Eger, Széchenyi utca 17.

Eger
Széchenyi utca 17.
Az iskola főbejáratában, az előtérben látható.

Avatás2013. október 22.
Készítés1960

Nem köztéri:Oktatási intézmény területe
TundeK62
2021.07.06. 12:56
Az egri Gárdonyi Géza Ciszterci Gimnázium és Kollégium földszinti bejáratában áll az alkotás. Évekkel ezelőtt, az utcán sétálva láttam meg a domborművet, mely Gárdonyi Gézát ábrázolja.
Ez az alkotás évek óta fejtörést okozott nekem. Valahogy nem illett össze a dombormű stílusa, és a kerete. Azt láttam, hogy egy húszas évek beli szecessziós keretbe rakták, egy ötven évnél nem idősebb, Gárdonyi Gézát ábrázoló domborművet.
Végre a forrásaimban választ is kaptam a miértre. Eredetileg a keret egy első világháborús emléktáblát rejtett. A forrás azt írja, hogy azt az első emeleten helyezték el, 2013-ban.
A könyvemben azt írja az iskoláról szóló tanulmány szerzője, hogy a domborművet a szobrász 1960-ban készítette. Az internetes forrásban benne van, hogy napra pontosan mikor avatták fel. És, hát egyforma barna színre befestették a portré-domborművet, és a keretét.

Az alkotást a Király Róbert szobrászról szóló felületeken nem lehet megtalálni. De ezen nincs mit csodálkozni, mert az életmű elején készített dombormű. Még a pár évvel ezelőtt megjelent életmű-albumban sincs benne (tulajdonképp egy fotóalbum, mindenféle adatok nélkül).
Források:
Egri séták nemcsak Egrieknek V. kötet: 167. p. (Eger, 2014): Kovács Ottó: A 325 éves gimnázium című tanulmánya
http://www.ciszterciekegerben.hu/downloads/karacsony2013.pdf : 15. p.

TundeK62 műlapja

Cím alapján hasonló

"Gárdonyi Géza" c. alkotás fotói

Alkotó
Település
Eger
Feltöltő
Azonosító
445539
Feltöltve
2021.06.11. 22:12
EXIF információk...
SONY / DSC-RX100
ƒ18/10 • 1/40 • 10.4mm • ISO125

Felhasználási jogok
Nincs engedély

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

TundeK62 21.06.11. 22:12

"Gárdonyi Géza" c. alkotás fotói

Alkotó
Település
Eger
Feltöltő
Azonosító
445540
Feltöltve
2021.06.11. 22:12
EXIF információk...
SONY / DSC-RX100
ƒ18/10 • 1/30 • 10.4mm • ISO250

Felhasználási jogok
Nincs engedély

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

TundeK62 21.06.11. 22:12

"Gárdonyi Géza" c. alkotás fotói

Alkotó
Település
Eger
Feltöltő
Azonosító
445541
Feltöltve
2021.06.11. 22:12
EXIF információk...
SONY / DSC-RX100
ƒ18/10 • 1/40 • 10.4mm • ISO125

Felhasználási jogok
Nincs engedély

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

TundeK62 21.06.11. 22:12

"Gárdonyi Géza" c. alkotás fotói

Alkotó
Település
Eger
Feltöltő
Azonosító
448984
Fotózva
2015. október
Feltöltve
2021.07.04. 19:00
EXIF információk...
SONY / DSC-HX50
ƒ45/10 • 1/6 • 8.9mm • ISO1600

Felhasználási jogok
Nincs engedély

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

TundeK62 21.07.04. 19:00
2015. október

"Gárdonyi Géza" c. alkotás fotói

Alkotó
Település
Eger
Feltöltő
Azonosító
448981
Fotózva
2015. október
Feltöltve
2021.07.04. 19:00
EXIF információk...
SONY / DSC-HX50
ƒ35/10 • 1/20 • 4.3mm • ISO800

Felhasználási jogok
Nincs engedély

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

TundeK62 21.07.04. 19:00
2015. október

"Gárdonyi Géza" c. alkotás fotói

Alkotó
Település
Eger
Feltöltő
Azonosító
448983
Fotózva
2015. október
Feltöltve
2021.07.04. 19:00
EXIF információk...
SONY / DSC-HX50
ƒ45/10 • 1/6 • 8.9mm • ISO1000

Felhasználási jogok
Nincs engedély

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

TundeK62 21.07.04. 19:00
2015. október

"Gárdonyi Géza" c. alkotás fotói

Alkotó
Település
Eger
Feltöltő
Azonosító
448985

448982
Fotózva
2015. október
Feltöltve
2021.07.04. 19:00
EXIF információk...
SONY / DSC-HX50
ƒ35/10 • 1/13 • 4.3mm • ISO800

Felhasználási jogok
Nincs engedély

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

TundeK62 21.07.04. 19:00
2015. október

"Gárdonyi Géza" c. alkotás fotói

Az alkotás a bejárati ajtón át nézve...
Alkotó
Település
Eger
Feltöltő
Azonosító
447990
Fotózva
2020. június
Feltöltve
2021.06.27. 21:06
EXIF információk...
SONY / DSC-HX60
ƒ63/10 • 1/50 • 30.6mm • ISO800

Felhasználási jogok
Nincs engedély

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

TundeK62 21.06.27. 21:06
2020. június
Az alkotás a bejárati ajtón át nézve...

"Gárdonyi Géza" c. alkotás fotói

Alkotó
Település
Eger
Feltöltő
Azonosító
447989
Fotózva
2020. június
Feltöltve
2021.06.27. 21:06
EXIF információk...
SONY / DSC-HX60
ƒ56/10 • 1/100 • 17.5mm • ISO800

Felhasználási jogok
Nincs engedély

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

TundeK62 21.06.27. 21:06
2020. június
Összesen 10 fotó

Műlap története

21.07.06. 12:56
TundeK62 publikálta "Gárdonyi Géza" c. műlapját
Ebben a listában időrendi csökkenő sorrendben nyomon követheted a műlap változásait, bővüléseit és minden lényeges eseményét. Ez a publikus lista minden látogatónk számára elérhető.