Állapot: Lebontott

Alternatív, helyi címek:Majom
Angol cím:Evolution

Gödöllő
Szabadság út
A Szabadság út fordulójában lévő kis zöld szigeten, közép felé, hátul.

Elbontás2021. szeptember 20.
Felállítás2021. szeptember 1.

Göröntsér Vera
2021.09.03. 18:22
Olvasom: Újra lesz Trash Art! ... és jött a hír, megkezdődött.
Bevallom, néhány éve lestem a lehetőséget, mert az ebbe a körbe tartozó alkotásoknak számtalan üzenete van, amit nem árt továbbítani. Üzenet lehet már maga a felhasznált anyag, de természetesen a megformálás, a gondolat. Vagyis ez az egyre inkább tért hódító mozgalom helyet követel a művészetekben. Definíciójuk szerint szobrok, vagy még inkább installációk.
Az idei szoborpark – mint 2017 óta szokásos – Gödöllőn nyitott, "az újrahasznosítás nagykövetei... a Nemzetközi Természet- és Környezetvédelmi Fesztivál nagysikerű kísérőrendezvénye". Innen fesztivál-zártával Budapestre, majd Hatvanba látogatnak.
Az idei téma: „Magyarország vadjai”. Ami új, az eddigi újrahasznosítható anyagokon túl már természetben lebomló anyagok is használatosak. Erről, az előzőekről és minden kapcsolódóról honlapjukon [1]
Nem tudom, láttam-e az idén meghívottak mind a 40 alkotását, de nagy gondot okozott, mit mutassak elsőként. Nehezítette ezt, hogy a fesztivál jelképe a szarvas (mint ilyen igen sok változatban vonultak fel a kastély mellett), így talán illett volna... De mégis, nagy nehezen választottam a majmot, pedig – veszem észre most – nem őshonos magyar... de ugye megközelítés kérdése. Mert az alkotók is többféle módon közelítenek. Ők pedig egy alkotócsoport, működési formájukat tekintve egyesület, tagjai nevét (és a kapcsolódó "eszmét" a tájékoztató tábláról olvastam le.
Az alkotásnak kettős címe van. Főcím: az Evolúció, alanya a jórészt bicikligumiból formált "Majom", aki a tükörben nézegeti magát. De nem saját képét látja benne, hanem Darwin arcát. Az "üzenet" többrétű: "...lehet a mérhetetlen tudás, de a mérhetetlen butaság képe is... A majom formája kicsit emberi, ami szintén nem véletlen."[2]
Források:
[1] Az idei Trash Art: https://www.trashart.hu/ujra-lesz-trash-art/
[2] Kiállított tájékoztató tábla.
További linkek
Az alkotógárda korábbi munkái: www.duol.hu

Közös gyűjteményben
Állatszobrok
Tagi gyűjteményben
Trash Art 2021

Cím alapján hasonló

Normál és archív fotók

Feldolgozás alatt...

"Evolúció" c. alkotás fotói

Alkotó
Település
Gödöllő
Feltöltő
Azonosító
457525
Feltöltve
2021.09.03. 16:35
EXIF információk...
SONY / DSC-HX60
ƒ40/10 • 1/400 • 5.9mm • ISO80

Felhasználási jogok
Nevezd meg! - Ne add el! - Ne változtasd! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Göröntsér Vera 21.09.03. 16:35
Feldolgozás alatt...

"Evolúció" c. alkotás fotói

Alkotó
Település
Gödöllő
Feltöltő
Azonosító
457526

457532
Feltöltve
2021.09.03. 16:35
EXIF információk...
SONY / DSC-HX60
ƒ40/10 • 1/320 • 6.5mm • ISO80

457527
Feltöltve
2021.09.03. 16:35
EXIF információk...
SONY / DSC-HX60
ƒ40/10 • 1/250 • 5.9mm • ISO80

Felhasználási jogok
Nevezd meg! - Ne add el! - Ne változtasd! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Göröntsér Vera 21.09.03. 16:35
Feldolgozás alatt...

"Evolúció" c. alkotás fotói

Alkotó
Település
Gödöllő
Feltöltő
Azonosító
457537
Feltöltve
2021.09.03. 16:37
EXIF információk...
SONY / DSC-HX60
ƒ50/10 • 1/80 • 11.3mm • ISO80

Göröntsér Vera 21.09.03. 16:37
Feldolgozás alatt...

"Evolúció" c. alkotás fotói

Alkotó
Település
Gödöllő
Feltöltő
Azonosító
457528
Feltöltve
2021.09.03. 16:35
EXIF információk...
SONY / DSC-HX60
ƒ40/10 • 1/400 • 5.9mm • ISO80

Felhasználási jogok
Nevezd meg! - Ne add el! - Ne változtasd! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Göröntsér Vera 21.09.03. 16:35
Feldolgozás alatt...

"Evolúció" c. alkotás fotói

Alkotó
Település
Gödöllő
Feltöltő
Azonosító
457531

457530
Feltöltve
2021.09.03. 16:35
EXIF információk...
SONY / DSC-HX60
ƒ56/10 • 1/250 • 20mm • ISO400

Felhasználási jogok
Nevezd meg! - Ne add el! - Ne változtasd! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Göröntsér Vera 21.09.03. 16:35
Feldolgozás alatt...

"Evolúció" c. alkotás fotói

Alkotó
Település
Gödöllő
Feltöltő
Azonosító
457533

457529
Feltöltve
2021.09.03. 16:35
EXIF információk...
SONY / DSC-HX60
ƒ56/10 • 1/250 • 20mm • ISO500

Felhasználási jogok
Nevezd meg! - Ne add el! - Ne változtasd! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Göröntsér Vera 21.09.03. 16:35
Feldolgozás alatt...

"Evolúció" c. alkotás fotói

Alkotó
Település
Gödöllő
Feltöltő
Azonosító
457534
Feltöltve
2021.09.03. 16:37
EXIF információk...
SONY / DSC-HX60
ƒ35/10 • 1/400 • 4.6mm • ISO80

Felhasználási jogok
Nevezd meg! - Ne add el! - Ne változtasd! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Göröntsér Vera 21.09.03. 16:37
Feldolgozás alatt...

"Evolúció" c. alkotás fotói

Alkotó
Település
Gödöllő
Feltöltő
Azonosító
457539
Feltöltve
2021.09.03. 16:37
EXIF információk...
SONY / DSC-HX60
ƒ50/10 • 1/100 • 11.3mm • ISO80

Felhasználási jogok
Nevezd meg! - Ne add el! - Ne változtasd! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Göröntsér Vera 21.09.03. 16:37
Feldolgozás alatt...

"Evolúció" c. alkotás fotói

Alkotó
Település
Gödöllő
Feltöltő
Azonosító
457535
Feltöltve
2021.09.03. 16:37
EXIF információk...
SONY / DSC-HX60
ƒ50/10 • 1/80 • 11.3mm • ISO100

Felhasználási jogok
Nevezd meg! - Ne add el! - Ne változtasd! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Göröntsér Vera 21.09.03. 16:37
Feldolgozás alatt...

"Evolúció" c. alkotás fotói

Alkotó
Település
Gödöllő
Feltöltő
Azonosító
457536
Feltöltve
2021.09.03. 16:37
EXIF információk...
SONY / DSC-HX60
ƒ50/10 • 1/80 • 11.3mm • ISO400

Felhasználási jogok
Nevezd meg! - Ne add el! - Ne változtasd! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Göröntsér Vera 21.09.03. 16:37
Feldolgozás alatt...

"Evolúció" c. alkotás fotói

Alkotó
Település
Gödöllő
Feltöltő
Azonosító
457538
Feltöltve
2021.09.03. 16:37
EXIF információk...
SONY / DSC-HX60
ƒ50/10 • 1/125 • 11.3mm • ISO125

Felhasználási jogok
Nevezd meg! - Ne add el! - Ne változtasd! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Göröntsér Vera 21.09.03. 16:37
Feldolgozás alatt...

"Evolúció" c. alkotás fotói

Alkotó
Település
Gödöllő
Feltöltő
Azonosító
457540

457541
Feltöltve
2021.09.03. 16:37
EXIF információk...
SONY / DSC-HX60
ƒ40/10 • 1/400 • 5.7mm • ISO80

Felhasználási jogok
Nevezd meg! - Ne add el! - Ne változtasd! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Göröntsér Vera 21.09.03. 16:37
Feldolgozás alatt...

"Evolúció" c. alkotás fotói

Alkotó
Település
Gödöllő
Feltöltő
Azonosító
457542
Feltöltve
2021.09.03. 16:37
EXIF információk...
SONY / DSC-HX60
ƒ40/10 • 1/320 • 5.7mm • ISO80

Felhasználási jogok
Nevezd meg! - Ne add el! - Ne változtasd! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Göröntsér Vera 21.09.03. 16:37

Adalék vagy máshol

Feldolgozás alatt...

"Evolúció" c. alkotás fotói

Alkotó
Település
Gödöllő
Feltöltő
Azonosító
457548
Feltöltve
2021.09.03. 17:10
Képinfó
Adalék
EXIF információk...
SONY / DSC-HX60
ƒ45/10 • 1/1600 • 5.5mm • ISO80

Felhasználási jogok
Nevezd meg! - Ne add el! - Ne változtasd! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Göröntsér Vera 21.09.03. 17:10
Összesen 19 fotó

Műlap története

21.09.03. 18:22
Göröntsér Vera publikálta "Evolúció" c. műlapját
Ebben a listában időrendi csökkenő sorrendben nyomon követheted a műlap változásait, bővüléseit és minden lényeges eseményét. Ez a publikus lista minden látogatónk számára elérhető.