Széchenyi Ödön-emléktábla

Budapest, III. kerület, Óbudai-sziget

Angol cím:Commemorative plaque to Count Ödön Széchenyi

Budapest
III. kerület, Óbudai-sziget
A Hajógyári-sziget déli csücskén, a Wiking Yacht Club kikötőjében

Avatás1997. április 17.


Nem köztéri:Egyéb kert, park vagy udvar
Fekete István
2021.08.04. 18:26
Úgy adódott, hogy egy időben szinte naponta mentem el Párizsban Széchenyi Ödönnek, az Eiffel-torony lábánál a Szajna-partra levezető lépcsősor fordulójában elhelyezett kétnyelvű emléktáblája mellett, s ha alkalom adódott rá, mindig tettem pár lépés kitérőt, hogy büszkén mutogassam vendégeinknek: íme, e csodás, kiemelt turisztikai helyen is olvashatunk magyar nyelvű feliratot. Tudtam, hogy Széchenyi 130 évvel korábbi bravúros vízi útja apropóján került oda, s hogy kihelyezése a jelölt dátumhoz képest majd egy évet csúszott, a későn indított engedélyezési eljárás miatt. Azt viszont nem tudtam, hogy a táblát állító magyar hajós egylet az elindulás előtt Budapesten is elhelyezett egy emléktáblát.
Így aztán a minap meglepetéssel fedeztem fel az egyik közösségi portálon egy, ez utóbbi emléktábláról készült fotót, s tudtam meg, hogy az egykori Hajógyári-sziget déli csücskén, a Wiking Yacht Club területén található.

Annak idején Széchenyi Ödön külön erre az útra tervezett és építtetett hajójával, a Hableánnyal utazott el 43 nap alatt Pestről Párizsba az 1867. évi világkiállításra.[1] Az utazásra éveken át készült: megépíttette a – korabeli szóhasználattal élve: gőzbárkáját –, elméletben és gyakorlatban is képezte magát, 1866. november 12-én pedig „Budán a helytartóságnál letette a dunai kereskedelmi kapitánysági” vizsgát. A Duna–Lajos-csatorna-Majna–Rajna–Marne–Szajna hajóútvonalon megtett, nagy feltűnést keltő, nem éppen veszélytelen utazásával a magyar főúr célja az volt, hogy ráirányítsa a figyelmet a kontinens folyami hajózásában rejlő gazdasági lehetőségekre.[2] A magyar zászló alatt közlekedő Hableány 1867. április 6-án indult Hartmann József Népsziget melletti hajóépítő telepéről és május 18-án kötött ki Párizsban – lelkesen éljenző tömeg ovációja közepette – a nevében az 1806-os jénai csata emlékét őrző Iéna híd lábánál, a „nemzetközi klub” főépülete, illetve III. Napóleon császár és Eugénia császárné számára emelt két pavilon közvetlen közelében.[1][3][4] Széchenyit nem kisebb személyiség fogadta, mint Jules Verne író, később egy-egy sétahajózás erejéig a császár és a császárné is meglátogatta. Minthogy a Hableány elsőként szelte át a kontinenst, közel 2100 kilométert megtéve a belső vízi utakon, a hajót teljesítményéért és „csinosságáért” aranyéremmel jutalmazták, Széchenyi Ödönnek pedig „úttörő vállalkozásáért” a császár a becsületrend lovagi fokozatát adományozta..[1][2]

A gőzös nem tért vissza Pestre; új tulajdonosa a neves párizsi író, léghajós-fotográfus Nadar lett. Négy évvel később viszont porosz „hadifogságba esett”; hányatott sorsa 3 év rajnai szolgálat után ért véget: szabálytalan üzemeltetés miatt kazánja felrobbant.[2][4][5][6]

Széchenyi útjának 130. évfordulóján a Gróf Széchenyi Ödön Magyar Hajózási és Yacht Egylet, amelynek elnöke Fa Nándor volt, vízi karavánutat szervezett Budapestről Párizsba. 1997. május 17-én indultak el az óbudai-szigeti bázisról, s útjukat Pozsonyban, Bécsben, Frankfurtban és Strasbourgban rövid időre megszakítva, hogy a helyi jachtklubok képviselőivel találkozzanak, június 9-én kötöttek ki a célállomáson. Névadójuk és a hajó teljesítményének elismerésére egy-egy domborműves emléktáblát helyeztek el az út elején és végén, a magyar és a francia fővárosban.[7]

A 140 x 90 cm-es márványtáblát, valamint a ráapplikált körülbelül 40 cm átmérőjű bronz domborműves plakettet Gulácsy-Horváth Zsolt szobrász készítette, akinek nagybetűs szignója az ábrázolt alak bal válla felett olvasható. Felirata:

GRÓF SZÉCHENYI ÖDÖN
AZ ITT KÉSZÜLT „HABLEÁNY” NEVŰ
GŐZÖSSEL INNEN INDULT 1867-BEN
A DUNA-MAJNA-RAJNA-MARNE-SZAJNA
ÚTVONALON PÁRIZSBA.

A 130. ÉVFORDULÓN, AZ INNEN INDULÓ
HAJÓS EMLÉKTÚRA ALKALMÁBÓL ÁLLÍTTATTA
1997-BEN

A GRÓF SZÉCHENYI ÖDÖN MAGYAR HAJÓZÁSI ÉS YACHT EGYLET.

Közterületről, az óbudai Slachta Margit rakpartról is látható emléktábla felirata és kifüggesztési helye között ellentmondás feszül; elolvasva azt hihetnénk, hogy a gőzhajó az egykor itt működő óbudai hajógyárban készült és azt elhagyva ment Párizsba. Hogy miért e helyütt helyezték el a lipótvárosi Géza utcában (ma: Garibaldi utca) építeni kezdett, majd Újpesten befejezett és valójában onnan útjára indult hajó emléktábláját?[2][6] Magyarázatot minden bizonnyal a tábla szövegének második része ad: az Óbudai-sziget déli végén volt a táblát készíttető, mára már nem működő Gróf Széchenyi Ödön Magyar Hajózási és Yacht Egylet telephelye és innen indult útra az 1997-es expedíció...
Források:
[1] Folyókon és csatornákon keresztül Párizsba https://pestbuda.hu/cikk/20171129_folyokon_es_csatornakon_keresztul_parizsba_150_eves_a_hableany
[2] En 1867, un "voyage extrordinaire" http://histoire-du-livre.blogspot.com/2020/04/en-1867-un-voyage-extrordinaire.html
[3] Széchenyi Ödön 150 éve hajózott Pestről Párizsig https://hajozas.hu/magazin/kulfold/szechenyi-odon-parizs-emlektabla-hableany-gozhajo/
[4] A dunai gőzhajózás kezdetei https://dunakanyarkult.blog.hu/2021/06/27/dunakanyari_kikotok
[5] Hableány https://hu.wikipedia.org/wiki/Hableány_(hajó,_1867)
[6] Az újpesti hajóépítés története I. http://epa.oszk.hu/02100/02120/00014/pdf/ORSZ_BPTM_TBM_14_483.pdf
[7] (-) Fa Nándor a Dunán. Népszabadság, LV. évf. 111. sz. (1997. máj. 14.) 22. o.
Angol leírás, sztori
Fekete István
2021.08.04. 18:26
Commemorative plaque to Count Ödön Széchenyi (1839–1922) Hungarian nobleman who was the first to cross Europe by river aboard his steamer Hableány (Mermaid) from Budapest to participate in the Universal Exhibition in Paris in 1867, arousing international resonance with this voyage of bravery. The plaque is attached to the entrance to the port of the former Óbuda shipyard on the occasion of the 1st Széchenyi Memorial Tour organized on the occasion of the 130th anniversary of the Széchenyi's historical voyage. The author of the bronze relief is Mr. Zsolt Gulácsy-Horváth. The plaque was inaugurated on May 17, 1997.



Cím alapján hasonló

"Széchenyi Ödön-emléktábla" c. alkotás fotói

A 140X90 cm-es emléktábla
Alkotó
Település
Budapest
Feltöltő
Azonosító
453328
Feltöltve
2021.08.04. 13:58
EXIF információk...
OLYMPUS CORPORATION / E-M10 Mark III
ƒ50/10 • 1/500 • 49mm • ISO200

Felhasználási jogok
Nevezd meg! - Így add tovább! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Fekete István 21.08.04. 13:58
A 140X90 cm-es emléktábla

"Széchenyi Ödön-emléktábla" c. alkotás fotói

Széchenyi Ödön bronz portrédomborműve I.
Alkotó
Település
Budapest
Feltöltő
Azonosító
453329
Feltöltve
2021.08.04. 13:58
Képinfó
Szignó a képen
EXIF információk...
OLYMPUS CORPORATION / E-M10 Mark III
ƒ56/10 • 1/1250 • 150mm • ISO1600

Felhasználási jogok
Nevezd meg! - Így add tovább! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Fekete István 21.08.04. 13:58
Széchenyi Ödön bronz portrédomborműve I.

"Széchenyi Ödön-emléktábla" c. alkotás fotói

Széchenyi Ödön bronz portrédomborműve II.
Alkotó
Település
Budapest
Feltöltő
Azonosító
453327
Feltöltve
2021.08.04. 13:58
Képinfó
Szignó a képen
EXIF információk...
OLYMPUS CORPORATION / E-M10 Mark III
ƒ56/10 • 1/1000 • 114mm • ISO800

Felhasználási jogok
Nevezd meg! - Így add tovább! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Fekete István 21.08.04. 13:58
Széchenyi Ödön bronz portrédomborműve II.

"Széchenyi Ödön-emléktábla" c. alkotás fotói

Széchenyi Ödön bronz portrédomborműve III.
Alkotó
Település
Budapest
Feltöltő
Azonosító
453326
Feltöltve
2021.08.04. 13:58
EXIF információk...
OLYMPUS CORPORATION / E-M10 Mark III
ƒ56/10 • 1/1250 • 138mm • ISO1000

Felhasználási jogok
Nevezd meg! - Így add tovább! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Fekete István 21.08.04. 13:58
Széchenyi Ödön bronz portrédomborműve III.

"Széchenyi Ödön-emléktábla" c. alkotás fotói

Gulácsy-Horváth Zsolt szignója
Alkotó
Település
Budapest
Feltöltő
Azonosító
453342
Feltöltve
2021.08.04. 14:10
Képinfó
Szignó a képen
EXIF információk...
OLYMPUS CORPORATION / E-M10 Mark III
ƒ56/10 • 1/1000 • 125mm • ISO1000

Felhasználási jogok
Nevezd meg! - Így add tovább! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Fekete István 21.08.04. 14:10
Gulácsy-Horváth Zsolt szignója

"Széchenyi Ödön-emléktábla" c. alkotás fotói

Az emléktábla környezete...
Alkotó
Település
Budapest
Feltöltő
Azonosító
453325
Feltöltve
2021.08.04. 13:58
EXIF információk...
OLYMPUS CORPORATION / E-M10 Mark III
ƒ50/10 • 1/500 • 14mm • ISO200

Felhasználási jogok
Nevezd meg! - Így add tovább! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Fekete István 21.08.04. 13:58
Az emléktábla környezete...

"Széchenyi Ödön-emléktábla" c. alkotás fotói

Emléktábla a szigetcsúcson...
Alkotó
Település
Budapest
Feltöltő
Azonosító
453324
Feltöltve
2021.08.04. 13:58
EXIF információk...
OLYMPUS CORPORATION / E-M10 Mark III
ƒ50/10 • 1/400 • 40mm • ISO200

Felhasználási jogok
Nevezd meg! - Így add tovább! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Fekete István 21.08.04. 13:58
Emléktábla a szigetcsúcson...

"Széchenyi Ödön-emléktábla" c. alkotás fotói

Az emléktábla látképe a Slachta Margit rakpartról
Alkotó
Település
Budapest
Feltöltő
Azonosító
453323
Feltöltve
2021.08.04. 13:58
EXIF információk...
OLYMPUS CORPORATION / E-M10 Mark III
ƒ71/10 • 1/500 • 42mm • ISO200

Felhasználási jogok
Nevezd meg! - Így add tovább! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Fekete István 21.08.04. 13:58
Az emléktábla látképe a Slachta Margit rakpartról
Összesen 8 fotó

Műlap története

21.08.04. 18:26
A közösség publikálta Fekete István "Széchenyi Ödön-emléktábla" c. műlapját
Ebben a listában időrendi csökkenő sorrendben nyomon követheted a műlap változásait, bővüléseit és minden lényeges eseményét. Ez a publikus lista minden látogatónk számára elérhető.