Világháborús emlékmű

Bogács, Alkotmány utca 54.

Bogács
Alkotmány utca 54.
Az iskola előtt áll a főutcán.

Avatás1933
Készítés1923

Csiki János (kőfaragó)
Csiki László (kőfaragó, közreműködő)
ifj. Csiki László (kőfaragó, közreműködő)

Benkő Gabriella Emese
2021.10.19. 05:57
A bogácsi iskola előtti füves területen áll a község I. világháborús emlékműve.
1923-ban készítette Csíki János kőfaragó, de az emlékművet nem engedték készítésekor felállítani. Az eredetileg több alakos kompozíció kinn, a falu szélén várta sorsát, míg átalakítva, jelenlegi állapotában, valamikor a 1933-as évek környékén mégis felállították a falu közepén. Erről részletesen hallhatunk a mellékelt forrásban. [1]
A magas, oszlopokon, levelekkel díszített talapzaton, stilizált hármashalom tetején áll az I. világháborúra jellemző katonaruhát viselő baka. A szobor nagyobb mint életnagyságú, hosszú kabátban, sapkában, derekán tölténytáras övvel ábrázolta a szobrász. Bal kezében szuronyos puskát tart, hátizsákkal a vállán teljes menetfelszerelésben előre lép.
A talapzaton elöl és oldalt, félköríves szalagokkal körül font babérkoszorús dombormű közepén, vörös mészkőtáblán olvasható a 87 fő elesett és eltűnt katonák névsora, a készítés éve és az adományozók nevei.
Sajnos alkotói szignót nem találtam. Az emlékművet 2014-ben felújították. A restaurálást, felújítást Csiki János unokája és dédunokája, apa és fia készítette. "A szobor felújítását Csiki László kőfaragó mester és fia, ifj. Csiki László kőszobrász végezte." [2]
Szép ünnepség keretein belül avatták és szentelték fel újra. A szobor szerepel a köztérkép Hősi Emlék adatbázisában is.
Források:
[1] Avatási videó, alkotó: https://bogacs.hu/index.php/hu/fotok-videok/bogacsi-videok/video/66-2014-10-02-megujult-i-vilaghaborus-emlekmu-atadasa-bogacson-2014-09-28
[2] Avatási képek, alkotók: https://bogacs.hu/index.php/hu/component/phocagallery/category/125-a-felujitott-i-vilaghaborus-emlekmu-avatasa-2014-09-28
Hősi Emlék adatbázis: https://www.kozterkep.hu/adattar/hosi-emlekmu/335
További linkek
Magyar hősök: https://www.magyarhosok.hu/bogacs/
Iskola: https://bukkalja.sulinet.hu/tortenetunk/

Cím alapján hasonló

"Világháborús emlékmű" c. alkotás fotói

Alkotó
Csiki János (kőfaragó)Csiki László (kőfaragó, közreműködő)ifj. Csiki László (kőfaragó, közreműködő)
Település
Bogács
Feltöltő
Azonosító
462807
Feltöltve
2021.10.18. 00:11
EXIF információk...
Canon / Canon PowerShot SX432 IS
ƒ40/10 • 1/640 • 4.3mm • ISO200

Felhasználási jogok
Nevezd meg! - Így add tovább! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Benkő Gabriella Emese 21.10.18. 00:11

"Világháborús emlékmű" c. alkotás fotói

Alkotó
Csiki János (kőfaragó)Csiki László (kőfaragó, közreműködő)ifj. Csiki László (kőfaragó, közreműködő)
Település
Bogács
Feltöltő
Azonosító
462809
Feltöltve
2021.10.18. 00:11
EXIF információk...
Canon / Canon PowerShot SX432 IS
ƒ40/10 • 1/1000 • 4.3mm • ISO200

462810
Feltöltve
2021.10.18. 00:11
EXIF információk...
Canon / Canon PowerShot SX432 IS
ƒ45/10 • 1/1000 • 4.3mm • ISO200

462811
Feltöltve
2021.10.18. 00:11
EXIF információk...
Canon / Canon PowerShot SX432 IS
ƒ50/10 • 1/400 • 12.5mm • ISO125

462821
Feltöltve
2021.10.18. 00:12

Benkő Gabriella Emese 21.10.18. 00:12

462808

462812
Feltöltve
2021.10.18. 00:11
EXIF információk...
Canon / Canon PowerShot SX432 IS
ƒ50/10 • 1/500 • 10mm • ISO400

462814
Feltöltve
2021.10.18. 00:11
EXIF információk...
Canon / Canon PowerShot SX432 IS
ƒ50/10 • 1/400 • 12.5mm • ISO100

462818
Feltöltve
2021.10.18. 00:12
EXIF információk...
Canon / Canon PowerShot SX432 IS
ƒ50/10 • 1/400 • 10mm • ISO200

462816

462822

462824
Feltöltve
2021.10.18. 00:12
EXIF információk...
Canon / Canon PowerShot SX432 IS
ƒ50/10 • 1/1000 • 10mm • ISO400

462823
Feltöltve
2021.10.18. 00:12
EXIF információk...
Canon / Canon PowerShot SX432 IS
ƒ50/10 • 1/400 • 10mm • ISO160

462820

462825

462819

462815
Feltöltve
2021.10.18. 00:11
EXIF információk...
Canon / Canon PowerShot SX432 IS
ƒ50/10 • 1/40 • 10mm • ISO100

462826

462813
Feltöltve
2021.10.18. 00:11
EXIF információk...
Canon / Canon PowerShot SX432 IS
ƒ50/10 • 1/1000 • 12.5mm • ISO100

Felhasználási jogok
Nevezd meg! - Így add tovább! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Benkő Gabriella Emese 21.10.18. 00:11

"Világháborús emlékmű" c. alkotás fotói

Alkotó
Csiki János (kőfaragó)Csiki László (kőfaragó, közreműködő)ifj. Csiki László (kőfaragó, közreműködő)
Település
Bogács
Feltöltő
Azonosító
463005
Feltöltve
2021.10.19. 08:42
EXIF információk...
Canon / Canon PowerShot SX130 IS
ƒ34/10 • 1/125 • 5mm • ISO160

Felhasználási jogok
Nevezd meg! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Hőgye Lajos Tibor 21.10.19. 08:42
Összesen 20 fotó

Műlap története

22.10.03. 17:09
A "Világháborús emlékmű" műlapon jóváhagyásra került egy szerkesztés
21.10.19. 08:42
1 új fotót töltöttem a "Világháborús emlékmű" műlaphoz
21.10.19. 05:57
Benkő Gabriella Emese publikálta "Világháborús emlékmű" c. műlapját
Ebben a listában időrendi csökkenő sorrendben nyomon követheted a műlap változásait, bővüléseit és minden lényeges eseményét. Ez a publikus lista minden látogatónk számára elérhető.