Miskolc, Árpád út
Archív képek
További képek a Fotólistában

Alternatív, helyi címek:Korsóslány
Angol cím:Girl with jar

Miskolc
Árpád út
A Diósgyőr Városközpont üzletközpontjának udvarán, a nagy ABC áruház közelében.

Avatás1966. május 1.

Berci
2009.04.15. 23:42
Szeretem a hagyományos, modellt ülős-állós korsós lány-ábrázolásokat is, de ez a kedves leányalak végre nem csak pózol a korsóval, hanem csinál valamit, vizet merít.
Eredetileg vízmedence is tartozott hozzá, anélkül kevéssé értelmezhető a szobor. Eredeti helye a szomszédos Ady Endre Művelődési Otthon előtt volt (akkor még falusias volt a környezet, földszintes házakkal), de többször átrendezték a területet, a hetvenes évek elején a lakótelep és az üzletközpont, majd a kilencvenes évek derekán a modern villamos-végállomás építésekor.
Mostani elhelyezése sem rossz, nyírfák alatt, macskakővel burkolt kő-körben, agorában áll, de nagyon hiányzik valami vizes objektum mellőle, medence, csobogó, vagy valami más.

Némi magyarázatot igényel, hogy miért írtam egybe a cím két szavát, így: "Korsóslány" a megszokott "Korsós lány" helyett. Nos, az alkotó saját honlapján így jegyzi a szobrot, ebben a formában - és más íze, más hangulata van a két változatnak!

Kishúga, a miskolctapolcai "Vízbelépő" 2008-ban eltűnt, minden bizonnyal ellopták!
Spisák Anita
2022.05.11. 20:40
2019. májusában a szobor új szökőkútat kapott, valamint 5-10 métert elmozdították, felállítása óta sokadjára.
Források:
Tudósítás: https://www.miskolc.hu/aktualis/megujult-az-arpad-uti-szolgaltatohaz-elotti-ter
Angol leírás, sztori
Berci
2009.04.15. 23:42
The young water-drawing girl figure is located in the heart of a large residental area called Diósgyőr.

Berci műlapja

Cím alapján hasonló

"Korsós lány" c. alkotás fotói

Alkotó
Település
Miskolc
Feltöltő
Azonosító
16441
Feltöltve
2009.04.15. 23:32

Felhasználási jogok
Nincs engedély

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt?

Berci 09.04.15. 23:32

"Korsós lány" c. alkotás fotói

Alkotó
Település
Miskolc
Feltöltő
Azonosító
16442
Feltöltve
2009.04.15. 23:49

Felhasználási jogok
Nincs engedély

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt?

Berci 09.04.15. 23:49

"Korsós lány" c. alkotás fotói

Az Ady Műv. Központ irányából nézve - a kép közepén a szobor.
Alkotó
Település
Miskolc
Feltöltő
Azonosító
16443

16444
Feltöltve
2009.04.15. 23:53

Felhasználási jogok
Nincs engedély

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt?

Berci 09.04.15. 23:53

"Korsós lány" c. alkotás fotói

Alkotó
Település
Miskolc
Feltöltő
Azonosító
16445

172100
Feltöltve
2014.07.15. 01:58
EXIF információk...
SONY / DSC-H10
ƒ35/10 • 1/250 • ISO125

Felhasználási jogok
Nincs engedély

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

TundeK62 14.07.15. 01:58

"Korsós lány" c. alkotás fotói

Alkotó
Település
Miskolc
Feltöltő
Azonosító
172101
Feltöltve
2014.07.15. 01:58
EXIF információk...
SONY / DSC-H10
ƒ35/10 • 1/125 • ISO125

Felhasználási jogok
Nincs engedély

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

TundeK62 14.07.15. 01:58

"Korsós lány" c. alkotás fotói

Alkotó
Település
Miskolc
Feltöltő
Azonosító
172102
Feltöltve
2014.07.15. 01:59
EXIF információk...
SONY / DSC-H10
ƒ35/10 • 1/160 • ISO125

Felhasználási jogok
Nincs engedély

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

TundeK62 14.07.15. 01:59

"Korsós lány" c. alkotás fotói

Alkotó
Település
Miskolc
Feltöltő
Azonosító
172103
Feltöltve
2014.07.15. 01:59
EXIF információk...
SONY / DSC-H10
ƒ35/10 • 1/500 • ISO125

Felhasználási jogok
Nincs engedély

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

TundeK62 14.07.15. 01:59

"Korsós lány" c. alkotás fotói

Alkotó
Település
Miskolc
Feltöltő
Azonosító
172104
Feltöltve
2014.07.15. 02:00
EXIF információk...
SONY / DSC-H10
ƒ35/10 • 1/400 • ISO125

Felhasználási jogok
Nincs engedély

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

TundeK62 14.07.15. 02:00

"Korsós lány" c. alkotás fotói

Alkotó
Település
Miskolc
Feltöltő
Azonosító
174913
Feltöltve
2014.08.07. 22:22
EXIF információk...
SONY / DSC-H10
ƒ80/10 • 1/125 • ISO125

Felhasználási jogok
Nincs engedély

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

TundeK62 14.08.07. 22:22

"Korsós lány" c. alkotás fotói

Alkotó
Település
Miskolc
Feltöltő
Azonosító
174914
Feltöltve
2014.08.07. 22:23
EXIF információk...
SONY / DSC-H10
ƒ35/10 • 1/320 • ISO125

Felhasználási jogok
Nincs engedély

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

TundeK62 14.08.07. 22:23

"Korsós lány" c. alkotás fotói

Alkotó
Település
Miskolc
Feltöltő
Azonosító
311724
Fotózva
2016. augusztus
Feltöltve
2018.05.08. 11:23
EXIF információk...
SONY / DSC-S3000
ƒ82/10 • 1/40 • ISO100

Felhasználási jogok
Nincs engedély

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Maxell Miklós 18.05.08. 11:23
2016. augusztus

"Korsós lány" c. alkotás fotói

Alkotó
Település
Miskolc
Feltöltő
Azonosító
311723
Fotózva
2016. augusztus
Feltöltve
2018.05.08. 11:23
EXIF információk...
SONY / DSC-S3000
ƒ82/10 • 1/250 • ISO500

Felhasználási jogok
Nincs engedély

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Maxell Miklós 18.05.08. 11:23
2016. augusztus

"Korsós lány" c. alkotás fotói

Alkotó
Település
Miskolc
Feltöltő
Azonosító
486696
Feltöltve
2022.05.11. 19:58
EXIF információk...
HMD Global / Nokia G10
ƒ220/100 • 1/1427 • 3.4mm • ISO103

Felhasználási jogok
Nincs engedély

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Spisák Anita 22.05.11. 19:58

"Korsós lány" c. alkotás fotói

Alkotó
Település
Miskolc
Feltöltő
Azonosító
486697
Feltöltve
2022.05.11. 19:58
EXIF információk...
HMD Global / Nokia G10
ƒ220/100 • 1/1086 • 3.4mm • ISO102

Felhasználási jogok
Nincs engedély

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Spisák Anita 22.05.11. 19:58

"Korsós lány" c. alkotás fotói

Alkotó
Település
Miskolc
Feltöltő
Azonosító
486698
Feltöltve
2022.05.11. 20:00
EXIF információk...
HMD Global / Nokia G10
ƒ220/100 • 1/1161 • 3.4mm • ISO103

Felhasználási jogok
Nincs engedély

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Spisák Anita 22.05.11. 20:00

"Korsós lány" c. alkotás fotói

Alkotó
Település
Miskolc
Feltöltő
Azonosító
486699
Feltöltve
2022.05.11. 20:00
EXIF információk...
HMD Global / Nokia G10
ƒ220/100 • 1/1332 • 3.4mm • ISO100

Felhasználási jogok
Nincs engedély

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Spisák Anita 22.05.11. 20:00

"Korsós lány" c. alkotás fotói

Alkotó
Település
Miskolc
Feltöltő
Azonosító
486700
Feltöltve
2022.05.11. 20:00
EXIF információk...
HMD Global / Nokia G10
ƒ220/100 • 1/1086 • 3.4mm • ISO101

Felhasználási jogok
Nincs engedély

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Spisák Anita 22.05.11. 20:00

Archív fotók

"Korsós lány" c. alkotás fotói

Az alkotás még a Ady Endre Művelődési Otthon előtt.
Korszerű népművelési intézmények 1-2. diafilm kockája. (1967)
Alkotó
Település
Miskolc
Feltöltő
Azonosító
151817
Forrás
http://dia.osaarchivum.org
Évszám
1967
Feltöltve
2013.11.14. 16:14
Képinfó
Archív fotó

Felhasználási jogok
Nevezd meg! - Ne add el! - Ne változtasd! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Ády 13.11.14. 16:14
1967, Archív felvétel
Az alkotás még a Ady Endre Művelődési Otthon előtt.
Korszerű népművelési intézmények 1-2. diafilm kockája. (1967)

"Korsós lány" c. alkotás fotói

Pár nappal az avatás után
Alkotó
Település
Miskolc
Feltöltő
Azonosító
366340
Forrás
Észak-Magyarország, Szerda, 1966. május 4. https://library.hungaricana.hu/hu/view/EszakMagyarorszag_1966_05/?pg=21&layout=s
Évszám
1966
Feltöltve
2019.07.22. 11:56
Képinfó
Archív fotó

Felhasználási jogok
Nevezd meg! - Ne add el! - Ne változtasd! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

NofreT 19.07.22. 11:56
1966, Archív felvétel
Pár nappal az avatás után
Összesen 21 fotó

Műlap története

22.05.11. 20:40
A "Korsós lány" műlapon jóváhagyásra került egy szerkesztés
22.05.11. 20:00
3 új fotót töltöttem a "Korsós lány" műlaphoz
22.05.11. 19:58
2 új fotót töltöttem a "Korsós lány" műlaphoz
22.04.26. 16:48
Megérintettem a "Korsós lány" alkotást
19.07.23. 22:27
A Közösség megszavazta a Korsós lány műlapon várakozó szerkesztést
19.07.22. 19:04
A Közösség megszavazta a Korsós lány műlapon várakozó szerkesztést
19.07.22. 18:43
A Közösség megszavazta a Korsós lány műlapon várakozó szerkesztést
19.07.22. 11:56
1 új fotót töltöttem a "Korsós lány" műlaphoz
18.05.08. 11:23
1 új fotót töltöttem a "Korsós lány" műlaphoz
18.05.08. 11:23
1 új fotót töltöttem a "Korsós lány" műlaphoz
14.08.07. 22:23
1 új fotót töltöttem a "Korsós lány" műlaphoz
14.08.07. 22:22
1 új fotót töltöttem a "Korsós lány" műlaphoz
14.07.21. 22:49
A "Korsós lány" műlapon jóváhagyásra került egy szerkesztés
14.07.15. 02:00
1 új fotót töltöttem a "Korsós lány" műlaphoz
14.07.15. 01:59
1 új fotót töltöttem a "Korsós lány" műlaphoz
14.07.15. 01:59
1 új fotót töltöttem a "Korsós lány" műlaphoz
14.07.15. 01:58
1 új fotót töltöttem a "Korsós lány" műlaphoz
14.07.15. 01:58
1 új fotót töltöttem a "Korsós lány" műlaphoz
13.11.14. 16:14
1 új fotót töltöttem a "Korsós lány" műlaphoz
09.04.15. 23:42
Berci publikálta "Korsós lány" c. műlapját
Ebben a listában időrendi csökkenő sorrendben nyomon követheted a műlap változásait, bővüléseit és minden lényeges eseményét. Ez a publikus lista minden látogatónk számára elérhető.