Márton János síremléke

Kolozsvár (Cluj-Napoca), Strada Matei Basarab
Archív képek

Alternatív, helyi címek:Tiborc

Kolozsvár (Cluj-Napoca)
Strada Matei Basarab
a Házsongárdi temető II.A parcellájában, a főbejárat közelében (E. Kovács Gyulával közös sír)

Az avatási időpontot nem ismerjük. Többet tudsz?

Nem köztéri:Temető, sírkert
Orbán Róbert
2021.08.23. 17:54
Márton János színész, rendező, író 1921-ben Zetelakán született, 1998-ban Kolozsváron halt meg. 1945-ben tanítói oklevelet, majd 1951-ben jogi diplomát szerzett. 1984-ig a kolozsvári Állami Magyar Színház rendezője és színésze volt. [1]
Kötő József visszaemlékezése szerint "Ő lett a kincses város Tiborca. Mikor először lé­pett a színpadra ebben a szerepben, szúrt akasztottak a vállára, s megsúgták neki: ebben a szűrben játszotta Szentgyörgyi István is Tiborc szerepét. Szentgyörgyi 1870-ben vette először vállára az idegeneknek kiszol­gáltatott, kirabolt, elnyomorított nemzeti hős pana­szait megszólaltató szegény jobbágy szűrét, s több mint 6 évtizeden át,1931-ig viselte, amíg elszólította őt a halál."[2] (Szentgyörgyi István is a házsongárdi temetőben nyugszik. Lásd: kapcsolt műlap)
A síremléken eredetileg Szervátiusz Jenő 1983 előtt készült Tiborc-domborművének bronzból készült változatát helyezték el. (A 2012-ben készült képen jól látszik az alkotó szignója.) Az eredeti reliefet valószínűleg ellopták, azután került helyére a kőből készült változat. A Művelődés c. folyóiratban közölt fotó ezt is Szervátiusz Jenő munkájaként jelöli.[3]
Források:
[1] Márton János - https://hu.wikipedia.org/wiki/M%C3%A1rton_J%C3%A1nos_(sz%C3%ADn%C3%A9sz-rendez%C5%91)
[2] Kötő József: Márton János laudációja - Művelődés, 1998/1, 18. p. - Előfizetést igényló digitális változat: https://adt.arcanum.com/hu/view/Muvelodes_1998/?query=%22M%C3%A1rton%20J%C3%A1nos%22%20%2B%20sz%C3%ADnm%C5%B1v%C3%A9sz%20&pg=19&layout=s
[3] Szervátiusz Jenó: Márton János síremléke, in: Művelődés, 2017/ 4. (melléklet) 35. p. - https://muvelodes.net/sites/default/files/pdf/muvelodes-70.pdf

Cím alapján hasonló

"Márton János síremléke" c. alkotás fotói

Alkotó
Település
Kolozsvár (Cluj-Napoca)
Feltöltő
Azonosító
456093
Feltöltve
2021.08.23. 16:34
EXIF információk...
Canon / Canon PowerShot SX540 HS
ƒ50/10 • 1/800 • 19.3mm • ISO400

Felhasználási jogok
Nincs engedély

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Orbán Róbert 21.08.23. 16:34

"Márton János síremléke" c. alkotás fotói

Alkotó
Település
Kolozsvár (Cluj-Napoca)
Feltöltő
Azonosító
456092

456095
Feltöltve
2021.08.23. 16:34
EXIF információk...
Canon / Canon PowerShot SX540 HS
ƒ45/10 • 1/200 • 10.1mm • ISO160

456094

456096
Feltöltve
2021.08.23. 16:37
EXIF információk...
Canon / Canon PowerShot SX540 HS
ƒ34/10 • 1/1000 • 4.3mm • ISO200

Felhasználási jogok
Nincs engedély

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Orbán Róbert 21.08.23. 16:37

Archív fotók

"Márton János síremléke" c. alkotás fotói

2012 nyarán készült fotóm.
Alkotó
Település
Kolozsvár (Cluj-Napoca)
Feltöltő
Azonosító
456105
Fotózva
2012. augusztus
Feltöltve
2021.08.23. 21:07
Képinfó
Szignó a képen
Archív fotó
EXIF információk...
NIKON / COOLPIX L120
ƒ31/10 • 1/50 • 4.5mm • ISO80

Felhasználási jogok
Nincs engedély

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Sántha Imre Géza 21.08.23. 21:07
2012. augusztus
2012 nyarán készült fotóm.

"Márton János síremléke" c. alkotás fotói

2012 nyarán készült fotóm.
Alkotó
Település
Kolozsvár (Cluj-Napoca)
Feltöltő
Azonosító
456106
Fotózva
2012. augusztus
Feltöltve
2021.08.23. 21:09
Képinfó
Archív fotó
EXIF információk...
NIKON / COOLPIX L120
ƒ31/10 • 1/320 • 4.5mm • ISO80

Felhasználási jogok
Nincs engedély

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Sántha Imre Géza 21.08.23. 21:09
2012. augusztus
2012 nyarán készült fotóm.

"Márton János síremléke" c. alkotás fotói

László Miklós felvétele.
Alkotó
Település
Kolozsvár (Cluj-Napoca)
Feltöltő
Azonosító
462361
Forrás
https://muvelodes.net/kepgaleria/a-hazsongardi-temeto
Feltöltve
2021.10.13. 20:06
Képinfó
Archív fotó

Felhasználási jogok
Nevezd meg! - Ne add el! - Ne változtasd! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Horváth Csaba 21.10.13. 20:06
Archív felvétel
László Miklós felvétele.
Összesen 8 fotó

Műlap története

21.10.13. 20:06
1 új fotót töltöttem a "Márton János síremléke" műlaphoz
21.08.24. 07:31
A "Márton János síremléke" műlapon jóváhagyásra került egy szerkesztés
21.08.23. 21:09
1 új fotót töltöttem a "Márton János síremléke" műlaphoz
21.08.23. 21:07
1 új fotót töltöttem a "Márton János síremléke" műlaphoz
21.08.23. 17:54
Orbán Róbert publikálta "Márton János síremléke" c. műlapját
Ebben a listában időrendi csökkenő sorrendben nyomon követheted a műlap változásait, bővüléseit és minden lényeges eseményét. Ez a publikus lista minden látogatónk számára elérhető.