Az erdélyi Kalotaszeg Alszeg részén található Sztána (ma Stana, Szilágy megye, Románia) falu, melynek református temploma mellett található Kós Károly erdélyi építészt, politikust, lapszerkesztőt, közírót, az utolsó magyar király, IV. Károly koronázási ünnepségének díszlettervezőjét ábrázoló mellszobor.
Kós több szállal is kötődött Kalotaszeghez, ezen szálak egyikét a Sztána közelében levő Varjúvár, a Kós család 1910 és 1944 közötti^[1] otthona képezi, valamint a már elpusztult Varjútanya, melyet ő maga tervezett meg. Ugyancsak ezen településhez fűződik a Kalotaszeg című hetilap, melyet Kós szerkesztett, illusztrációkkal ellátott, és többnyire írt is.^[2] A tiszafa-virágéletű lap az 1912-es esztendő három hónapjában tizenkét szám erejéig jelent meg, munkatársai között pedig Móricz Zsigmond írót is számontartjuk. Emellett ugyanide kötődik az a kis, házi nyomda, melyet maga Kós rendezett be, és amelynek köszönhetően több kiadványa is nyomdafestéket látott.^[3]
Kós Károly sztánai mellszobrát 2013. október 13-án avatták fel, az ünnepséget református istentisztelet előzte meg, melyen a szobor felállítását kezdeményező helybeli lelkész, Papp Hunor hírdetett igét. Az alkotást ‒ melyet Gergely Zoltán erdélyi szobrász készítette el ‒, Papp Hunor, Markó Béla költő, politikus, a Romániai Magyar Demokrata Szövetség (RMDSz) volt elnöke, és Seres Dénes Szilágy megyei RMDSz-elnök, parlamenti képviselő leplezte le.
Az emlékmű egy T alakú talapzatból, és egy bronz mellszoborból áll. Előbbire az alábbi feliratot vésték rá:

KÓS KÁROLY
1883 - 1977

Egy 2013-as interjúban az alkotó így nyilatkozott a szoborról: „azért döntöttem a fiatalabb Kós mellett, mert először is ő fiatalon jött Sztánára. És talán ennél is fontosabb, hogy milyen üzenetet lehet megfogalmazni vagy közvetíteni egy kis mellszoborral. Annak a Kós Károlynak szerettem volna emléket állítani, aki úgy döntött, hogy harmincegynéhány évesen hazajön Erdélybe, otthagyja a már beinduló fényes építészi pályát, ismertséget, egyetemi állást, tehát a biztos és fényes megélhetést, s hazajön. És az itthoni megélhetése annál is nehezebb, mert nyilvánvaló, hogy – főleg az első világháború utáni Erdélyben – távolról sincs annyi lehetősége építészi tehetségének kibontakoztatására, mint lett volna Magyarországon. Én a hazatérő, itthon tenni akaró, a közösségéért itthon felelősséget vállaló fiatal, lendületes embert szerettem volna megörökíteni, a mai tenni akaró fiataloknak is üzenve.”^[4]

Külön köszönet: KL.

---