Debrecen, Füredi út 6.

Alternatív, helyi címek:Páduai Szent Antal

Debrecen
Füredi út 6.
A Szent László domonkos templomban.

Készítés1985

Nagy Ferenc (fafaragó)

Nem köztéri:Templombelső
HLT
2021.06.16. 08:31
A domonkosok már a 13. században jelen voltak Debrecenben, de egy évszázad múlva már elhagyták a várost, feltehetően a reformáció térhódítása is szerepet játszhatott ebben. Csak 1942-ben tértek vissza az alföldi városba, ahol is a város egyetlen plébániájából kivált Szent László templomot és plébániát a domonkos rend kapta.[1] A templomuk építését végül csak 1982-ben kezdhették meg, ahol is helyett kapott egy fából faragott Szent Antal szobor is, amelyet egy Mária nevű hívő adományozott gyermekorvos édesapja emlékére a templom számára - olvashatjuk a szobor vésetén. A szent szobrát - hasonlóan a templom más faszobraihoz - a Nemzeti Örökség-díjas tabi fafaragó, Nagy Ferenc készítette.[2] A szegények szentjeként is ismert szerzetes egyik attribútumával, a kenyérrel a kezében került ábrázolásra.
Források:
[1] A templomról: https://hu.wikipedia.org/wiki/Szent_L%C3%A1szl%C3%B3-templom_(Debrecen)
[2] Az alkotásokról: https://domonkosokdebrecen.wordpress.com/szent-laszlo-plebania-tortenete/a-szent-laszlo-templom-kepzomuveszeti-alkotasai/
További linkek
A szentről: https://hu.wikipedia.org/wiki/P%C3%A1duai_Szent_Antal
Az alkotóról: http://www.tabikonyvtar.hu/n.f.galeria.php

HLT műlapja

Cím alapján hasonló

"Szent Antal" c. alkotás fotói Debrecen településről

Feltöltő
Azonosító
445624
Feltöltve
2021.06.12. 18:12
EXIF információk...
Panasonic / DMC-TZ60
ƒ33/10 • 1/13 • 4.3mm • ISO800

Felhasználási jogok
Nevezd meg! - Ne add el! - Ne változtasd! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

HLT 21.06.12. 18:12

445688
Feltöltve
2021.06.12. 19:17
EXIF információk...
Panasonic / DMC-TZ60
ƒ33/10 • 1/20 • 4.3mm • ISO800

Felhasználási jogok
Nevezd meg! - Ne add el! - Ne változtasd! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

HLT 21.06.12. 19:17

"Szent Antal" c. alkotás fotói Debrecen településről

Feltöltő
Azonosító
445625
Feltöltve
2021.06.12. 18:12
EXIF információk...
Panasonic / DMC-TZ60
ƒ33/10 • 1/6 • 4.3mm • ISO800

Felhasználási jogok
Nevezd meg! - Ne add el! - Ne változtasd! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

HLT 21.06.12. 18:12

"Szent Antal" c. alkotás fotói Debrecen településről

Feltöltő
Azonosító
445627
Feltöltve
2021.06.12. 18:13
EXIF információk...
Panasonic / DMC-TZ60
ƒ33/10 • 1/8 • 4.3mm • ISO800

Felhasználási jogok
Nevezd meg! - Ne add el! - Ne változtasd! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

HLT 21.06.12. 18:13

445628
Feltöltve
2021.06.12. 18:13
EXIF információk...
Panasonic / DMC-TZ60
ƒ33/10 • 1/10 • 4.3mm • ISO800

445632
Feltöltve
2021.06.12. 18:14

HLT 21.06.12. 18:14

445633

445636
Feltöltve
2021.06.12. 18:15

HLT 21.06.12. 18:15

"Szent Antal" c. alkotás fotói Debrecen településről

Feltöltő
Azonosító
445634
Feltöltve
2021.06.12. 18:14
EXIF információk...
Panasonic / DMC-TZ60
ƒ33/10 • 1/8 • 4.3mm • ISO800

Felhasználási jogok
Nevezd meg! - Ne add el! - Ne változtasd! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

HLT 21.06.12. 18:14

"Szent Antal" c. alkotás fotói Debrecen településről

Feltöltő
Azonosító
445635
Feltöltve
2021.06.12. 18:14
Képinfó
Szignó a képen
EXIF információk...
Panasonic / DMC-TZ60
ƒ33/10 • 1/5 • 4.3mm • ISO800

Felhasználási jogok
Nevezd meg! - Ne add el! - Ne változtasd! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

HLT 21.06.12. 18:14
Összesen 10 fotó

Műlap története

3 perce
A közösség publikálta HLT "Szent Antal" c. műlapját!
Ebben a listában időrendi csökkenő sorrendben nyomon követheted a műlap változásait, bővüléseit és minden lényeges eseményét. Ez a publikus lista minden látogatónk számára elérhető.