Gősfa, Mező Imre utca

Gősfa
Mező Imre utca
A templom előtt, jobb oldalt.

Felállítás1905

Az alkotót eddig nem sikerült kideríteni. Többet tudsz?

Nem köztéri:Egyéb kert, park vagy udvar
Tóth Kata
2021.06.29. 09:04
A gősfai Szent Márton templom 1902-ben épült [1]. A templom 2010-es felújítása után, Méhes József adományából a nyitott templomkertben álló kereszt és Mária-szobor is felújításra került.
Az úgynevett "olvasós" Mária ábrázolás önmagában is igényes, de figyelmet érdemelnek a talapzaton megformált domborművek is. Mária lábai előtt sugárnyalábban Isten szeme motívum látható. Ez az isteni gondviselés jelképe, az Úr mindent látó szeme az emberiségre figyel. [2]
A talapzat két oldalán az állíttatók (Tóth János hagyatékából állíttatta neje, Horváth Rozália) névszentjeinek domborművei kaptak helyet. Balról az evangélista Szent János kezében könyvvel, lábánál attribútumával a sassal. [3] Jobb oldalon Szent Rozália, imára emelt kézzel, fején rózsákból font koszorúval. [4]
Források:
[1] Gősfa nevezetességei - https://hu.wikipedia.org/wiki/G%C5%91sfa
[2] Isten szeme ábrázolás - https://hu.wikibooks.org/wiki/Heraldikai_lexikon/Isten_szeme
[3] Szent János apostol és evangélista - https://archiv.katolikus.hu/szentek/1227.html
[4] Szent Rozália - https://archiv.katolikus.hu/szentek2/SZENTEK/00000248.HTM

Tóth Kata műlapja

Közös gyűjteményben
Mária-szobrok

Cím alapján hasonló

"Szűz Mária" c. alkotás fotói Gősfa településről

Feltöltő
Azonosító
446874
Feltöltve
2021.06.23. 21:10
EXIF információk...
SONY / DSC-W800
ƒ80/10 • 1/250 • 4.6mm • ISO100

Felhasználási jogok
Nevezd meg! - Ne add el! - Ne változtasd! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Tóth Kata 21.06.23. 21:10

446862
Feltöltve
2021.06.23. 21:10
EXIF információk...
SONY / DSC-W800
ƒ80/10 • 1/200 • 4.6mm • ISO100

Felhasználási jogok
Nevezd meg! - Ne add el! - Ne változtasd! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Tóth Kata 21.06.23. 21:10

"Szűz Mária" c. alkotás fotói Gősfa településről

Feltöltő
Azonosító
446863

446864

446865
Feltöltve
2021.06.23. 21:10
EXIF információk...
SONY / DSC-W800
ƒ32/10 • 1/800 • 4.6mm • ISO100

Felhasználási jogok
Nevezd meg! - Ne add el! - Ne változtasd! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Tóth Kata 21.06.23. 21:10

"Szűz Mária" c. alkotás fotói Gősfa településről

Feltöltő
Azonosító
446867
Feltöltve
2021.06.23. 21:10
EXIF információk...
SONY / DSC-W800
ƒ55/10 • 1/400 • 12mm • ISO100

Felhasználási jogok
Nevezd meg! - Ne add el! - Ne változtasd! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Tóth Kata 21.06.23. 21:10

"Szűz Mária" c. alkotás fotói Gősfa településről

Feltöltő
Azonosító
446866
Feltöltve
2021.06.23. 21:10
EXIF információk...
SONY / DSC-W800
ƒ55/10 • 1/320 • 12mm • ISO100

Felhasználási jogok
Nevezd meg! - Ne add el! - Ne változtasd! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Tóth Kata 21.06.23. 21:10

"Szűz Mária" c. alkotás fotói Gősfa településről

Feltöltő
Azonosító
446868
Feltöltve
2021.06.23. 21:10
EXIF információk...
SONY / DSC-W800
ƒ35/10 • 1/1000 • 5.5mm • ISO100

446869

446870
Feltöltve
2021.06.23. 21:10
EXIF információk...
SONY / DSC-W800
ƒ35/10 • 1/640 • 5.5mm • ISO100

446871

446872

446873
Feltöltve
2021.06.23. 21:10
EXIF információk...
SONY / DSC-W800
ƒ35/10 • 1/800 • 5.5mm • ISO100

Felhasználási jogok
Nevezd meg! - Ne add el! - Ne változtasd! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Tóth Kata 21.06.23. 21:10
Összesen 13 fotó

Műlap története

7 órája
A főszerkesztők Példás műlapnak szavazták meg a "Szűz Mária" feltöltésünket!
7 órája
A közösség publikálta Tóth Kata "Szűz Mária" c. műlapját!
Ebben a listában időrendi csökkenő sorrendben nyomon követheted a műlap változásait, bővüléseit és minden lényeges eseményét. Ez a publikus lista minden látogatónk számára elérhető.