Füzesabony, Rákóczi Ferenc út 50.

Állapot: Veszélyben

Alternatív, helyi címek:Szarvasokká változott fiúk, Csak tiszta forrásból

Füzesabony
Rákóczi Ferenc út 50.
A Művelődési Házban, ill. a Házasságkötő terem hátsó falán, elfüggönyözve.

Felállítás1973

Benedek György (festőművész)

Nem köztéri:Egyéb intézmény területe
Göröntsér Vera
2021.09.13. 18:02
Füzesabonyban járva célul tűztem ki, hogy felkeresem a település eddig ismert és még nem ismert alkotásait. Egyik ezek közül a Házasságkötő teremben "jegyzett" secco, ami Benedek György nevéhez fűződik.[1] A bejutás elég kalandos volt, mégis sikerült, így köszönöm minden mozgósított helyi résztvevőnek, akik segítettek nekem ebben és a fotózásban.
Sajnos, az alkotás fehér függöny mögött bújik meg és aktuális segítőm szerint (aki szakaszonként húzta el és tartotta az érintett függönycsíkokat) csak kérésre szokták szabaddá tenni. Ilyen kérés pedig szinte nincs. A secco nincs jó állapotban és nincs pénz a felújítására.
Ezt alátámasztja az a tény, az év elején számoltak be a helyi médiák a házasságkötő terem megújulásáról,[2] amibe sajnos, nem tartozik bele a secco felújítása. Érdekesség, a híradásokban a terem éke, a secco egészében látható, mivel akkor a teljes függönyt elhúzták. Szomorú dolog ez, hiszen az érték ismert, meg is mutatják – messziről, mégsem történik (történhet?) semmi a fenntartására.
A festmény témája az ismert Cantata profana „világi kantáta” tervezett ciklusának része, ami végül csak a gyűjtésekből származó román részt dolgozza fel. A feldolgozás alapjául szolgáló verseket, a "karácsonyi ünnepkörhöz kötődő, ám pogány kori emlékeket őrző szövegek"-et Bartók maga gyűjtötte, ezek alapján írta és fordította magyarra a végleges szöveget. "A kilenc fiú csodás átváltozása, az apa és a legnagyobb fiú drámai párbeszéde értelmezhető a generációk örök lázadásaként, a természettel való azonosulásként, a művész ars poeticájaként, s még ki tudja hányféleképp. Az utolsó mondat („mert a mi szájunk nem iszik pohárból, csak tiszta, hűvös forrásból”) mindenesetre csaknem szó szerint egybevág azzal az ars poeticának szánt mondattal, amelyet Bartók Beunak írt...."[3]
Az ismert történet népballadája (ugyancsak Bartók gyűjtése) érhető el a Széchenyi Könyvtár honlapján. Ajánlott olvasmány! Innen a fenti mondat egy változata:
"...Ágas-bogas szarvunk
nem fér be az ajtón,
csak a hegytetőkön,
a mi testünk nem tür
fonott-szövött inget,
csak leveles ágat,
a mi lábunk nem lép
tűzhely hamujába,
csak leveles ágra,
a mi ajkunk többé
nem iszik pohárból,
csak iszik forrásból." [4]
Források:
[1] Alkotó, infók: https://www.kozterkep.hu/adattar/lexikon_szocikk/403?kiemeles=f%C3%BCzesabony
[2] Megújult a házasságterem (kivéve a secco; 2021. február 15.): https://fuzeshirek.hu/megujult-a-hazassagkoto-terem/
--- Videón: http://www.fuzesabonytv.hu/megujult-a-hazassagkoto-terem/
[3] Bartók: Cantata profánájáról: https://www.filharmonikusok.hu/muvek/cantata-profana/
[4] A szarvasokká vált fiúk (Bartók B. gyűjtése) https://epa.oszk.hu/00000/00022/00481/14839.htm

Cím alapján hasonló

"Cantata Profana" c. alkotás fotói

Alkotó
Benedek György (festőművész)
Település
Füzesabony
Feltöltő
Azonosító
454036
Feltöltve
2021.08.06. 10:27
EXIF információk...
SONY / DSC-HX60
ƒ35/10 • 1/40 • 4.3mm • ISO500

Felhasználási jogok
Nevezd meg! - Ne add el! - Ne változtasd! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Göröntsér Vera 21.08.06. 10:27

"Cantata Profana" c. alkotás fotói

Alkotó
Benedek György (festőművész)
Település
Füzesabony
Feltöltő
Azonosító
454037
Feltöltve
2021.08.06. 10:27
EXIF információk...
SONY / DSC-HX60
ƒ35/10 • 1/30 • 4.3mm • ISO320

Felhasználási jogok
Nevezd meg! - Ne add el! - Ne változtasd! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Göröntsér Vera 21.08.06. 10:27

"Cantata Profana" c. alkotás fotói

Alkotó
Benedek György (festőművész)
Település
Füzesabony
Feltöltő
Azonosító
454038
Feltöltve
2021.08.06. 10:27
EXIF információk...
SONY / DSC-HX60
ƒ35/10 • 1/60 • 4.3mm • ISO500

Felhasználási jogok
Nevezd meg! - Ne add el! - Ne változtasd! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Göröntsér Vera 21.08.06. 10:27

"Cantata Profana" c. alkotás fotói

Alkotó
Benedek György (festőművész)
Település
Füzesabony
Feltöltő
Azonosító
454039
Feltöltve
2021.08.06. 10:27
EXIF információk...
SONY / DSC-HX60
ƒ35/10 • 1/50 • 4.3mm • ISO400

Felhasználási jogok
Nevezd meg! - Ne add el! - Ne változtasd! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Göröntsér Vera 21.08.06. 10:27

"Cantata Profana" c. alkotás fotói

Alkotó
Benedek György (festőművész)
Település
Füzesabony
Feltöltő
Azonosító
454040
Feltöltve
2021.08.06. 10:27
EXIF információk...
SONY / DSC-HX60
ƒ35/10 • 1/40 • 4.3mm • ISO400

Felhasználási jogok
Nevezd meg! - Ne add el! - Ne változtasd! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Göröntsér Vera 21.08.06. 10:27

"Cantata Profana" c. alkotás fotói

Alkotó
Benedek György (festőművész)
Település
Füzesabony
Feltöltő
Azonosító
454041
Feltöltve
2021.08.06. 10:27
EXIF információk...
SONY / DSC-HX60
ƒ35/10 • 1/30 • 4.3mm • ISO400

Felhasználási jogok
Nevezd meg! - Ne add el! - Ne változtasd! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Göröntsér Vera 21.08.06. 10:27

"Cantata Profana" c. alkotás fotói

Alkotó
Benedek György (festőművész)
Település
Füzesabony
Feltöltő
Azonosító
454042
Feltöltve
2021.08.06. 10:27
EXIF információk...
SONY / DSC-HX60
ƒ35/10 • 1/30 • 4.3mm • ISO500

Felhasználási jogok
Nevezd meg! - Ne add el! - Ne változtasd! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Göröntsér Vera 21.08.06. 10:27

"Cantata Profana" c. alkotás fotói

Alkotó
Benedek György (festőművész)
Település
Füzesabony
Feltöltő
Azonosító
454049
Feltöltve
2021.08.06. 10:28
EXIF információk...
SONY / DSC-HX60
ƒ50/10 • 1/60 • 9.5mm • ISO640

Göröntsér Vera 21.08.06. 10:28

"Cantata Profana" c. alkotás fotói

Alkotó
Benedek György (festőművész)
Település
Füzesabony
Feltöltő
Azonosító
454048
Feltöltve
2021.08.06. 10:28
EXIF információk...
SONY / DSC-HX60
ƒ50/10 • 1/50 • 9.5mm • ISO800

Felhasználási jogok
Nevezd meg! - Ne add el! - Ne változtasd! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Göröntsér Vera 21.08.06. 10:28

"Cantata Profana" c. alkotás fotói

Alkotó
Benedek György (festőművész)
Település
Füzesabony
Feltöltő
Azonosító
454043
Feltöltve
2021.08.06. 10:27
EXIF információk...
SONY / DSC-HX60
ƒ35/10 • 1/200 • 4.3mm • ISO2500

Felhasználási jogok
Nevezd meg! - Ne add el! - Ne változtasd! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Göröntsér Vera 21.08.06. 10:27

"Cantata Profana" c. alkotás fotói

Alkotó
Benedek György (festőművész)
Település
Füzesabony
Feltöltő
Azonosító
454046
Feltöltve
2021.08.06. 10:28
EXIF információk...
SONY / DSC-HX60
ƒ50/10 • 1/60 • 9.5mm • ISO1600

Felhasználási jogok
Nevezd meg! - Ne add el! - Ne változtasd! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Göröntsér Vera 21.08.06. 10:28

"Cantata Profana" c. alkotás fotói

Alkotó
Benedek György (festőművész)
Település
Füzesabony
Feltöltő
Azonosító
454044

454050

454045
Feltöltve
2021.08.06. 10:28
EXIF információk...
SONY / DSC-HX60
ƒ40/10 • 1/40 • 5.9mm • ISO640

Felhasználási jogok
Nevezd meg! - Ne add el! - Ne változtasd! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Göröntsér Vera 21.08.06. 10:28

"Cantata Profana" c. alkotás fotói

Alkotó
Benedek György (festőművész)
Település
Füzesabony
Feltöltő
Azonosító
454051

454047
Feltöltve
2021.08.06. 10:28
Képinfó
Szignó a képen
EXIF információk...
SONY / DSC-HX60
ƒ50/10 • 1/60 • 9.5mm • ISO640

Felhasználási jogok
Nevezd meg! - Ne add el! - Ne változtasd! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Göröntsér Vera 21.08.06. 10:28
Összesen 16 fotó

Műlap története

21.09.13. 18:02
Göröntsér Vera publikálta "Cantata Profana" c. műlapját
Ebben a listában időrendi csökkenő sorrendben nyomon követheted a műlap változásait, bővüléseit és minden lényeges eseményét. Ez a publikus lista minden látogatónk számára elérhető.