Szekszárd, Garay tér 4.
További képek a Fotólistában

Angol cím:Theatre

Szekszárd
Garay tér 4.
A német színház épülete előtt, a járdán.

Avatás2021. szeptember 21.

Göröntsér Vera
2021.10.06. 18:44
Kicsit sajátos a történet: egy szobor helyét kereste. Alkotója elmondása szerint az eredeti terv egy emberpár megformálása lett volna, aminek készítését már több éve kezdte meg. A biztos pont, helyük egy színház épülete előtt lett volna. Időközben azonban Szekszárdra költözött, de ezzel egy időben az acélszobrászatra állt át, a bronzöntés igencsak megdrágult – ennek a szobornak elkészítési költségeinek kb. felét teszi ki.

Imre Péter gyakran tért vissza a szinte kész női figurához. Kb. két éve elkészült a mű, pontosabban annak gipsz változata és viaszmintája. Akkor már tudta, hogy alkotását a német színház szecessziós stílusú épülete elé szeretné elhelyezni. Szponzorokat, támogatást keresett. A közel két év alatt gyűlt össze a kiöntéshez szükséges pénz, az önkormányzat a talapzat elkészíttetését, ill. a zsűriztetés költségét vállalta.

A Magyarországi Német Színház igazgatója, Lotz Katalin szavai az avatón: "A karcsú, kissé nyújtott figura, finom kontúrjaival, mozdulatával, a kezében tartott álarccal utal a színházi világ attribútumaira és méltó dísze városunknak és egyben kiegészítése az ország egyetlen állandó, német nyelven játszó teátrumépületének..." Elhangzott, Szekszárd város vezetésén kívül a Magyarországi Németek Országos Önkormányzata is "támogatásáról biztosította Imre Péter szobrászművészt".

A kecsesen megformált nőalak finom, szinte láthatatlan kis ruhában, lábujjhegyre emelkedve áll a szerény posztamensen. A kezében tartott színházi maszk révén egyértelműen a színház megtestesítője. Fotózás közben volt időm gondolkozni, több művészeti ág összegzése, valamennyi a színházhoz kötődik. Az álarc egyértelmű, a póz, a testtartás talán egy táncost/balettművészt elevenít meg.
Források:
Beszámoló a szobor készítéséről, avatásról: https://www.teol.hu/kozelet/helyi-kozelet/uj-kozteri-szobor-disziti-a-garay-teret-szekszardon-4048700/
További linkek
Kis maszktörténet: https://fszek.hu/Entities/93/Events/2002kis-maszktortenet

Cím alapján hasonló

"Theater" c. alkotás fotói

Alkotó
Település
Szekszárd
Feltöltő
Azonosító
461294
Feltöltve
2021.10.06. 17:44
EXIF információk...
SONY / DSC-HX60
ƒ50/10 • 1/80 • 9.8mm • ISO250

Felhasználási jogok
Nevezd meg! - Ne add el! - Ne változtasd! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Göröntsér Vera 21.10.06. 17:44

"Theater" c. alkotás fotói

Alkotó
Település
Szekszárd
Feltöltő
Azonosító
461297
Feltöltve
2021.10.06. 17:44
EXIF információk...
SONY / DSC-HX60
ƒ56/10 • 1/100 • 17mm • ISO200

Felhasználási jogok
Nevezd meg! - Ne add el! - Ne változtasd! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Göröntsér Vera 21.10.06. 17:44

"Theater" c. alkotás fotói

Alkotó
Település
Szekszárd
Feltöltő
Azonosító
461298
Feltöltve
2021.10.06. 17:44
EXIF információk...
SONY / DSC-HX60
ƒ45/10 • 1/200 • 9.2mm • ISO80

461299

461300
Feltöltve
2021.10.06. 17:44
EXIF információk...
SONY / DSC-HX60
ƒ56/10 • 1/125 • 19.4mm • ISO80

461301
Feltöltve
2021.10.06. 17:45

Göröntsér Vera 21.10.06. 17:45

"Theater" c. alkotás fotói

Alkotó
Település
Szekszárd
Feltöltő
Azonosító
461303
Feltöltve
2021.10.06. 17:45
EXIF információk...
SONY / DSC-HX60
ƒ45/10 • 1/50 • 7.5mm • ISO100

Felhasználási jogok
Nevezd meg! - Ne add el! - Ne változtasd! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Göröntsér Vera 21.10.06. 17:45

"Theater" c. alkotás fotói

Alkotó
Település
Szekszárd
Feltöltő
Azonosító
461302
Feltöltve
2021.10.06. 17:45
EXIF információk...
SONY / DSC-HX60
ƒ45/10 • 1/100 • 7.5mm • ISO80

Felhasználási jogok
Nevezd meg! - Ne add el! - Ne változtasd! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Göröntsér Vera 21.10.06. 17:45

"Theater" c. alkotás fotói

Alkotó
Település
Szekszárd
Feltöltő
Azonosító
461296
Feltöltve
2021.10.06. 17:44
EXIF információk...
SONY / DSC-HX60
ƒ40/10 • 1/80 • 6.1mm • ISO80

Felhasználási jogok
Nevezd meg! - Ne add el! - Ne változtasd! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Göröntsér Vera 21.10.06. 17:44

"Theater" c. alkotás fotói

Alkotó
Település
Szekszárd
Feltöltő
Azonosító
461304
Feltöltve
2021.10.06. 17:45
EXIF információk...
SONY / DSC-HX60
ƒ63/10 • 1/160 • 27.8mm • ISO800

Felhasználási jogok
Nevezd meg! - Ne add el! - Ne változtasd! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Göröntsér Vera 21.10.06. 17:45

"Theater" c. alkotás fotói

Alkotó
Település
Szekszárd
Feltöltő
Azonosító
461305
Feltöltve
2021.10.06. 17:45
EXIF információk...
SONY / DSC-HX60
ƒ56/10 • 1/100 • 17mm • ISO400

Felhasználási jogok
Nevezd meg! - Ne add el! - Ne változtasd! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Göröntsér Vera 21.10.06. 17:45

"Theater" c. alkotás fotói

Alkotó
Település
Szekszárd
Feltöltő
Azonosító
461306
Feltöltve
2021.10.06. 17:45
EXIF információk...
SONY / DSC-HX60
ƒ50/10 • 1/60 • 10.1mm • ISO200

Felhasználási jogok
Nevezd meg! - Ne add el! - Ne változtasd! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Göröntsér Vera 21.10.06. 17:45

"Theater" c. alkotás fotói

Alkotó
Település
Szekszárd
Feltöltő
Azonosító
461316
Feltöltve
2021.10.06. 17:49
EXIF információk...
SONY / DSC-HX60
ƒ35/10 • 1/250 • 4.3mm • ISO200

Felhasználási jogok
Nevezd meg! - Ne add el! - Ne változtasd! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Göröntsér Vera 21.10.06. 17:49

"Theater" c. alkotás fotói

Alkotó
Település
Szekszárd
Feltöltő
Azonosító
461311
Feltöltve
2021.10.06. 17:48
EXIF információk...
SONY / DSC-HX60
ƒ35/10 • 1/400 • 4.7mm • ISO80

Felhasználási jogok
Nevezd meg! - Ne add el! - Ne változtasd! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Göröntsér Vera 21.10.06. 17:48

"Theater" c. alkotás fotói

Alkotó
Település
Szekszárd
Feltöltő
Azonosító
461310
Feltöltve
2021.10.06. 17:48
EXIF információk...
SONY / DSC-HX60
ƒ35/10 • 1/200 • 4.3mm • ISO80

Felhasználási jogok
Nevezd meg! - Ne add el! - Ne változtasd! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Göröntsér Vera 21.10.06. 17:48

"Theater" c. alkotás fotói

Alkotó
Település
Szekszárd
Feltöltő
Azonosító
461309
Feltöltve
2021.10.06. 17:48
EXIF információk...
SONY / DSC-HX60
ƒ35/10 • 1/60 • 4.3mm • ISO80

461308

461307
Feltöltve
2021.10.06. 17:45
EXIF információk...
SONY / DSC-HX60
ƒ50/10 • 1/60 • 10.4mm • ISO320

Felhasználási jogok
Nevezd meg! - Ne add el! - Ne változtasd! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Göröntsér Vera 21.10.06. 17:45

"Theater" c. alkotás fotói

Alkotó
Település
Szekszárd
Feltöltő
Azonosító
461312
Feltöltve
2021.10.06. 17:48
EXIF információk...
SONY / DSC-HX60
ƒ35/10 • 1/320 • 4.7mm • ISO80

Felhasználási jogok
Nevezd meg! - Ne add el! - Ne változtasd! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Göröntsér Vera 21.10.06. 17:48

"Theater" c. alkotás fotói

Alkotó
Település
Szekszárd
Feltöltő
Azonosító
461318
Feltöltve
2021.10.06. 17:49
EXIF információk...
SONY / DSC-HX60
ƒ56/10 • 1/250 • 14.5mm • ISO200

Felhasználási jogok
Nevezd meg! - Ne add el! - Ne változtasd! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Göröntsér Vera 21.10.06. 17:49

"Theater" c. alkotás fotói

Alkotó
Település
Szekszárd
Feltöltő
Azonosító
461313
Feltöltve
2021.10.06. 17:48
EXIF információk...
SONY / DSC-HX60
ƒ35/10 • 1/320 • 4.3mm • ISO80

Felhasználási jogok
Nevezd meg! - Ne add el! - Ne változtasd! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Göröntsér Vera 21.10.06. 17:48

"Theater" c. alkotás fotói

Alkotó
Település
Szekszárd
Feltöltő
Azonosító
461314
Feltöltve
2021.10.06. 17:48
EXIF információk...
SONY / DSC-HX60
ƒ35/10 • 1/250 • 4.3mm • ISO80

Felhasználási jogok
Nevezd meg! - Ne add el! - Ne változtasd! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Göröntsér Vera 21.10.06. 17:48

"Theater" c. alkotás fotói

Alkotó
Település
Szekszárd
Feltöltő
Azonosító
461315
Feltöltve
2021.10.06. 17:49
EXIF információk...
SONY / DSC-HX60
ƒ35/10 • 1/160 • 4.3mm • ISO80

Felhasználási jogok
Nevezd meg! - Ne add el! - Ne változtasd! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Göröntsér Vera 21.10.06. 17:49

"Theater" c. alkotás fotói

Alkotó
Település
Szekszárd
Feltöltő
Azonosító
461295
Feltöltve
2021.10.06. 17:44
EXIF információk...
SONY / DSC-HX60
ƒ50/10 • 1/160 • 9.8mm • ISO500

Felhasználási jogok
Nevezd meg! - Ne add el! - Ne változtasd! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Göröntsér Vera 21.10.06. 17:44

"Theater" c. alkotás fotói

Alkotó
Település
Szekszárd
Feltöltő
Azonosító
461317
Feltöltve
2021.10.06. 17:49
EXIF információk...
SONY / DSC-HX60
ƒ50/10 • 1/80 • 12.8mm • ISO320

Felhasználási jogok
Nevezd meg! - Ne add el! - Ne változtasd! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Göröntsér Vera 21.10.06. 17:49

"Theater" c. alkotás fotói

Alkotó
Település
Szekszárd
Feltöltő
Azonosító
461354
Feltöltve
2021.10.06. 18:54
Képinfó
Szignó a képen
EXIF információk...
SONY / DSC-HX60
ƒ50/10 • 1/60 • 10.1mm • ISO250

Felhasználási jogok
Nevezd meg! - Ne add el! - Ne változtasd! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Göröntsér Vera 21.10.06. 18:54

"Theater" c. alkotás fotói

Alkotó
Település
Szekszárd
Feltöltő
Azonosító
466271
Feltöltve
2021.11.04. 11:13
EXIF információk...
Panasonic / DMC-TZ35
ƒ33/10 • 1/400 • 4.3mm • ISO200

Felhasználási jogok
Nevezd meg! - Ne add el! - Ne változtasd! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

László Mária 21.11.04. 11:13

"Theater" c. alkotás fotói

Alkotó
Település
Szekszárd
Feltöltő
Azonosító
481135
Feltöltve
2022.03.24. 15:10
EXIF információk...
Panasonic / DMC-TZ60
ƒ34/10 • 1/160 • 4.7mm • ISO100

Felhasználási jogok
Nevezd meg! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Hőgye Lajos Tibor 22.03.24. 15:10

"Theater" c. alkotás fotói

Alkotó
Település
Szekszárd
Feltöltő
Azonosító
481136
Feltöltve
2022.03.24. 15:10
EXIF információk...
Panasonic / DMC-TZ60
ƒ34/10 • 1/200 • 4.7mm • ISO100

Felhasználási jogok
Nevezd meg! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Hőgye Lajos Tibor 22.03.24. 15:10

"Theater" c. alkotás fotói

Alkotó
Település
Szekszárd
Feltöltő
Azonosító
481187
Feltöltve
2022.03.24. 15:37
EXIF információk...
Panasonic / DMC-TZ60
ƒ38/10 • 1/1000 • 7.2mm • ISO100

Felhasználási jogok
Nevezd meg! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Hőgye Lajos Tibor 22.03.24. 15:37
Összesen 30 fotó

Műlap története

22.06.07. 13:47
Megérintettem a "Theater" alkotást
22.05.13. 13:48
Megérintettem a "Theater" alkotást
22.03.24. 15:37
1 új fotót töltöttem a "Theater" műlaphoz
22.03.24. 15:10
2 új fotót töltöttem a "Theater" műlaphoz
21.11.04. 11:13
1 új fotót töltöttem a "Theater" műlaphoz
21.10.06. 18:54
1 új fotót töltöttem a "Theater" műlaphoz
21.10.06. 18:44
Göröntsér Vera publikálta "Theater" c. műlapját
Ebben a listában időrendi csökkenő sorrendben nyomon követheted a műlap változásait, bővüléseit és minden lényeges eseményét. Ez a publikus lista minden látogatónk számára elérhető.