Bozsok, Bozsok-puszta (várhely), 8718.

Alternatív, helyi címek:Szántó Mihály és Kutics Mária síremléke

Bozsok
Bozsok-puszta (várhely), 8718.
A temetőkereszt közelében.

Az avatási időpontot nem ismerjük. Többet tudsz?

Nem köztéri:Temető, sírkert
Bertha János
2021.07.08. 09:21
Az Írottkő lábánál fekvő kis település a Sibrik-kastélyról is híres, amely Mátyás király kedvelt vadászkastélya volt, Esterházy Antal kuruc generálisnak pedig főhadiszállásként szolgált.[1]

A temető közepén álló Pietàs-kereszt Kondor József szobrász alkotása.

Legfelül a kereszten hagyott leplek a harmadnapra utalnak, amikor már Jézus Krisztus feltámadt halottaiból.
„Krisztus meghalt bűneinkért, az Írások szerint, eltemették és harmadnap feltámadt, az Írások szerint.”[2]
A Fájdalmas Anya, a Mater dolorosa hét fájdalmának az a jelenete ábrázolt, amikor Jézust levették a keresztről, és a sírba tétel előtt ölében tartja Szent Fiát.[3]
„Szeretetből osztozott Fia szenvedéseiben, végigkísérte keresztre feszítését, részt vállalt áldozatában.” [4]

Kondor József művészi munkáját Bozsok Egyházközsége is méltányolta, hiszen a talapzaton olvasható felirat szerint renováltatta 1992-ben.
Források:
[1] Bozsok: https://hu.wikipedia.org/wiki/Bozsok
[2] Szentírás: https://szentiras.hu/SZIT/1Kor15
[3] Fájdalmas Anya: http://lexikon.katolikus.hu/F/F%C3%A1jdalmas%20Anya.html
[4] Szűz Mária hét fájdalma: http://lexikon.katolikus.hu/M/M%C3%A1ria%20h%C3%A9t%20f%C3%A1jdalma.html

Bertha János műlapja

Közös gyűjteményben
Mária-szobrok

Cím alapján hasonló

"Pietàs-kereszt" c. alkotás fotói

Alkotó
Település
Bozsok
Feltöltő
Azonosító
449107
Feltöltve
2021.07.06. 09:09
EXIF információk...
NIKON CORPORATION / NIKON D7200
ƒ71/10 • 1/200 • 44mm • ISO100

Felhasználási jogok
Nevezd meg! - Ne változtasd! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Bertha János 21.07.06. 09:09

"Pietàs-kereszt" c. alkotás fotói

Alkotó
Település
Bozsok
Feltöltő
Azonosító
449105
Feltöltve
2021.07.06. 09:09
EXIF információk...
NIKON CORPORATION / NIKON D7200
ƒ71/10 • 1/200 • 35mm • ISO100

Felhasználási jogok
Nevezd meg! - Ne változtasd! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Bertha János 21.07.06. 09:09

"Pietàs-kereszt" c. alkotás fotói

Alkotó
Település
Bozsok
Feltöltő
Azonosító
449113
Feltöltve
2021.07.06. 09:09
EXIF információk...
NIKON CORPORATION / NIKON D7200
ƒ8/1 • 1/250 • 40mm • ISO100

Felhasználási jogok
Nevezd meg! - Ne változtasd! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Bertha János 21.07.06. 09:09

"Pietàs-kereszt" c. alkotás fotói

Alkotó
Település
Bozsok
Feltöltő
Azonosító
449106

449115
Feltöltve
2021.07.06. 09:09
EXIF információk...
NIKON CORPORATION / NIKON D7200
ƒ63/10 • 1/500 • 270mm • ISO100

Felhasználási jogok
Nevezd meg! - Ne változtasd! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Bertha János 21.07.06. 09:09

"Pietàs-kereszt" c. alkotás fotói

Alkotó
Település
Bozsok
Feltöltő
Azonosító
449114
Feltöltve
2021.07.06. 09:09
EXIF információk...
NIKON CORPORATION / NIKON D7200
ƒ9/1 • 1/80 • 50mm • ISO100

Felhasználási jogok
Nevezd meg! - Ne változtasd! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Bertha János 21.07.06. 09:09

"Pietàs-kereszt" c. alkotás fotói

Alkotó
Település
Bozsok
Feltöltő
Azonosító
449104
Feltöltve
2021.07.06. 09:09
EXIF információk...
NIKON CORPORATION / NIKON D7200
ƒ9/1 • 1/80 • 18mm • ISO100

449112
Feltöltve
2021.07.06. 09:09
EXIF információk...
NIKON CORPORATION / NIKON D7200
ƒ8/1 • 1/250 • 28mm • ISO100

Felhasználási jogok
Nevezd meg! - Ne változtasd! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Bertha János 21.07.06. 09:09

"Pietàs-kereszt" c. alkotás fotói

Alkotó
Település
Bozsok
Feltöltő
Azonosító
449108

449109
Feltöltve
2021.07.06. 09:09
EXIF információk...
NIKON CORPORATION / NIKON D7200
ƒ8/1 • 1/250 • 26mm • ISO100

Felhasználási jogok
Nevezd meg! - Ne változtasd! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Bertha János 21.07.06. 09:09

"Pietàs-kereszt" c. alkotás fotói

Alkotó
Település
Bozsok
Feltöltő
Azonosító
449110
Feltöltve
2021.07.06. 09:09
EXIF információk...
NIKON CORPORATION / NIKON D7200
ƒ56/10 • 1/500 • 70mm • ISO100

Felhasználási jogok
Nevezd meg! - Ne változtasd! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Bertha János 21.07.06. 09:09

"Pietàs-kereszt" c. alkotás fotói

Alkotó
Település
Bozsok
Feltöltő
Azonosító
449111
Feltöltve
2021.07.06. 09:09
EXIF információk...
NIKON CORPORATION / NIKON D7200
ƒ8/1 • 1/250 • 18mm • ISO100

449119
Feltöltve
2021.07.06. 09:09
EXIF információk...
NIKON CORPORATION / NIKON D7200
ƒ53/10 • 1/320 • 90mm • ISO100

Felhasználási jogok
Nevezd meg! - Ne változtasd! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Bertha János 21.07.06. 09:09

"Pietàs-kereszt" c. alkotás fotói

Alkotó
Település
Bozsok
Feltöltő
Azonosító
449116
Feltöltve
2021.07.06. 09:09
EXIF információk...
NIKON CORPORATION / NIKON D7200
ƒ8/1 • 1/250 • 22mm • ISO100

Felhasználási jogok
Nevezd meg! - Ne változtasd! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Bertha János 21.07.06. 09:09

"Pietàs-kereszt" c. alkotás fotói

Alkotó
Település
Bozsok
Feltöltő
Azonosító
449118
Feltöltve
2021.07.06. 09:09
EXIF információk...
NIKON CORPORATION / NIKON D7200
ƒ5/1 • 1/400 • 70mm • ISO100

Felhasználási jogok
Nevezd meg! - Ne változtasd! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Bertha János 21.07.06. 09:09

"Pietàs-kereszt" c. alkotás fotói

Alkotó
Település
Bozsok
Feltöltő
Azonosító
449117

449103
Feltöltve
2021.07.06. 09:09
Képinfó
Szignó a képen
EXIF információk...
NIKON CORPORATION / NIKON D7200
ƒ9/1 • 1/80 • 40mm • ISO100

Felhasználási jogok
Nevezd meg! - Ne változtasd! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Bertha János 21.07.06. 09:09

"Pietàs-kereszt" c. alkotás fotói

Alkotó
Település
Bozsok
Feltöltő
Azonosító
449102
Feltöltve
2021.07.06. 09:09
EXIF információk...
NIKON CORPORATION / NIKON D7200
ƒ9/1 • 1/80 • 18mm • ISO100

Felhasználási jogok
Nevezd meg! - Ne változtasd! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Bertha János 21.07.06. 09:09

"Pietàs-kereszt" c. alkotás fotói

Alkotó
Település
Bozsok
Feltöltő
Azonosító
449101
Feltöltve
2021.07.06. 09:09
EXIF információk...
NIKON CORPORATION / NIKON D7200
ƒ9/1 • 1/80 • 18mm • ISO100

Felhasználási jogok
Nevezd meg! - Ne változtasd! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Bertha János 21.07.06. 09:09
Összesen 19 fotó

Műlap története

21.07.08. 09:21
Bertha János publikálta "Pietàs-kereszt" c. műlapját
Ebben a listában időrendi csökkenő sorrendben nyomon követheted a műlap változásait, bővüléseit és minden lényeges eseményét. Ez a publikus lista minden látogatónk számára elérhető.