Szentháromság-templom homlokzatának szobordíszei

Szolnok, Templom út 8.

Alternatív, helyi címek:A ferences templom épületdíszei

Szolnok
Templom út 8.
A templom homlokzatán láthatóak.

Felállítás1752

Az alkotót eddig nem sikerült kideríteni. Többet tudsz?

TundeK62
2021.08.06. 22:05
"A Szentháromság kultuszának jelével mindjárt a nagytemplom főbejáratánál találkozhatunk. Két angyal között ott látható a Szentháromság kőből faragott szobra (1752-ből), melyet a 250 éves jubileumi évfordulóra sikerül helyreállíttatni eredeti szépségébe"

"A főkapu feletti, Szentháromságot ábrázoló szoborcsoport 1757-ben került a helyére."

Két forrás, két időpont a szobrok elhelyezésére. Több mint 250 éve volt.
A nemrég, szépen felújított homlokzaton feltűnő, hogy három szoborfülke is üresen tátong. Nem láttam régi képeket a templomról, de elképzelhető, hogy azokban is szobrok voltak egykor...
A Szentháromság-szobrot jobbról és balról egy-egy angyal veszi körül. A szobrok, szobrászati díszek alkotóját egyik forrás sem nevezi meg.
Források:
http://szolkat.hu/plebaniak/belvarosi-plebania/szentharomsag-plebaniatemplom/
https://miserend.hu/templom/1028

TundeK62 műlapja

Közös gyűjteményben
Szentháromság-szobrok

Cím alapján hasonló

"Szentháromság-templom homlokzatának szobordíszei" c. alkotás fotói

Település
Szolnok
Feltöltő
Azonosító
450080
Feltöltve
2021.07.13. 00:07
EXIF információk...
SONY / DSC-RX100
ƒ80/10 • 1/800 • 10.4mm • ISO125

Felhasználási jogok
Nincs engedély

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

TundeK62 21.07.13. 00:07

"Szentháromság-templom homlokzatának szobordíszei" c. alkotás fotói

Település
Szolnok
Feltöltő
Azonosító
450081
Feltöltve
2021.07.13. 00:07
EXIF információk...
SONY / DSC-RX100
ƒ71/10 • 1/800 • 19.5mm • ISO125

Felhasználási jogok
Nincs engedély

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

TundeK62 21.07.13. 00:07

"Szentháromság-templom homlokzatának szobordíszei" c. alkotás fotói

Település
Szolnok
Feltöltő
Azonosító
450082
Feltöltve
2021.07.13. 00:07
EXIF információk...
SONY / DSC-RX100
ƒ80/10 • 1/800 • 37.1mm • ISO125

450083

450084
Feltöltve
2021.07.13. 00:07
EXIF információk...
SONY / DSC-RX100
ƒ71/10 • 1/800 • 37.1mm • ISO125

Felhasználási jogok
Nincs engedély

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

TundeK62 21.07.13. 00:07

"Szentháromság-templom homlokzatának szobordíszei" c. alkotás fotói

Település
Szolnok
Feltöltő
Azonosító
450085
Feltöltve
2021.07.13. 00:07
EXIF információk...
SONY / DSC-RX100
ƒ80/10 • 1/800 • 10.4mm • ISO125

Felhasználási jogok
Nincs engedély

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

TundeK62 21.07.13. 00:07
Összesen 6 fotó

Műlap története

21.08.12. 11:11
A "Szentháromság-templom homlokzatának szobordíszei" műlapon jóváhagyásra került egy szerkesztés
21.08.06. 22:05
TundeK62 publikálta "Szentháromság-templom homlokzatának szobordíszei" c. műlapját
Ebben a listában időrendi csökkenő sorrendben nyomon követheted a műlap változásait, bővüléseit és minden lényeges eseményét. Ez a publikus lista minden látogatónk számára elérhető.