Labdázók
No de mi is volt a nyitott kérdés? Majoros János keramikus életrajzában szerepel, hogy Miskolcra, az egyetemi kollégium részére készített színes festett mázas samott falburkolatot. A "Pihenők" névvel készült műlapon valóban a keramikus alkotása szerepel, mely az E/3-as egyetemi kollégium földszintjén látható. Azonban a leírás, mely azon a műlapon szerepel szöget ütött a fejembe:
"Funkcióját tekintve ez a mű térlezáró kompozíció. Voltaképpen sportolókról, kosárlabdázókról készített skiccrajz, amit látunk rajta. Csakhogy a skiccrajz, ez a tapogatózó vázlatrajz erővonalakat kapott. S az erővonalakhoz társult a dekoratív vonal." [1]
Sportolók, kosárlabdázók?!? Pedig az alkotáson pihenő emberek csoportja látható. Végül ugyanezen fenti sorokat megtaláltam én is a Művészet folyóirat egyik 1978-as számában (lásd források), azonban a leírás alatti fekete-fehér képen valójában sportolókat, méghozzá labdázókat láthatunk. Biztos voltam benne, hogy létezik még egy alkotás valamelyik másik kollégiumban.
Ezen információkkal kerestem fel Andrást, akinek segítségével mind az E/1, mind az E/3 kollégiumokba pillanatok alatt bejutottam. Az E/1 kollégium földszinti előterében található a keresett alkotás, mely kék háttérrel labdázók csoportját ábrázolja. Az alkotás alján látható szignó: MAJOROS 1962.
Ezt követően mentünk át az E/3 kollégiumba, ahol a Tünde által fotózott alkotás látható. Kerestük a szignót, azonban ezen az alkotáson sehol sem található.
András! Köszönöm az élményt és a fotózási lehetőséget!
Majoros János életrajza (Wikipedia): https://hu.wikipedia.org/wiki/Majoros_J%C3%A1nos
![](https://s3.eu-central-1.amazonaws.com/kozterkep/photos/u3779-a43573-6106db5f8772f-6cecf6ce0d33bf392a1b350e_4.jpg)
"Labdázók" c. alkotás fotói
ƒ35/10 • 1/60 • 18mm • ISO1600
Felhasználási jogok
Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!
![](https://s3.eu-central-1.amazonaws.com/kozterkep/photos/u3779-a43573-6106db5f8a8f6-fe7b6542cd3b76cb91abb621_4.jpg)
"Labdázók" c. alkotás fotói
ƒ42/10 • 1/50 • 30mm • ISO1600
Felhasználási jogok
Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!
![](https://s3.eu-central-1.amazonaws.com/kozterkep/photos/u3779-a43573-6106db5f8d753-327834615c8f763c1c151827_4.jpg)
"Labdázók" c. alkotás fotói
ƒ4/1 • 1/20 • 25mm • ISO1000
Felhasználási jogok
Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!
![](https://s3.eu-central-1.amazonaws.com/kozterkep/photos/u3779-a43573-6106db5f8ff36-e367aaf970f96411f0863d73_4.jpg)
"Labdázók" c. alkotás fotói
ƒ4/1 • 1/20 • 28mm • ISO1000
Felhasználási jogok
Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!
![](https://s3.eu-central-1.amazonaws.com/kozterkep/photos/u3779-a43573-6106db5f92bd0-8403d8da930ff8a6a2d11f19_4.jpg)
"Labdázók" c. alkotás fotói
ƒ4/1 • 1/20 • 28mm • ISO1000
Felhasználási jogok
Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!
![](https://s3.eu-central-1.amazonaws.com/kozterkep/photos/u3779-a43573-6106db5f9547d-3d37ae5c239456d132743a20_4.jpg)
"Labdázók" c. alkotás fotói
ƒ38/10 • 1/20 • 22mm • ISO1000
Felhasználási jogok
Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!
![](https://s3.eu-central-1.amazonaws.com/kozterkep/photos/u3779-a43573-6106db5f972e6-861676ccad94194320119a8f_4.jpg)
"Labdázók" c. alkotás fotói
ƒ4/1 • 1/15 • 28mm • ISO1000
Felhasználási jogok
Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!
![](https://s3.eu-central-1.amazonaws.com/kozterkep/photos/u3779-a43573-6106db5f99fe8-ea7b15e80c7591587c84b4ef_4.jpg)
"Labdázók" c. alkotás fotói
ƒ4/1 • 1/15 • 28mm • ISO1000
Felhasználási jogok
Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!
![](https://s3.eu-central-1.amazonaws.com/kozterkep/photos/u3779-a43573-6106db5f9d015-8e61930c6466b8eeaf1a5444_4.jpg)
"Labdázók" c. alkotás fotói
ƒ4/1 • 1/15 • 28mm • ISO1000
Felhasználási jogok
Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!
![](https://s3.eu-central-1.amazonaws.com/kozterkep/photos/u3779-a43573-6106db5fa0059-48ac05c2775ea9c5dba2f92a_4.jpg)
"Labdázók" c. alkotás fotói
ƒ38/10 • 1/13 • 24mm • ISO1000
Felhasználási jogok
Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!
![](https://s3.eu-central-1.amazonaws.com/kozterkep/photos/u3779-a43573-6106db5fa273b-2f61aaa45fd6b389c2452134_4.jpg)
"Labdázók" c. alkotás fotói
ƒ4/1 • 1/20 • 28mm • ISO1000
Felhasználási jogok
Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!
![](https://s3.eu-central-1.amazonaws.com/kozterkep/photos/u3779-a43573-6106dce5e344a-f5ae1b78d31a5b564877b2bf_4.jpg)
"Labdázók" c. alkotás fotói
ƒ38/10 • 1/20 • 22mm • ISO1600
Felhasználási jogok
Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!
![](https://s3.eu-central-1.amazonaws.com/kozterkep/photos/u3779-a43573-6106dce5e6614-f79d95043ff2c4314aaf78c7_4.jpg)
"Labdázók" c. alkotás fotói
ƒ42/10 • 1/25 • 30mm • ISO1600
Felhasználási jogok
Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!
![](https://s3.eu-central-1.amazonaws.com/kozterkep/photos/u3779-a43573-6106dce5e99d7-ddd59d477808d8de23aec6b4_4.jpg)
"Labdázók" c. alkotás fotói
ƒ42/10 • 1/20 • 30mm • ISO1600
Felhasználási jogok
Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!
![](https://s3.eu-central-1.amazonaws.com/kozterkep/photos/u3779-a43573-6106dce5ecdbb-6e0e1326bb0be9d2c8cdc50f_4.jpg)
"Labdázók" c. alkotás fotói
ƒ4/1 • 1/25 • 25mm • ISO1600
Felhasználási jogok
Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!
![](https://s3.eu-central-1.amazonaws.com/kozterkep/photos/u3779-a43573-6106dce5efc9e-49769e1f8948c5f478863130_4.jpg)
"Labdázók" c. alkotás fotói
ƒ42/10 • 1/15 • 30mm • ISO1600
Felhasználási jogok
Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!
![](https://s3.eu-central-1.amazonaws.com/kozterkep/photos/u3779-a43573-6106dce5f3145-d49b1bd6180470f1babe287b_4.jpg)
"Labdázók" c. alkotás fotói
ƒ4/1 • 1/20 • 25mm • ISO1600
Felhasználási jogok
Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!
![](https://s3.eu-central-1.amazonaws.com/kozterkep/photos/u3779-a43573-6106dce6025a5-9b01a116517275f3a10e396a_4.jpg)
"Labdázók" c. alkotás fotói
ƒ42/10 • 1/15 • 34mm • ISO1600
Felhasználási jogok
Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!
![](https://s3.eu-central-1.amazonaws.com/kozterkep/photos/u3779-a43573-6106dce604dcd-4db619511117ce19b2f1ff65_4.jpg)
"Labdázók" c. alkotás fotói
ƒ45/10 • 1/13 • 35mm • ISO1600
Felhasználási jogok
Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!
![](https://s3.eu-central-1.amazonaws.com/kozterkep/photos/u3779-a43573-6106dce607490-19b20231b40c2ca4f8a0bbd1_4.jpg)
"Labdázók" c. alkotás fotói
ƒ42/10 • 1/15 • 30mm • ISO1600
Felhasználási jogok
Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!
![](https://s3.eu-central-1.amazonaws.com/kozterkep/photos/u3779-a43573-6106dce60a3a9-3c537284a6c064dc544039ed_4.jpg)
"Labdázók" c. alkotás fotói
ƒ42/10 • 1/15 • 30mm • ISO1600
Felhasználási jogok
Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!
![](https://s3.eu-central-1.amazonaws.com/kozterkep/photos/u3779-a43573-6106dce60d847-6cdffba8dfffdd3d78ae8fa3_4.jpg)
"Labdázók" c. alkotás fotói
ƒ42/10 • 1/20 • 32mm • ISO1600
Felhasználási jogok
Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!
Archív fotók
![](https://s3.eu-central-1.amazonaws.com/kozterkep/photos/u3779-a43573-6106e0f88dbfc-9d5b6b6cfa9a62885a93ccfa_4.jpg)