Alternatív, helyi címek:A Zeneakadémia épületdíszei IV.

Budapest
VI. kerület, Liszt Ferenc tér
A Liszt Ferenc tér és a Király utca sarkán.

Felállítás1907

Göröntsér Vera
2009.04.21. 21:40
A Zenepalota homlokzatának középső részét a belső kialakítás határozza meg. A kapu feletti rész két oldalán két emelet magasságú dór oszlopok vezetik a szemet felfelé. A fölött látható a vörös gránitba vésett felirat: "Országos Magyar Királyi Zeneakadémia". A feliratot és a felette lévő egyesített, koronás országcímert a most lezajlott felújításkor állítottak helyre eredeti formájuk szerint.

A középrészhez hatalmas, az egyiptomi vonalat képviselő fejek tartoznak, előttük áll – mindkét oldalon egy-egy – Géniusz-figura, kezükben egy-egy lantot nyújtanak az ég felé győzedelmesen.
A lantok maguk is, de az őket díszítő babér is a jelképrendszer része.: egyrészt a dicsőség jelképe, de egyben Apollón attribútuma is.

"Apollón diadalát a kapuzat diadalívszerű megoldása és az attika géniuszai által magasra tartott lantok is fennen hirdetik. A figurák ugyanakkor nemcsak a dicsőséget jelzik, hanem a léleknek a testből való kiszabadulása analógiáiként értékelhetők: mint szobrok az épülettől válnak önállóvá, mint géniuszok. Apollón hangszerébe kapaszkodva – a zene által – felemelkedhetnek. A szoborpár (neo)platonikus ígérete szerint, aki az (örök)élet kapuin felmegy az épületbe, annak a lelke is felszáll azáltal, hogy az örök élet ideáljával találkozik, amely Nietzsche szerint maga a zene."
Források:
Raffay Endre: Apollon szentélye; a budapesti Zeneakadémia százéves épülete (Kalligram, 2007)

Blogbejegyzések a műlapról
Zeneakadémia: Apollón szentélye
Göröntsér Vera blogja @ 2013.11.03. 19:38
A budapesti Zeneakadémia épülete 2007-ben volt száz éves. Ebből az alkalomból adták ki azt a könyvet, ami az épület építéstörténetét és ikonográfiai programját mutatja be. A bejegyzés megírásának aktualitását az adja, hogy befejeződött a „Zenepalota” három évig tartó felújít...

Szende András készítette a műlapot

Tagi gyűjteményben
Zeneakadémia alkotásai

Cím alapján hasonló

Normál és archív fotók

Feldolgozás alatt...

"A Zene Géniuszai" c. alkotás fotói

Bal oldali
Alkotó
Település
Budapest
Feltöltő
Azonosító
16921
Feltöltve
2009.04.21. 21:33

Felhasználási jogok
Nincs engedély

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt?

Szende András 09.04.21. 21:33
Bal oldali
Feldolgozás alatt...

"A Zene Géniuszai" c. alkotás fotói

Alkotó
Település
Budapest
Feltöltő
Azonosító
127382
Fotózva
2012. április
Feltöltve
2012.12.19. 00:28
EXIF információk...
SONY / DSC-H10
ƒ40/10 • 1/1250 • ISO125

Felhasználási jogok
Nincs engedély

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

TundeK62 12.12.19. 00:28
2012. április
Feldolgozás alatt...

"A Zene Géniuszai" c. alkotás fotói

Jobb oldali
Alkotó
Település
Budapest
Feltöltő
Azonosító
16922
Feltöltve
2009.04.21. 21:34

Felhasználási jogok
Nincs engedély

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt?

Szende András 09.04.21. 21:34
Jobb oldali
Feldolgozás alatt...

"A Zene Géniuszai" c. alkotás fotói

Felújítás után
Alkotó
Település
Budapest
Feltöltő
Azonosító
150986
Feltöltve
2013.11.03. 17:14
EXIF információk...
SONY / DSC-HX20V
ƒ56/10 • 1/640 • ISO100

Felhasználási jogok
Nevezd meg! - Ne add el! - Ne változtasd! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Göröntsér Vera 13.11.03. 17:14
Felújítás után
Feldolgozás alatt...

"A Zene Géniuszai" c. alkotás fotói

Felújítás után
Alkotó
Település
Budapest
Feltöltő
Azonosító
150987
Feltöltve
2013.11.03. 17:14
EXIF információk...
SONY / DSC-HX20V
ƒ45/10 • 1/1000 • ISO100

150988
Feltöltve
2013.11.03. 17:14
EXIF információk...
SONY / DSC-HX20V
ƒ56/10 • 1/320 • ISO100

Lehet keresgélni (a múlt)
Alkotó
Település
Budapest
Feltöltő
Azonosító
16923
Feltöltve
2009.04.21. 21:37

Felhasználási jogok
Nincs engedély

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt?

Szende András 09.04.21. 21:37
Lehet keresgélni (a múlt)
Feldolgozás alatt...

"A Zene Géniuszai" c. alkotás fotói

Felújítás után
Alkotó
Település
Budapest
Feltöltő
Azonosító
150985
Feltöltve
2013.11.03. 17:14
EXIF információk...
SONY / DSC-HX20V
ƒ90/10 • 1/320 • ISO100

Felhasználási jogok
Nevezd meg! - Ne add el! - Ne változtasd! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Göröntsér Vera 13.11.03. 17:14
Felújítás után

Adalék vagy máshol

Feldolgozás alatt...

"A Zene Géniuszai" c. alkotás fotói

Helyreállítva
Alkotó
Település
Budapest
Feltöltő
Azonosító
150989
Feltöltve
2013.11.03. 17:19
Képinfó
Adalék
EXIF információk...
SONY / DSC-HX20V
ƒ56/10 • 1/1000 • ISO100

Felhasználási jogok
Nevezd meg! - Ne add el! - Ne változtasd! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Göröntsér Vera 13.11.03. 17:19
Helyreállítva
Összesen 9 fotó

Műlap története

4 órája
Megérintettem az "A Zene Géniuszai" alkotást
23.03.20. 14:27
Megérintettem az "A Zene Géniuszai" alkotást
19.01.04. 12:57
Megérintettem az "A Zene Géniuszai" alkotást
18.11.01. 15:28
Megérintettem az "A Zene Géniuszai" alkotást
18.04.11. 09:35
Megérintettem az "A Zene Géniuszai" alkotást
16.12.05. 13:41
Megérintettem az "A Zene Géniuszai" alkotást
16.10.07. 12:09
Megérintettem az "A Zene Géniuszai" alkotást
16.02.06. 18:11
Megérintettem az "A Zene Géniuszai" alkotást
15.02.24. 14:50
Megérintettem az "A Zene Géniuszai" alkotást
13.04.04. 21:15
Az "A Zene Géniuszai" műlapon jóváhagyásra került egy szerkesztés
13.04.04. 15:38
Az "A Zene Géniuszai" műlap gondozása átadásra kerültGöröntsér Vera tagunknak
12.12.19. 00:28
1 új fotót töltöttem az "A Zene Géniuszai" műlaphoz
09.04.21. 21:40
A közösség publikálta Göröntsér Vera "A Zene Géniuszai" c. műlapját
Ebben a listában időrendi csökkenő sorrendben nyomon követheted a műlap változásait, bővüléseit és minden lényeges eseményét. Ez a publikus lista minden látogatónk számára elérhető.