Kepenyes Pál síremléke
Nem véletlen a temetés időpontja, hiszen Kepenyes maga is részt vett az 1956-os eseményekben Budapesten. Ezek után hagyta el az országot, nagy részt Mexikóban, Acapulkóban élt és alkotott haláláig.
Végakarata szerint szülőföldjében kívánt nyugodni.
A kondorosi temetőben, a ravatalozóval szemben állított síremléke méltó helye hamvainak. A magas fekete, csiszolt, a zárványok miatt kékesen csillogó gránit obeliszk tetején egy "rozsdás Krisztus" vagy talán egy angyal áll. Az eloxált anyagból készült alkotás Kepenyes saját művének adaptációja. A test teljesen áttetsző a vékony anyagnak köszönhetően. Középen a név, évszám és emlékező szöveg arannyal festett vésete olvasható. Alul az oszlop üreges, oda tették be a hamvakat, és ezt lefedték Kepenyes önarcképét ábrázoló bronz domborművével, rajta alkotói szignó. 2018-ban avatták fel a Kepenyes önarcképét ábrázoló alkotást a művész ajándékát, ami hivatal előtt áll. Ez látható a kapcsolt műlapon.
A temetésen részt vett a művész özvegye Lumi, számos művész és politikus, Kondoros polgármestere és egyházi méltóságok. Erről részletesen olvashatunk a forrásban. [2] A szertartást követően, a városban fogadáson emlékeztek meg a művészről és megnyitották emlékkiállítását.
Ennyien még soha nem voltak a kisváros temetőjében... Nagyon nehéz fotózni, legalábbis nekem egy olyan alkotást, ami mögött egy sárguló fa látható, semmi kontúr.
"Végakaratának megfelelően szülőhelyén, Kondoroson talált végső nyugalomra Kepenyes Pál Kossuth-díjas szobrász- és ötvösművész, a város díszpolgára. A temetőben a művész ravatalánál a búcsúztatási szertartást pénteken Kondor Péter, a Déli Evangélikus Egyházkerület püspöke és Tuska Tibor evangélikus lekész vezette. A szobrászat Picassója még halálos ágyából is haza akart jönni Mexikóból." [2]
"A síremléken lévő Kepenyes-szobor adaptációt Mihály Gábor és Szőke Sándor szobrászművészek készítették."[2] A cikk utolsó soraiban olvasható.
[2] Avatás: https://www.beol.hu/kozelet/helyi-kozelet/kondoroson-helyeztek-el-a-szobraszat-picassojanak-hamvait-4442672/
https://www.beol.hu/kozelet/helyi-kozelet/mexikoban-elhunyt-a-kossuth-dijas-kondorosi-kepenyes-pal-3739687/
https://behir.hu/kondoroson-lesz-vegso-nyughelye-a-mexikoban-elhunyt-kepenyes-pal-kepzomuvesznek
https://mexikovaros.mfa.gov.hu/hun/news/bucsu-kepenyes-pal-mexikoi-magyar-oetvoes-es-szobraszmuvesztol?fbclid=IwAR15fBZqUzl0xpxFiPtZlP_c9b2jVdjF-XcjVpZvj4bYHsV9q3McHURRwx8
Adaptáció: https://hu.wikipedia.org/wiki/M%C5%B1v%C3%A9szi_adapt%C3%A1ci%C3%B3
![](https://s3.eu-central-1.amazonaws.com/kozterkep/photos/u3937-a44177-6174394167c4b-e3a691d5860983c49435813b_4.jpg)
"Kepenyes Pál síremléke" c. alkotás fotói
ƒ63/10 • 1/125 • 18mm • ISO100
Felhasználási jogok
Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!
![](https://s3.eu-central-1.amazonaws.com/kozterkep/photos/u3937-a44177-6174394e3234e-e7bf6f20d6cae3968a7e9d98_4.jpg)
"Kepenyes Pál síremléke" c. alkotás fotói
ƒ8/1 • 1/200 • 18mm • ISO100
Felhasználási jogok
Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!
![](https://s3.eu-central-1.amazonaws.com/kozterkep/photos/u3937-a44177-6174391d46743-8cd026792981499ada02092a_4.jpg)
"Kepenyes Pál síremléke" c. alkotás fotói
ƒ63/10 • 1/125 • 18mm • ISO100
Felhasználási jogok
Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!
![](https://s3.eu-central-1.amazonaws.com/kozterkep/photos/u3937-a44177-61743928a33c6-27b4483fc189b5ec9621e410_4.jpg)
"Kepenyes Pál síremléke" c. alkotás fotói
ƒ10/1 • 1/250 • 18mm • ISO100
Felhasználási jogok
Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!
![](https://s3.eu-central-1.amazonaws.com/kozterkep/photos/u3937-a44177-6174397359c4a-96d939e452866f0edf7851dc_4.jpg)
"Kepenyes Pál síremléke" c. alkotás fotói
ƒ56/10 • 1/100 • 18mm • ISO100
Felhasználási jogok
Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!
![](https://s3.eu-central-1.amazonaws.com/kozterkep/photos/u3937-a44177-61743c3049578-fc8d00dc75c483977dfd994f_4.jpg)
"Kepenyes Pál síremléke" c. alkotás fotói
ƒ71/10 • 1/125 • 27mm • ISO100
Felhasználási jogok
Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!
![](https://s3.eu-central-1.amazonaws.com/kozterkep/photos/u3937-a44177-61741ad46bc9c-9f60bf057530ccac880964da_4.jpg)
"Kepenyes Pál síremléke" c. alkotás fotói
ƒ9/1 • 1/200 • 55mm • ISO100
Felhasználási jogok
Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!
![](https://s3.eu-central-1.amazonaws.com/kozterkep/photos/u3937-a44177-61741ae57f4b0-dffe172b42c552290317cf08_4.jpg)
"Kepenyes Pál síremléke" c. alkotás fotói
ƒ10/1 • 1/250 • 42mm • ISO100
Felhasználási jogok
Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!
![](https://s3.eu-central-1.amazonaws.com/kozterkep/photos/u3937-a44177-61741b9d21e50-f621074a5486a38aa181cdab_4.jpg)
"Kepenyes Pál síremléke" c. alkotás fotói
ƒ10/1 • 1/250 • 40mm • ISO100
Felhasználási jogok
Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!
![](https://s3.eu-central-1.amazonaws.com/kozterkep/photos/u3937-a44177-61743935482bf-3b9fe0ce254a248cb50d42e3_4.jpg)
"Kepenyes Pál síremléke" c. alkotás fotói
ƒ8/1 • 1/500 • 80mm • ISO100
Felhasználási jogok
Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!
![](https://s3.eu-central-1.amazonaws.com/kozterkep/photos/u3937-a44177-617415b8cd2c8-6aba01a6446afcb19f9fa181_4.jpg)
"Kepenyes Pál síremléke" c. alkotás fotói
ƒ11/1 • 1/320 • 55mm • ISO100
Felhasználási jogok
Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!
![](https://s3.eu-central-1.amazonaws.com/kozterkep/photos/u3937-a44177-61741f1a47cd5-8f06d443148a83f355d9994b_4.jpg)
"Kepenyes Pál síremléke" c. alkotás fotói
ƒ8/1 • 1/640 • 130mm • ISO100
Felhasználási jogok
Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!
![](https://s3.eu-central-1.amazonaws.com/kozterkep/photos/u3937-a44177-61743c1395bdf-d67b35c48e77bd3fc4863649_4.jpg)
"Kepenyes Pál síremléke" c. alkotás fotói
ƒ8/1 • 1/500 • 80mm • ISO100
Felhasználási jogok
Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!
![](https://s3.eu-central-1.amazonaws.com/kozterkep/photos/u3937-a44177-617415b8d2a6c-845906ab50e1279a7c612e19_4.jpg)
"Kepenyes Pál síremléke" c. alkotás fotói
ƒ45/10 • 1/50 • 23mm • ISO100
Felhasználási jogok
Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!
![](https://s3.eu-central-1.amazonaws.com/kozterkep/photos/u3937-a44177-61741ac8190b8-29b6fa05a327e592f0d0d444_4.jpg)
"Kepenyes Pál síremléke" c. alkotás fotói
ƒ5/1 • 1/250 • 170mm • ISO500
Felhasználási jogok
Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!
![](https://s3.eu-central-1.amazonaws.com/kozterkep/photos/u3937-a44177-61743c13a288a-4ccc3d1d503cc4d68002f564_4.jpg)
"Kepenyes Pál síremléke" c. alkotás fotói
ƒ56/10 • 1/80 • 51mm • ISO160
Felhasználási jogok
Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!
![](https://s3.eu-central-1.amazonaws.com/kozterkep/photos/u3937-a44177-61741ac821ffb-fb1e07daa54b4ca3ccadd2d1_4.jpg)
"Kepenyes Pál síremléke" c. alkotás fotói
ƒ71/10 • 1/500 • 300mm • ISO2000
Felhasználási jogok
Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!
![](https://s3.eu-central-1.amazonaws.com/kozterkep/photos/u3937-a44177-6174407678899-89d892430f74d1dab84239cd_4.jpg)
"Kepenyes Pál síremléke" c. alkotás fotói
ƒ63/10 • 1/100 • 21mm • ISO100
Felhasználási jogok
Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!
![](https://s3.eu-central-1.amazonaws.com/kozterkep/photos/u3937-a44177-61743c139adc6-3bc7ba80ff617f2033312a1b_4.jpg)
"Kepenyes Pál síremléke" c. alkotás fotói
ƒ4/1 • 1/125 • 80mm • ISO200
Felhasználási jogok
Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!
![](https://s3.eu-central-1.amazonaws.com/kozterkep/photos/u3937-a44177-61743960bc340-d507294021107ba1c363c673_4.jpg)
"Kepenyes Pál síremléke" c. alkotás fotói
ƒ71/10 • 1/125 • 44mm • ISO100