A Szent Ferenc-templom homlokzati szobrai

Milejszeg, Petőfi Sándor utca

Alternatív, helyi címek:Szent Ferenc és a Jó Pásztor

Milejszeg
Petőfi Sándor utca
A templom homlokzatán.

Készítés1792

Az alkotót eddig nem sikerült kideríteni. Többet tudsz?

Nem köztéri:Egyéb kert, park vagy udvar
Tóth Kata
2021.08.17. 17:45
Milejszeg, Göcsej szívében fekvő kis település. Ősi egyházas hely volt már a XIII.-XIV. századtól. A XVII. századtól a protestánsok veszik át a templomot, majd Szily János püspöksége idején visszakerül a katolikusokhoz, ekkor épül meg a ma is álló műemlék templom.
"1778-ban még állt a Szent Ferenc tiszteletére emelt és zsindellyel fedett régi templom, de már romos falakkal, düledező fatoronnyal. Milejnek ekkor 10 filiás községe volta 29 településből, az úgynevezett szegekből. A plébánia területén 2558 katolikus és 1723 református lakos élt. Szily püspök saját költségén emeltetett új templomot a régi titulussal. Ezt a templomot 1903-ban renoválták, majd 1960 óta többször végeztek rajta részleges felújításokat. 1968-ban készült az új plébániaház." [1]
A templom jó állapotban van. Szépen karbantartott az épület, rendezett a templomkert is. A templomkertben szobrok, emlékhelyek, a templom falán a település hősi emlékművei kaptak helyet (lásd csatolt műlap).
A templom homlokzatán két szoborfülke került kialakításra. A bal oldalon a templom védőszentje, Szent Ferenc áll a gubbiói farkassal. A jobb oldali fülkében Jó Pásztor ábrázolás látható. [2]
Mindkét szobor nagyobb méretű, mint a homlokzati szobrok általában, a felújítások során egyszerű festést kaptak.
Források:
[1] Milejszeg, információk az egyházakról - https://milejszeg.hu/egyhaz/
[2] A templom leírása - https://www.muemlekem.hu/muemlek/show/10935

Tóth Kata műlapja

Kapcsolódó
Hősi emlékmű

Cím alapján hasonló

"A Szent Ferenc-templom homlokzati szobrai" c. alkotás fotói

Település
Milejszeg
Feltöltő
Azonosító
451729
Feltöltve
2021.07.27. 19:42
EXIF információk...
SONY / DSC-W800
ƒ32/10 • 1/1000 • 4.6mm • ISO100

Felhasználási jogok
Nevezd meg! - Ne add el! - Ne változtasd! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Tóth Kata 21.07.27. 19:42

"A Szent Ferenc-templom homlokzati szobrai" c. alkotás fotói

Település
Milejszeg
Feltöltő
Azonosító
451718
Feltöltve
2021.07.27. 19:42
EXIF információk...
SONY / DSC-W800
ƒ103/10 • 1/160 • 7.4mm • ISO100

Felhasználási jogok
Nevezd meg! - Ne add el! - Ne változtasd! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Tóth Kata 21.07.27. 19:42

"A Szent Ferenc-templom homlokzati szobrai" c. alkotás fotói

Település
Milejszeg
Feltöltő
Azonosító
451719
Feltöltve
2021.07.27. 19:42
EXIF információk...
SONY / DSC-W800
ƒ103/10 • 1/250 • 7.4mm • ISO100

Felhasználási jogok
Nevezd meg! - Ne add el! - Ne változtasd! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Tóth Kata 21.07.27. 19:42

"A Szent Ferenc-templom homlokzati szobrai" c. alkotás fotói

Település
Milejszeg
Feltöltő
Azonosító
451720
Feltöltve
2021.07.27. 19:42
EXIF információk...
SONY / DSC-W800
ƒ41/10 • 1/800 • 7.4mm • ISO100

Felhasználási jogok
Nevezd meg! - Ne add el! - Ne változtasd! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Tóth Kata 21.07.27. 19:42

"A Szent Ferenc-templom homlokzati szobrai" c. alkotás fotói

Település
Milejszeg
Feltöltő
Azonosító
451721
Feltöltve
2021.07.27. 19:42
EXIF információk...
SONY / DSC-W800
ƒ55/10 • 1/1000 • 12mm • ISO100

Felhasználási jogok
Nevezd meg! - Ne add el! - Ne változtasd! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Tóth Kata 21.07.27. 19:42

"A Szent Ferenc-templom homlokzati szobrai" c. alkotás fotói

Település
Milejszeg
Feltöltő
Azonosító
451723
Feltöltve
2021.07.27. 19:42
EXIF információk...
SONY / DSC-W800
ƒ64/10 • 1/400 • 23mm • ISO100

Felhasználási jogok
Nevezd meg! - Ne add el! - Ne változtasd! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Tóth Kata 21.07.27. 19:42

"A Szent Ferenc-templom homlokzati szobrai" c. alkotás fotói

Település
Milejszeg
Feltöltő
Azonosító
451722
Feltöltve
2021.07.27. 19:42
EXIF információk...
SONY / DSC-W800
ƒ64/10 • 1/500 • 23mm • ISO100

451726
Feltöltve
2021.07.27. 19:42
EXIF információk...
SONY / DSC-W800
ƒ55/10 • 1/400 • 12mm • ISO100

Felhasználási jogok
Nevezd meg! - Ne add el! - Ne változtasd! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Tóth Kata 21.07.27. 19:42

"A Szent Ferenc-templom homlokzati szobrai" c. alkotás fotói

Település
Milejszeg
Feltöltő
Azonosító
451725
Feltöltve
2021.07.27. 19:42
EXIF információk...
SONY / DSC-W800
ƒ64/10 • 1/125 • 23mm • ISO100

451724

451727

451728

Összesen 12 fotó

Műlap története

21.08.17. 17:45
A közösség publikálta Tóth Kata "A Szent Ferenc-templom homlokzati szobrai" c. műlapját
Ebben a listában időrendi csökkenő sorrendben nyomon követheted a műlap változásait, bővüléseit és minden lényeges eseményét. Ez a publikus lista minden látogatónk számára elérhető.