Petényi Vendelné Krausz Paula síremléke

Budapest, VIII. kerület, Fiumei út
Archív képek
További képek a Fotólistában

Állapot: Megrongálódott

Alternatív, helyi címek:Petneházi és petényi Petényi Vendelné megyeri Krausz Paula síremléke

A keleti kerítésfal mellett (Jobb oldali kriptasor 533-as sírhely)

Felállítás1898

Nem köztéri:Temető, sírkert
Orbán Róbert
2021.06.30. 19:11
Petényi Vendelné Krausz Paula 1897. szeptember 26-án, 45 éves korában, Abbáziában halt meg.[1] Holttestét hazahozták és szeptember 29-én a Kerepesi temetőben temették el.[2]
A Donáth Gyula által készített síremléken az elmúlást jelképező allegorikus nőalakot látunk. A szobor sérült, de eredetileg a jobb kezében mécsest tartott, amiből kiöntötte az élet olaját. Eltűnt a bal kezében lévő szakadt fonalú háló is. (Lásd: archív kép)
A sírhely számát és az állítás évét a Budapesti Negyedben közölt összeállítás alapján adtam meg.[3]

A sírban nyugszanak:
Petényi Vendelné Krausz Paula (1851 - 1897)
Petneházi és petényi Petényi Vendel (1853 - 1928) vasúti és hajózási felügyelő
Basch Gyuláné megyeri Krausz Teréz (1838 - 1920)
Basch Gyula festőművész (1851 - 1928)
Források:
[1] (Halálozás) - Pesti Hírlap, 1897. szeptember 28. 10. p. - Előfizetést igénylő digitális változat: https://adt.arcanum.com/hu/view/PestiHirlap_1897_09/?query=%22Pet%C3%A9nyi%20Vendeln%C3%A9%22&pg=535&layout=s
[2] Értesítés petneházi Petényi Vendelné temetéséről - Pesti Hírlap, 1897. szeptember 29. 12. p. - Előfizetést igénylő digitális változat: https://adt.arcanum.com/hu/view/PestiHirlap_1897_09/?query=%22Pet%C3%A9nyi%20Vendeln%C3%A9%22&pg=557&layout=s
[3] Budapesti Negyed 1999/3 - Jobb oldali falsírboltok - https://epa.oszk.hu/00000/00003/00020/adat002.htm

Cím alapján hasonló

"Petényi Vendelné Krausz Paula síremléke" c. alkotás fotói

Alkotó
Település
Budapest
Feltöltő
Azonosító
448326
Feltöltve
2021.06.30. 17:16
EXIF információk...
Canon / Canon PowerShot SX540 HS
ƒ56/10 • 1/80 • 58.3mm • ISO800

Felhasználási jogok
Nincs engedély

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Orbán Róbert 21.06.30. 17:16

448325

448322
Feltöltve
2021.06.30. 17:08
EXIF információk...
Canon / Canon PowerShot SX540 HS
ƒ45/10 • 1/50 • 13mm • ISO400

Felhasználási jogok
Nincs engedély

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Orbán Róbert 21.06.30. 17:08

"Petényi Vendelné Krausz Paula síremléke" c. alkotás fotói

Alkotó
Település
Budapest
Feltöltő
Azonosító
448327
Feltöltve
2021.06.30. 17:16
EXIF információk...
Canon / Canon PowerShot SX540 HS
ƒ45/10 • 1/50 • 14.7mm • ISO400

Felhasználási jogok
Nincs engedély

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Orbán Róbert 21.06.30. 17:16

"Petényi Vendelné Krausz Paula síremléke" c. alkotás fotói

Alkotó
Település
Budapest
Feltöltő
Azonosító
448324
Feltöltve
2021.06.30. 17:08
EXIF információk...
Canon / Canon PowerShot SX540 HS
ƒ45/10 • 1/50 • 10.9mm • ISO250

Felhasználási jogok
Nincs engedély

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Orbán Róbert 21.06.30. 17:08

"Petényi Vendelné Krausz Paula síremléke" c. alkotás fotói

Alkotó
Település
Budapest
Feltöltő
Azonosító
448328
Feltöltve
2021.06.30. 17:22
EXIF információk...
Canon / Canon PowerShot SX540 HS
ƒ45/10 • 1/50 • 10.9mm • ISO200

Felhasználási jogok
Nincs engedély

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Orbán Róbert 21.06.30. 17:22

"Petényi Vendelné Krausz Paula síremléke" c. alkotás fotói

Alkotó
Település
Budapest
Feltöltő
Azonosító
448323
Feltöltve
2021.06.30. 17:08
EXIF információk...
Canon / Canon PowerShot SX540 HS
ƒ50/10 • 1/80 • 32.5mm • ISO640

Felhasználási jogok
Nincs engedély

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Orbán Róbert 21.06.30. 17:08

"Petényi Vendelné Krausz Paula síremléke" c. alkotás fotói

Alkotó
Település
Budapest
Feltöltő
Azonosító
448321
Feltöltve
2021.06.30. 17:08
Képinfó
Szignó a képen
EXIF információk...
Canon / Canon PowerShot SX540 HS
ƒ45/10 • 1/60 • 12.3mm • ISO800

Felhasználási jogok
Nincs engedély

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Orbán Róbert 21.06.30. 17:08

"Petényi Vendelné Krausz Paula síremléke" c. alkotás fotói

Alkotó
Település
Budapest
Feltöltő
Azonosító
500113
Feltöltve
2022.09.10. 15:58
EXIF információk...
SONY / DSC-RX100
ƒ49/10 • 1/100 • 37.1mm • ISO200

Felhasználási jogok
Nincs engedély

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

TundeK62 22.09.10. 15:58

"Petényi Vendelné Krausz Paula síremléke" c. alkotás fotói

Alkotó
Település
Budapest
Feltöltő
Azonosító
500114
Feltöltve
2022.09.10. 15:58
EXIF információk...
SONY / DSC-RX100
ƒ50/10 • 1/100 • 10.4mm • ISO125

Felhasználási jogok
Nincs engedély

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

TundeK62 22.09.10. 15:58

"Petényi Vendelné Krausz Paula síremléke" c. alkotás fotói

Alkotó
Település
Budapest
Feltöltő
Azonosító
500115
Feltöltve
2022.09.10. 15:58
EXIF információk...
SONY / DSC-RX100
ƒ45/10 • 1/100 • 30.1mm • ISO400

Felhasználási jogok
Nincs engedély

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

TundeK62 22.09.10. 15:58

"Petényi Vendelné Krausz Paula síremléke" c. alkotás fotói

Alkotó
Település
Budapest
Feltöltő
Azonosító
500116
Feltöltve
2022.09.10. 15:58
EXIF információk...
SONY / DSC-RX100
ƒ49/10 • 1/100 • 37.1mm • ISO250

Felhasználási jogok
Nincs engedély

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

TundeK62 22.09.10. 15:58

"Petényi Vendelné Krausz Paula síremléke" c. alkotás fotói

Alkotó
Település
Budapest
Feltöltő
Azonosító
500117
Feltöltve
2022.09.10. 15:58
EXIF információk...
SONY / DSC-RX100
ƒ49/10 • 1/100 • 37mm • ISO400

Felhasználási jogok
Nincs engedély

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

TundeK62 22.09.10. 15:58

"Petényi Vendelné Krausz Paula síremléke" c. alkotás fotói

Alkotó
Település
Budapest
Feltöltő
Azonosító
500118
Feltöltve
2022.09.10. 15:58
EXIF információk...
SONY / DSC-RX100
ƒ49/10 • 1/100 • 37.1mm • ISO400

Felhasználási jogok
Nincs engedély

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

TundeK62 22.09.10. 15:58

Archív fotók

"Petényi Vendelné Krausz Paula síremléke" c. alkotás fotói

Petényiné megyeri Krausz Paula síremléke
Illusztráció Kovács Dénes Halottak emléke című írásából (Képes Folyóirat, 1900, 155. p.)
Alkotó
Település
Budapest
Feltöltő
Azonosító
448329
Forrás
Képes Folyóirat, 1900, 155. p.
Évszám
1900
Feltöltve
2021.06.30. 17:57
Képinfó
Archív fotó

Felhasználási jogok
Nevezd meg! - Ne add el! - Ne változtasd! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Orbán Róbert 21.06.30. 17:57
1900, Archív felvétel
Petényiné megyeri Krausz Paula síremléke Illusztráció Kovács Dénes Halottak emléke című írá...Teljes szövegPetényiné megyeri Krausz Paula síremléke
Illusztráció Kovács Dénes Halottak emléke című írásából (Képes Folyóirat, 1900, 155. p.)Kevesebb szöveg
Összesen 15 fotó

Műlap története

22.09.10. 15:58
6 új fotót töltöttem a "Petényi Vendelné Krausz Paula síremléke" műlaphoz
21.06.30. 19:11
Orbán Róbert publikálta "Petényi Vendelné Krausz Paula síremléke" c. műlapját
Ebben a listában időrendi csökkenő sorrendben nyomon követheted a műlap változásait, bővüléseit és minden lényeges eseményét. Ez a publikus lista minden látogatónk számára elérhető.