Református Kollégium épületdíszítő fejei

Debrecen, Kálvin tér

Alternatív, helyi címek:Minerva fejek

Debrecen
Kálvin tér
A kollégium főhomlokzatán láthatóak.

Felállítás1976
Felállítás1820

TundeK62
2021.08.12. 23:45
Jó párszor lefotóztam már a debreceni Református Kollégium homlokzatának épületdíszítő fejeit, amit eredetileg az épület megépítésével egy időben alkotott Frank Lőrinc kőfaragómester. Persze ezek kb. száz év múlva, tönkrementek. Halasztódott a rendbehozataluk. Amikor Medgyessy Ferenc a szomszédos utcában hasonló fejeket, meg domborműveket alkotott a Bank épületére,feltűnt neki, hogy ezek a Minerva fejek szinte már a felismerhetetlenségig mentek tönkre.
A Nagy Sándor Jánosról szóló könyvbe úgy került a téma bele, hogy Medgyessy nem értette, miért nem az ott tanító szobrász újította fel a fejeket, ezért nagy levelezésbe kezdett a témában. Medgyessy ekkor már idős volt, az említett szobrász kolléga meg fiatal, és őt besorozták a második világháborúban, ahonnan nem engedték haza, hogy itthon szobrászkodjék egy keveset...
Az ügy el is halt, elég sokáig, mert egyes fejeket csak 1976-ban alkotott újra Antal Károly szobrászművész. Azt, hogy melyiket, ma már nem lehet megmondani, mert szerintem azóta volt már egy újabb felújítás is.
Két egyforma, szimmetrikusnak tűnő, 5–5 fejet láthatunk a földszinti ablakok fölött, és három-három a magasban is van...

Jelenleg a fejek rendben vannak, szépen felújítva.
Források:
Ónody Magdolna: Majdnem elfeledve – Nagy Sándor János alkotásairól (Debrecen, 2013): 38-43. p.

TundeK62 műlapja

Cím alapján hasonló

"Református Kollégium épületdíszítő fejei" c. alkotás fotói

Alkotók
Település
Debrecen
Feltöltő
Azonosító
451811
Feltöltve
2021.07.27. 22:42
EXIF információk...
SONY / DSC-RX100
ƒ56/10 • 1/250 • 24.4mm • ISO125

Felhasználási jogok
Nincs engedély

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

TundeK62 21.07.27. 22:42

"Református Kollégium épületdíszítő fejei" c. alkotás fotói

Alkotók
Település
Debrecen
Feltöltő
Azonosító
451812
Feltöltve
2021.07.27. 22:42
EXIF információk...
SONY / DSC-RX100
ƒ56/10 • 1/200 • 16.2mm • ISO125

Felhasználási jogok
Nincs engedély

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

TundeK62 21.07.27. 22:42

"Református Kollégium épületdíszítő fejei" c. alkotás fotói

Alkotók
Település
Debrecen
Feltöltő
Azonosító
451813
Feltöltve
2021.07.27. 22:42
EXIF információk...
SONY / DSC-RX100
ƒ56/10 • 1/160 • 37.1mm • ISO125

451814
Feltöltve
2021.07.27. 22:42
EXIF információk...
SONY / DSC-RX100
ƒ56/10 • 1/250 • 37.1mm • ISO125

Felhasználási jogok
Nincs engedély

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

TundeK62 21.07.27. 22:42

"Református Kollégium épületdíszítő fejei" c. alkotás fotói

Alkotók
Település
Debrecen
Feltöltő
Azonosító
451815
Feltöltve
2021.07.27. 22:42
EXIF információk...
SONY / DSC-RX100
ƒ56/10 • 1/200 • 37.1mm • ISO125

Felhasználási jogok
Nincs engedély

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

TundeK62 21.07.27. 22:42

"Református Kollégium épületdíszítő fejei" c. alkotás fotói

Alkotók
Település
Debrecen
Feltöltő
Azonosító
451816

451817
Feltöltve
2021.07.27. 22:42
EXIF információk...
SONY / DSC-RX100
ƒ56/10 • 1/100 • 37.1mm • ISO125

451818
Feltöltve
2021.07.27. 22:42
EXIF információk...
SONY / DSC-RX100
ƒ56/10 • 1/160 • 10.4mm • ISO125

Felhasználási jogok
Nincs engedély

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

TundeK62 21.07.27. 22:42

"Református Kollégium épületdíszítő fejei" c. alkotás fotói

Alkotók
Település
Debrecen
Feltöltő
Azonosító
451819
Feltöltve
2021.07.27. 22:42
EXIF információk...
SONY / DSC-RX100
ƒ56/10 • 1/125 • 16.8mm • ISO125

Felhasználási jogok
Nincs engedély

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

TundeK62 21.07.27. 22:42

"Református Kollégium épületdíszítő fejei" c. alkotás fotói

Alkotók
Település
Debrecen
Feltöltő
Azonosító
451820
Feltöltve
2021.07.27. 22:42
EXIF információk...
SONY / DSC-RX100
ƒ56/10 • 1/125 • 37.1mm • ISO125

451821

451822
Feltöltve
2021.07.27. 22:42
EXIF információk...
SONY / DSC-RX100
ƒ49/10 • 1/100 • 37.1mm • ISO125

451823
Feltöltve
2021.07.27. 22:42
EXIF információk...
SONY / DSC-RX100
ƒ49/10 • 1/100 • 37.1mm • ISO160

451824

451825
Feltöltve
2021.07.27. 22:42
EXIF információk...
SONY / DSC-RX100
ƒ45/10 • 1/100 • 10.4mm • ISO125

Felhasználási jogok
Nincs engedély

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

TundeK62 21.07.27. 22:42

"Református Kollégium épületdíszítő fejei" c. alkotás fotói

Alkotók
Település
Debrecen
Feltöltő
Azonosító
451826
Feltöltve
2021.07.27. 22:42
EXIF információk...
SONY / DSC-RX100
ƒ40/10 • 1/100 • 10.4mm • ISO125

Felhasználási jogok
Nincs engedély

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

TundeK62 21.07.27. 22:42

"Református Kollégium épületdíszítő fejei" c. alkotás fotói

Alkotók
Település
Debrecen
Feltöltő
Azonosító
451827

451828

451829
Feltöltve
2021.07.27. 22:42
EXIF információk...
SONY / DSC-RX100
ƒ56/10 • 1/100 • 10.4mm • ISO125

Felhasználási jogok
Nincs engedély

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

TundeK62 21.07.27. 22:42

"Református Kollégium épületdíszítő fejei" c. alkotás fotói

Alkotók
Település
Debrecen
Feltöltő
Azonosító
451830
Feltöltve
2021.07.27. 22:42
EXIF információk...
SONY / DSC-RX100
ƒ56/10 • 1/100 • 37.1mm • ISO125

Felhasználási jogok
Nincs engedély

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

TundeK62 21.07.27. 22:42
Összesen 20 fotó

Műlap története

22.05.20. 11:21
A "Református Kollégium épületdíszítő fejei" műlapon jóváhagyásra került egy szerkesztés
21.08.20. 16:34
A "Református Kollégium épületdíszítő fejei" műlapon jóváhagyásra került egy szerkesztés
21.08.12. 23:45
TundeK62 publikálta "Református Kollégium épületdíszítő fejei" c. műlapját
Ebben a listában időrendi csökkenő sorrendben nyomon követheted a műlap változásait, bővüléseit és minden lényeges eseményét. Ez a publikus lista minden látogatónk számára elérhető.