Wenckheim család katonai címere

Szabadkígyós, Külterület a kápolna előtt
További képek a Fotólistában

Alternatív, helyi címek:Ferenc József Diadalkapu címere

Szabadkígyós
Külterület a kápolna előtt
A főút mellett, a Szent Anna kápolna előtt az északi oldalon álló diadalív dísze.

Avatás1857. május 25.

Az alkotót eddig nem sikerült kideríteni. Többet tudsz?

Benkő Gabriella Emese
2021.07.01. 08:33
A mai Szabadkígyós, régen Ókígyós külterületén a főút mellett áll a Wenckheim család katonai címerével díszített diadalív, helyi védelem alatt áll. [1]

Ferenc József és neje 1857 májusában a grófi család meghívására látogatást tett a egykori öreg-kastélyban. A látogatás tiszteletére emeltette a Wencheim család a diadalívet, melynek boltíve alatt mindét oldalon szimmetrikusan a család katonai címere látható. Az ötvenes években az akkori politikai rendszer traktorral ledöntötte, rendszerváltás után, helyi lokálpatrióták kezdeményezésére újjáépítették, a kovácsoltvas rácsot és a bronz címert is rekonstruálták. [2][4]

A vörös márvány (jelenleg gránit) táblába ez volt belevésve: Ferencz József Császár nejével hű népe éljene között itt haladott el május hó 25-ik 1857-ik évben, Isten hozott! Éljen a haza!
A címer leírása: "Négyelt pajzs, szívpajzzsal. Ebben aranyban, nyílt fekete szárny. A nagy pajzs: 1. és 4. ezüstben három hatágú aranycsillaggal megrakott veres jobb-harántpólya; 2. és 3. szarvaikkal egymáshoz fordult ezüst holdsarló. Négy sisak. Sisakdíszek: 1. pajzsbéli szárny. Takaró: feketearany. 2. veressel és arannyal ellentétesen vágott nyílt szárny között hatágú aranycsillag. Takaró: veresarany. 3. két, ezüsttel és veressel ellentétesen vágott öblösvégű elefántagyar között aranymarkolatú kivont kardot tartó páncélos kar. Takaró: veresezüst. 4. ezüsttel és kékkel ellentétesen vágott nyílt szárny között kinővő, veres lengyelruhás férfi, veres-prémes süvegén két aranytoll, jobbjában kivont kardot tart, balját csípőre teszi. Takaró: kékezüst." [3]

"A diadalkapu íve alatt míves vasrácson a család bronzból kiformált katonai címere volt látható, amely gyulai kovácsmesterek munkája volt. Ezt a diadalkaput sajnos az ötvenes években ledöntötték, de a múlt mai tisztelői újjáépítették."[2]
Források:
[1] Helyi védelem: http://muemlekem.hu/muemlek/show/-16798?logsall=1 Hrsz: 19796, 8/2004
[2] A kastély története: https://www.wenckheim.hu/szabadkigyos.htm
[3] Címer: http://mek.oszk.hu/09500/09536/html/0017/27.html a lap végén
[4] Diadalív: https://www.wenckheim.hu/okigyos.htm
További linkek
Az uralkodó: https://hu.wikipedia.org/wiki/I._Ferenc_J%C3%B3zsef_magyar_kir%C3%A1ly
Címer: https://hu.wikibooks.org/wiki/C%C3%ADmerhat%C3%A1roz%C3%B3/Wenckheim_c%C3%ADmer

Cím alapján hasonló

"Wenckheim család katonai címere" c. alkotás fotói Szabadkígyós településről

Feltöltő
Azonosító
447097
Feltöltve
2021.06.25. 12:18
EXIF információk...
Canon / Canon EOS Rebel T6
ƒ10/1 • 1/250 • 20mm • ISO100

Felhasználási jogok
Nevezd meg! - Így add tovább! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Benkő Gabriella Emese 21.06.25. 12:18

"Wenckheim család katonai címere" c. alkotás fotói Szabadkígyós településről

Feltöltő
Azonosító
447100
Feltöltve
2021.06.25. 12:18
EXIF információk...
Canon / Canon EOS Rebel T6
ƒ20/1 • 1/200 • 18mm • ISO200

Felhasználási jogok
Nevezd meg! - Így add tovább! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Benkő Gabriella Emese 21.06.25. 12:18

"Wenckheim család katonai címere" c. alkotás fotói Szabadkígyós településről

Feltöltő
Azonosító
447098
Feltöltve
2021.06.25. 12:18
EXIF információk...
Canon / Canon EOS Rebel T6
ƒ22/1 • 1/200 • 18mm • ISO640

Felhasználási jogok
Nevezd meg! - Így add tovább! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Benkő Gabriella Emese 21.06.25. 12:18

"Wenckheim család katonai címere" c. alkotás fotói Szabadkígyós településről

Feltöltő
Azonosító
447102
Feltöltve
2021.06.25. 12:18
EXIF információk...
Canon / Canon EOS Rebel T6
ƒ36/1 • 1/200 • 55mm • ISO800

447101
Feltöltve
2021.06.25. 12:18
EXIF információk...
Canon / Canon EOS Rebel T6
ƒ29/1 • 1/200 • 41mm • ISO400

Felhasználási jogok
Nevezd meg! - Így add tovább! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Benkő Gabriella Emese 21.06.25. 12:18

"Wenckheim család katonai címere" c. alkotás fotói Szabadkígyós településről

Feltöltő
Azonosító
447099
Feltöltve
2021.06.25. 12:18
EXIF információk...
Canon / Canon EOS Rebel T6
ƒ32/1 • 1/200 • 44mm • ISO500

Felhasználási jogok
Nevezd meg! - Így add tovább! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Benkő Gabriella Emese 21.06.25. 12:18

"Wenckheim család katonai címere" c. alkotás fotói Szabadkígyós településről

Feltöltő
Azonosító
447103
Feltöltve
2021.06.25. 12:20
EXIF információk...
Canon / Canon EOS Rebel T6
ƒ36/1 • 1/200 • 55mm • ISO800

Felhasználási jogok
Nevezd meg! - Így add tovább! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Benkő Gabriella Emese 21.06.25. 12:20

"Wenckheim család katonai címere" c. alkotás fotói Szabadkígyós településről

Feltöltő
Azonosító
447104
Feltöltve
2021.06.25. 12:20
EXIF információk...
Canon / Canon EOS Rebel T6
ƒ8/1 • 1/160 • 40mm • ISO100

Felhasználási jogok
Nevezd meg! - Így add tovább! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Benkő Gabriella Emese 21.06.25. 12:20

"Wenckheim család katonai címere" c. alkotás fotói Szabadkígyós településről

Feltöltő
Azonosító
447105
Feltöltve
2021.06.25. 12:20
EXIF információk...
Canon / Canon EOS Rebel T6
ƒ22/1 • 1/200 • 51mm • ISO800

Felhasználási jogok
Nevezd meg! - Így add tovább! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Benkő Gabriella Emese 21.06.25. 12:20

"Wenckheim család katonai címere" c. alkotás fotói Szabadkígyós településről

Feltöltő
Azonosító
448381
Feltöltve
2021.07.01. 09:14

Felhasználási jogok
Nevezd meg! - Ne add el! - Ne változtasd! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

HLT 21.07.01. 09:14

"Wenckheim család katonai címere" c. alkotás fotói Szabadkígyós településről

Feltöltő
Azonosító
448382
Feltöltve
2021.07.01. 09:16

Felhasználási jogok
Nevezd meg! - Ne add el! - Ne változtasd! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

HLT 21.07.01. 09:16
Összesen 11 fotó

Műlap története

11 órája
1 új fotót töltöttem a "Wenckheim család katonai címere" műlaphoz!

12 órája
Benkő Gabriella Emese publikálta "Wenckheim család katonai címere" c. műlapját!
Ebben a listában időrendi csökkenő sorrendben nyomon követheted a műlap változásait, bővüléseit és minden lényeges eseményét. Ez a publikus lista minden látogatónk számára elérhető.