Lakhegy, Petőfi utca 103.

Alternatív, helyi címek:Pietà

Lakhegy
Petőfi utca 103.
A ház előkertjében.

Felállítás1914

Az alkotót eddig nem sikerült kideríteni. Többet tudsz?

Nem köztéri:Egyéb kert, park vagy udvar
Tóth Kata
2021.06.28. 09:58
Lakhegy település kezdetben Déneslak része volt, majd azzal együtt Egervárba olvadt, 1991 óta önálló falu Egervár közvetlen szomszédságában. [1] Kedvező természeti adottságai mellett a falu épített értékei is említést érdemelnek. A község kápolnája mellett a kőkeresztek és szobrok is helyi védelem alatt állnak. A Petőfi utca egyik udvarában álló Pietà is közéjük tartozik. [2]
Az egyszerűen díszített oszlop tetején látható a Fájdalmas Anya, ölében a halott Krisztussal.
A talapzaton három mellékalak kapott helyet: Szent Antal, Alexandriai Szent Katalin és Szent József. Hagyományosan feszületek, Szentháromság-oszlopok vagy Pietàk mellékalakjaiként Jézus Krisztus családtagjai (Mária, József, Anna), illetve az állíttatók patrónusai jelennek meg. Itt is ez történt, a talapzat felirata: "Isten dicsőségére emeltette Kovács Antal és neje Dobos Katalin."
A kőfaragó szignója - ha szerepel is a talapzat alján - nem látható, mert a ház kerítésének beton alapja szinte egybeépült a szobor talapzatával.
Források:
[1] Lakhegy története - https://hu.wikipedia.org/wiki/Lakhegy
[2] A szobor védelméről - https://www.muemlekem.hu/muemlek/show/21960

Tóth Kata műlapja

Cím alapján hasonló

"Fájdalmas Anya" c. alkotás fotói

Település
Lakhegy
Feltöltő
Azonosító
446875
Feltöltve
2021.06.23. 21:28
EXIF információk...
SONY / DSC-W800
ƒ32/10 • 1/1000 • 4.6mm • ISO100

Felhasználási jogok
Nevezd meg! - Ne add el! - Ne változtasd! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Tóth Kata 21.06.23. 21:28

"Fájdalmas Anya" c. alkotás fotói

Település
Lakhegy
Feltöltő
Azonosító
446876
Feltöltve
2021.06.23. 21:28
EXIF információk...
SONY / DSC-W800
ƒ80/10 • 1/200 • 4.6mm • ISO100

Felhasználási jogok
Nevezd meg! - Ne add el! - Ne változtasd! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Tóth Kata 21.06.23. 21:28

"Fájdalmas Anya" c. alkotás fotói

Település
Lakhegy
Feltöltő
Azonosító
446884
Feltöltve
2021.06.23. 21:28
EXIF információk...
SONY / DSC-W800
ƒ95/10 • 1/250 • 6.4mm • ISO100

446879
Feltöltve
2021.06.23. 21:28
EXIF információk...
SONY / DSC-W800
ƒ80/10 • 1/250 • 4.6mm • ISO100

446885
Feltöltve
2021.06.23. 21:28
EXIF információk...
SONY / DSC-W800
ƒ55/10 • 1/800 • 12mm • ISO100

Felhasználási jogok
Nevezd meg! - Ne add el! - Ne változtasd! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Tóth Kata 21.06.23. 21:28

"Fájdalmas Anya" c. alkotás fotói

Település
Lakhegy
Feltöltő
Azonosító
446878

446880
Feltöltve
2021.06.23. 21:28
EXIF információk...
SONY / DSC-W800
ƒ55/10 • 1/500 • 12mm • ISO100

Felhasználási jogok
Nevezd meg! - Ne add el! - Ne változtasd! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Tóth Kata 21.06.23. 21:28

"Fájdalmas Anya" c. alkotás fotói

Település
Lakhegy
Feltöltő
Azonosító
446883
Feltöltve
2021.06.23. 21:28
EXIF információk...
SONY / DSC-W800
ƒ95/10 • 1/200 • 6.4mm • ISO100

Felhasználási jogok
Nevezd meg! - Ne add el! - Ne változtasd! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Tóth Kata 21.06.23. 21:28

"Fájdalmas Anya" c. alkotás fotói

Település
Lakhegy
Feltöltő
Azonosító
446882

446881

446877
Feltöltve
2021.06.23. 21:28
EXIF információk...
SONY / DSC-W800
ƒ80/10 • 1/160 • 4.6mm • ISO100

Felhasználási jogok
Nevezd meg! - Ne add el! - Ne változtasd! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Tóth Kata 21.06.23. 21:28
Összesen 11 fotó

Műlap története

21.06.28. 09:58
A közösség publikálta Tóth Kata "Fájdalmas Anya" c. műlapját
Ebben a listában időrendi csökkenő sorrendben nyomon követheted a műlap változásait, bővüléseit és minden lényeges eseményét. Ez a publikus lista minden látogatónk számára elérhető.