Répcekethely-Borsmonostor (Mannersdorf an der Rabnitz-Klostermarienberg), Kapellenweg
További képek a Fotólistában

Alternatív, helyi címek:Antonisäule
Angol cím:St. Anthony of Padua

Felállítás1732

Az alkotót eddig nem sikerült kideríteni. Többet tudsz?

Bertha János
2021.10.04. 07:53
Borsmonostor a történelmi Magyarországon 1894-ig Klastrom néven szerepelt, majd Ausztriához csatolása után Klostermarienberg. (Egyes térképeken ma nem található.)[1]
A ciszterci rend itteni megjelenése után Máriahegynek is hívták.
A szobor talapzatán az állíttatás évszáma, 1732 és „M N” monogram olvasható.
A talapzatra épített magas toszkán oszlopon áll Szent Antal szobra, ahonnan festői kilátás nyílik a vidékre.
Szent Antalt szerzetesi ruhában, csuháját összefogó kordával és rózsafüzérrel látjuk. Karjai közt a gyermek Jézus, amely a Szent egyik attribútuma.
„A szegények és elnyomottak, meddő asszonyok, várandós anyák, az aratás, éhezők, elveszett tárgyak, idősek védőszentjeként tartják számon.[2]
Ünnepe június 13-a, a liliomnyílás napja.
Szerepel az osztrák műemléki nyilvántartásban.[3]
Források:
[1] Borsmonostor: https://hu.wikipedia.org/wiki/Borsmonostor
[2] Páduai Szent Antal: http://lexikon.katolikus.hu/A/Antal.html
[3] https://de.wikipedia.org/wiki/Liste_der_denkmalgesch%C3%BCtzten_Objekte_in_Mannersdorf_an_der_Rabnitz
-Borsmonostor: http://lexikon.katolikus.hu/B/Borsmonostor.html

Bertha János műlapja

Cím alapján hasonló

"Páduai Szent Antal" c. alkotás fotói Répcekethely-Borsmonostor (Mannersdorf an der Rabnitz-Klostermarienberg) településről

Feltöltő
Azonosító
461057
Feltöltve
2021.10.03. 19:38
EXIF információk...
NIKON CORPORATION / NIKON D7200
ƒ56/10 • 1/200 • 116mm • ISO100

Felhasználási jogok
Nevezd meg! - Ne változtasd! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Bertha János 21.10.03. 19:38

461029
Feltöltve
2021.10.03. 19:19
EXIF információk...
NIKON CORPORATION / NIKON D7200
ƒ63/10 • 1/100 • 200mm • ISO100

Bertha János 21.10.03. 19:19

461034
Feltöltve
2021.10.03. 19:19
EXIF információk...
NIKON CORPORATION / NIKON D7200
ƒ5/1 • 1/100 • 50mm • ISO100

461035
Feltöltve
2021.10.03. 19:19
EXIF információk...
NIKON CORPORATION / NIKON D7200
ƒ63/10 • 1/100 • 230mm • ISO100

Felhasználási jogok
Nevezd meg! - Ne változtasd! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Bertha János 21.10.03. 19:19

"Páduai Szent Antal" c. alkotás fotói Répcekethely-Borsmonostor (Mannersdorf an der Rabnitz-Klostermarienberg) településről

Feltöltő
Azonosító
461024
Feltöltve
2021.10.03. 19:19
EXIF információk...
NIKON CORPORATION / NIKON D7200
ƒ63/10 • 1/160 • 300mm • ISO100

Felhasználási jogok
Nevezd meg! - Ne változtasd! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Bertha János 21.10.03. 19:19

"Páduai Szent Antal" c. alkotás fotói Répcekethely-Borsmonostor (Mannersdorf an der Rabnitz-Klostermarienberg) településről

Feltöltő
Azonosító
461050
Feltöltve
2021.10.03. 19:38
EXIF információk...
NIKON CORPORATION / NIKON D7200
ƒ63/10 • 1/50 • 300mm • ISO100

461026
Feltöltve
2021.10.03. 19:19
EXIF információk...
NIKON CORPORATION / NIKON D7200
ƒ56/10 • 1/125 • 100mm • ISO100

461036
Feltöltve
2021.10.03. 19:19
EXIF információk...
NIKON CORPORATION / NIKON D7200
ƒ6/1 • 1/125 • 145mm • ISO100

461025
Feltöltve
2021.10.03. 19:19
EXIF információk...
NIKON CORPORATION / NIKON D7200
ƒ63/10 • 1/125 • 18mm • ISO100

461027
Feltöltve
2021.10.03. 19:19
EXIF információk...
NIKON CORPORATION / NIKON D7200
ƒ5/1 • 1/100 • 44mm • ISO100

461023
Feltöltve
2021.10.03. 19:19
EXIF információk...
NIKON CORPORATION / NIKON D7200
ƒ53/10 • 1/320 • 95mm • ISO100

461028
Feltöltve
2021.10.03. 19:19
EXIF információk...
NIKON CORPORATION / NIKON D7200
ƒ53/10 • 1/100 • 90mm • ISO100

461038
Feltöltve
2021.10.03. 19:19
EXIF információk...
NIKON CORPORATION / NIKON D7200
ƒ9/1 • 1/320 • 18mm • ISO100

461039
Feltöltve
2021.10.03. 19:19
EXIF információk...
NIKON CORPORATION / NIKON D7200
ƒ56/10 • 1/125 • 52mm • ISO100

461031
Feltöltve
2021.10.03. 19:19
EXIF információk...
NIKON CORPORATION / NIKON D7200
ƒ71/10 • 1/200 • 18mm • ISO100

461040

461032
Feltöltve
2021.10.03. 19:19
EXIF információk...
NIKON CORPORATION / NIKON D7200
ƒ71/10 • 1/200 • 32mm • ISO100

461041
Feltöltve
2021.10.03. 19:19
EXIF információk...
NIKON CORPORATION / NIKON D7200
ƒ56/10 • 1/125 • 18mm • ISO100

461033
Feltöltve
2021.10.03. 19:19
EXIF információk...
NIKON CORPORATION / NIKON D7200
ƒ5/1 • 1/100 • 32mm • ISO100

461044

461037
Feltöltve
2021.10.03. 19:19
EXIF információk...
NIKON CORPORATION / NIKON D7200
ƒ63/10 • 1/200 • 300mm • ISO100

Felhasználási jogok
Nevezd meg! - Ne változtasd! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Bertha János 21.10.03. 19:19

"Páduai Szent Antal" c. alkotás fotói Répcekethely-Borsmonostor (Mannersdorf an der Rabnitz-Klostermarienberg) településről

Feltöltő
Azonosító
461045
Feltöltve
2021.10.03. 19:38
EXIF információk...
NIKON CORPORATION / NIKON D7200
ƒ56/10 • 1/100 • 100mm • ISO100

Felhasználási jogok
Nevezd meg! - Ne változtasd! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Bertha János 21.10.03. 19:38

"Páduai Szent Antal" c. alkotás fotói Répcekethely-Borsmonostor (Mannersdorf an der Rabnitz-Klostermarienberg) településről

Feltöltő
Azonosító
461046
Feltöltve
2021.10.03. 19:38
EXIF információk...
NIKON CORPORATION / NIKON D7200
ƒ5/1 • 1/160 • 70mm • ISO100

461049
Feltöltve
2021.10.03. 19:38
EXIF információk...
NIKON CORPORATION / NIKON D7200
ƒ63/10 • 1/80 • 300mm • ISO100

461047

461048
Feltöltve
2021.10.03. 19:38
EXIF információk...
NIKON CORPORATION / NIKON D7200
ƒ6/1 • 1/80 • 160mm • ISO100

461061

461054
Feltöltve
2021.10.03. 19:38
EXIF információk...
NIKON CORPORATION / NIKON D7200
ƒ6/1 • 1/100 • 160mm • ISO100

461052
Feltöltve
2021.10.03. 19:38
EXIF információk...
NIKON CORPORATION / NIKON D7200
ƒ45/10 • 1/250 • 44mm • ISO100

461058
Feltöltve
2021.10.03. 19:38
EXIF információk...
NIKON CORPORATION / NIKON D7200
ƒ56/10 • 1/200 • 90mm • ISO100

461055
Feltöltve
2021.10.03. 19:38
EXIF információk...
NIKON CORPORATION / NIKON D7200
ƒ45/10 • 1/100 • 48mm • ISO100

461059
Feltöltve
2021.10.03. 19:38
EXIF információk...
NIKON CORPORATION / NIKON D7200
ƒ6/1 • 1/200 • 175mm • ISO100

461062

461022
Feltöltve
2021.10.03. 19:19
EXIF információk...
NIKON CORPORATION / NIKON D7200
ƒ8/1 • 1/250 • 18mm • ISO100

Felhasználási jogok
Nevezd meg! - Ne változtasd! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Bertha János 21.10.03. 19:19
Összesen 34 fotó

Műlap története

7 napja
A főszerkesztők Példás műlapnak szavazták meg a "Páduai Szent Antal" feltöltésünket!
7 napja
Bertha János publikálta "Páduai Szent Antal" c. műlapját!
Ebben a listában időrendi csökkenő sorrendben nyomon követheted a műlap változásait, bővüléseit és minden lényeges eseményét. Ez a publikus lista minden látogatónk számára elérhető.