Kálvária-szoborcsoport

Sopronszentmárton (Markt Sankt Martin), Kirchenplatz 1.
További képek a Fotólistában

Angol cím:Calvary

A Szent Márton-templom mellett.

Felállítás1837

Az alkotót eddig nem sikerült kideríteni. Többet tudsz?

Nem köztéri:Egyéb kert, park vagy udvar
Bertha János
2021.10.12. 19:06
Sopronszentmárton, ma Markt Sankt Martin, a trianoni békediktátum következtében lett Ausztria legfiatalabb tartományának része. Már 1222-ben említi oklevél Villa sancti Martini néven.[1]

Az 1837-ben emelt Golgotán három kereszt áll.
Középen Krisztus keresztje, az INRI felirattal.[2]
A másik két kereszten jobbról Dizmasz, és a másik gonosztevő balról, Gyézmás.

„A megfeszített gonosztevők közül az egyik szidalmazta: »Nem a Krisztus vagy te? Szabadítsd hát meg magad, és minket is!« De a másik megrótta ezekkel a szavakkal: »Nem félsz Istentől? Hiszen te is ugyanazt a büntetést szenveded! Mi ugyan jogosan, mert tetteink méltó büntetését vesszük, de ez itt semmi rosszat sem cselekedett.« Aztán így szólt: »Jézus, emlékezz meg rólam, mikor eljössz országodba.« Ő azt felelte neki: »Bizony, mondom neked: még ma velem leszel a paradicsomban!” (Evangélium Szent Lukács szerint. Káldi-Neovulgáta [23. fejezet])[3]

„ … Az utolsó kereszt az öregkoré, mivel az utolsó. (…) Nekünk, esendő embereknek, ha utolsó „keresztünkről” beszélünk, gondolkodunk: épp elegendő a jobb lator keresztjét „választanunk.”. Hogy mit jelent ez? Először is: hogy szívünket és szemünket a középső keresztre függesztjük, önbizalmunkat bizalomra, igazságunkat igazságra, féltékenységgel vegyes „szeretetünket” szeretetre, ítéleteinket bűnbánatra és beismerésre cseréljük fel. … És a jobb lator: »A többi kegyelem. A többi tiszta csend… .« A többi: a kereszt, minden ellentmondás fölülmúlása.
Végre és végül a béke – mindennel és mindenkivel.”[4]

A Golgota alatti sziklabarlangban a Szent Sírt látni.
A Kálváriához kapcsolódóan a templom udvarán a keresztút állomásait építették fel.
Szerepel az osztrák műemlékjegyzékben.[5]
Források:
[1] Sopronszentmárton: https://hu.wikipedia.org/wiki/Sopronszentm%C3%A1rton
[2] INRI: http://lexikon.katolikus.hu/I/INRI.html
[3] Szent Lukács evangéliuma szerint: https://szentiras.hu/KNB/Lk23,26-43
[4] Kuklay Antal: A kráter peremén (ISBN 963 01 8253 X – 1987)
[5] Műemlék: https://de.wikipedia.org/wiki/Liste_der_denkmalgesch%C3%BCtzten_Objekte_in_Markt_Sankt_Martin

Bertha János műlapja

Kapcsolódó
Szent Sír
Közös gyűjteményben
Jézus Krisztus-szobrok

Cím alapján hasonló

Normál és archív fotók

"Kálvária-szoborcsoport" c. alkotás fotói

Település
Sopronszentmárton (Markt Sankt Martin)
Feltöltő
Azonosító
462110
Feltöltve
2021.10.12. 11:56
EXIF információk...
NIKON CORPORATION / NIKON D7200
ƒ5/1 • 1/320 • 62mm • ISO100

Felhasználási jogok
Nevezd meg! - Ne változtasd! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Bertha János 21.10.12. 11:56

"Kálvária-szoborcsoport" c. alkotás fotói

Település
Sopronszentmárton (Markt Sankt Martin)
Feltöltő
Azonosító
462108
Feltöltve
2021.10.12. 11:56
EXIF információk...
NIKON CORPORATION / NIKON D7200
ƒ71/10 • 1/200 • 18mm • ISO100

462109

462114
Feltöltve
2021.10.12. 11:56
EXIF információk...
NIKON CORPORATION / NIKON D7200
ƒ6/1 • 1/250 • 125mm • ISO100

Felhasználási jogok
Nevezd meg! - Ne változtasd! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Bertha János 21.10.12. 11:56

"Kálvária-szoborcsoport" c. alkotás fotói

Település
Sopronszentmárton (Markt Sankt Martin)
Feltöltő
Azonosító
462117
Feltöltve
2021.10.12. 11:56
EXIF információk...
NIKON CORPORATION / NIKON D7200
ƒ63/10 • 1/200 • 300mm • ISO100

462111
Feltöltve
2021.10.12. 11:56
EXIF információk...
NIKON CORPORATION / NIKON D7200
ƒ63/10 • 1/250 • 300mm • ISO100

462127
Feltöltve
2021.10.12. 14:11

Bertha János 21.10.12. 14:11

462112

462121
Feltöltve
2021.10.12. 11:56
EXIF információk...
NIKON CORPORATION / NIKON D7200
ƒ63/10 • 1/160 • 300mm • ISO100

Felhasználási jogok
Nevezd meg! - Ne változtasd! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Bertha János 21.10.12. 11:56

"Kálvária-szoborcsoport" c. alkotás fotói

Település
Sopronszentmárton (Markt Sankt Martin)
Feltöltő
Azonosító
462116
Feltöltve
2021.10.12. 11:56
EXIF információk...
NIKON CORPORATION / NIKON D7200
ƒ63/10 • 1/160 • 18mm • ISO100

462113

462120
Feltöltve
2021.10.12. 11:56
EXIF információk...
NIKON CORPORATION / NIKON D7200
ƒ63/10 • 1/160 • 32mm • ISO100

Felhasználási jogok
Nevezd meg! - Ne változtasd! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Bertha János 21.10.12. 11:56

"Kálvária-szoborcsoport" c. alkotás fotói

Település
Sopronszentmárton (Markt Sankt Martin)
Feltöltő
Azonosító
462124
Feltöltve
2021.10.12. 11:56
EXIF információk...
NIKON CORPORATION / NIKON D7200
ƒ56/10 • 1/250 • 100mm • ISO100

Felhasználási jogok
Nevezd meg! - Ne változtasd! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Bertha János 21.10.12. 11:56

"Kálvária-szoborcsoport" c. alkotás fotói

Település
Sopronszentmárton (Markt Sankt Martin)
Feltöltő
Azonosító
462122
Feltöltve
2021.10.12. 11:56
EXIF információk...
NIKON CORPORATION / NIKON D7200
ƒ63/10 • 1/160 • 38mm • ISO100

Felhasználási jogok
Nevezd meg! - Ne változtasd! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Bertha János 21.10.12. 11:56

"Kálvária-szoborcsoport" c. alkotás fotói

Település
Sopronszentmárton (Markt Sankt Martin)
Feltöltő
Azonosító
462123

462129
Feltöltve
2021.10.12. 14:11
EXIF információk...
NIKON CORPORATION / NIKON D7200
ƒ63/10 • 1/160 • 18mm • ISO100

Felhasználási jogok
Nevezd meg! - Ne változtasd! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Bertha János 21.10.12. 14:11

"Kálvária-szoborcsoport" c. alkotás fotói

Település
Sopronszentmárton (Markt Sankt Martin)
Feltöltő
Azonosító
462125
Feltöltve
2021.10.12. 14:11
EXIF információk...
NIKON CORPORATION / NIKON D7200
ƒ71/10 • 1/200 • 28mm • ISO100

Felhasználási jogok
Nevezd meg! - Ne változtasd! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Bertha János 21.10.12. 14:11

"Kálvária-szoborcsoport" c. alkotás fotói

Település
Sopronszentmárton (Markt Sankt Martin)
Feltöltő
Azonosító
462126
Feltöltve
2021.10.12. 14:11
EXIF információk...
NIKON CORPORATION / NIKON D7200
ƒ6/1 • 1/250 • 135mm • ISO100

Felhasználási jogok
Nevezd meg! - Ne változtasd! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Bertha János 21.10.12. 14:11

"Kálvária-szoborcsoport" c. alkotás fotói

Település
Sopronszentmárton (Markt Sankt Martin)
Feltöltő
Azonosító
462131

462135
Feltöltve
2021.10.12. 14:11
EXIF információk...
NIKON CORPORATION / NIKON D7200
ƒ6/1 • 1/320 • 125mm • ISO100

Felhasználási jogok
Nevezd meg! - Ne változtasd! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Bertha János 21.10.12. 14:11

"Kálvária-szoborcsoport" c. alkotás fotói

Település
Sopronszentmárton (Markt Sankt Martin)
Feltöltő
Azonosító
462132
Feltöltve
2021.10.12. 14:11
EXIF információk...
NIKON CORPORATION / NIKON D7200
ƒ8/1 • 1/250 • 18mm • ISO100

462134

528126
Feltöltve
2023.06.10. 09:11
EXIF információk...
NIKON CORPORATION / NIKON D7200
ƒ6/1 • 1/400 • 140mm • ISO100

Felhasználási jogok
Nevezd meg! - Ne változtasd! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Bertha János 23.06.10. 09:11

Adalék vagy máshol

"Kálvária-szoborcsoport" c. alkotás fotói

A Szent Sír.
Település
Sopronszentmárton (Markt Sankt Martin)
Feltöltő
Azonosító
462115
Feltöltve
2021.10.12. 11:56
Képinfó
Adalék
EXIF információk...
NIKON CORPORATION / NIKON D7200
ƒ4/1 • 1/40 • 28mm • ISO100

Felhasználási jogok
Nevezd meg! - Ne változtasd! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Bertha János 21.10.12. 11:56
A Szent Sír.

"Kálvária-szoborcsoport" c. alkotás fotói

Település
Sopronszentmárton (Markt Sankt Martin)
Feltöltő
Azonosító
462128
Feltöltve
2021.10.12. 14:11
Képinfó
Adalék
EXIF információk...
NIKON CORPORATION / NIKON D7200
ƒ8/1 • 1/250 • 18mm • ISO100

Felhasználási jogok
Nevezd meg! - Ne változtasd! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Bertha János 21.10.12. 14:11

"Kálvária-szoborcsoport" c. alkotás fotói

A Kálváriához kapcsolódó keresztút egyik állomása.
Település
Sopronszentmárton (Markt Sankt Martin)
Feltöltő
Azonosító
462133
Feltöltve
2021.10.12. 14:11
Képinfó
Adalék
EXIF információk...
NIKON CORPORATION / NIKON D7200
ƒ71/10 • 1/200 • 18mm • ISO100

Felhasználási jogok
Nevezd meg! - Ne változtasd! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Bertha János 21.10.12. 14:11
A Kálváriához kapcsolódó...Teljes szövegA Kálváriához kapcsolódó keresztút egyik állomása.Kevesebb szöveg
Összesen 26 fotó

Műlap története

23.06.10. 09:11
1 új fotót töltöttem a "Kálvária-szoborcsoport" műlaphoz
21.10.14. 07:37
A "Kálvária-szoborcsoport" műlapon jóváhagyásra került egy szerkesztés
21.10.12. 19:06
Bertha János publikálta "Kálvária-szoborcsoport" c. műlapját
Ebben a listában időrendi csökkenő sorrendben nyomon követheted a műlap változásait, bővüléseit és minden lényeges eseményét. Ez a publikus lista minden látogatónk számára elérhető.