Miskolc, Könyves Kálmán u. 2.

Alternatív, helyi címek:Úttörők májusfával
Angol cím:May Day - Pioneers' Feast

Miskolc
Könyves Kálmán u. 2.
A Könyves Kálmán Általános Iskola és Alapfokú Művészetoktatási...Teljes szövegA Könyves Kálmán Általános Iskola és Alapfokú Művészetoktatási Intézmény (a volt 34-es iskola) Kempelen Farkas utca felőli oldaláról látható a mozaik.Kevesebb szöveg

Avatás1966. szeptember

Nem köztéri:Oktatási intézmény területe
Berci
2009.04.15. 20:00
A Kilián-Dél (rendszerváltás utáni, de ismeretlen nevén Kenderföld) lakótelep egyik rejtett érdekessége a Majális - Úttörők felvonulása c., hatalmas, 12 x 10 méteres mozaik.
Rajna György gyűjtésében (amelyet Béla osztott meg velem, köszönet érte), "vetrosa mozaik" címen szerepel. Mi lehet ez, milyen technika? Nem sikerült pontosan kideríteni. Aki tudja, ossza meg velünk!

A mozaik táblákra osztott mezőkből áll, a lakónegyed általános iskolájának udvari részén található, kifejezetten jó állapotban. Az épületet messziről megismeritek, ugyanis nem éppen barátságos, világoskék, pepita térbeli mintás 3D-s csempe (!) borítja, és kifejezetten kevés és keskeny ablak van rajta. (Az ekkor épült iskolák általában tele vannak ablakokkal, egy ugyanekkor épültbe jártam.) A volt Otthon Étterem épülete mögött áll, a városrész központjánál, a Fiatalok c. Mikus-szobor közelében.

Érdekes, hogy az épület már 1963-ban megnyitotta a kapuit, a mozaik csak később került elhelyezésre, eddigi adataink szerint, 1965-ban (vagy 1966-ban). (Több példánk van hasonló időbeli eltérésre, több helyen is.)

Érdemes megnézni az iskola tartalmas honlapját, - http://www.konyvesk-miskolc.sulinet.hu/ - sokrétű, színvonalas oktató munkáról tanúskodik, de a mozaik csak néhány régi fotón villan fel, és annyit írnak róla, hogy 1970/71-ben pirogránit burkolatot kap az iskola, amelynek része (?) Rác András (Rácznak írják) mozaikja, 1.800.000 Ft-os összköltséggel. Az évszám belezavar eddigi adatainkba, bár szerintem nem feltétlenül történt egyszerre a mozaik felrakása és az épület külső kicsempézése, pardon, pirogránittal való burkolása.
A jubileumi kiadvány (könyv) címlapján is a mozaik szerepel.

Még valami: a lakótelepen kellene legyen Iván Szilárdnak egy 17 m2-es (elég nagyméretű!) mozaik márvány mettlachija is, 1968-ból, de fogalmam sincs, hol keressem. Tudsz valamit róla? Ragadj billentyűzetet és írd meg kérlek!
Kotricz Tünde (TundeK62)
2014.08.07. 21:26
"Egy más jellegű, de szintén felvonulást ábrázoló pályatervvel nyerte el az 1964 októberében kiírt pályázaton újabb köztéri megbízását, amely a miskolci Kilián-dél lakótelep iskolájának tűz-
falára készülő 12×10 méteres méretű mozaikkompozícióra vonatkozott. Az Úttörők májusfával című kompozíción kék háttér előtt különböző síkokban, vörös ruhás és fehér inges gyerekek egy hatalmas májusfa szalagjait fogva vonulnak. Néhány úttörő trombitál, a menet élén pedig az egyik pajtás dobol. A 120 négyzetméteres felületű, monumentális munka kivitelezésébe Hegyi Györgyön kívül bevonta még Moldován Istvánt és Zsille Győzőt, valamint annak feleségét is.
Az előkészítő munkálatokat a Zsille házaspár Damjanich utcai műtermében, majd a további műveleteket a Horváth árpádtól bérelt Kelenhegyi úti műteremben végezték el. A mozaik kirakásában az építési Minisztérium Országos Szakipari Vállalata is részt vett. 1966. szeptember elején adták át a kész művet."
Forrás: http://mek.oszk.hu/08700/08748/08748.pdf (PDF, 47. p)
Angol leírás, sztori
Berci
2009.04.15. 20:00
The forgotten, large mosaic wall is located back facade of an elementary school.

Berci műlapja

Cím alapján hasonló

"Majális mozaik" c. alkotás fotói Miskolc településről

A kerítésen kívülről ilyen távolságban van a mozaik.
Feltöltő
Azonosító
16433
Feltöltve
2009.04.15. 20:10

Felhasználási jogok
Nincs engedély

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt?

Berci 09.04.15. 20:10

Zoom.
Feltöltő
Azonosító
16434

A kerítés elég rossz helyen van.
Feltöltő
Azonosító
16435
Feltöltve
2009.04.15. 20:11

Felhasználási jogok
Nincs engedély

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt?

Berci 09.04.15. 20:11
A kerítés elég rossz helyen van.

"Majális mozaik" c. alkotás fotói Miskolc településről

Saját átdolgozás, a fotó forrása: www.konyvesk-miskolc.sulinet.hu
Feltöltő
Azonosító
16446
Feltöltve
2009.04.16. 00:06

Felhasználási jogok
Nincs engedély

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt?

Berci 09.04.16. 00:06
Saját átdolgozás, a fotó forrása: www.konyvesk-miskolc.sulinet.hu

"Majális mozaik" c. alkotás fotói Miskolc településről

Feltöltő
Azonosító
174725
Feltöltve
2014.08.05. 21:47
EXIF információk...
SONY / DSC-HX50
ƒ35/10 • 1/320 • ISO80

Felhasználási jogok
Nincs engedély

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

"Majális mozaik" c. alkotás fotói Miskolc településről

Feltöltő
Azonosító
174726
Feltöltve
2014.08.05. 21:48
Képinfó
Szignó a képen
EXIF információk...
SONY / DSC-HX50
ƒ50/10 • 1/80 • ISO80

Felhasználási jogok
Nincs engedély

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

"Majális mozaik" c. alkotás fotói Miskolc településről

Feltöltő
Azonosító
174727
Feltöltve
2014.08.05. 21:49
EXIF információk...
SONY / DSC-HX50
ƒ56/10 • 1/125 • ISO80

174728
Feltöltve
2014.08.05. 21:49
EXIF információk...
SONY / DSC-HX50
ƒ63/10 • 1/200 • ISO160

174729
Feltöltve
2014.08.05. 21:50
EXIF információk...
SONY / DSC-HX50
ƒ45/10 • 1/200 • ISO80

174859
Feltöltve
2014.08.07. 20:50

174860
Feltöltve
2014.08.07. 20:50
EXIF információk...
SONY / DSC-HX50
ƒ56/10 • 1/100 • ISO80

Felhasználási jogok
Nincs engedély

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

"Majális mozaik" c. alkotás fotói Miskolc településről

Feltöltő
Azonosító
174861
Feltöltve
2014.08.07. 20:51

174862

174863
Feltöltve
2014.08.07. 20:52

Ennyi látszik az utcáról az alkotásból...
Feltöltő
Azonosító
174881
Feltöltve
2014.08.07. 21:45
EXIF információk...
SONY / DSC-HX50
ƒ56/10 • 1/160 • ISO80

Felhasználási jogok
Nincs engedély

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Ennyi látszik az utcáról az alkotásból...

Archív fotók

"Majális mozaik" c. alkotás fotói Miskolc településről

Feltöltő
Azonosító
352415
Forrás
http://fototar.mi.btk.mta.hu/images/sm/N47798b.jpg
Feltöltve
2019.04.28. 14:58
Képinfó
Archív fotó

Felhasználási jogok
Nevezd meg! - Ne add el! - Ne változtasd! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Szapet 19.04.28. 14:58
Archív felvétel
Összesen 16 fotó

Műlap története

26 napja
A "Majális mozaik" műlapon jóváhagyásra került egy szerkesztés.
27 napja
1 új fotót töltöttem a "Majális mozaik" műlaphoz!
16.09.04. 11:19
A "Majális mozaik" műlapon jóváhagyásra került egy szerkesztés.
14.08.07. 21:45
1 új fotót töltöttem a "Majális mozaik" műlaphoz!
14.08.07. 21:28
A "Majális mozaik" műlapon jóváhagyásra került egy szerkesztés.
14.08.07. 21:26
A "Majális mozaik" műlapon jóváhagyásra került egy szerkesztés.
14.08.07. 20:52
1 új fotót töltöttem a "Majális mozaik" műlaphoz!
14.08.07. 20:51

14.08.07. 20:50

14.08.05. 21:50
1 új fotót töltöttem a "Majális mozaik" műlaphoz!
14.08.05. 21:49

14.08.05. 21:48
1 új fotót töltöttem a "Majális mozaik" műlaphoz!
14.08.05. 21:47
1 új fotót töltöttem a "Majális mozaik" műlaphoz!
09.04.15. 21:10
Berci publikálta "Majális mozaik" c. műlapját!
Ebben a listában időrendi csökkenő sorrendben nyomon követheted a műlap változásait, bővüléseit és minden lényeges eseményét. Ez a publikus lista minden látogatónk számára elérhető.