Alvó óriás
Az ismert homokszobrász idén egy tervezett helyi fesztivál alkalmából készítette, de minden borult... mint mindenhol. De itt szerencsés a vég, ha jól emlékszem (valahol olvastam), az a bizonyos rendezvény a Bodzafesztivál, amit a közelmúltban meg is tartottak: https://www.zsambek.hu/vendegeinknek/programok/item/1277-sambucus-harmadik-zsambeki-bodzafesztival
A cím szerint ez Magyarország legnagyobb homokszobra, "...már megcsodálható, körbejárható". Jelentem, nem járható körbe, mert spagócával van elkerítve, amin két helyen egy-egy papír himbálódzik. A felirat szerint "kamerával megfigyelt terület". Én kételkedem, de biztos, rosszindulatú emberek eltántorodnak.
Az óriás hosszan hever és mélyen alszik. Kicsit groteszk alak, ami találkozik az alkotó szándékával. A méreteket mutatja az utolsó kép, rákattintva látszik a szobor alkotójának kicsinyke alakja, aki slaggal locsolja, gondozza művét.
Paraméterek: az óriás 20 méter hosszú, 150-200 m3 homokot kellett felhasználni megformálásához. "Az ide szállított homokot legelőször zsaluanyagok segítségével kalodákba zárták, bedöngölték. A kemény alap feletti lágy részeket pedig faragással munkálták, amelynek során a homoktömegből kiszabadult az alvó óriás alakja."
Amennyire lehetett, körbejártam, fotóztam. Csodás Góliát, ahogy hever a kerítés mentén. Szája nyitva, bizony horkol! Méreteihez képest sem egy szilfid figura.
Ez a szobor Zsámbéké. Ahogy a művész mondja, megeshet, hogy akár decemberig tartja magát, ill. a formáját. Akkor elszállítják, bár nem kizárt, hogy az anyagból másik figurát formáljon.
Fentiek a forrásnál feltüntetett cikk alapján születtek, amit kiegészít a Buda Környéki Televízió által készített videó, amiben a szobrász mesél (és locsol): https://www.youtube.com/watch?v=fw5lABDVI30
![](https://s3.eu-central-1.amazonaws.com/kozterkep/photos/u665-a43300-60d75e645ac60-0fd81d5bf28b04f79768b896_4.jpg)
"Alvó óriás" c. alkotás fotói
ƒ45/10 • 1/800 • 6.9mm • ISO80
Felhasználási jogok
Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!
![](https://s3.eu-central-1.amazonaws.com/kozterkep/photos/u665-a43300-60d75e645cc90-e2a8c7a4b0e02e8f194c5888_4.jpg)
"Alvó óriás" c. alkotás fotói
ƒ45/10 • 1/1000 • 8mm • ISO80
Felhasználási jogok
Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!
![](https://s3.eu-central-1.amazonaws.com/kozterkep/photos/u665-a43300-60d75e645f706-04e8f0dcebe977f8db44bfb1_4.jpg)
"Alvó óriás" c. alkotás fotói
ƒ45/10 • 1/640 • 8mm • ISO80
Felhasználási jogok
Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!
![](https://s3.eu-central-1.amazonaws.com/kozterkep/photos/u665-a43300-60d75e646297a-a1c92a0e0765bcf9a894009e_4.jpg)
"Alvó óriás" c. alkotás fotói
ƒ45/10 • 1/640 • 8mm • ISO80
Felhasználási jogok
Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!
![](https://s3.eu-central-1.amazonaws.com/kozterkep/photos/u665-a43300-60d75e6465b1f-2d03262b62efd476f9b5a03e_4.jpg)
"Alvó óriás" c. alkotás fotói
ƒ45/10 • 1/640 • 8mm • ISO80
Felhasználási jogok
Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!
![](https://s3.eu-central-1.amazonaws.com/kozterkep/photos/u665-a43300-60d75e6469308-a26c7a794af36a8a2d09d32d_4.jpg)
"Alvó óriás" c. alkotás fotói
ƒ56/10 • 1/200 • 20.7mm • ISO80
Felhasználási jogok
Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!
![](https://s3.eu-central-1.amazonaws.com/kozterkep/photos/u665-a43300-60d75eb860b56-52a9fe2151c7b7546bcdc08c_4.jpg)
"Alvó óriás" c. alkotás fotói
ƒ56/10 • 1/320 • 20.7mm • ISO80
Felhasználási jogok
Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!
![](https://s3.eu-central-1.amazonaws.com/kozterkep/photos/u665-a43300-60d75eb863808-504ac566feeedaf06ceffb18_4.jpg)
"Alvó óriás" c. alkotás fotói
ƒ63/10 • 1/400 • 48.8mm • ISO80
Felhasználási jogok
Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!
![](https://s3.eu-central-1.amazonaws.com/kozterkep/photos/u665-a43300-60d75eb865659-05b16a9628a55362b74b14cd_4.jpg)
"Alvó óriás" c. alkotás fotói
ƒ50/10 • 1/500 • 10.7mm • ISO80
Felhasználási jogok
Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!
![](https://s3.eu-central-1.amazonaws.com/kozterkep/photos/u665-a43300-60d75eb868832-afae70a04e6ad551afda3136_4.jpg)
"Alvó óriás" c. alkotás fotói
ƒ50/10 • 1/640 • 10.7mm • ISO80
Felhasználási jogok
Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!
![](https://s3.eu-central-1.amazonaws.com/kozterkep/photos/u665-a43300-60d75eb86b95b-442ac53049ce37e600dc4dfa_4.jpg)
"Alvó óriás" c. alkotás fotói
ƒ50/10 • 1/500 • 10.7mm • ISO80
Felhasználási jogok
Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!
![](https://s3.eu-central-1.amazonaws.com/kozterkep/photos/u665-a43300-60d75eb86ecc7-980b4aefa7c04fc696d4137c_4.jpg)
"Alvó óriás" c. alkotás fotói
ƒ45/10 • 1/800 • 6.9mm • ISO80
Felhasználási jogok
Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!
![](https://s3.eu-central-1.amazonaws.com/kozterkep/photos/u665-a43300-60d75f55f256e-fe5bf0cf2927d29ab3792ab9_4.jpg)
"Alvó óriás" c. alkotás fotói
Felhasználási jogok
Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!
![](https://s3.eu-central-1.amazonaws.com/kozterkep/photos/u665-a43300-61addcea5e3fd-27932d8f8c7a54d1fa0b8478_4.jpg)
"Alvó óriás" c. alkotás fotói
2021.12.05-én
Felhasználási jogok
Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!
2021.12.05-én