A Széchenyi fürdő homlokzati kő szobrai

Budapest, XIV. kerület, Állatkerti krt

Budapest
XIV. kerület, Állatkerti krt
A fürdő Vidámpark felé eső oldalán

Felállítás1927. augusztus 9.

Neszták Béla
2009.04.18. 12:43
Az épület két tornya körül helyezkednek el, különböző jeleneteket ábrázolnak
Göröntsér Vera
2018.03.22. 10:16
A Széchenyi fürdő alapjai, vagyis a Termál- és Népfürdő (Czigler-szárny) 1913-ban készült el. A fürdő bővítésére, ami magában foglalta a az uszoda terveinek elkészítését is, Francsek Imre 1926-ban kapott megbízást. Átadására 1927. augusztus 9-én került sor.
A Francsek-szárny díszítésével megbízott művészek neve ismert, de a konkrét alkotások készítője többnyire nem.
Margó Edével azonban interjú olvasható az "Újság" 1927. 3. számában ( Őszinte beszélgetés Margó Edével), ahol az egyik anya-gyermeke szobor (ld. első kép, jobb szélső szoboralakja) részlete is látszik, ami a fürdő homlokzatára készül/műkő). Elérhetőség (fizetős) https://adtplus.arcanum.hu/hu/view/Ujsag_1927_05/?query=ESZO%3D(Marg%C3%B3%20ede)%20AND%20SZO%3D(sz%C3%A9chenyi%20f%C3%BCrd%C5%91)&pg=389&layout=s

Kapcsolódó
Fürdőző nő

Cím alapján hasonló

"A Széchenyi fürdő homlokzati kő szobrai" c. alkotás fotói

Alkotók
Település
Budapest
Feltöltő
Azonosító
16630
Feltöltve
2009.04.18. 12:25

Felhasználási jogok
Nincs engedély

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt?

Neszták Béla 09.04.18. 12:25

"A Széchenyi fürdő homlokzati kő szobrai" c. alkotás fotói

Alkotók
Település
Budapest
Feltöltő
Azonosító
16631
Feltöltve
2009.04.18. 12:26

Felhasználási jogok
Nincs engedély

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt?

Neszták Béla 09.04.18. 12:26

"A Széchenyi fürdő homlokzati kő szobrai" c. alkotás fotói

Alkotók
Település
Budapest
Feltöltő
Azonosító
16632
Feltöltve
2009.04.18. 12:27

Felhasználási jogok
Nincs engedély

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt?

Neszták Béla 09.04.18. 12:27

"A Széchenyi fürdő homlokzati kő szobrai" c. alkotás fotói

Alkotók
Település
Budapest
Feltöltő
Azonosító
16633
Feltöltve
2009.04.18. 12:28

Felhasználási jogok
Nincs engedély

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt?

Neszták Béla 09.04.18. 12:28

"A Széchenyi fürdő homlokzati kő szobrai" c. alkotás fotói

Alkotók
Település
Budapest
Feltöltő
Azonosító
16634
Feltöltve
2009.04.18. 12:29

Felhasználási jogok
Nincs engedély

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt?

Neszták Béla 09.04.18. 12:29

"A Széchenyi fürdő homlokzati kő szobrai" c. alkotás fotói

Alkotók
Település
Budapest
Feltöltő
Azonosító
16635
Feltöltve
2009.04.18. 12:30

Felhasználási jogok
Nincs engedély

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt?

Neszták Béla 09.04.18. 12:30

"A Széchenyi fürdő homlokzati kő szobrai" c. alkotás fotói

Alkotók
Település
Budapest
Feltöltő
Azonosító
16636
Feltöltve
2009.04.18. 12:32

Felhasználási jogok
Nincs engedély

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt?

Neszták Béla 09.04.18. 12:32

"A Széchenyi fürdő homlokzati kő szobrai" c. alkotás fotói

Alkotók
Település
Budapest
Feltöltő
Azonosító
16637
Feltöltve
2009.04.18. 12:33

Felhasználási jogok
Nincs engedély

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt?

Neszták Béla 09.04.18. 12:33

"A Széchenyi fürdő homlokzati kő szobrai" c. alkotás fotói

Alkotók
Település
Budapest
Feltöltő
Azonosító
16638
Feltöltve
2009.04.18. 12:34

Felhasználási jogok
Nincs engedély

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt?

Neszták Béla 09.04.18. 12:34

"A Széchenyi fürdő homlokzati kő szobrai" c. alkotás fotói

Alkotók
Település
Budapest
Feltöltő
Azonosító
207672
Feltöltve
2015.06.02. 08:41
EXIF információk...
SONY / DSC-HX20V
ƒ58/10 • 1/1000 • ISO100

Felhasználási jogok
Nevezd meg! - Ne add el! - Ne változtasd! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Göröntsér Vera 15.06.02. 08:41

"A Széchenyi fürdő homlokzati kő szobrai" c. alkotás fotói

Alkotók
Település
Budapest
Feltöltő
Azonosító
207673
Feltöltve
2015.06.02. 08:42
EXIF információk...
SONY / DSC-HX20V
ƒ50/10 • 1/1000 • ISO100

Felhasználási jogok
Nevezd meg! - Ne add el! - Ne változtasd! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Göröntsér Vera 15.06.02. 08:42

"A Széchenyi fürdő homlokzati kő szobrai" c. alkotás fotói

Margó Ede: Anya gyermekével
Alkotók
Település
Budapest
Feltöltő
Azonosító
207675
Feltöltve
2015.06.02. 08:42
EXIF információk...
SONY / DSC-HX20V
ƒ56/10 • 1/1600 • ISO100

Felhasználási jogok
Nevezd meg! - Ne add el! - Ne változtasd! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Göröntsér Vera 15.06.02. 08:42
Margó Ede: Anya gyermekével

"A Széchenyi fürdő homlokzati kő szobrai" c. alkotás fotói

Alkotók
Település
Budapest
Feltöltő
Azonosító
207676
Feltöltve
2015.06.02. 08:43
EXIF információk...
SONY / DSC-HX20V
ƒ100/10 • 1/400 • ISO100

Felhasználási jogok
Nevezd meg! - Ne add el! - Ne változtasd! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Göröntsér Vera 15.06.02. 08:43
Összesen 13 fotó

Műlap története

19.07.05. 18:27
Megérintettem az "A Széchenyi fürdő homlokzati kő szobrai" alkotást
19.03.29. 14:04
Megérintettem az "A Széchenyi fürdő homlokzati kő szobrai" alkotást
18.03.25. 12:07
Az "A Széchenyi fürdő homlokzati kő szobrai" műlapon jóváhagyásra került egy szerkesztés
17.08.04. 08:28
Az "A Széchenyi fürdő homlokzati kő szobrai" műlapon jóváhagyásra került egy szerkesztés
17.08.04. 08:27
Az "A Széchenyi fürdő homlokzati kő szobrai" műlapon jóváhagyásra került egy szerkesztés
16.07.15. 14:21
Megérintettem az "A Széchenyi fürdő homlokzati kő szobrai" alkotást
15.06.02. 08:43
1 új fotót töltöttem az "A Széchenyi fürdő homlokzati kő szobrai" műlaphoz
15.06.02. 08:42

15.06.02. 08:41
1 új fotót töltöttem az "A Széchenyi fürdő homlokzati kő szobrai" műlaphoz
09.04.18. 12:43
Neszták Béla publikálta "A Széchenyi fürdő homlokzati kő szobrai" c. műlapját
Ebben a listában időrendi csökkenő sorrendben nyomon követheted a műlap változásait, bővüléseit és minden lényeges eseményét. Ez a publikus lista minden látogatónk számára elérhető.