Csokonai Vitéz Mihály-emlékpad

Hajdúbagos, Nagy utca
További képek a Fotólistában

Hajdúbagos
Nagy utca
A református templom mellett.

Avatás1973

Hőgye Lajos Tibor
2021.06.02. 10:38
A bihari kishajdú város gótikus református temploma mellett egy emlékpadot avattak a költő születésének 200. évfordulóján. A hagyományos köztéri pad háttámlájára került egy Csokonai arcmását ábrázoló bronz dombormű, annak emlékére, hogy bizonyosan itt járhatott a neves debreceni költő. Ez az eset akkor történt amikor Csokonai Nagyváradra tartott Rhédei Lajosné temetésére, hogy ott búcsúztatóját elmondja. Útközben megállt Szikszay György lelkész barátjánál és átbeszélték vele a búcsúztató szövegezését. [1] A bronz domborműről így ír a Hajdúbagosi bibliás krónika: "A helybéli Csokonai emlékek számát gyarapította Nagy József debreceni művész-lelkipásztor ajándéka, az egy lírai ihletésű, a költő arcképét ábrázoló bronz plakett, amelyet a műemlék-jellegű templom kertjében a Csokonai-pad háttámlájára helyeztünk el. A kör alakú domborművön ez a felirat olvasható: Itt járt Csokonai!"[2]
Források:
A költő látogatásáról: 1] http://www.hajdubagos.hu/proba/muvelodestortenet
[2] Ötvös László: Hajdúbagosi bibliás krónika, 2016. 214. o.
További linkek
A költőről: https://hu.wikipedia.org/wiki/Csokonai_Vit%C3%A9z_Mih%C3%A1ly

Cím alapján hasonló

"Csokonai Vitéz Mihály-emlékpad" c. alkotás fotói

Alkotó
Település
Hajdúbagos
Feltöltő
Azonosító
443771
Feltöltve
2021.05.30. 22:41
EXIF információk...
Panasonic / DMC-TZ60
ƒ33/10 • 1/60 • 4.3mm • ISO125

Felhasználási jogok
Nevezd meg! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Hőgye Lajos Tibor 21.05.30. 22:41

"Csokonai Vitéz Mihály-emlékpad" c. alkotás fotói

Alkotó
Település
Hajdúbagos
Feltöltő
Azonosító
443772
Feltöltve
2021.05.30. 22:42
EXIF információk...
Panasonic / DMC-TZ60
ƒ33/10 • 1/250 • 4.3mm • ISO100

Felhasználási jogok
Nevezd meg! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Hőgye Lajos Tibor 21.05.30. 22:42

"Csokonai Vitéz Mihály-emlékpad" c. alkotás fotói

Alkotó
Település
Hajdúbagos
Feltöltő
Azonosító
443773
Feltöltve
2021.05.30. 22:42
EXIF információk...
Panasonic / DMC-TZ60
ƒ33/10 • 1/500 • 4.3mm • ISO100

Felhasználási jogok
Nevezd meg! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Hőgye Lajos Tibor 21.05.30. 22:42

"Csokonai Vitéz Mihály-emlékpad" c. alkotás fotói

Alkotó
Település
Hajdúbagos
Feltöltő
Azonosító
443774

443775

443776
Feltöltve
2021.05.30. 22:43

Hőgye Lajos Tibor 21.05.30. 22:43

"Csokonai Vitéz Mihály-emlékpad" c. alkotás fotói

Alkotó
Település
Hajdúbagos
Feltöltő
Azonosító
443778
Feltöltve
2021.05.30. 22:43
EXIF információk...
Panasonic / DMC-TZ60
ƒ33/10 • 1/60 • 4.3mm • ISO160

Felhasználási jogok
Nevezd meg! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Hőgye Lajos Tibor 21.05.30. 22:43

"Csokonai Vitéz Mihály-emlékpad" c. alkotás fotói

Alkotó
Település
Hajdúbagos
Feltöltő
Azonosító
443779
Feltöltve
2021.05.30. 22:44
EXIF információk...
Panasonic / DMC-TZ60
ƒ33/10 • 1/60 • 4.3mm • ISO125

Felhasználási jogok
Nevezd meg! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Hőgye Lajos Tibor 21.05.30. 22:44

"Csokonai Vitéz Mihály-emlékpad" c. alkotás fotói

Alkotó
Település
Hajdúbagos
Feltöltő
Azonosító
443777
Feltöltve
2021.05.30. 22:43
Képinfó
Szignó a képen
EXIF információk...
Panasonic / DMC-TZ60
ƒ33/10 • 1/60 • 4.3mm • ISO320

Felhasználási jogok
Nevezd meg! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Hőgye Lajos Tibor 21.05.30. 22:43

"Csokonai Vitéz Mihály-emlékpad" c. alkotás fotói

Alkotó
Település
Hajdúbagos
Feltöltő
Azonosító
467457
Fotózva
2011. április
Feltöltve
2021.11.10. 09:59
EXIF információk...
FUJIFILM / FinePix S1600
ƒ640/100 • 1/75 • 5mm • ISO64

Felhasználási jogok
Nevezd meg! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Hőgye Lajos Tibor 21.11.10. 09:59
2011. április
Összesen 10 fotó

Műlap története

21.11.10. 09:59
1 új fotót töltöttem a "Csokonai Vitéz Mihály-emlékpad" műlaphoz
21.06.02. 10:38
A közösség publikálta Hőgye Lajos Tibor "Csokonai Vitéz Mihály-emlékpad" c. műlapját
Ebben a listában időrendi csökkenő sorrendben nyomon követheted a műlap változásait, bővüléseit és minden lényeges eseményét. Ez a publikus lista minden látogatónk számára elérhető.