Sas gyógyszertár cégére

Békéscsaba, Szent István tér

Állapot: Lebontott

Békéscsaba
Szent István tér
A bejárat fölött helyezték el.

Elbontás2018
Felállítás2013

Az alkotót eddig nem sikerült kideríteni. Többet tudsz?

TundeK62
2021.07.06. 13:24
Pár napja került fel ugyanennek a gyógyszertárnak a cégére az oldalra. Emlékeztem, hogy ezt én már pár éve lefotóztam, de mindig akkor voltam ott, amikor nem volt kitől megkérdezni az alkotói adatokat, mert nem volt nyitva a patika.
Előkerestem a képeket, és hozzá szerettem volna tölteni, de jobban megnézve a bronzmadarat, jól láthatóan más volt. Tehát, az egy műlap, egy alkotás jegyében másikat kellett írni a másik madárhoz...
A teljes története a madaraknak: 2013-ban Békéscsaba központjának városrehabilitációs programjában szerepelt a főtér megújítása. A patika a főtéren található, majdnem a városházával szemben, a széles tér másik oldalán. A program része volt a patika homlokzatának megújítása is. Készített egy orosházi keramikus egy stilizált madarat cégéként. Az alkotó nevét a gyógyszertárban nem tudták megmondani, mert a nagy projekt része volt az alkotás.
A szerződésben az állt, hogy öt évig nem nyúlhatnak hozzá a homlokzat kialakításához. Ez telt le 2018-ban, és az időközben elkészült, ma látható Sas madárra cserélték az eredeti madarat.
A képeken látszik, hogy 2013-ban kb. az elkészített új homlokzatot fotóztam, mert a gyógyszertár betűi is nagyon újnak hatnak...
Források:
Telefonos megbeszélés a gyógyszertár tulajdonosával.

TundeK62 műlapja


Közös gyűjteményben
Állatszobrok
Közös gyűjteményben
Madárszobrok

Cím alapján hasonló

"Sas gyógyszertár cégére" c. alkotás fotói

Település
Békéscsaba
Feltöltő
Azonosító
448986
Fotózva
2014. március
Feltöltve
2021.07.04. 19:47
EXIF információk...
SONY / DSC-H10
ƒ35/10 • 1/250 • 6.3mm • ISO125

Felhasználási jogok
Nincs engedély

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

TundeK62 21.07.04. 19:47
2014. március

"Sas gyógyszertár cégére" c. alkotás fotói

Település
Békéscsaba
Feltöltő
Azonosító
448987
Fotózva
2014. március
Feltöltve
2021.07.04. 19:47
EXIF információk...
SONY / DSC-H10
ƒ40/10 • 1/160 • 20.7mm • ISO125

Felhasználási jogok
Nincs engedély

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

TundeK62 21.07.04. 19:47
2014. március

"Sas gyógyszertár cégére" c. alkotás fotói

Település
Békéscsaba
Feltöltő
Azonosító
448988
Fotózva
2014. március
Feltöltve
2021.07.04. 19:47
EXIF információk...
SONY / DSC-H10
ƒ40/10 • 1/200 • 20.2mm • ISO125

Felhasználási jogok
Nincs engedély

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

TundeK62 21.07.04. 19:47
2014. március

"Sas gyógyszertár cégére" c. alkotás fotói

Település
Békéscsaba
Feltöltő
Azonosító
448989
Fotózva
2014. március
Feltöltve
2021.07.04. 19:47
EXIF információk...
SONY / DSC-H10
ƒ35/10 • 1/125 • 8.6mm • ISO125

Felhasználási jogok
Nincs engedély

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

TundeK62 21.07.04. 19:47
2014. március

"Sas gyógyszertár cégére" c. alkotás fotói

Település
Békéscsaba
Feltöltő
Azonosító
448990
Fotózva
2014. március
Feltöltve
2021.07.04. 19:47
EXIF információk...
SONY / DSC-H10
ƒ35/10 • 1/125 • 6.3mm • ISO125

Felhasználási jogok
Nincs engedély

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

TundeK62 21.07.04. 19:47
2014. március

"Sas gyógyszertár cégére" c. alkotás fotói

Település
Békéscsaba
Feltöltő
Azonosító
448991
Fotózva
2014. március
Feltöltve
2021.07.04. 19:47
EXIF információk...
SONY / DSC-H10
ƒ35/10 • 1/250 • 6.3mm • ISO125

Felhasználási jogok
Nincs engedély

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

TundeK62 21.07.04. 19:47
2014. március
Összesen 6 fotó

Műlap története

21.07.06. 13:24
TundeK62 publikálta "Sas gyógyszertár cégére" c. műlapját
Ebben a listában időrendi csökkenő sorrendben nyomon követheted a műlap változásait, bővüléseit és minden lényeges eseményét. Ez a publikus lista minden látogatónk számára elérhető.