Állapot: Lebontott

Hajdúböszörmény
Polgári utca 48.-50.
A mai Napsugár óvoda aulájában volt.

Elbontás2008
Felállítás1990

Nem köztéri:Oktatási intézmény területe
Hőgye Lajos Tibor
2021.06.08. 08:56
1984-ben épült fel a hajdúböszörményi, akkor még 1. számú Általános Iskola, amely 1990-ben vette fel a neves debreceni tudós Maróthi György nevét. A névfelvétel alkalmából kapta a felkérést az akkor még szülővárosában lakó Józsa Lajos szobrász, hogy készítsen Maróthiról bronz portrét. Az alkotás szerepel a ma már Budakeszin élő művész műveinek listáján.[1] A dombormű az iskola főbejáratával szemben az aulában kapott helyet és itt is volt 2008-ig, amikor is megszűnt az iskola az épületben.[2] A beköltöző összevont óvoda viszont már nem tartott igényt a szobrászati alkotásra és az lekerült a falról és egy kicsiny raktárban várta a sorsát. Veszélybe került így a mű, míg végül jeleztem a Hajdúsági Múzeumban, hogy egy szép alkotás várja a sorsa jobbra fordulását; majd idén május 26-án beszállítottam a múzeumba, ahol biztonságos raktárba került.
Az alkotás egy gótikus ablakkeretben, jellegzetes hajviseletével ábrázolja a tudós matematikust, nevével és születési, valamint halálozási évével együtt.
További linkek
A tudósról: hu.wikipedia.org

Cím alapján hasonló
Feldolgozás alatt...

"Maróthi György" c. alkotás fotói

Alkotó
Település
Hajdúböszörmény
Feltöltő
Azonosító
444097
Feltöltve
2021.06.02. 20:02
EXIF információk...
Panasonic / DMC-TZ60
ƒ33/10 • 1/10 • 4.3mm • ISO800

Felhasználási jogok
Nevezd meg! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Hőgye Lajos Tibor 21.06.02. 20:02
Feldolgozás alatt...

"Maróthi György" c. alkotás fotói

Alkotó
Település
Hajdúböszörmény
Feltöltő
Azonosító
444098
Feltöltve
2021.06.02. 20:03
EXIF információk...
Panasonic / DMC-TZ60
ƒ33/10 • 1/15 • 4.3mm • ISO800

Felhasználási jogok
Nevezd meg! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Hőgye Lajos Tibor 21.06.02. 20:03
Feldolgozás alatt...

"Maróthi György" c. alkotás fotói

Alkotó
Település
Hajdúböszörmény
Feltöltő
Azonosító
444099

444100
Feltöltve
2021.06.02. 20:04
EXIF információk...
Panasonic / DMC-TZ60
ƒ33/10 • 1/8 • 4.3mm • ISO800

Felhasználási jogok
Nevezd meg! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Hőgye Lajos Tibor 21.06.02. 20:04
Feldolgozás alatt...

"Maróthi György" c. alkotás fotói

Alkotó
Település
Hajdúböszörmény
Feltöltő
Azonosító
444101

444102
Feltöltve
2021.06.02. 20:04
EXIF információk...
Panasonic / DMC-TZ60
ƒ33/10 • 1/13 • 4.3mm • ISO800

444103

444104
Feltöltve
2021.06.02. 20:05
EXIF információk...
Panasonic / DMC-TZ60
ƒ33/10 • 1/8 • 4.3mm • ISO800

Felhasználási jogok
Nevezd meg! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Hőgye Lajos Tibor 21.06.02. 20:05
Feldolgozás alatt...

"Maróthi György" c. alkotás fotói

Alkotó
Település
Hajdúböszörmény
Feltöltő
Azonosító
444105
Feltöltve
2021.06.02. 20:05
EXIF információk...
Panasonic / DMC-TZ60
ƒ33/10 • 1/5 • 4.3mm • ISO800

444106

444107
Feltöltve
2021.06.02. 20:05
EXIF információk...
Panasonic / DMC-TZ60
ƒ33/10 • 1/20 • 4.3mm • ISO800

Felhasználási jogok
Nevezd meg! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Hőgye Lajos Tibor 21.06.02. 20:05
Feldolgozás alatt...

"Maróthi György" c. alkotás fotói

Alkotó
Település
Hajdúböszörmény
Feltöltő
Azonosító
444118

444119
Feltöltve
2021.06.02. 20:06
EXIF információk...
Panasonic / DMC-TZ60
ƒ33/10 • 1/8 • 4.3mm • ISO800

Felhasználási jogok
Nevezd meg! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Hőgye Lajos Tibor 21.06.02. 20:06
Összesen 13 fotó

Műlap története

21.06.08. 08:56
A közösség publikálta Hőgye Lajos Tibor "Maróthi György" c. műlapját
Ebben a listában időrendi csökkenő sorrendben nyomon követheted a műlap változásait, bővüléseit és minden lényeges eseményét. Ez a publikus lista minden látogatónk számára elérhető.