Konyár, Rákóczi utca

Konyár
Rákóczi utca
A református templommal szemközti parkban áll.

Készítés2010

Sóvágó Donát (fafaragó)
Szőnyi Sándor (fafaragó)

TundeK62
2021.07.08. 16:59
Jó hangulatú, nagy rendőri jelenlétű Falunapon voltam Konyáron. Finom ételek, jó program kísérte mindezt. És, ha már ott töltöttünk hárman egy fél napot, hát alaposan körül is néztünk, a nem túl nagy településen.
Elsőként nyilván a szobrok, és a műemléki református templom volt a fő cél. A templommal szemben épp előtte való években alakítottak ki egy városnak is büszkeségére valló teret. Majdnem kör alakú, kút is van ott, és körben a Faszobrászati alkotótelep munkáit állították fel. Persze bizonyos távolságban, és nem mind került a központi térre.
A Menyecske címűt, nem tudom, miért pont a Trianoni emlékmű mellé, de ott van. Életnagyságnál nagyobb, fiatal lányt ábrázoltak a fafaragók, merthogy két alkotó van...
A forrásként mellékelt füzetből az derül ki, hogy Sóvágó Donát hajdúböszörményi, Szőnyi Sándor pedig mikepércsi fafaragó, akik 2010-ben vettek részt.
Források:
http://jadox.meliusz.hu/JaDoX_Portlets/bookreader/recordid/434310/77701#page/1/mode/1up

TundeK62 műlapja

Cím alapján hasonló

"Menyecske" c. alkotás fotói

Alkotók
Sóvágó Donát (fafaragó)Szőnyi Sándor (fafaragó)
Település
Konyár
Feltöltő
Azonosító
449156
Fotózva
2012. július
Feltöltve
2021.07.06. 14:11
EXIF információk...
SONY / DSLR-A200
ƒ50/10 • 1/500 • 18mm • ISO100

Felhasználási jogok
Nincs engedély

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

TundeK62 21.07.06. 14:11
2012. július

"Menyecske" c. alkotás fotói

Alkotók
Sóvágó Donát (fafaragó)Szőnyi Sándor (fafaragó)
Település
Konyár
Feltöltő
Azonosító
449157
Fotózva
2012. július
Feltöltve
2021.07.06. 14:11
EXIF információk...
SONY / DSLR-A200
ƒ56/10 • 1/500 • 26mm • ISO100

Felhasználási jogok
Nincs engedély

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

TundeK62 21.07.06. 14:11
2012. július

"Menyecske" c. alkotás fotói

Alkotók
Sóvágó Donát (fafaragó)Szőnyi Sándor (fafaragó)
Település
Konyár
Feltöltő
Azonosító
449158
Fotózva
2012. július
Feltöltve
2021.07.06. 14:11
EXIF információk...
SONY / DSLR-A200
ƒ63/10 • 1/320 • 30mm • ISO100

Felhasználási jogok
Nincs engedély

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

TundeK62 21.07.06. 14:11
2012. július

"Menyecske" c. alkotás fotói

Alkotók
Sóvágó Donát (fafaragó)Szőnyi Sándor (fafaragó)
Település
Konyár
Feltöltő
Azonosító
449159
Fotózva
2012. július
Feltöltve
2021.07.06. 14:11
EXIF információk...
SONY / DSLR-A200
ƒ50/10 • 1/500 • 28mm • ISO100

Felhasználási jogok
Nincs engedély

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

TundeK62 21.07.06. 14:11
2012. július

"Menyecske" c. alkotás fotói

Alkotók
Sóvágó Donát (fafaragó)Szőnyi Sándor (fafaragó)
Település
Konyár
Feltöltő
Azonosító
449160

449161
Fotózva
2012. július
Feltöltve
2021.07.06. 14:11
EXIF információk...
SONY / DSLR-A200
ƒ63/10 • 1/80 • 24mm • ISO100

Felhasználási jogok
Nincs engedély

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

TundeK62 21.07.06. 14:11
2012. július

"Menyecske" c. alkotás fotói

Alkotók
Sóvágó Donát (fafaragó)Szőnyi Sándor (fafaragó)
Település
Konyár
Feltöltő
Azonosító
449162
Fotózva
2012. július
Feltöltve
2021.07.06. 14:11
EXIF információk...
SONY / DSLR-A200
ƒ50/10 • 1/1000 • 18mm • ISO100

Felhasználási jogok
Nincs engedély

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

TundeK62 21.07.06. 14:11
2012. július

"Menyecske" c. alkotás fotói

Alkotók
Sóvágó Donát (fafaragó)Szőnyi Sándor (fafaragó)
Település
Konyár
Feltöltő
Azonosító
458071
Feltöltve
2021.09.09. 08:55
EXIF információk...
Panasonic / DMC-TZ60
ƒ33/10 • 1/160 • 4.3mm • ISO100

Felhasználási jogok
Nevezd meg! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Hőgye Lajos Tibor 21.09.09. 08:55

"Menyecske" c. alkotás fotói

Alkotók
Sóvágó Donát (fafaragó)Szőnyi Sándor (fafaragó)
Település
Konyár
Feltöltő
Azonosító
458153
Fotózva
2015. február
Feltöltve
2021.09.10. 08:17
EXIF információk...
Canon / Canon PowerShot SX130 IS
ƒ40/10 • 1/400 • 7.3mm • ISO160

Felhasználási jogok
Nevezd meg! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Hőgye Lajos Tibor 21.09.10. 08:17
2015. február
Összesen 9 fotó

Műlap története

21.09.10. 08:17
1 új fotót töltöttem a "Menyecske" műlaphoz
21.09.09. 08:55
1 új fotót töltöttem a "Menyecske" műlaphoz
21.07.08. 16:59
TundeK62 publikálta "Menyecske" c. műlapját
Ebben a listában időrendi csökkenő sorrendben nyomon követheted a műlap változásait, bővüléseit és minden lényeges eseményét. Ez a publikus lista minden látogatónk számára elérhető.