Tószeg, Hősök tere 1.

Tószeg
Hősök tere 1.
A római katolikus templom előkertjében.

Felállítás1913

Somogyi Soma és fia (kőfaragó, közreműködő)

Nem köztéri:Egyéb kert, park vagy udvar
kalaposlány
2021.07.20. 18:39
Egy kálváriát láthatunk a tószegi Szent Mihály templom főbejárata előtt, annak bekerített előkertjében. A terméskő talapzaton álló magas kőkereszten a megfeszített Jézus, a talapzat mellett a térdelő, kezeit imára kulcsoló, feltekintő Mária Magdolna.

A talapzaton levő márványtáblán olvasható: „Ezen kálváriát alapítatta Varga György és neje Újházi Mária a mindenható Isten legfőbb dicsőítésére és az Istenben elhunyt Újházi Katalin emlékére 1913. évben / Somogyi S. Budapest”

A kereszt mellett kétoldalt, önálló talapzatokon Szűz Mária és Szent János szobra.
A kálvária alkotója, a márványtábla jobb alsó sarkában levő szignó szerint „Somogyi S. Budapest”. A nevet beazonosítottam a Tószegen két Kossuth szobrot alkotó „Somogyi és fia” alkotó nevével.

A Somogyi és Tsa cég a korábbi Somogyi Soma kőfaragó-üzlettulajdonos és sírkőkereskedő néven bejegyzett cég kibővülése társával, fiával. [1] [2]

A Kossuth-szobrok kutatója Somogyi Somát budapesti szobrász és sírkőkészítőként szerepeltette cikkében. [3]
Források:
[1] Somogyi Soma kőfaragó: Budapesti Czim- és Lakjegyzék, 1890 (6. évfolyam)4. rész - Budapesti czégekI. A budapesti kereskedelmi és váltótörvényszéknél bejegyzett czégek, 277. oldal: https://library.hungaricana.hu/hu/view/BPLAKCIMJEGYZEK_06_1890/?query=somogyi%20soma%20s%C3%ADrk%C5%91&pg=324&layout=s
[2] Somogyi és Tsa. cég: Budapesti Czim- és Lakásjegyzék, 1912 (24. évfolyam)6. rész - Törvényszékileg bejegyzett közkereseti- s betéti társaságok és egyéni czégek, 762. oldal:
[3] Somogyi Soma szobrász: Észak-Magyarország, 1972. június (28. évfolyam, 127-152. szám)1972-06-01 / 127. szám, 4. oldal: https://library.hungaricana.hu/hu/view/EszakMagyarorszag_1972_06/?query=somogyi%20soma%20s%C3%ADrk%C5%91&pg=3&layout=s

kalaposlány műlapja

Közös gyűjteményben
Jézus Krisztus-szobrok
Közös gyűjteményben
Mária-szobrok

Cím alapján hasonló

"Kálvária" c. alkotás fotói Tószeg településről

Feltöltő
Azonosító
450737
Feltöltve
2021.07.20. 18:23

Felhasználási jogok
Nevezd meg! - Így add tovább! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

kalaposlány 21.07.20. 18:23

"Kálvária" c. alkotás fotói Tószeg településről

Feltöltő
Azonosító
450663
Feltöltve
2021.07.19. 19:31

Felhasználási jogok
Nevezd meg! - Így add tovább! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

kalaposlány 21.07.19. 19:31

"Kálvária" c. alkotás fotói Tószeg településről

Feltöltő
Azonosító
450680
Feltöltve
2021.07.19. 19:42

Felhasználási jogok
Nevezd meg! - Így add tovább! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

kalaposlány 21.07.19. 19:42

450674
Feltöltve
2021.07.19. 19:39

Felhasználási jogok
Nevezd meg! - Így add tovább! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

kalaposlány 21.07.19. 19:39

"Kálvária" c. alkotás fotói Tószeg településről

Feltöltő
Azonosító
450667
Feltöltve
2021.07.19. 19:34

Felhasználási jogok
Nevezd meg! - Így add tovább! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

kalaposlány 21.07.19. 19:34

"Kálvária" c. alkotás fotói Tószeg településről

Feltöltő
Azonosító
450664
Feltöltve
2021.07.19. 19:32

Felhasználási jogok
Nevezd meg! - Így add tovább! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

kalaposlány 21.07.19. 19:32

"Kálvária" c. alkotás fotói Tószeg településről

Feltöltő
Azonosító
450668
Feltöltve
2021.07.19. 19:35

Felhasználási jogok
Nevezd meg! - Így add tovább! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

kalaposlány 21.07.19. 19:35

"Kálvária" c. alkotás fotói Tószeg településről

Feltöltő
Azonosító
450672
Feltöltve
2021.07.19. 19:38

Felhasználási jogok
Nevezd meg! - Így add tovább! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

kalaposlány 21.07.19. 19:38

450677
Feltöltve
2021.07.19. 19:41

kalaposlány 21.07.19. 19:41

450671
Feltöltve
2021.07.19. 19:37

Felhasználási jogok
Nevezd meg! - Így add tovább! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

kalaposlány 21.07.19. 19:37

"Kálvária" c. alkotás fotói Tószeg településről

Feltöltő
Azonosító
450673
Feltöltve
2021.07.19. 19:38

Felhasználási jogok
Nevezd meg! - Így add tovább! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

kalaposlány 21.07.19. 19:38

"Kálvária" c. alkotás fotói Tószeg településről

Feltöltő
Azonosító
450665
Feltöltve
2021.07.19. 19:33

Felhasználási jogok
Nevezd meg! - Így add tovább! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

kalaposlány 21.07.19. 19:33

"Kálvária" c. alkotás fotói Tószeg településről

Feltöltő
Azonosító
450681
Feltöltve
2021.07.19. 19:43

Felhasználási jogok
Nevezd meg! - Így add tovább! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

kalaposlány 21.07.19. 19:43

"Kálvária" c. alkotás fotói Tószeg településről

Feltöltő
Azonosító
450679
Feltöltve
2021.07.19. 19:42

Felhasználási jogok
Nevezd meg! - Így add tovább! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

kalaposlány 21.07.19. 19:42

"Kálvária" c. alkotás fotói Tószeg településről

Feltöltő
Azonosító
450678
Feltöltve
2021.07.19. 19:41
Képinfó
Szignó a képen

Felhasználási jogok
Nevezd meg! - Így add tovább! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

kalaposlány 21.07.19. 19:41
Összesen 15 fotó

Műlap története

15 órája
kalaposlány publikálta "Kálvária" c. műlapját!
Ebben a listában időrendi csökkenő sorrendben nyomon követheted a műlap változásait, bővüléseit és minden lényeges eseményét. Ez a publikus lista minden látogatónk számára elérhető.