Budapest, IV. kerület, Tanoda tér 1.
További képek a Fotólistában

Budapest
IV. kerület, Tanoda tér 1.
A kapuval, szemben, a lépcsősor tetején, a félemeleten.

Avatás1969. március 19.

Nem köztéri:Oktatási intézmény területe
Göröntsér Vera
2021.07.07. 17:30
Nem tudom felidézni, mikor/hol láttam először, hogy ez a szobor létezik. Talán a gimnázium honlapján, az is lehet, az alkotóról szóló monográfiában. Megfogott a markáns arcél, kivételesnek láttam. Így évek óta vártam az alkalmat, gyűjtöttem a lendületet. Ezt pedig megadta a pandémia bezártsága, mert "felszabadulásomkor" úgy éreztem, minden restanciát pótolni kell. Mentem, fogadtak, fotóztam. Most pedig küzdök a szoborhoz kapcsolódó anyaggal, rendszerezek, szemelgetek.
Kiindulás, Kiss István középiskolás éveit ebben gimnáziumban töltötte – bár nem mint mintadiák. A téma már akkor foglalkoztatta. Vallomása: "...csak azért nem tették ki az iskolából a szűrömet, mert sorra nyertem a rajzversenyeket a Könyves Kálmán Gimnázium „színeiben”, s megmintáztam az iskola névadójának szobrát. (Ebből is látszik, milyen gátlástalan kölyök voltam, minden előtanulmány nélkül nekiláttam szobrászkodni.)..." Az a szobor nem sikerült örök érvényűre, később a művész ezt a szobrot ajándékozta az iskolának. [1]
Már erről az alkotásról beszél az iskola megalakulásának 75. évfordulóján a filmhíradó kockáin (2:12 perctől): "Az elhangzott fintoros statisztikához én is jócskán hozzájárultam minden oldalon, az ablakbetöréstől a jelesig. A ...gimnáziumban érettségiztem, és kötődök hozzá. Bizonyítja az is, hogy Könyves Kálmán névadó szobrát megcsináltam és csináltam egy érmet, amit a Könyves Kálmán gimnázium évente szokott kiadni jó növendékeknek. (...). Mert úgy gondolom..., aki a Könyves Kálmán gimnáziumban érettségizett hozzájárul az ország életének az alakításához...."
Tasnádi a művész egy alkotói korszakának kezdeteként említi ezt a mellszobrot – egyben kifejező leírást ad a megformálásról: "A magyar irodalom, történelem és tudomány nagyjait – a változást hozó emberideált – megjelenítő munkák sora két büszttel kezdődik: Könyves Kálmánéval és Janus Pannoniuséval. A tudós király arcmása már gimnazistaként is érdekelte, majd 1968-ban ólomból, 1971-ben bronzból készítette el nagyméretű mellszobrát... A sommás egyszerűséggel kialakított portrén nincs semmi hivalkodó, egyedül a csipkeszerű korona díszíti. Az arc törődött, beesett, öreg, mélyen alávágott, sötét formák árnyékolják, de a tekintet büszke és határozott – ez adja meg az alak gondolati és érzelmi nagyságát."
A gimnázium honlapján külön említést a szoborral kapcsolatban nem találtam (kivéve a korábban történt, a talapzatot érintő javítási munkákat). Mégis az iskola életének szerves részeként állandóan "jelen van", ami érződik a "humán munkaközösségének blogját" nézve. Így pl. egy "igazi Könyveses biciklistábor kapcsán, amikor a "szobor megszólalt...": http://kkghuman.blogspot.com/2017/03/a-szobor-megszolalt.html
Források:
[1] Az alkotás előzményei: (Lobogó, 1972. 5.) előfizetéssel: https://adt.arcanum.com/hu/view/Lobogo_1972_01-06/?query=%22K%C3%B6nyves%20K%C3%A1lm%C3%A1n%22%20szobor%20kiss%20istv%C3%A1n&pg=213&layout=s
[2] Tasnádi Attila: Kiss István (Képzőművészeti Alap, 1982.) p. 41. az alkotásról.
Az iskola megalakulásának 75. évfordulóján (Filmhíradó Online, 1980.) https://filmhiradokonline.hu/watch.php?id=22470
-- Avatási előzetes: (Esti Hírlap, 1969. március 14.) előfizetéssel: https://adt.arcanum.com/hu/view/EstiHirlap_1969_03/?query=%22K%C3%B6nyves%20K%C3%A1lm%C3%A1n%22%20szobor%20kiss%20istv%C3%A1n%20gimn%C3%A1zium&pg=101&layout=s

Cím alapján hasonló

Normál és archív fotók

"Könyves Kálmán" c. alkotás fotói

Alkotó
Település
Budapest
Feltöltő
Azonosító
447084
Feltöltve
2021.06.25. 12:15
EXIF információk...
SONY / DSC-HX60
ƒ40/10 • 1/40 • 5.5mm • ISO100

Felhasználási jogok
Nevezd meg! - Ne add el! - Ne változtasd! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Göröntsér Vera 21.06.25. 12:15

"Könyves Kálmán" c. alkotás fotói

Alkotó
Település
Budapest
Feltöltő
Azonosító
447096
Feltöltve
2021.06.25. 12:16
EXIF információk...
SONY / DSC-HX60
ƒ40/10 • 1/80 • 6.3mm • ISO500

Felhasználási jogok
Nevezd meg! - Ne add el! - Ne változtasd! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Göröntsér Vera 21.06.25. 12:16

"Könyves Kálmán" c. alkotás fotói

Alkotó
Település
Budapest
Feltöltő
Azonosító
447087
Feltöltve
2021.06.25. 12:15
EXIF információk...
SONY / DSC-HX60
ƒ35/10 • 1/30 • 4.4mm • ISO125

447090
Feltöltve
2021.06.25. 12:16
EXIF információk...
SONY / DSC-HX60
ƒ45/10 • 1/60 • 7.3mm • ISO500

Felhasználási jogok
Nevezd meg! - Ne add el! - Ne változtasd! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Göröntsér Vera 21.06.25. 12:16

"Könyves Kálmán" c. alkotás fotói

Alkotó
Település
Budapest
Feltöltő
Azonosító
447086
Feltöltve
2021.06.25. 12:15
EXIF információk...
SONY / DSC-HX60
ƒ50/10 • 1/60 • 10.4mm • ISO640

Felhasználási jogok
Nevezd meg! - Ne add el! - Ne változtasd! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Göröntsér Vera 21.06.25. 12:15

"Könyves Kálmán" c. alkotás fotói

Alkotó
Település
Budapest
Feltöltő
Azonosító
447088

447091
Feltöltve
2021.06.25. 12:16
EXIF információk...
SONY / DSC-HX60
ƒ45/10 • 1/50 • 7.3mm • ISO200

Felhasználási jogok
Nevezd meg! - Ne add el! - Ne változtasd! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Göröntsér Vera 21.06.25. 12:16

"Könyves Kálmán" c. alkotás fotói

Alkotó
Település
Budapest
Feltöltő
Azonosító
447089
Feltöltve
2021.06.25. 12:15
EXIF információk...
SONY / DSC-HX60
ƒ45/10 • 1/50 • 7.3mm • ISO500

Felhasználási jogok
Nevezd meg! - Ne add el! - Ne változtasd! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Göröntsér Vera 21.06.25. 12:15

"Könyves Kálmán" c. alkotás fotói

Alkotó
Település
Budapest
Feltöltő
Azonosító
447092
Feltöltve
2021.06.25. 12:16
EXIF információk...
SONY / DSC-HX60
ƒ45/10 • 1/50 • 7.3mm • ISO250

Felhasználási jogok
Nevezd meg! - Ne add el! - Ne változtasd! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Göröntsér Vera 21.06.25. 12:16

"Könyves Kálmán" c. alkotás fotói

Alkotó
Település
Budapest
Feltöltő
Azonosító
447094
Feltöltve
2021.06.25. 12:16
EXIF információk...
SONY / DSC-HX60
ƒ35/10 • 1/30 • 4.3mm • ISO125

Felhasználási jogok
Nevezd meg! - Ne add el! - Ne változtasd! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Göröntsér Vera 21.06.25. 12:16

"Könyves Kálmán" c. alkotás fotói

Alkotó
Település
Budapest
Feltöltő
Azonosító
447093
Feltöltve
2021.06.25. 12:16
EXIF információk...
SONY / DSC-HX60
ƒ35/10 • 1/30 • 4.3mm • ISO80

Felhasználási jogok
Nevezd meg! - Ne add el! - Ne változtasd! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Göröntsér Vera 21.06.25. 12:16

"Könyves Kálmán" c. alkotás fotói

Alkotó
Település
Budapest
Feltöltő
Azonosító
447085
Feltöltve
2021.06.25. 12:15
EXIF információk...
SONY / DSC-HX60
ƒ50/10 • 1/60 • 12.4mm • ISO800

Felhasználási jogok
Nevezd meg! - Ne add el! - Ne változtasd! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Göröntsér Vera 21.06.25. 12:15

"Könyves Kálmán" c. alkotás fotói

Alkotó
Település
Budapest
Feltöltő
Azonosító
447095
Feltöltve
2021.06.25. 12:16
Képinfó
Szignó a képen
EXIF információk...
SONY / DSC-HX60
ƒ45/10 • 1/25 • 9.5mm • ISO1600

Felhasználási jogok
Nevezd meg! - Ne add el! - Ne változtasd! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Göröntsér Vera 21.06.25. 12:16

"Könyves Kálmán" c. alkotás fotói

Alkotó
Település
Budapest
Feltöltő
Azonosító
447083
Feltöltve
2021.06.25. 12:15
EXIF információk...
SONY / DSC-HX60
ƒ35/10 • 1/30 • 4.3mm • ISO160

Felhasználási jogok
Nevezd meg! - Ne add el! - Ne változtasd! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Göröntsér Vera 21.06.25. 12:15

"Könyves Kálmán" c. alkotás fotói

Alkotó
Település
Budapest
Feltöltő
Azonosító
449447
Fotózva
2011. február
Évszám
2011
Feltöltve
2021.07.08. 07:58
EXIF információk...
Hewlett-Packard / HP PhotoSmart C935 (V03.74)
ƒ260/100 • 1/60 • 7.6mm • ISO172

Felhasználási jogok
Nincs engedély

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

ocsovai andrás 21.07.08. 07:58
2011. február

"Könyves Kálmán" c. alkotás fotói

Alkotó
Település
Budapest
Feltöltő
Azonosító
449448
Fotózva
2011. február
Évszám
2011
Feltöltve
2021.07.08. 08:00
EXIF információk...
Hewlett-Packard / HP PhotoSmart C935 (V03.74)
ƒ260/100 • 1/60 • 7.6mm • ISO100

Felhasználási jogok
Nincs engedély

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

ocsovai andrás 21.07.08. 08:00
2011. február

"Könyves Kálmán" c. alkotás fotói

Alkotó
Település
Budapest
Feltöltő
Azonosító
449449
Fotózva
2011. február
Évszám
2011
Feltöltve
2021.07.08. 08:01
EXIF információk...
Hewlett-Packard / HP PhotoSmart C935 (V03.74)
ƒ260/100 • 1/60 • 7.6mm • ISO100

Felhasználási jogok
Nincs engedély

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

ocsovai andrás 21.07.08. 08:01
2011. február

"Könyves Kálmán" c. alkotás fotói

Alkotó
Település
Budapest
Feltöltő
Azonosító
449450
Fotózva
2011. február
Évszám
2011
Feltöltve
2021.07.08. 08:03
EXIF információk...
Hewlett-Packard / HP PhotoSmart C935 (V03.74)
ƒ260/100 • 1/60 • 7.6mm • ISO100

Felhasználási jogok
Nincs engedély

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

ocsovai andrás 21.07.08. 08:03
2011. február

Adalék vagy máshol

"Könyves Kálmán" c. alkotás fotói

Bronz változat 1971-ből; Fotó: Kovács Ferenc
Alkotó
Település
Budapest
Feltöltő
Azonosító
447082
Forrás
Tasnádi Attila: Kiss István, 41. kép
Évszám
1982
Feltöltve
2021.06.25. 12:11
Képinfó
Adalék
Archív fotó
EXIF információk...
SONY / DSC-HX60
ƒ35/10 • 1/30 • 4.3mm • ISO250

Felhasználási jogok
Nevezd meg! - Ne add el! - Ne változtasd! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Göröntsér Vera 21.06.25. 12:11
1982, Archív felvétel
Bronz változat 1971-ből;...Teljes szövegBronz változat 1971-ből; Fotó: Kovács FerencKevesebb szöveg
Összesen 19 fotó

Műlap története

21.07.08. 08:03
1 új fotót töltöttem a "Könyves Kálmán" műlaphoz
21.07.08. 08:01
1 új fotót töltöttem a "Könyves Kálmán" műlaphoz
21.07.08. 08:00
1 új fotót töltöttem a "Könyves Kálmán" műlaphoz
21.07.08. 07:58
1 új fotót töltöttem a "Könyves Kálmán" műlaphoz
21.07.07. 17:30
Göröntsér Vera publikálta "Könyves Kálmán" c. műlapját
Ebben a listában időrendi csökkenő sorrendben nyomon követheted a műlap változásait, bővüléseit és minden lényeges eseményét. Ez a publikus lista minden látogatónk számára elérhető.