Sárvár, Széchenyi István utca 5.

Sárvár
Széchenyi István utca 5.
Az épület homlokzatán.

Felállítás1923

Az alkotót eddig nem sikerült kideríteni. Többet tudsz?

Bertha János
2021.08.23. 18:53
Sárváron a Szent László-templom szomszédságában megújult a város egykori első iskolájának épülete.
„A Szent László-templom közelében áll a város első,1535-ben alapított iskolája. Az emeletet 1830-ban húzták rá. Itt tanított Gárdonyi Géza is.”[1]
Emlékét a ház homlokzatán egy kőből faragott koszorú hirdeti.
Felirata: „Gárdonyi Géza, nagynevű írónk. Egykori (1883-4) sárvári tanító emlékének Sárvár Közönsége 1923.”
Úgy tudni, hogy „Sárvárt ellenzéki magatartása miatt kellett elhagynia: az évzáró ünnepségen a himnusz elhangzása után tanítványai rögtön rázendítettek az általa betanított, „Jaj, de huncut a német, hogy a fene enné meg…” kezdetű nótára.”[2]
A 98 évvel ezelőtt készült dombormű kereszt alakban tagolt, babérleveleket idéző, amely a hervadhatatlan érdemek jutalma.
„Bármily titokban cselekszel is jót, virága évek múlva is fejedre hulldogál.”[3]
Források:
[1] Wikip.: https://hu.wikipedia.org/wiki/S%C3%A1rv%C3%A1r
[2] Sárvár: https://hu.wikipedia.org/wiki/G%C3%A1rdonyi_G%C3%A9za
[3] Gárdonyi idézet: https://www.citatum.hu/szerzo/Gardonyi_Geza

Bertha János műlapja

Cím alapján hasonló

"Gárdonyi koszorúja" c. alkotás fotói

Település
Sárvár
Feltöltő
Azonosító
455985
Feltöltve
2021.08.22. 16:47
EXIF információk...
NIKON CORPORATION / NIKON D7200
ƒ56/10 • 1/125 • 110mm • ISO100

Felhasználási jogok
Nevezd meg! - Ne változtasd! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Bertha János 21.08.22. 16:47

"Gárdonyi koszorúja" c. alkotás fotói

Település
Sárvár
Feltöltő
Azonosító
455984
Feltöltve
2021.08.22. 16:47
EXIF információk...
NIKON CORPORATION / NIKON D7200
ƒ5/1 • 1/100 • 26mm • ISO100

Felhasználási jogok
Nevezd meg! - Ne változtasd! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Bertha János 21.08.22. 16:47

"Gárdonyi koszorúja" c. alkotás fotói

Település
Sárvár
Feltöltő
Azonosító
455986

455987
Feltöltve
2021.08.22. 16:47
EXIF információk...
NIKON CORPORATION / NIKON D7200
ƒ5/1 • 1/100 • 44mm • ISO100

455989
Feltöltve
2021.08.22. 16:47
EXIF információk...
NIKON CORPORATION / NIKON D7200
ƒ5/1 • 1/100 • 30mm • ISO100

Felhasználási jogok
Nevezd meg! - Ne változtasd! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Bertha János 21.08.22. 16:47

"Gárdonyi koszorúja" c. alkotás fotói

Település
Sárvár
Feltöltő
Azonosító
455988

455983
Feltöltve
2021.08.22. 16:47
EXIF információk...
NIKON CORPORATION / NIKON D7200
ƒ5/1 • 1/100 • 21mm • ISO100

Felhasználási jogok
Nevezd meg! - Ne változtasd! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Bertha János 21.08.22. 16:47

"Gárdonyi koszorúja" c. alkotás fotói

Település
Sárvár
Feltöltő
Azonosító
487493
Feltöltve
2022.05.24. 18:18
EXIF információk...
NIKON CORPORATION / NIKON D7200
ƒ63/10 • 1/640 • 85mm • ISO100

Felhasználási jogok
Nevezd meg! - Ne változtasd! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Bertha János 22.05.24. 18:18
Összesen 8 fotó

Műlap története

22.05.24. 18:18
1 új fotót töltöttem a "Gárdonyi koszorúja" műlaphoz
21.08.23. 18:53
Bertha János publikálta "Gárdonyi koszorúja" c. műlapját
Ebben a listában időrendi csökkenő sorrendben nyomon követheted a műlap változásait, bővüléseit és minden lényeges eseményét. Ez a publikus lista minden látogatónk számára elérhető.