A Golgota téri kálvária

Budapest, VIII. kerület, Golgota tér
Archív képek
További képek a Fotólistában

A stációk Delej utcától állnak a tér középpontja felé szűkülő vonalban.

Avatás2022. április 15.
Felállítás2021. június 15.

Hermann Zsolt (közreműködő)
Meszlényi Molnár János (bronzöntő, közreműködő)

Nem köztéri:Egyéb intézmény területe
Göröntsér Vera
2021.08.26. 16:29
Ez-év június 15-én befejeződött a Golgota téri stációk helyreállítása. A projekt többnyire rekonstrukció névre hallgat, elég nehéz a sorok között kiszemelgetni a (nálunk) helyes fogalmi definíciót. Ami tény, a kálvária visszaállítására került sor.
Az előzmények: A Golgota téren az 1890-es évek első felétől állt egy kápolna (ennek előzményét nem részletezem, kapcsolom a műlapot), előtte pedig a 14 stáció két oldalt – Szécsi Antal gyönyörűséges bronz domborműveivel. Az adat nem biztos, de ismert egy fénykép, ami valószínűleg ekkor készült, Klösz György felvétele 1890-es évek, (Budapest-képarchívum), más adat szerint esetleg 1900-ban (Fortepán), míg valamiért egyes források 1897-et írnak.[1] A kápolna elé később (1941) a Golgota jelenet szoborcsoportja került. Ez a második világégés alatt olyan súlyosan sérült, újra kellett faragni (történetét, műlapját szintén kapcsolom).
1971-ben a szoborcsoportot és két stációt a Rezső téri templomhoz költöztették, a kápolnát felrobbantották. Az I. és a XIV. stációt a templom mögött felállították, a VI. stációt később a Malenkij robot emléktáblájába, majd a VIII. stáció domborművét a templom hátsó falán felállított 56-os emléktáblába építették be, míg a templom belsejében fellelhető volt még néhány sérült dombormű.
A helyreállítás fedezetét jelentős állami támogatással biztosították, Józsefváros képviselő testülete 2019 februárjában a helyreállítást támogatta és döntött arról, hogy üzemeltetését és az ennek kapcsán felmerülő költségeket vállalja.[1]
Szerencsés "közjáték" volt az 1929-es döntés Máriabesnyőn, ami szerint kálváriájuk stációit az itteniek másolataként, műkőből készíttetik el (történetét, műlapját kapcsolom). Ezek a másolatok jelenthették a most készülő helyreállítás alapját. Mint megtudtam, 8 stációdombormű pótlása történt a előbbiek szerinti másolat másolataként, a további 6 stáció domborműve az eredeti domborművek restaurálásával készült. A fent már jelzett, megmaradt két stáció kőépítménye alapján készülhetett azok milliméter pontosságú korszerűsített műkő-másolata. [3]
Ez a 14 stáció-dombormű a látott fotók alapján is különlegesen szépnek tűnt. A személyes találkozáskor már erősen gondolkodtam, hogy talán valamennyi külön műlapot érdemelne, hiszen kifejező, részletgazdag, megérint. Egyetértek Hermann Zsolttal, aki nyilatkozata elején az ország talán legszebb keresztútjaként [4] említi.
Érdekes részletek derülnek ki a Magyar Kurír cikkéből. A másolatok készítése kapcsán: „A máriabesnyői domborművek nagyon bonyolult alakzatok, de sikerült róluk gumiformát venni, és ezek alapján sikerült az öntés is. Tizennégy bronz domborművet kell elkészíteni..." A kőépítmények anyagáról a szobrászművész elmondta, ezek a műkőhöz hasonló, öntött kőanyagok, amit mészkőzúzalékkal elegyítettek: "...tulajdonképpen olyan, mint a műkő, de nem teljesen, mert már korszerűbb anyagokat is felhasználtak hozzá..." A technológia korszerűbb, így tartósabb lesz, mint a korábban ismert változat.[4]
A nagy volumenű és szépségében páratlan projekt tehát befejeződött. A felszentelés időpontjáról azonban nincs konkrét hír, talán a jövő hónapban kerül rá sor.[3]
Aktualizálás: 2022. április 15-i hír: Megáldották a "Keresztutat és a horganyból öntött domborműveket". [5] A részletekről a forrás cikk tájékoztat.
Források:
[1] A rég volt kálvária, ill. a helyreállítás terve (2019): https://jozsefvaros.hu/hir/6726/helyreallitjak-a-golgota-teri-staciokat
[2] A máriabesznyői másolatról: https://pestbuda.hu/cikk/20210823_felallitottak_a_golgota_teri_staciokat?fbclid=IwAR2p9k9y50i4fTk9e5pz4jeAhF4WI_E9IQEu6Snq8HB_kN4PfVRTdJY5y0s
[3] Levélváltás Hermann Zsolt szobrászművész-restaurátorral.
[4] Technika, részletek: https://www.magyarkurir.hu/hirek/budapest-rekonstrualt-gyongyszemei-keresztut-jozsefvarosi-golgota-teren
[5] Avatás 2022. április 15. https://www.magyarkurir.hu/hirek/ismet-eredeti-szepsegeben-tundoklik-szecsi-antal-keresztutja-budapesti-golgota-teren
További linkek
A sokat említett kép:
https://foto.fszek.hu/WebPac_kep/CorvinaWeb?action=onelong&recnum=763030&pos=1 (1890 körül);
https://fortepan.download/_photo/1600/fortepan_82416.jpg 1900-ból;

Cím alapján hasonló

"A Golgota téri kálvária" c. alkotás fotói

A kálvária képe középen a kettős kereszttel.
Alkotó
Szécsi AntalHermann Zsolt (közreműködő)Meszlényi Molnár János (bronzöntő, közreműködő)
Település
Budapest
Feltöltő
Azonosító
456243
Feltöltve
2021.08.25. 17:29
EXIF információk...
SONY / DSC-HX60
ƒ45/10 • 1/500 • 9.2mm • ISO80

Felhasználási jogok
Nevezd meg! - Ne add el! - Ne változtasd! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Göröntsér Vera 21.08.25. 17:29
A kálvária képe középen a kettős kereszttel.

"A Golgota téri kálvária" c. alkotás fotói

I. stáció: Pilátus halálra ítéli Jézust
Alkotó
Szécsi AntalHermann Zsolt (közreműködő)Meszlényi Molnár János (bronzöntő, közreműködő)
Település
Budapest
Feltöltő
Azonosító
456244
Feltöltve
2021.08.25. 17:29
EXIF információk...
SONY / DSC-HX60
ƒ50/10 • 1/200 • 13.2mm • ISO80

Felhasználási jogok
Nevezd meg! - Ne add el! - Ne változtasd! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Göröntsér Vera 21.08.25. 17:29
I. stáció: Pilátus halálra ítéli Jézust

"A Golgota téri kálvária" c. alkotás fotói

II. stáció: Jézus vállára veszi a keresztet
Alkotó
Szécsi AntalHermann Zsolt (közreműködő)Meszlényi Molnár János (bronzöntő, közreműködő)
Település
Budapest
Feltöltő
Azonosító
456245
Feltöltve
2021.08.25. 17:29
EXIF információk...
SONY / DSC-HX60
ƒ56/10 • 1/100 • 15.4mm • ISO250

Felhasználási jogok
Nevezd meg! - Ne add el! - Ne változtasd! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Göröntsér Vera 21.08.25. 17:29
II. stáció: Jézus vállára veszi a keresztet

"A Golgota téri kálvária" c. alkotás fotói

III. stáció: Jézus először esik el a kereszt súlya alatt
Alkotó
Szécsi AntalHermann Zsolt (közreműködő)Meszlényi Molnár János (bronzöntő, közreműködő)
Település
Budapest
Feltöltő
Azonosító
456246
Feltöltve
2021.08.25. 17:29
EXIF információk...
SONY / DSC-HX60
ƒ50/10 • 1/160 • 12.8mm • ISO80

Felhasználási jogok
Nevezd meg! - Ne add el! - Ne változtasd! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Göröntsér Vera 21.08.25. 17:29
III. stáció: Jézus először esik el a kereszt súlya alatt

"A Golgota téri kálvária" c. alkotás fotói

IV. stáció: Jézus szent anyjával találkozik
Alkotó
Szécsi AntalHermann Zsolt (közreműködő)Meszlényi Molnár János (bronzöntő, közreműködő)
Település
Budapest
Feltöltő
Azonosító
456247
Feltöltve
2021.08.25. 17:29
EXIF információk...
SONY / DSC-HX60
ƒ56/10 • 1/160 • 17mm • ISO80

Felhasználási jogok
Nevezd meg! - Ne add el! - Ne változtasd! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Göröntsér Vera 21.08.25. 17:29
IV. stáció: Jézus szent anyjával találkozik

"A Golgota téri kálvária" c. alkotás fotói

V. stáció: Cirenei Simon segít vinni Jézusnak a keresztet
Alkotó
Szécsi AntalHermann Zsolt (közreműködő)Meszlényi Molnár János (bronzöntő, közreműködő)
Település
Budapest
Feltöltő
Azonosító
456248
Feltöltve
2021.08.25. 17:29
EXIF információk...
SONY / DSC-HX60
ƒ56/10 • 1/100 • 17mm • ISO250

Felhasználási jogok
Nevezd meg! - Ne add el! - Ne változtasd! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Göröntsér Vera 21.08.25. 17:29
V. stáció: Cirenei Simon segít vinni Jézusnak a keresztet

"A Golgota téri kálvária" c. alkotás fotói

VI. stáció: Veronika kendőt nyújt Jézusnak
Alkotó
Szécsi AntalHermann Zsolt (közreműködő)Meszlényi Molnár János (bronzöntő, közreműködő)
Település
Budapest
Feltöltő
Azonosító
456249
Feltöltve
2021.08.25. 17:30
EXIF információk...
SONY / DSC-HX60
ƒ56/10 • 1/100 • 15.9mm • ISO200

Felhasználási jogok
Nevezd meg! - Ne add el! - Ne változtasd! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Göröntsér Vera 21.08.25. 17:30
VI. stáció: Veronika kendőt nyújt Jézusnak

"A Golgota téri kálvária" c. alkotás fotói

VII. stáció: Jézus másodszor esik el a kereszt terhe alatt
Alkotó
Szécsi AntalHermann Zsolt (közreműködő)Meszlényi Molnár János (bronzöntő, közreműködő)
Település
Budapest
Feltöltő
Azonosító
456251
Feltöltve
2021.08.25. 17:30
EXIF információk...
SONY / DSC-HX60
ƒ56/10 • 1/100 • 15.9mm • ISO160

Felhasználási jogok
Nevezd meg! - Ne add el! - Ne változtasd! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Göröntsér Vera 21.08.25. 17:30
VII. stáció: Jézus másodszor esik el a kereszt terhe alatt

"A Golgota téri kálvária" c. alkotás fotói

Alkotó
Szécsi AntalHermann Zsolt (közreműködő)Meszlényi Molnár János (bronzöntő, közreműködő)
Település
Budapest
Feltöltő
Azonosító
456250
Feltöltve
2021.08.25. 17:30
EXIF információk...
SONY / DSC-HX60
ƒ40/10 • 1/160 • 6.1mm • ISO80

Felhasználási jogok
Nevezd meg! - Ne add el! - Ne változtasd! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Göröntsér Vera 21.08.25. 17:30

"A Golgota téri kálvária" c. alkotás fotói

Alkotó
Szécsi AntalHermann Zsolt (közreműködő)Meszlényi Molnár János (bronzöntő, közreműködő)
Település
Budapest
Feltöltő
Azonosító
456253
Feltöltve
2021.08.25. 17:30
EXIF információk...
SONY / DSC-HX60
ƒ35/10 • 1/320 • 4.4mm • ISO80

Felhasználási jogok
Nevezd meg! - Ne add el! - Ne változtasd! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Göröntsér Vera 21.08.25. 17:30

"A Golgota téri kálvária" c. alkotás fotói

VIII. stáció: Jézus szól a síró asszonyoknak
Alkotó
Szécsi AntalHermann Zsolt (közreműködő)Meszlényi Molnár János (bronzöntő, közreműködő)
Település
Budapest
Feltöltő
Azonosító
456252
Feltöltve
2021.08.25. 17:30
EXIF információk...
SONY / DSC-HX60
ƒ50/10 • 1/80 • 12.4mm • ISO200

Felhasználási jogok
Nevezd meg! - Ne add el! - Ne változtasd! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Göröntsér Vera 21.08.25. 17:30
VIII. stáció: Jézus szól a síró asszonyoknak

"A Golgota téri kálvária" c. alkotás fotói

IX. stáció: Jézus harmadszor esik el a kereszttel
Alkotó
Szécsi AntalHermann Zsolt (közreműködő)Meszlényi Molnár János (bronzöntő, közreműködő)
Település
Budapest
Feltöltő
Azonosító
456254
Feltöltve
2021.08.25. 17:30
EXIF információk...
SONY / DSC-HX60
ƒ56/10 • 1/100 • 14.9mm • ISO200

Felhasználási jogok
Nevezd meg! - Ne add el! - Ne változtasd! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Göröntsér Vera 21.08.25. 17:30
IX. stáció: Jézus harmadszor esik el a kereszttel

"A Golgota téri kálvária" c. alkotás fotói

X. stáció: Jézust megfosztják ruháitól
Alkotó
Szécsi AntalHermann Zsolt (közreműködő)Meszlényi Molnár János (bronzöntő, közreműködő)
Település
Budapest
Feltöltő
Azonosító
456255
Feltöltve
2021.08.25. 17:30
EXIF információk...
SONY / DSC-HX60
ƒ50/10 • 1/160 • 9.8mm • ISO80

Felhasználási jogok
Nevezd meg! - Ne add el! - Ne változtasd! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Göröntsér Vera 21.08.25. 17:30
X. stáció: Jézust megfosztják ruháitól

"A Golgota téri kálvária" c. alkotás fotói

XI. stáció: Jézust keresztre szegezik
Alkotó
Szécsi AntalHermann Zsolt (közreműködő)Meszlényi Molnár János (bronzöntő, közreműködő)
Település
Budapest
Feltöltő
Azonosító
456256
Feltöltve
2021.08.25. 17:30
EXIF információk...
SONY / DSC-HX60
ƒ50/10 • 1/160 • 9.8mm • ISO80

Felhasználási jogok
Nevezd meg! - Ne add el! - Ne változtasd! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Göröntsér Vera 21.08.25. 17:30
XI. stáció: Jézust keresztre szegezik

"A Golgota téri kálvária" c. alkotás fotói

XII. stáció: Jézus meghal a kereszten
Alkotó
Szécsi AntalHermann Zsolt (közreműködő)Meszlényi Molnár János (bronzöntő, közreműködő)
Település
Budapest
Feltöltő
Azonosító
456257
Feltöltve
2021.08.25. 17:32
EXIF információk...
SONY / DSC-HX60
ƒ56/10 • 1/100 • 14mm • ISO80

Felhasználási jogok
Nevezd meg! - Ne add el! - Ne változtasd! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Göröntsér Vera 21.08.25. 17:32
XII. stáció: Jézus meghal a kereszten

"A Golgota téri kálvária" c. alkotás fotói

XIII. stáció: Jézus testét leveszik a keresztről, és anyja ölébe fektetik
Alkotó
Szécsi AntalHermann Zsolt (közreműködő)Meszlényi Molnár János (bronzöntő, közreműködő)
Település
Budapest
Feltöltő
Azonosító
456258
Feltöltve
2021.08.25. 17:32
EXIF információk...
SONY / DSC-HX60
ƒ35/10 • 1/200 • 4.3mm • ISO80

Felhasználási jogok
Nevezd meg! - Ne add el! - Ne változtasd! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Göröntsér Vera 21.08.25. 17:32
XIII. stáció: Jézus testét leveszik a keresztről, és anyja ölébe fektetik

"A Golgota téri kálvária" c. alkotás fotói

XIV. stáció: Jézust sziklasírba temetik
Alkotó
Szécsi AntalHermann Zsolt (közreműködő)Meszlényi Molnár János (bronzöntő, közreműködő)
Település
Budapest
Feltöltő
Azonosító
456259
Feltöltve
2021.08.25. 17:32
EXIF információk...
SONY / DSC-HX60
ƒ35/10 • 1/500 • 4.6mm • ISO80

Felhasználási jogok
Nevezd meg! - Ne add el! - Ne változtasd! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Göröntsér Vera 21.08.25. 17:32
XIV. stáció: Jézust sziklasírba temetik

"A Golgota téri kálvária" c. alkotás fotói

Alkotó
Szécsi AntalHermann Zsolt (közreműködő)Meszlényi Molnár János (bronzöntő, közreműködő)
Település
Budapest
Feltöltő
Azonosító
456261
Feltöltve
2021.08.25. 17:32
Képinfó
Szignó a képen
EXIF információk...
SONY / DSC-HX60
ƒ35/10 • 1/200 • 4.6mm • ISO80

Felhasználási jogok
Nevezd meg! - Ne add el! - Ne változtasd! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Göröntsér Vera 21.08.25. 17:32

"A Golgota téri kálvária" c. alkotás fotói

Alkotó
Szécsi AntalHermann Zsolt (közreműködő)Meszlényi Molnár János (bronzöntő, közreműködő)
Település
Budapest
Feltöltő
Azonosító
456260
Feltöltve
2021.08.25. 17:32
EXIF információk...
SONY / DSC-HX60
ƒ35/10 • 1/1000 • 4.6mm • ISO80

Felhasználási jogok
Nevezd meg! - Ne add el! - Ne változtasd! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Göröntsér Vera 21.08.25. 17:32

"A Golgota téri kálvária" c. alkotás fotói

I. stáció részlet
Alkotó
Szécsi AntalHermann Zsolt (közreműködő)Meszlényi Molnár János (bronzöntő, közreműködő)
Település
Budapest
Feltöltő
Azonosító
456262
Feltöltve
2021.08.25. 18:03
EXIF információk...
SONY / DSC-HX60
ƒ56/10 • 1/125 • 15.4mm • ISO80

Felhasználási jogok
Nevezd meg! - Ne add el! - Ne változtasd! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Göröntsér Vera 21.08.25. 18:03
I. stáció részlet

"A Golgota téri kálvária" c. alkotás fotói

I. stáció, részlet
Alkotó
Szécsi AntalHermann Zsolt (közreműködő)Meszlényi Molnár János (bronzöntő, közreműködő)
Település
Budapest
Feltöltő
Azonosító
456263
Feltöltve
2021.08.25. 18:03
EXIF információk...
SONY / DSC-HX60
ƒ50/10 • 1/160 • 12.4mm • ISO80

Felhasználási jogok
Nevezd meg! - Ne add el! - Ne változtasd! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Göröntsér Vera 21.08.25. 18:03
I. stáció, részlet

"A Golgota téri kálvária" c. alkotás fotói

II. stáció. részlet
Alkotó
Szécsi AntalHermann Zsolt (közreműködő)Meszlényi Molnár János (bronzöntő, közreműködő)
Település
Budapest
Feltöltő
Azonosító
456264
Feltöltve
2021.08.25. 18:03
EXIF információk...
SONY / DSC-HX60
ƒ50/10 • 1/80 • 13.2mm • ISO400

Felhasználási jogok
Nevezd meg! - Ne add el! - Ne változtasd! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Göröntsér Vera 21.08.25. 18:03
II. stáció. részlet

"A Golgota téri kálvária" c. alkotás fotói

III. stáció, részlet
Alkotó
Szécsi AntalHermann Zsolt (közreműködő)Meszlényi Molnár János (bronzöntő, közreműködő)
Település
Budapest
Feltöltő
Azonosító
456265
Feltöltve
2021.08.25. 18:03
EXIF információk...
SONY / DSC-HX60
ƒ50/10 • 1/80 • 12.8mm • ISO100

Felhasználási jogok
Nevezd meg! - Ne add el! - Ne változtasd! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Göröntsér Vera 21.08.25. 18:03
III. stáció, részlet

"A Golgota téri kálvária" c. alkotás fotói

IV. stáció, részlet
Alkotó
Szécsi AntalHermann Zsolt (közreműködő)Meszlényi Molnár János (bronzöntő, közreműködő)
Település
Budapest
Feltöltő
Azonosító
456266
Feltöltve
2021.08.25. 18:03
EXIF információk...
SONY / DSC-HX60
ƒ50/10 • 1/100 • 12.8mm • ISO80

Felhasználási jogok
Nevezd meg! - Ne add el! - Ne változtasd! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Göröntsér Vera 21.08.25. 18:03
IV. stáció, részlet

"A Golgota téri kálvária" c. alkotás fotói

VII. stáció, részlet
Alkotó
Szécsi AntalHermann Zsolt (közreműködő)Meszlényi Molnár János (bronzöntő, közreműködő)
Település
Budapest
Feltöltő
Azonosító
456267
Feltöltve
2021.08.25. 18:03
EXIF információk...
SONY / DSC-HX60
ƒ50/10 • 1/80 • 12.4mm • ISO500

Felhasználási jogok
Nevezd meg! - Ne add el! - Ne változtasd! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Göröntsér Vera 21.08.25. 18:03
VII. stáció, részlet

"A Golgota téri kálvária" c. alkotás fotói

VI. stáció, részlet
Alkotó
Szécsi AntalHermann Zsolt (közreműködő)Meszlényi Molnár János (bronzöntő, közreműködő)
Település
Budapest
Feltöltő
Azonosító
456268
Feltöltve
2021.08.25. 18:03
EXIF információk...
SONY / DSC-HX60
ƒ56/10 • 1/100 • 15.9mm • ISO400

456269
Feltöltve
2021.08.25. 18:03
EXIF információk...
SONY / DSC-HX60
ƒ45/10 • 1/250 • 7.3mm • ISO80

456270
Feltöltve
2021.08.25. 18:03
EXIF információk...
SONY / DSC-HX60
ƒ56/10 • 1/100 • 15.9mm • ISO320

Felhasználási jogok
Nevezd meg! - Ne add el! - Ne változtasd! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Göröntsér Vera 21.08.25. 18:03
VII. stáció, részlet

"A Golgota téri kálvária" c. alkotás fotói

VIII. stáció, részlet
Alkotó
Szécsi AntalHermann Zsolt (közreműködő)Meszlényi Molnár János (bronzöntő, közreműködő)
Település
Budapest
Feltöltő
Azonosító
456271
Feltöltve
2021.08.25. 18:04
EXIF információk...
SONY / DSC-HX60
ƒ50/10 • 1/80 • 12.4mm • ISO640

Felhasználási jogok
Nevezd meg! - Ne add el! - Ne változtasd! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Göröntsér Vera 21.08.25. 18:04
VIII. stáció, részlet

"A Golgota téri kálvária" c. alkotás fotói

IX. stáció, részlet
Alkotó
Szécsi AntalHermann Zsolt (közreműködő)Meszlényi Molnár János (bronzöntő, közreműködő)
Település
Budapest
Feltöltő
Azonosító
456272
Feltöltve
2021.08.25. 18:04
EXIF információk...
SONY / DSC-HX60
ƒ45/10 • 1/60 • 9.2mm • ISO250

Felhasználási jogok
Nevezd meg! - Ne add el! - Ne változtasd! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Göröntsér Vera 21.08.25. 18:04
IX. stáció, részlet

"A Golgota téri kálvária" c. alkotás fotói

X. stáció, részlet
Alkotó
Szécsi AntalHermann Zsolt (közreműködő)Meszlényi Molnár János (bronzöntő, közreműködő)
Település
Budapest
Feltöltő
Azonosító
456273
Feltöltve
2021.08.25. 18:04
EXIF információk...
SONY / DSC-HX60
ƒ50/10 • 1/125 • 9.8mm • ISO250

Felhasználási jogok
Nevezd meg! - Ne add el! - Ne változtasd! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Göröntsér Vera 21.08.25. 18:04
X. stáció, részlet

"A Golgota téri kálvária" c. alkotás fotói

XI. stáció, részlet
Alkotó
Szécsi AntalHermann Zsolt (közreműködő)Meszlényi Molnár János (bronzöntő, közreműködő)
Település
Budapest
Feltöltő
Azonosító
456274
Feltöltve
2021.08.25. 18:04
EXIF információk...
SONY / DSC-HX60
ƒ50/10 • 1/100 • 9.8mm • ISO200

Felhasználási jogok
Nevezd meg! - Ne add el! - Ne változtasd! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Göröntsér Vera 21.08.25. 18:04
XI. stáció, részlet

"A Golgota téri kálvária" c. alkotás fotói

XII. stáció, részlet
Alkotó
Szécsi AntalHermann Zsolt (közreműködő)Meszlényi Molnár János (bronzöntő, közreműködő)
Település
Budapest
Feltöltő
Azonosító
456275
Feltöltve
2021.08.25. 18:04
EXIF információk...
SONY / DSC-HX60
ƒ50/10 • 1/60 • 9.8mm • ISO125

Felhasználási jogok
Nevezd meg! - Ne add el! - Ne változtasd! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Göröntsér Vera 21.08.25. 18:04
XII. stáció, részlet

"A Golgota téri kálvária" c. alkotás fotói

XIII. stáció, részlet
Alkotó
Szécsi AntalHermann Zsolt (közreműködő)Meszlényi Molnár János (bronzöntő, közreműködő)
Település
Budapest
Feltöltő
Azonosító
456276
Feltöltve
2021.08.25. 18:04
EXIF információk...
SONY / DSC-HX60
ƒ35/10 • 1/80 • 4.3mm • ISO80

Felhasználási jogok
Nevezd meg! - Ne add el! - Ne változtasd! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Göröntsér Vera 21.08.25. 18:04
XIII. stáció, részlet

"A Golgota téri kálvária" c. alkotás fotói

XIV. stáció, részlet
Alkotó
Szécsi AntalHermann Zsolt (közreműködő)Meszlényi Molnár János (bronzöntő, közreműködő)
Település
Budapest
Feltöltő
Azonosító
456277
Feltöltve
2021.08.25. 18:04
EXIF információk...
SONY / DSC-HX60
ƒ35/10 • 1/80 • 4.6mm • ISO80

Felhasználási jogok
Nevezd meg! - Ne add el! - Ne változtasd! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Göröntsér Vera 21.08.25. 18:04
XIV. stáció, részlet

"A Golgota téri kálvária" c. alkotás fotói

Alkotó
Szécsi AntalHermann Zsolt (közreműködő)Meszlényi Molnár János (bronzöntő, közreműködő)
Település
Budapest
Feltöltő
Azonosító
471061
Feltöltve
2021.12.09. 18:06
EXIF információk...
NIKON / COOLPIX P900
ƒ32/10 • 1/1600 • 7.7mm • ISO100

Felhasználási jogok
Nincs engedély

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Dénes Ildikó 21.12.09. 18:06

"A Golgota téri kálvária" c. alkotás fotói

I.stáció
Alkotó
Szécsi AntalHermann Zsolt (közreműködő)Meszlényi Molnár János (bronzöntő, közreműködő)
Település
Budapest
Feltöltő
Azonosító
471062
Feltöltve
2021.12.09. 18:06
EXIF információk...
NIKON / COOLPIX P900
ƒ32/10 • 1/1000 • 6.2mm • ISO100

Felhasználási jogok
Nincs engedély

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Dénes Ildikó 21.12.09. 18:06
I.stáció

"A Golgota téri kálvária" c. alkotás fotói

I. stáció
Alkotó
Szécsi AntalHermann Zsolt (közreműködő)Meszlényi Molnár János (bronzöntő, közreműködő)
Település
Budapest
Feltöltő
Azonosító
471063
Feltöltve
2021.12.09. 18:06
EXIF információk...
NIKON / COOLPIX P900
ƒ40/10 • 1/80 • 20.5mm • ISO100

Felhasználási jogok
Nincs engedély

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Dénes Ildikó 21.12.09. 18:06
I. stáció

"A Golgota téri kálvária" c. alkotás fotói

II.stáció
Alkotó
Szécsi AntalHermann Zsolt (közreműködő)Meszlényi Molnár János (bronzöntő, közreműködő)
Település
Budapest
Feltöltő
Azonosító
471064
Feltöltve
2021.12.09. 18:06
EXIF információk...
NIKON / COOLPIX P900
ƒ40/10 • 1/60 • 20.5mm • ISO200

Felhasználási jogok
Nincs engedély

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Dénes Ildikó 21.12.09. 18:06
II.stáció

"A Golgota téri kálvária" c. alkotás fotói

III. stáció
Alkotó
Szécsi AntalHermann Zsolt (közreműködő)Meszlényi Molnár János (bronzöntő, közreműködő)
Település
Budapest
Feltöltő
Azonosító
471065
Feltöltve
2021.12.09. 18:06
EXIF információk...
NIKON / COOLPIX P900
ƒ45/10 • 1/60 • 35.7mm • ISO140

Felhasználási jogok
Nincs engedély

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Dénes Ildikó 21.12.09. 18:06
III. stáció

"A Golgota téri kálvária" c. alkotás fotói

VII.stáció
Alkotó
Szécsi AntalHermann Zsolt (közreműködő)Meszlényi Molnár János (bronzöntő, közreműködő)
Település
Budapest
Feltöltő
Azonosító
471066
Feltöltve
2021.12.09. 18:06
EXIF információk...
NIKON / COOLPIX P900
ƒ50/10 • 1/100 • 98.1mm • ISO400

Felhasználási jogok
Nincs engedély

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Dénes Ildikó 21.12.09. 18:06
VII.stáció

"A Golgota téri kálvária" c. alkotás fotói

VIII. stáció
Alkotó
Szécsi AntalHermann Zsolt (közreműködő)Meszlényi Molnár János (bronzöntő, közreműködő)
Település
Budapest
Feltöltő
Azonosító
471067
Feltöltve
2021.12.09. 18:06
EXIF információk...
NIKON / COOLPIX P900
ƒ50/10 • 1/125 • 57.1mm • ISO250

Felhasználási jogok
Nincs engedély

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Dénes Ildikó 21.12.09. 18:06
VIII. stáció

"A Golgota téri kálvária" c. alkotás fotói

Alkotó
Szécsi AntalHermann Zsolt (közreműködő)Meszlényi Molnár János (bronzöntő, közreműködő)
Település
Budapest
Feltöltő
Azonosító
471068
Feltöltve
2021.12.09. 18:06
EXIF információk...
NIKON / COOLPIX P900
ƒ40/10 • 1/80 • 18.7mm • ISO100

Felhasználási jogok
Nincs engedély

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Dénes Ildikó 21.12.09. 18:06

"A Golgota téri kálvária" c. alkotás fotói

Alkotó
Szécsi AntalHermann Zsolt (közreműködő)Meszlényi Molnár János (bronzöntő, közreműködő)
Település
Budapest
Feltöltő
Azonosító
471069
Feltöltve
2021.12.09. 18:10
EXIF információk...
NIKON / COOLPIX P900
ƒ45/10 • 1/2000 • 15.2mm • ISO100

Felhasználási jogok
Nincs engedély

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Dénes Ildikó 21.12.09. 18:10

"A Golgota téri kálvária" c. alkotás fotói

Alkotó
Szécsi AntalHermann Zsolt (közreműködő)Meszlényi Molnár János (bronzöntő, közreműködő)
Település
Budapest
Feltöltő
Azonosító
471070
Feltöltve
2021.12.09. 18:10
EXIF információk...
NIKON / COOLPIX P900
ƒ28/10 • 1/800 • 4.3mm • ISO100

Felhasználási jogok
Nincs engedély

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Dénes Ildikó 21.12.09. 18:10

"A Golgota téri kálvária" c. alkotás fotói

Alkotó
Szécsi AntalHermann Zsolt (közreműködő)Meszlényi Molnár János (bronzöntő, közreműködő)
Település
Budapest
Feltöltő
Azonosító
471071
Feltöltve
2021.12.09. 18:10
EXIF információk...
Xiaomi / MI 9
ƒ175/100 • 1/3699 • 4.8mm • ISO112

Felhasználási jogok
Nincs engedély

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Dénes Ildikó 21.12.09. 18:10

"A Golgota téri kálvária" c. alkotás fotói

Alkotó
Szécsi AntalHermann Zsolt (közreműködő)Meszlényi Molnár János (bronzöntő, közreműködő)
Település
Budapest
Feltöltő
Azonosító
471072
Feltöltve
2021.12.09. 18:10
EXIF információk...
Xiaomi / MI 9
ƒ175/100 • 1/4225 • 4.8mm • ISO112

Felhasználási jogok
Nincs engedély

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Dénes Ildikó 21.12.09. 18:10

"A Golgota téri kálvária" c. alkotás fotói

Alkotó
Szécsi AntalHermann Zsolt (közreműködő)Meszlényi Molnár János (bronzöntő, közreműködő)
Település
Budapest
Feltöltő
Azonosító
471073
Feltöltve
2021.12.09. 18:10
EXIF információk...
NIKON / COOLPIX P900
ƒ32/10 • 1/800 • 7.7mm • ISO100

Felhasználási jogok
Nincs engedély

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Dénes Ildikó 21.12.09. 18:10

"A Golgota téri kálvária" c. alkotás fotói

Alkotó
Szécsi AntalHermann Zsolt (közreműködő)Meszlényi Molnár János (bronzöntő, közreműködő)
Település
Budapest
Feltöltő
Azonosító
471074
Feltöltve
2021.12.09. 18:10
EXIF információk...
NIKON / COOLPIX P900
ƒ28/10 • 1/2000 • 4.3mm • ISO100

Felhasználási jogok
Nincs engedély

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Dénes Ildikó 21.12.09. 18:10

"A Golgota téri kálvária" c. alkotás fotói

Alkotó
Szécsi AntalHermann Zsolt (közreműködő)Meszlényi Molnár János (bronzöntő, közreműködő)
Település
Budapest
Feltöltő
Azonosító
471075
Feltöltve
2021.12.09. 18:10
EXIF információk...
Xiaomi / MI 9
ƒ220/100 • 1/1543 • 2.3mm • ISO100

Felhasználási jogok
Nincs engedély

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Dénes Ildikó 21.12.09. 18:10

Archív fotók

"A Golgota téri kálvária" c. alkotás fotói

FSZEK K001760
Balázs Ernő (1856-1930) (építész)
Alkotó
Szécsi AntalHermann Zsolt (közreműködő)Meszlényi Molnár János (bronzöntő, közreműködő)
Település
Budapest
Feltöltő
Azonosító
456323
Forrás
Képetlap
Évszám
1903
Feltöltve
2021.08.26. 16:24
Képinfó
Archív fotó

Felhasználási jogok
Nevezd meg! - Ne add el! - Ne változtasd! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Göröntsér Vera 21.08.26. 16:24
1903, Archív felvétel
FSZEK K001760
Balázs Ernő (1856-1930) (építész)
Összesen 51 fotó

Műlap története

21.12.09. 18:10
7 új fotót töltöttem az "A Golgota téri kálvária" műlaphoz
21.12.09. 18:06
8 új fotót töltöttem az "A Golgota téri kálvária" műlaphoz
21.08.26. 16:29
Göröntsér Vera publikálta "A Golgota téri kálvária" c. műlapját
Ebben a listában időrendi csökkenő sorrendben nyomon követheted a műlap változásait, bővüléseit és minden lényeges eseményét. Ez a publikus lista minden látogatónk számára elérhető.