtasd! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Göröntsér Vera 21.10.24. 17:09
2016. május

"Madonna" c. alkotás fotói

Alkotó
Település
Budapest
Feltöltő
Azonosító
464091
Fotózva
2016. május
Feltöltve
2021.10.24. 17:09
EXIF információk...
SONY / DSC-HX60
ƒ63/10 • 1/20 • 22.9mm • ISO3200

Felhasználási jogok
Nevezd meg! - Ne add el! - Ne változtasd! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Göröntsér Vera 21.10.24. 17:09
2016. május

"Madonna" c. alkotás fotói

Alkotó
Település
Budapest
Feltöltő
Azonosító
464089
Fotózva
2016. május
Feltöltve
2021.10.24. 17:09
EXIF információk...
SONY / DSC-HX60
ƒ56/10 • 1/8 • 14mm • ISO800

Felhasználási jogok
Nevezd meg! - Ne add el! - Ne változtasd! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Göröntsér Vera 21.10.24. 17:09
2016. május

"Madonna" c. alkotás fotói

Alkotó
Település
Budapest
Feltöltő
Azonosító
464094
Fotózva
2016. május
Feltöltve
2021.10.24. 17:10
EXIF információk...
SONY / DSC-HX60
ƒ56/10 • 1/20 • 22.2mm • ISO3200

464095

464086
Fotózva
2016. május
Feltöltve
2021.10.24. 17:09
Képinfó
Szignó a képen
EXIF információk...
SONY / DSC-HX60
ƒ50/10 • 1/13 • 12.8mm • ISO1600

Felhasználási jogok
Nevezd meg! - Ne add el! - Ne változtasd! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Göröntsér Vera 21.10.24. 17:09
2016. május

"Madonna" c. alkotás fotói

Alkotó
Település
Budapest
Feltöltő
Azonosító
464092
Fotózva
2016. május
Feltöltve
2021.10.24. 17:10
EXIF információk...
SONY / DSC-HX60
ƒ45/10 • 1/4 • 9.5mm • ISO1000

Felhasználási jogok
Nevezd meg! - Ne add el! - Ne változtasd! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Göröntsér Vera 21.10.24. 17:10
2016. május

"Madonna" c. alkotás fotói

Alkotó
Település
Budapest
Feltöltő
Azonosító
464097
Fotózva
2016. május
Feltöltve
2021.10.24. 17:10
EXIF információk...
SONY / DSC-HX60
ƒ35/10 • 1/20 • 4.8mm • ISO800

Felhasználási jogok
Nevezd meg! - Ne add el! - Ne változtasd! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Göröntsér Vera 21.10.24. 17:10
2016. május

Adalék vagy máshol

"Madonna" c. alkotás fotói

Alkotó
Település
Budapest
Feltöltő
Azonosító
464098
Fotózva
2016. május
Feltöltve
2021.10.24. 17:10
Képinfó
Adalék
EXIF információk...
SONY / DSC-HX60
ƒ45/10 • 1/4 • 8.3mm • ISO1250

Felhasználási jogok
Nevezd meg! - Ne add el! - Ne változtasd! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Göröntsér Vera 21.10.24. 17:10
2016. május

"Madonna" c. alkotás fotói

Tájékoztató tábla
Alkotó
Település
Budapest
Feltöltő
Azonosító
464584
Feltöltve
2016.06.08. 15:00
Képinfó
Adalék
EXIF információk...
SONY / DSC-HX60
ƒ35/10 • 1/30 • ISO80

Felhasználási jogok
Nevezd meg! - Ne add el! - Ne változtasd! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Göröntsér Vera 16.06.08. 15:00
Tájékoztató tábla
Összesen 15 fotó

Műlap története

21.10.28. 18:02
Göröntsér Vera publikálta "Madonna" c. műlapját
Ebben a listában időrendi csökkenő sorrendben nyomon követheted a műlap változásait, bővüléseit és minden lényeges eseményét. Ez a publikus lista minden látogatónk számára elérhető.