Szent Anna
Szentkút
Forrásvíz. Az élet eredője, mitológiai szent hely. A lélek, a tisztaság, és az anyaság szimbóluma. Az eredet jelképe. Az emlékezet, a tudás forrása. Ünnepeken virágdíszt kaptak a források, mint a család táplálói. A forrás a gyógyító és kívánságot teljesítő, hatalommal rendelkező mágikus vizek felszínre hozója. Istenségek, akik meg tudják gyógyítani a sebeket és életre keltik a halott harcosokat. A forrás szent, melynél áldozatokat helyeztek el. A Tóra szimbóluma. Az isteni gondoskodás jele. Hitmegerősítő. Tanító erő: "csak tiszta forrásból” [1]
Kolontári szentkút,
"Egy 1805-ös feljegyzés szerint már az 1700-as években is rendszeresen jártak ide zarándokok, és hittek a kút vizének gyógyerejében. A 20. század első felében élénk vallási élet folyt itt. Anna-napkor tartották a búcsút, amelyre sok helyről érkeztek a hívek. A század második felében, a szocialista időben csoportosan nem látogathatták e helyet a zarándokok. A rendszerváltás után a kis kápolnát és Mária szobrot felújították, és az 1990-es évek közepétől ismét megindultak a szervezett zarándoklatok.
A vörös iszap katasztrófa a kutat körülvette, de el nem árasztotta, így a szentkút körüli hit megerősödött. Azóta eltelt időben a búcsúi zarándokok száma az előző évekhez képest megháromszorozódott. [2]
Szent Anna.
A "tiszta forrás" a történelmi múlt szelleme ismét gyakorlattá, szokássá tette az Anna napi búcsúk megtartását. Szent Anna megjelenítése a Máriás-kút építményén kapocs az anya és gyermeke között. A család kapcsolata.
Egy ima részlete Szent Annához:
"Te vagy a példakép, Óh áldd meg gyermekökkel
Az anyák seregét. Kérj mennyben szent kegyelmet,
- Ha kéred megleszen -,
Hogy éljen minden gyermek
Szentül, erényesen." [3]
A művésznő lapjáról: "Szent Anna búcsúra elkészült a Szent Anna domborművem, mely a hívek összefogásával valósulhatott meg."[4]
Az Ajkai Szó írta:
"A kápolna falán elhelyezett Szent Anna domborműről és a háború előtti Anna-napi búcsúk életre keltéséről szintén beszámol Áment Márton." Részlet. [5]
Részlet a Magyar Kurír oldaláról:
"A Devecser és Kolontár között található szentkútnál július 31-én több százan gyűltek össze a Szent Anna-napi búcsúra, hogy együtt imádkozzanak a meg nem született gyermekekért és a gyermekáldásért."
"A Veszprémi Főegyházmegye Családpasztorációs Irodája és a Reményforrás Egyesület erre az alkalomra két új imahelyet hozott létre a meg nem született gyermekekért és a családok gyermekáldásáért, a Devecser és Kolontár között elhelyezkedő, egykori Jézus-ösvény területén.
A kezdeményezés a sikertelen gyermekáldás nehézségeivel küzdő, érintett házaspároktól indult, a helyszín és az alkalom kiválasztását pedig Devecser-Kolontár plébánosa, a főegyházmegye családreferense, Fodor János atya segítette. Az egyik helyszín a két település közötti szentkút, mely közel másfél évszázada létezik," [6]
[2] Helytörténet. https://hu.wikipedia.org/wiki/Kolont%C3%A1r
[3] Ima. https://hu.wikipedia.org/wiki/Szent_Anna
[4] Avatás. Alkotó. https://olah-katalin.hu/index.php?id=7
[5] Történet. http://ajkaiszo.hu/megjelent-kolontari-szentkutrol-irt-konyv-bovitett-kiadasa/
{6] Történet: https://www.magyarkurir.hu/hirek/bucsu-kolontari-szentkutnal
![](https://s3.eu-central-1.amazonaws.com/kozterkep/photos/u380-a43761-6127e4ad6802c-f6261cdd0aca59b71f7f40a6_4.jpg)
"Szent Anna" c. alkotás fotói
ƒ33/10 • 1/80 • 5mm • ISO80
Felhasználási jogok
Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!
![](https://s3.eu-central-1.amazonaws.com/kozterkep/photos/u380-a43761-6127e4f30d498-3d497ac5af67f2ce1b523abc_4.jpg)
"Szent Anna" c. alkotás fotói
ƒ33/10 • 1/400 • 5mm • ISO400
Felhasználási jogok
Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!
![](https://s3.eu-central-1.amazonaws.com/kozterkep/photos/u380-a43761-6127e5313d230-7bdc74b469a536b20eef0164_4.jpg)
"Szent Anna" c. alkotás fotói
ƒ33/10 • 1/80 • 5mm • ISO80
Felhasználási jogok
Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!
![](https://s3.eu-central-1.amazonaws.com/kozterkep/photos/u380-a43761-6127e5fb64bb0-f2bfac88dfeb1282f4c6942e_4.jpg)
"Szent Anna" c. alkotás fotói
ƒ33/10 • 1/80 • 5mm • ISO80
Felhasználási jogok
Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!
![](https://s3.eu-central-1.amazonaws.com/kozterkep/photos/u380-a43761-6127e58f442b0-842e85257b74f1c97ad72db4_4.jpg)
"Szent Anna" c. alkotás fotói
ƒ40/10 • 1/60 • 9.6mm • ISO80
Felhasználási jogok
Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!
![](https://s3.eu-central-1.amazonaws.com/kozterkep/photos/u380-a43761-6127e689e4406-1fc0fd5274fe7019d5e51f98_4.jpg)
"Szent Anna" c. alkotás fotói
ƒ42/10 • 1/50 • 11.7mm • ISO80
Felhasználási jogok
Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!
![](https://s3.eu-central-1.amazonaws.com/kozterkep/photos/u380-a43761-6127e7460603c-0904417f6cdeed7921109e71_4.jpg)
"Szent Anna" c. alkotás fotói
ƒ39/10 • 1/320 • 9mm • ISO400
Felhasználási jogok
Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!
![](https://s3.eu-central-1.amazonaws.com/kozterkep/photos/u380-a43761-6127e7cc1c2b8-73efa871a3d1ad87fe058bd5_4.jpg)
"Szent Anna" c. alkotás fotói
ƒ51/10 • 1/60 • 25.2mm • ISO250
Felhasználási jogok
Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!
![](https://s3.eu-central-1.amazonaws.com/kozterkep/photos/u380-a43761-6127e8bc24efa-93c4eaf2bd98d8ceac852696_4.jpg)
"Szent Anna" c. alkotás fotói
ƒ59/10 • 1/60 • 40mm • ISO400
Felhasználási jogok
Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!
![](https://s3.eu-central-1.amazonaws.com/kozterkep/photos/u380-a43761-6127eb522ff09-4fbdb56bd4b486d88f70fed6_4.jpg)
"Szent Anna" c. alkotás fotói
ƒ59/10 • 1/100 • 40mm • ISO400
Felhasználási jogok
Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!
![](https://s3.eu-central-1.amazonaws.com/kozterkep/photos/u380-a43761-6127ec4863791-2973699b392ef8c0f8c834b8_4.jpg)
"Szent Anna" c. alkotás fotói
ƒ59/10 • 1/100 • 40mm • ISO400
Felhasználási jogok
Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!
![](https://s3.eu-central-1.amazonaws.com/kozterkep/photos/u380-a43761-6127ecc37e6e4-b1a6b601e19be281b1837b41_4.jpg)
"Szent Anna" c. alkotás fotói
ƒ59/10 • 1/80 • 40mm • ISO400
Felhasználási jogok
Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!
![](https://s3.eu-central-1.amazonaws.com/kozterkep/photos/u380-a43761-6127ed41c9459-192c3c9c04324d62e7026fb8_4.jpg)
"Szent Anna" c. alkotás fotói
ƒ59/10 • 1/200 • 40mm • ISO400
Felhasználási jogok
Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!
![](https://s3.eu-central-1.amazonaws.com/kozterkep/photos/u380-a43761-6127ea3c78493-79e16ff7dcc83961f9c59382_4.jpg)
"Szent Anna" c. alkotás fotói
ƒ59/10 • 1/100 • 40mm • ISO400
Felhasználási jogok
Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!
![](https://s3.eu-central-1.amazonaws.com/kozterkep/photos/u380-a43761-6127ea1ccb464-93fedb6d945d4a20560c1032_4.jpg)
"Szent Anna" c. alkotás fotói
ƒ59/10 • 1/125 • 40mm • ISO400
Felhasználási jogok
Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!