Szent György-emlékablak

Kétegyháza, Gyulai út. 6.

Alternatív, helyi címek:Szentháromság-templom ólomüveg ablaka

Kétegyháza
Gyulai út. 6.
A templom szentély feletti bal oldali ablakában.

Avatás1898

Franz Xaver Zettler (üvegművész)

Nem köztéri:Templombelső
Benkő Gabriella Emese
2022.02.13. 16:20
A Szentháromság tiszteletére felszentelt műemlék templom 1749-ben épült, 1858-ban leégett. 1895-ben felújították, feltehetően az ablakok nagy része ekkor készült, az emlék-ablak 1898-ban. [1] [2]

A kétegyházi kastélykertben megbújó kis templom belső terébe lépve rögtön szembetűnik az oltár melletti ólomüvegablak fénye. Összesen hét ablak világítja meg a teret, vagyis négy, mert a többi ablak furcsa módon a kastély padlásterére "néz". Két ablakot csak a karzatról lehetne fotózni, mivel olyan keskeny a beltér, hogy lentről nem látszanak. Az ablakok a müncheni üvegművész Franz Xaver Zettler műhelyében készültek, szignója látható több ablak alsó részén. 2015-ben a sérült ablakokat részben restaurálták, így nyerték el ma is látható állapotukat. [3]

A legszebb és legérdekesebb alkotás a Szent Györgyöt ábrázoló emlékablak. Sok templomban jártam már, de még nem találkoztam ilyen ábrázolással. Az özvegy grófnő Zichy Zenaida állíttatta elhunyt férje tiszteletére. Zenaida Mária Anna (Sopron, 1865. március 15/16. – Budapest, 1924. május 5.), aki 1888-ban lett gróf Almásy György (1864–1898) felesége. [4]

A gróf halálhíre:
"Halálozás. A gróf Almásy családot ismét csapás érte. A három héttel előbb elhalt gróf Almásy Kálmánnak másodszülött fia: gróf Almásy György a Zemplénmegyei majorátus tulajdonosa, életének 35-ik évében pénteken délután elhalt. Az elhunyt évek óta súlyos beteg volt s azért halála, mely a családra gyászt hozott, reá nézve a szenvedéseitől való megváltást jelentette. Holttestét ma délután szállítják Bécsből Kétegyházára, hol a családi sírboltban helyezik örök nyugalomra. Az elhunyt grófot neje szül. Zichy Zenaida grófnő, négy gyermeke, testvérei és kiterjedt rokonság gyászolja. Béke hamvaira." [5]

A Szent György-ablakban, a szentet klasszikus formában, minden attribútumával ábrázolta a művész. [6] Díszesen felkantározott fehér lovon ül, jobb kezében hosszú lándzsával a kezében éppen a sárkányt döfi át. Feje felett egy hattyúval díszített glória ragyog, lovagi páncélt visel. Az ablak felső íves részén, egy távoli várkastély képe látható, feje felett egy nagy fa lombja. Az alsó részen olvasható a lent idézett emlékező szöveg, latin nyelven, felette az alkotó jelzete és a készítés éve olvasható.
A többi ablak annyira árnyékos, hogy alig lehet őket szép fotón bemutatni.

Ablak szövege: Házastársi szeretete jeléül nagyméltóságú gróf Almásy Györgynek - aki 1864. október 15-én ezen helységben született, állíttatta ezt a szép emléket özvegye gróf Zichy Zenaida 1898. november 18-án.
Források:
[1] A Templom története: https://www.ketegyhazisuli.hu/index.php/home/latvanyossagok
[2] Védettség: http://www.muemlekem.hu/muemlek/show/2492
[3] Köszönöm a segítséget és az információkat Grósz Zoltán hitoktató, kántornak.
[4] A grófnő: https://hu.wikipedia.org/wiki/P%C3%A9chy_Man%C3%B3
[5] Halálhíre: Békés, 1898.11.20. (30. évfolyam, 47. szám) 3. oldal.
https://library.hungaricana.hu/hu/view/Bekes_1898/?pg=228&layout=s
[6] Szent György élete: https://hu.wikipedia.org/wiki/Szent_Gy%C3%B6rgy
További linkek
Értéktár: https://www.ketegyhaza.hu/downloads/helyiertektar/romai_katolkus_templom_templomkert.pdf
Alkotó: https://de.wikipedia.org/wiki/Franz_Xaver_Zettler

Cím alapján hasonló

"Szent György-emlékablak" c. alkotás fotói

Alkotó
Franz Xaver Zettler (üvegművész)
Település
Kétegyháza
Feltöltő
Azonosító
477078
Feltöltve
2022.02.11. 11:22
EXIF információk...
Canon / Canon EOS Rebel T6
ƒ35/10 • 1/40 • 18mm • ISO320

Felhasználási jogok
Nevezd meg! - Így add tovább! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Benkő Gabriella Emese 22.02.11. 11:22

"Szent György-emlékablak" c. alkotás fotói

Alkotó
Franz Xaver Zettler (üvegművész)
Település
Kétegyháza
Feltöltő
Azonosító
477079
Feltöltve
2022.02.11. 11:22
EXIF információk...
Canon / Canon EOS Rebel T6
ƒ56/10 • 1/160 • 44mm • ISO800

Felhasználási jogok
Nevezd meg! - Így add tovább! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Benkő Gabriella Emese 22.02.11. 11:22

"Szent György-emlékablak" c. alkotás fotói

Alkotó
Franz Xaver Zettler (üvegművész)
Település
Kétegyháza
Feltöltő
Azonosító
460206
Feltöltve
2021.09.26. 20:55
EXIF információk...
Canon / Canon EOS Rebel T6
ƒ56/10 • 1/160 • 55mm • ISO800

Felhasználási jogok
Nevezd meg! - Így add tovább! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Benkő Gabriella Emese 21.09.26. 20:55

"Szent György-emlékablak" c. alkotás fotói

Alkotó
Franz Xaver Zettler (üvegművész)
Település
Kétegyháza
Feltöltő
Azonosító
477084
Feltöltve
2022.02.11. 11:22
EXIF információk...
Canon / Canon EOS Rebel T6
ƒ4/1 • 1/125 • 80mm • ISO100

Felhasználási jogok
Nevezd meg! - Így add tovább! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Benkő Gabriella Emese 22.02.11. 11:22

"Szent György-emlékablak" c. alkotás fotói

Alkotó
Franz Xaver Zettler (üvegművész)
Település
Kétegyháza
Feltöltő
Azonosító
477081
Feltöltve
2022.02.11. 11:22
EXIF információk...
Canon / Canon EOS Rebel T6
ƒ8/1 • 1/200 • 160mm • ISO800

477082
Feltöltve
2022.02.11. 11:22
EXIF információk...
Canon / Canon EOS Rebel T6
ƒ56/10 • 1/100 • 160mm • ISO800

477083
Feltöltve
2022.02.11. 11:22
EXIF információk...
Canon / Canon EOS Rebel T6
ƒ5/1 • 1/60 • 160mm • ISO800

Felhasználási jogok
Nevezd meg! - Így add tovább! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Benkő Gabriella Emese 22.02.11. 11:22

"Szent György-emlékablak" c. alkotás fotói

Alkotó
Franz Xaver Zettler (üvegművész)
Település
Kétegyháza
Feltöltő
Azonosító
460208
Feltöltve
2021.09.26. 20:55
EXIF információk...
Canon / Canon EOS Rebel T6
ƒ56/10 • 1/100 • 160mm • ISO800

Felhasználási jogok
Nevezd meg! - Így add tovább! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Benkő Gabriella Emese 21.09.26. 20:55

"Szent György-emlékablak" c. alkotás fotói

Itt olvasható az alkotó neve és a készítés éve, és az ablak latin szövege.
Alkotó
Franz Xaver Zettler (üvegművész)
Település
Kétegyháza
Feltöltő
Azonosító
460209
Feltöltve
2021.09.26. 20:55
EXIF információk...
Canon / Canon EOS Rebel T6
ƒ45/10 • 1/200 • 105mm • ISO1600

Felhasználási jogok
Nevezd meg! - Így add tovább! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Benkő Gabriella Emese 21.09.26. 20:55
Itt olvasható az alkotó neve és a készítés éve, és az ablak latin szövege.
Összesen 9 fotó

Műlap története

23.11.03. 09:30
Megérintettem a "Szent György-emlékablak" alkotást
22.02.16. 07:41
A "Szent György-emlékablak" műlapon jóváhagyásra került egy szerkesztés
22.02.13. 16:20
A közösség publikálta Benkő Gabriella Emese "Szent György-emlékablak" c. műlapját
22.02.11. 20:15
A "Szent György-emlékablak" műlapon jóváhagyásra került egy szerkesztés
Ebben a listában időrendi csökkenő sorrendben nyomon követheted a műlap változásait, bővüléseit és minden lényeges eseményét. Ez a publikus lista minden látogatónk számára elérhető.