Köveskál, Fő utca 10.
További képek a Fotólistában

Angol cím:Man and Woman

Köveskál
Fő utca 10.
A Vendégház mellett balra tartva, a hátsó bejárattal szembeni területen, a "bejárattól" jobbra.

Elbontás2022
Felállítás2021. június 17.
Készítés2002

Nem köztéri:Egyéb intézmény területe
Göröntsér Vera
2021.07.28. 17:28
Káli Art-Park kortárs művészeti alkotások gyűjteményeként jött létre. Érdekes út vezetett a felfedezéshez. Szirmai Nóra elsőként megismert alkotása kapcsán találtam rá honlapjára és ott éppen a Proxemikára. Ennek kapcsán tudtam meg, hogy jelenleg Köveskálon található, a megnyitóra vár. Mint kiderült, már túl volt a zsúrizésen és bekerült a kiállítandó alkotások közé. Ez az információ pedig elvezetett a Káli Art-Parkhoz, vagyis az itt látható további tizenkettőhöz is.

A szoborpark háttere napjainkban szinte egyedülálló. Sajnos, a részletezés "nem fér belénk". Lényege: az itt működő hotel, ill. tulajdonosai biztosítják a feltételeket, a helyet, a lehetőséget. A virágoskertben gondos zsűrizés után kerültek felállításra az idei "befutók", 26 pályamű közül a 13 kiválasztott. "Ők" egy évig maradnak, ill. a nyertes szobor viszi tovább az év "hírnevét", helye végleges.[1] (A zsűri tagjai itt ugyancsak megismerhetők.)
A kezdeményezésnek igen figyelemreméltó visszhangja van, a megjelent cikkeket a Visszhang menüpontban lehet elérni.
Ebből egy adhatja a címszavakat: "Szobrászat, értékmegőrzés, magánmecenatúra a Káli Art-parkban".[2]

Az alkotó szavait alapul véve az alkotás egy férfit és egy nőt (a férfit és nőt) ábrázol. A szoborpár egy geometrikus szoborsorozat első darabjaként készült. "Táncoló emberalakok inspirálták a két "'torzót", amelyek acéllemezből készültek kézi hajlítással, ívhegesztéssel. Felületét rozsdagátlóval kezeltem, ami az acél színét nem változtatta meg, csak ellenállóbbá tette az időjárással szemben."
Források:
[1] A Káli Art-Parkról: https://www.kaliartpark.hu/rolunk
[2] Címszavak a KAP-hoz: https://jazzy.hu/szobraszat-ertekmegorzes-maganmecenatura-a-kali-art-parkban/
[3] A Káli Art-Park/alkotó információi: a műről: https://www.kaliartpark.hu/item/ferfi-es-no

Tagi gyűjteményben
Káli Art-Park 2021

Cím alapján hasonló

"Férfi és Nő" c. alkotás fotói

Alkotó
Település
Köveskál
Feltöltő
Azonosító
451868
Feltöltve
2021.07.28. 09:38
EXIF információk...
SONY / DSC-HX60
ƒ35/10 • 1/200 • 4.3mm • ISO80

Felhasználási jogok
Nevezd meg! - Ne add el! - Ne változtasd! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Göröntsér Vera 21.07.28. 09:38

"Férfi és Nő" c. alkotás fotói

Alkotó
Település
Köveskál
Feltöltő
Azonosító
451869
Feltöltve
2021.07.28. 09:38
EXIF információk...
SONY / DSC-HX60
ƒ35/10 • 1/250 • 4.3mm • ISO100

451870
Feltöltve
2021.07.28. 09:38
EXIF információk...
SONY / DSC-HX60
ƒ35/10 • 1/320 • 4.3mm • ISO80

451871
Feltöltve
2021.07.28. 09:38
EXIF információk...
SONY / DSC-HX60
ƒ35/10 • 1/640 • 4.3mm • ISO80

451872
Feltöltve
2021.07.28. 09:38
EXIF információk...
SONY / DSC-HX60
ƒ35/10 • 1/400 • 4.3mm • ISO80

Felhasználási jogok
Nevezd meg! - Ne add el! - Ne változtasd! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Göröntsér Vera 21.07.28. 09:38

"Férfi és Nő" c. alkotás fotói

Alkotó
Település
Köveskál
Feltöltő
Azonosító
451873

451874
Feltöltve
2021.07.28. 09:44

Göröntsér Vera 21.07.28. 09:44

"Férfi és Nő" c. alkotás fotói

Alkotó
Település
Köveskál
Feltöltő
Azonosító
451875
Feltöltve
2021.07.28. 09:44
EXIF információk...
SONY / DSC-HX60
ƒ35/10 • 1/500 • 4.3mm • ISO80

451876

451877

451878

451879

451883
Feltöltve
2021.07.28. 09:46
EXIF információk...
SONY / DSC-HX60
ƒ35/10 • 1/250 • 4.3mm • ISO80

Felhasználási jogok
Nevezd meg! - Ne add el! - Ne változtasd! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Göröntsér Vera 21.07.28. 09:46

"Férfi és Nő" c. alkotás fotói

Alkotó
Település
Köveskál
Feltöltő
Azonosító
451885

451886

451881
Feltöltve
2021.07.28. 09:46
EXIF információk...
SONY / DSC-HX60
ƒ35/10 • 1/800 • 4.3mm • ISO80

Felhasználási jogok
Nevezd meg! - Ne add el! - Ne változtasd! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Göröntsér Vera 21.07.28. 09:46

"Férfi és Nő" c. alkotás fotói

Alkotó
Település
Köveskál
Feltöltő
Azonosító
457290
Feltöltve
2021.09.02. 06:00
EXIF információk...
Panasonic / DMC-SZ10
ƒ31/10 • 1/250 • 4.3mm • ISO100

Felhasználási jogok
Nincs engedély

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Keszthelyi Sándor 21.09.02. 06:00

"Férfi és Nő" c. alkotás fotói

Alkotó
Település
Köveskál
Feltöltő
Azonosító
457291

457292
Feltöltve
2021.09.02. 06:00
EXIF információk...
Panasonic / DMC-SZ10
ƒ31/10 • 1/400 • 4.3mm • ISO100

Felhasználási jogok
Nincs engedély

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Keszthelyi Sándor 21.09.02. 06:00

"Férfi és Nő" c. alkotás fotói

Alkotó
Település
Köveskál
Feltöltő
Azonosító
457293
Feltöltve
2021.09.02. 06:00
EXIF információk...
Panasonic / DMC-SZ10
ƒ31/10 • 1/200 • 4.3mm • ISO100

Felhasználási jogok
Nincs engedély

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Keszthelyi Sándor 21.09.02. 06:00

"Férfi és Nő" c. alkotás fotói

Alkotó
Település
Köveskál
Feltöltő
Azonosító
457294
Feltöltve
2021.09.02. 06:00
EXIF információk...
Panasonic / DMC-SZ10
ƒ31/10 • 1/500 • 4.3mm • ISO100

Felhasználási jogok
Nincs engedély

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Keszthelyi Sándor 21.09.02. 06:00

"Férfi és Nő" c. alkotás fotói

Alkotó
Település
Köveskál
Feltöltő
Azonosító
457295
Feltöltve
2021.09.02. 06:01
EXIF információk...
Panasonic / DMC-SZ10
ƒ40/10 • 1/200 • 9.2mm • ISO100

Felhasználási jogok
Nincs engedély

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Keszthelyi Sándor 21.09.02. 06:01
Összesen 22 fotó

Műlap története

21.09.02. 06:01
1 új fotót töltöttem a "Férfi és Nő" műlaphoz
21.09.02. 06:00

21.07.28. 17:28
Göröntsér Vera publikálta "Férfi és Nő" c. műlapját
Ebben a listában időrendi csökkenő sorrendben nyomon követheted a műlap változásait, bővüléseit és minden lényeges eseményét. Ez a publikus lista minden látogatónk számára elérhető.