A hajdúk letelepítése

Hajdúnánás, Köztársaság tér 6.

Hajdúnánás
Köztársaság tér 6.
A Kéky Lajos Művelődési Központ földszinti homlokzatán, a főkaputól jobbra, ill. balra.

Avatás1987. december 12.

Kotricz Tünde (TundeK62)
2009.04.17. 22:42
Az épületet 1895 szilveszterén adták át, mint szálloda. 1930-tól moziként is működött.
1950-től Művelődési Ház, melyhez 1988-ban egy 380 főt befogadó színháztermet építettek.(Nem látszik a képen.)
A homlokzatra 1987-ben került a négy mészkőtábla. Két dombormű, melyek a hajdúkat ábrázolják, és két szöveges tábla, mely részleteket tartalmaz a korponai kiváltságlevélből.
A domborművek mérete 120 x 100 cm. A domborművet a hajdúk letelepítésének és a várossá nyilvánítás 382. évfordulójára avatták fel. Érdekes, hogy nem kerek évfordulókor tették ezt meg...
Az épület műemlék, helyi védelem alatt áll.

Az alkotás avatására szóló meghívó: http://jadox.meliusz.hu:80/?docId=421251
További linkek
http://hu.wikipedia.org/wiki/Hajd%C3%BAk

Cím alapján hasonló

"A hajdúk letelepítése" c. alkotás fotói Hajdúnánás településről

Feltöltő
Azonosító
16534
Feltöltve
2009.04.16. 12:51

Felhasználási jogok
Nincs engedély

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

"A hajdúk letelepítése" c. alkotás fotói Hajdúnánás településről

Feltöltő
Azonosító
16527
Feltöltve
2009.04.16. 12:44

16528

16529
Feltöltve
2009.04.16. 12:45

16531
Feltöltve
2009.04.16. 12:47

16530
Feltöltve
2009.04.16. 12:46
Képinfó
Szignó a képen

Felhasználási jogok
Nincs engedély

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

"A hajdúk letelepítése" c. alkotás fotói Hajdúnánás településről

Feltöltő
Azonosító
25874
Feltöltve
2009.08.25. 20:11

Gyurkóné Edit 09.08.25. 20:11

25875

169561
Feltöltve
2014.06.24. 14:45
EXIF információk...
PENTAX Corporation / PENTAX Optio V10
ƒ46/10 • 1/160 • ISO50

Felhasználási jogok
Nevezd meg! - Ne add el! - Ne változtasd! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

László Mária 14.06.24. 14:45

"A hajdúk letelepítése" c. alkotás fotói Hajdúnánás településről

Feltöltő
Azonosító
169562
Feltöltve
2014.06.24. 14:46
EXIF információk...
PENTAX Corporation / PENTAX Optio V10
ƒ46/10 • 1/160 • ISO50

Felhasználási jogok
Nevezd meg! - Ne add el! - Ne változtasd! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

László Mária 14.06.24. 14:46

"A hajdúk letelepítése" c. alkotás fotói Hajdúnánás településről

Feltöltő
Azonosító
169563
Feltöltve
2014.06.24. 14:48
EXIF információk...
PENTAX Corporation / PENTAX Optio V10
ƒ49/10 • 1/160 • ISO50

Felhasználási jogok
Nevezd meg! - Ne add el! - Ne változtasd! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

László Mária 14.06.24. 14:48

"A hajdúk letelepítése" c. alkotás fotói Hajdúnánás településről

Feltöltő
Azonosító
169564
Feltöltve
2014.06.24. 14:52
EXIF információk...
PENTAX Corporation / PENTAX Optio V10
ƒ62/10 • 1/100 • ISO50

Felhasználási jogok
Nevezd meg! - Ne add el! - Ne változtasd! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

László Mária 14.06.24. 14:52

"A hajdúk letelepítése" c. alkotás fotói Hajdúnánás településről

Feltöltő
Azonosító
223043
Feltöltve
2015.10.26. 21:17
EXIF információk...
SONY / DSC-HX50
ƒ56/10 • 1/640 • ISO80

Felhasználási jogok
Nincs engedély

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

"A hajdúk letelepítése" c. alkotás fotói Hajdúnánás településről

Feltöltő
Azonosító
223044
Feltöltve
2015.10.26. 21:17
EXIF információk...
SONY / DSC-HX50
ƒ35/10 • 1/1000 • ISO80

Felhasználási jogok
Nincs engedély

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

"A hajdúk letelepítése" c. alkotás fotói Hajdúnánás településről

Feltöltő
Azonosító
223045
Feltöltve
2015.10.26. 21:17
EXIF információk...
SONY / DSC-HX50
ƒ45/10 • 1/640 • ISO80

Felhasználási jogok
Nincs engedély

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

"A hajdúk letelepítése" c. alkotás fotói Hajdúnánás településről

Feltöltő
Azonosító
223046
Feltöltve
2015.10.26. 21:17
EXIF információk...
SONY / DSC-HX50
ƒ63/10 • 1/400 • ISO80

Felhasználási jogok
Nincs engedély

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

"A hajdúk letelepítése" c. alkotás fotói Hajdúnánás településről

Feltöltő
Azonosító
223042
Feltöltve
2015.10.26. 21:17
EXIF információk...
SONY / DSC-HX50
ƒ45/10 • 1/800 • ISO80

Felhasználási jogok
Nincs engedély

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

"A hajdúk letelepítése" c. alkotás fotói Hajdúnánás településről

Feltöltő
Azonosító
169565
Feltöltve
2014.06.24. 14:54
EXIF információk...
PENTAX Corporation / PENTAX Optio V10
ƒ62/10 • 1/100 • ISO50

Felhasználási jogok
Nevezd meg! - Ne add el! - Ne változtasd! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

László Mária 14.06.24. 14:54
Összesen 18 fotó

Műlap története

14.06.24. 14:54
1 új fotót töltöttem az "A hajdúk letelepítése" műlaphoz!
14.06.24. 14:52
1 új fotót töltöttem az "A hajdúk letelepítése" műlaphoz!
14.06.24. 14:48
1 új fotót töltöttem az "A hajdúk letelepítése" műlaphoz!
14.06.24. 14:46
1 új fotót töltöttem az "A hajdúk letelepítése" műlaphoz!
14.06.24. 14:45
1 új fotót töltöttem az "A hajdúk letelepítése" műlaphoz!
09.08.25. 20:11

09.04.17. 22:42
Kotricz Tünde (TundeK62) publikálta "A hajdúk letelepítése" c. műlapját!
Ebben a listában időrendi csökkenő sorrendben nyomon követheted a műlap változásait, bővüléseit és minden lényeges eseményét. Ez a publikus lista minden látogatónk számára elérhető.