Szent Márton és a koldus

Sopronszentmárton (Markt Sankt Martin), Kirchenplatz 1.
További képek a Fotólistában

Alternatív, helyi címek:Szent Márton megosztja köpenyét
Angol cím:St. Martin and the Beggar

A Szent Márton-templom bejárata fölött.

Felállítás1879

Az alkotót eddig nem sikerült kideríteni. Többet tudsz?

Bertha János
2021.09.29. 08:35
Sopronszentmárton, ma Markt Sankt Martin, a trianoni békediktátum következtében lett Ausztria legfiatalabb tartományának része. Már 1222-ben említi oklevél Villa sancti Martini néven.[1]

Mai templomát, amelynek főbejáratát díszíti a dombormű 1879-ben építették. Kegyura, herceg Esterházy Miklós volt.[2]
A kép azt a jelenetet ábrázolja, amikor a katona Márton télvíz idején megosztja köpenyét a didergő koldussal.[3]
„Azon az éjszakán Mártonnak különös álma volt: Jézust látta, amint fényes sereg veszi körül. A vállán azonban a köpenynek azt a darabját viselte, amit a koldus kapott, és odafordulván az angyalokhoz, mondta: »A katechumen Márton öltöztetett föl engem ezzel a ruhával!« Amikor ezt az álmot egy papnak elbeszélte, az csodálkozva ránézett, és azt mondta: »Az Úr megmondta: Amit egynek a legkisebb testvéreim közül tesztek, nekem tettétek. De úgy vélem, hogy az Úr is készített neked egy ruhát, amelybe föl akar öltöztetni.«”[3]
A templom bejáratánál található tábla szerint a település, a Szent Márton-út egyik állomása.[4]
Források:
[1] Sopronszentmárton: https://hu.wikipedia.org/wiki/Sopronszentm%C3%A1rton
[2] Sopronszentmárton / Szentmárton: http://lexikon.katolikus.hu/S/Sopronszentm%C3%A1rton.html
[3] Szent Márton élete: https://archiv.katolikus.hu/szentek/szent178.html
[4] Szent Márton-út: http://www.viasanctimartini.eu/hu

Bertha János műlapja

Cím alapján hasonló

"Szent Márton és a koldus" c. alkotás fotói

Település
Sopronszentmárton (Markt Sankt Martin)
Feltöltő
Azonosító
460596
Feltöltve
2021.09.29. 08:06
EXIF információk...
NIKON CORPORATION / NIKON D7200
ƒ56/10 • 1/400 • 116mm • ISO100

Felhasználási jogok
Nevezd meg! - Ne változtasd! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Bertha János 21.09.29. 08:06

460595

460594

460600
Feltöltve
2021.09.29. 08:06
EXIF információk...
NIKON CORPORATION / NIKON D7200
ƒ6/1 • 1/320 • 175mm • ISO100

Felhasználási jogok
Nevezd meg! - Ne változtasd! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Bertha János 21.09.29. 08:06

"Szent Márton és a koldus" c. alkotás fotói

Település
Sopronszentmárton (Markt Sankt Martin)
Feltöltő
Azonosító
460598
Feltöltve
2021.09.29. 08:06
EXIF információk...
NIKON CORPORATION / NIKON D7200
ƒ56/10 • 1/320 • 105mm • ISO100

Felhasználási jogok
Nevezd meg! - Ne változtasd! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Bertha János 21.09.29. 08:06

"Szent Márton és a koldus" c. alkotás fotói

Település
Sopronszentmárton (Markt Sankt Martin)
Feltöltő
Azonosító
460599
Feltöltve
2021.09.29. 08:06
EXIF információk...
NIKON CORPORATION / NIKON D7200
ƒ56/10 • 1/320 • 122mm • ISO100

Felhasználási jogok
Nevezd meg! - Ne változtasd! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Bertha János 21.09.29. 08:06

"Szent Márton és a koldus" c. alkotás fotói

Település
Sopronszentmárton (Markt Sankt Martin)
Feltöltő
Azonosító
460601
Feltöltve
2021.09.29. 08:06
EXIF információk...
NIKON CORPORATION / NIKON D7200
ƒ71/10 • 1/200 • 18mm • ISO100

460592
Feltöltve
2021.09.29. 08:06
EXIF információk...
NIKON CORPORATION / NIKON D7200
ƒ8/1 • 1/250 • 18mm • ISO100

460604
Feltöltve
2021.09.29. 08:06
EXIF információk...
NIKON CORPORATION / NIKON D7200
ƒ63/10 • 1/320 • 300mm • ISO100

Felhasználási jogok
Nevezd meg! - Ne változtasd! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Bertha János 21.09.29. 08:06

"Szent Márton és a koldus" c. alkotás fotói

Település
Sopronszentmárton (Markt Sankt Martin)
Feltöltő
Azonosító
460593

460602
Feltöltve
2021.09.29. 08:06
EXIF információk...
NIKON CORPORATION / NIKON D7200
ƒ71/10 • 1/200 • 40mm • ISO100

Felhasználási jogok
Nevezd meg! - Ne változtasd! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Bertha János 21.09.29. 08:06

"Szent Márton és a koldus" c. alkotás fotói

Település
Sopronszentmárton (Markt Sankt Martin)
Feltöltő
Azonosító
460597

460603
Feltöltve
2021.09.29. 08:06
EXIF információk...
NIKON CORPORATION / NIKON D7200
ƒ9/1 • 1/320 • 18mm • ISO100

460606
Feltöltve
2021.09.29. 08:30

Bertha János 21.09.29. 08:30

460607

Összesen 15 fotó

Műlap története

21.09.29. 08:35
Bertha János publikálta "Szent Márton és a koldus" c. műlapját
Ebben a listában időrendi csökkenő sorrendben nyomon követheted a műlap változásait, bővüléseit és minden lényeges eseményét. Ez a publikus lista minden látogatónk számára elérhető.