Az egykori Ullmann-ház főkapuja domborművei

Budapest, V. kerület, Nádor utca 18.

Alternatív, helyi címek:A Nádor utca 18. számú ház domborműves kapuja

Budapest
V. kerület, Nádor utca 18.
A kaput díszítik a domborművek

Az avatási időpontot nem ismerjük. Többet tudsz?

Göröntsér Vera
2021.08.17. 18:55
Egy vezetett séta a környéken, ez az épület "közjáték", megálltunk. Most keresem az adatokat. Emlékeim szerint elhangzott, a ház Hild József tervei alapján épült, most már biztos: 1853-ban, korai eklektikus (neoreneszánsz) stílusban. Déry Attila megerősíti. [1]

A kapu domborműveitől voltam elragadtatva, gyönyörű faragás egy kicsit keményebb fa anyagból. Két nőalak szépíti a kapu mindkét szárnyát. Olvasom, a bal oldali hölgy "ismerős" az Akadémia utca 12. számú ház bal oldali szobordíszéről, pontosabban az ott látható nőalak arckifejezése. Ahogy Déry írja, a másik (itteni) hölgy hasonlóan van megformálva.
Időben viszont az alkotás későbbi, mint az épület maga, a dombormű alakjai "stílusában nem illenek az épület elkészültének korához".[1]

A kapu két hölgye szép. Szép lenne akkor is, ha a testüket igen elnagyoltan burkoló lepel nem hagyná szabadon legformásabb részeiket. Arcuk, arckifejezésük, testtartásuk is emlékezetes. A bal oldali feje felett leplét tartja. Párja gyümölcskoszorút tart, ami sokszor a bőséget szimbolizálja.
Ellenkező kezüket tartják fejük felett, szemérmüket fedő redők ugyancsak ellentétes oldalon rögzítettek. A hölgyek kecsesek, kettősük szoros szimmetriát mutat.
Források:
[1] Déry Attila: Budapest eklektikus épületszobrászata (Országos Műemléki Felügyelőség, 1991) p.112.
-- Az Ullmann-házról (Budapest lexikon (Akadémia Kiadó, Bp., 1993) 2. kiadás, II. kötet) p. 166.

Közös gyűjteményben
Gömbölyded formák

Cím alapján hasonló

"Az egykori Ullmann-ház főkapuja domborművei" c. alkotás fotói

Alkotó
Település
Budapest
Feltöltő
Azonosító
455191
Feltöltve
2021.08.14. 20:33
EXIF információk...
SONY / DSC-HX60
ƒ35/10 • 1/200 • 4.3mm • ISO80

Felhasználási jogok
Nevezd meg! - Ne add el! - Ne változtasd! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Göröntsér Vera 21.08.14. 20:33

"Az egykori Ullmann-ház főkapuja domborművei" c. alkotás fotói

Alkotó
Település
Budapest
Feltöltő
Azonosító
455184
Feltöltve
2021.08.14. 20:31
EXIF információk...
SONY / DSC-HX60
ƒ35/10 • 1/125 • 4.3mm • ISO80

Felhasználási jogok
Nevezd meg! - Ne add el! - Ne változtasd! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Göröntsér Vera 21.08.14. 20:31

"Az egykori Ullmann-ház főkapuja domborművei" c. alkotás fotói

Alkotó
Település
Budapest
Feltöltő
Azonosító
455194
Feltöltve
2021.08.14. 20:33
EXIF információk...
SONY / DSC-HX60
ƒ63/10 • 1/125 • 27mm • ISO800

455185
Feltöltve
2021.08.14. 20:31
EXIF információk...
SONY / DSC-HX60
ƒ56/10 • 1/125 • 17.5mm • ISO800

Felhasználási jogok
Nevezd meg! - Ne add el! - Ne változtasd! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Göröntsér Vera 21.08.14. 20:31

"Az egykori Ullmann-ház főkapuja domborművei" c. alkotás fotói

Alkotó
Település
Budapest
Feltöltő
Azonosító
455198
Feltöltve
2021.08.14. 20:33
EXIF információk...
SONY / DSC-HX60
ƒ63/10 • 1/250 • 109.3mm • ISO2500

Felhasználási jogok
Nevezd meg! - Ne add el! - Ne változtasd! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Göröntsér Vera 21.08.14. 20:33

"Az egykori Ullmann-ház főkapuja domborművei" c. alkotás fotói

Alkotó
Település
Budapest
Feltöltő
Azonosító
455186
Feltöltve
2021.08.14. 20:31
EXIF információk...
SONY / DSC-HX60
ƒ63/10 • 1/80 • 44.8mm • ISO800

Felhasználási jogok
Nevezd meg! - Ne add el! - Ne változtasd! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Göröntsér Vera 21.08.14. 20:31

"Az egykori Ullmann-ház főkapuja domborművei" c. alkotás fotói

Alkotó
Település
Budapest
Feltöltő
Azonosító
455200
Feltöltve
2021.08.14. 21:19
EXIF információk...
SONY / DSC-HX60
ƒ63/10 • 1/125 • 27mm • ISO800

Felhasználási jogok
Nevezd meg! - Ne add el! - Ne változtasd! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Göröntsér Vera 21.08.14. 21:19

"Az egykori Ullmann-ház főkapuja domborművei" c. alkotás fotói

Alkotó
Település
Budapest
Feltöltő
Azonosító
455197
Feltöltve
2021.08.14. 20:33
EXIF információk...
SONY / DSC-HX60
ƒ63/10 • 1/60 • 125.8mm • ISO800

Felhasználási jogok
Nevezd meg! - Ne add el! - Ne változtasd! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Göröntsér Vera 21.08.14. 20:33

"Az egykori Ullmann-ház főkapuja domborművei" c. alkotás fotói

Alkotó
Település
Budapest
Feltöltő
Azonosító
455190
Feltöltve
2021.08.14. 20:31
EXIF információk...
SONY / DSC-HX60
ƒ63/10 • 1/125 • 27mm • ISO800

Felhasználási jogok
Nevezd meg! - Ne add el! - Ne változtasd! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Göröntsér Vera 21.08.14. 20:31

"Az egykori Ullmann-ház főkapuja domborművei" c. alkotás fotói

Alkotó
Település
Budapest
Feltöltő
Azonosító
455192
Feltöltve
2021.08.14. 20:33
EXIF információk...
SONY / DSC-HX60
ƒ50/10 • 1/80 • 12.1mm • ISO125

Felhasználási jogok
Nevezd meg! - Ne add el! - Ne változtasd! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Göröntsér Vera 21.08.14. 20:33

"Az egykori Ullmann-ház főkapuja domborművei" c. alkotás fotói

Alkotó
Település
Budapest
Feltöltő
Azonosító
455195
Feltöltve
2021.08.14. 20:33
EXIF információk...
SONY / DSC-HX60
ƒ63/10 • 1/125 • 129mm • ISO800

Felhasználási jogok
Nevezd meg! - Ne add el! - Ne változtasd! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Göröntsér Vera 21.08.14. 20:33

"Az egykori Ullmann-ház főkapuja domborművei" c. alkotás fotói

Alkotó
Település
Budapest
Feltöltő
Azonosító
455196
Feltöltve
2021.08.14. 20:33
EXIF információk...
SONY / DSC-HX60
ƒ63/10 • 1/100 • 129mm • ISO800

Felhasználási jogok
Nevezd meg! - Ne add el! - Ne változtasd! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Göröntsér Vera 21.08.14. 20:33

"Az egykori Ullmann-ház főkapuja domborművei" c. alkotás fotói

Alkotó
Település
Budapest
Feltöltő
Azonosító
455189
Feltöltve
2021.08.14. 20:31
EXIF információk...
SONY / DSC-HX60
ƒ63/10 • 1/100 • 27mm • ISO800

455187
Feltöltve
2021.08.14. 20:31
EXIF információk...
SONY / DSC-HX60
ƒ63/10 • 1/80 • 48.8mm • ISO800

Felhasználási jogok
Nevezd meg! - Ne add el! - Ne változtasd! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Göröntsér Vera 21.08.14. 20:31

"Az egykori Ullmann-ház főkapuja domborművei" c. alkotás fotói

Alkotó
Település
Budapest
Feltöltő
Azonosító
455199
Feltöltve
2021.08.14. 20:33
EXIF információk...
SONY / DSC-HX60
ƒ35/10 • 1/160 • 4.3mm • ISO80

Felhasználási jogok
Nevezd meg! - Ne add el! - Ne változtasd! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Göröntsér Vera 21.08.14. 20:33

"Az egykori Ullmann-ház főkapuja domborművei" c. alkotás fotói

Alkotó
Település
Budapest
Feltöltő
Azonosító
455188
Feltöltve
2021.08.14. 20:31
EXIF információk...
SONY / DSC-HX60
ƒ63/10 • 1/100 • 27mm • ISO800

Felhasználási jogok
Nevezd meg! - Ne add el! - Ne változtasd! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Göröntsér Vera 21.08.14. 20:31

"Az egykori Ullmann-ház főkapuja domborművei" c. alkotás fotói

Alkotó
Település
Budapest
Feltöltő
Azonosító
455193
Feltöltve
2021.08.14. 20:33
EXIF információk...
SONY / DSC-HX60
ƒ35/10 • 1/250 • 4.3mm • ISO125

Felhasználási jogok
Nevezd meg! - Ne add el! - Ne változtasd! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Göröntsér Vera 21.08.14. 20:33
Összesen 17 fotó

Műlap története

21.08.17. 18:55
Göröntsér Vera publikálta "Az egykori Ullmann-ház főkapuja domborművei" c. műlapját
Ebben a listában időrendi csökkenő sorrendben nyomon követheted a műlap változásait, bővüléseit és minden lényeges eseményét. Ez a publikus lista minden látogatónk számára elérhető.