Liebermann Leó síremléke

Budapest, VIII. kerület, Fiumei út

Állapot: Megrongálódott

39-es parcella 1 - 40-es sírhely

Avatás1930


Nem köztéri:Temető, sírkert
Orbán Róbert
2021.06.07. 13:27
Liebermann Leó vegyész, orvos, egyetemi tanár 1852-ben Debrecenben született, 1926-ban Budapesten halt meg.
Születésének 120. évfordulóján az Orvosi Hetilapban Kapronczay Károly emlékezett meg róla.
"Liebermann nevéhez fűződik a biológia biokémiai ágának elindítása is. Ennek első magyar úttörője. Mint kiváló vegyész és biokémikus, számos embryokémiai és fehérjékre vonatkozó kísérletet végzett."[1]
1979-ben a Magyar Nemzet "Nagy magyar orvosok" sorozatában Karasszon Dénes idézte fel a tevékenységét.
"Magyar és idegen nyelven kiadott könyvei, több száz tudományos értekezése, egyetemi előadásai. kongresszusi szereplései, tudományos és szervező bizottságokban kifejtett szakértő és tanácsadó szereplése nem maradt elismerés nélkül. Az orvosi fakultás dékánja, az Orvosegyesület elnöke. az Országos Közegészségügyi Tanács és az Élelmiszerhamisítást Felülvizsgáló Tanács tagja lett. Számos kitüntetés birtokosa volt. Hazai és külföldi tudományos társaságok választották soraikba, folyóiratok szerkesztő bizottságukba. Évről évre kikérték véleményét, kit javasol Nobel- díjra. Elhunytakor (1926. július 15.) gyászkeretben szerkesztőségi nekrológot közölt a Biochemische Zeitschrift és sorra jelentek meg a nekrológok hazai szaklapjainkban is."[2]

A sírban nyugszik még felesége, Baum Teréz (1858 - 1934) és egyik fia, Liebermann Tódor (1891 - 1973).
A síremlék felirata ma már nehezen olvaható:
„SZENTLŐRINCZI / LIEBERMANN LEÓ DR. / M. KIR. UDVARI TANÁCSOS / EGYETEMI NY. R. TANÁR / AZ ORSZÁGOS CHEMIAI INTÉZET / MEGALAPÍTÓJA / 1852. XI. 28 – 1926. VII. 20" M. Mészáros János az "Állatorvosi tanintézményünk 2003-ig elhunyt tanárainak és előadóinak sírjai" című kiadványban a síremlék anyagát carrarai márványként jelöli meg.[3]
A síremléket Quittner Ervin építész tervezte, a portré dombormű Remo Stringari olasz szobrász alkotása. (Köszönöm Göröntsér Verának, hogy felhívta a figyelmemet az alkotó személyére és az avatás időpontjára.)[4]
Remo Stringari (1879, Aldeno - 1924, Trento) Liebermann halálakor már nem élt, a domborművet valamikor korábban készítette el.[5]
A sírhely számát a Budapesti Negyedben közölt összeállítás alapján adtam meg.[6]
Források:
[1] Kapronczay Károly: id. Liebermann Leó - Orvosi Hetilap, 1972., 2544. p. - Előfizetést igénylő digitális változat: https://adt.arcanum.com/hu/view/OrvosiHetilap_1972_10/?query=%22Liebermann%20Le%C3%B3%22%20%2B%20%20debrecen&pg=155&layout=s
[2] Karasszon Dénes: Nagy magyar orvosok, Liebermann Leó, Magyar Nemzet, 1979. szeptember 7. 7. p. - Előfizetést igényló digitális változat: https://adt.arcanum.com/hu/view/MagyarNemzet_1979_09/?query=liebermann%20le%C3%B3&pg=62&layout=s
[3] M. Mészáros János: Állatorvosi tanintézményünk 2003-ig elhunyt tanárainak és előadóinak sírjai, 114. p. - http://library.univet.hu/portre/sirok.pdf
[4] Liebermann Leó síremlékének leleplezése - Tolnai Világlapja, 1930. július 2. 13. p. - Előfizetést igénylő digitális változat: https://adt.arcanum.com/hu/view/TolnaiVilaglapja_1930_03/?query=%22Quittner%20Ervin%22%20s%C3%ADreml%C3%A9k&pg=12&layout=s
[5] Stringari, Remo - https://www.biographien.ac.at/oebl/oebl_S/Stringari_Remo_1879_1924.xml
[6] Budapesti Negyed 25. 1999/3 - https://epa.oszk.hu/00000/00003/00020/adat088.htm



Cím alapján hasonló

"Liebermann Leó síremléke" c. alkotás fotói

Alkotók
Település
Budapest
Feltöltő
Azonosító
444965
Feltöltve
2021.06.07. 11:39
EXIF információk...
Canon / Canon PowerShot SX540 HS
ƒ50/10 • 1/60 • 18.2mm • ISO500

Felhasználási jogok
Nincs engedély

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Orbán Róbert 21.06.07. 11:39

"Liebermann Leó síremléke" c. alkotás fotói

Alkotók
Település
Budapest
Feltöltő
Azonosító
444964
Feltöltve
2021.06.07. 11:39
EXIF információk...
Canon / Canon PowerShot SX540 HS
ƒ45/10 • 1/50 • 13.5mm • ISO400

Felhasználási jogok
Nincs engedély

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Orbán Róbert 21.06.07. 11:39

"Liebermann Leó síremléke" c. alkotás fotói

Alkotók
Település
Budapest
Feltöltő
Azonosító
444971
Feltöltve
2021.06.07. 11:51
EXIF információk...
Canon / Canon PowerShot SX540 HS
ƒ45/10 • 1/250 • 12.5mm • ISO400

Felhasználási jogok
Nincs engedély

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Orbán Róbert 21.06.07. 11:51

"Liebermann Leó síremléke" c. alkotás fotói

Alkotók
Település
Budapest
Feltöltő
Azonosító
444963
Feltöltve
2021.06.07. 11:39
EXIF információk...
Canon / Canon PowerShot SX540 HS
ƒ40/10 • 1/200 • 4.3mm • ISO160

Felhasználási jogok
Nincs engedély

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Orbán Róbert 21.06.07. 11:39

"Liebermann Leó síremléke" c. alkotás fotói

Alkotók
Település
Budapest
Feltöltő
Azonosító
444966
Feltöltve
2021.06.07. 11:39
EXIF információk...
Canon / Canon PowerShot SX540 HS
ƒ40/10 • 1/100 • 7.7mm • ISO160

Felhasználási jogok
Nincs engedély

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Orbán Róbert 21.06.07. 11:39

"Liebermann Leó síremléke" c. alkotás fotói

Alkotók
Település
Budapest
Feltöltő
Azonosító
444967
Feltöltve
2021.06.07. 11:39
EXIF információk...
Canon / Canon PowerShot SX540 HS
ƒ40/10 • 1/80 • 7.7mm • ISO160

Felhasználási jogok
Nincs engedély

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Orbán Róbert 21.06.07. 11:39

"Liebermann Leó síremléke" c. alkotás fotói

Alkotók
Település
Budapest
Feltöltő
Azonosító
444970
Feltöltve
2021.06.07. 11:51
EXIF információk...
Canon / Canon PowerShot SX540 HS
ƒ50/10 • 1/640 • 14.9mm • ISO160

Felhasználási jogok
Nincs engedély

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Orbán Róbert 21.06.07. 11:51

"Liebermann Leó síremléke" c. alkotás fotói

Alkotók
Település
Budapest
Feltöltő
Azonosító
444972
Feltöltve
2021.06.07. 11:51
EXIF információk...
Canon / Canon PowerShot SX540 HS
ƒ40/10 • 1/200 • 4.7mm • ISO160

Felhasználási jogok
Nincs engedély

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Orbán Róbert 21.06.07. 11:51

Archív fotók

"Liebermann Leó síremléke" c. alkotás fotói

Liebermann Leó síremléke az avatás után
Alkotók
Település
Budapest
Feltöltő
Azonosító
445004
Forrás
Tolnai Világlapja, 1930, július 2. 13. p.
Évszám
1930
Feltöltve
2021.06.07. 17:10
Képinfó
Archív fotó

Felhasználási jogok
Nevezd meg! - Ne add el! - Ne változtasd! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Orbán Róbert 21.06.07. 17:10
1930, Archív felvétel
Liebermann Leó síremléke az avatás után
Összesen 9 fotó

Műlap története

21.06.07. 17:10
1 új fotót töltöttem a "Liebermann Leó síremléke" műlaphoz
21.06.07. 13:27
Orbán Róbert publikálta "Liebermann Leó síremléke" c. műlapját
Ebben a listában időrendi csökkenő sorrendben nyomon követheted a műlap változásait, bővüléseit és minden lényeges eseményét. Ez a publikus lista minden látogatónk számára elérhető.