Budapest, VII. kerület, István utca 2.

Angol cím:Tamás Szent-Iványi

Budapest
VII. kerület, István utca 2.
A kapun belépve, kicsit balra kanyarodva, az ösvényen végig, Manninger szobra mellett.

Avatás2020. június 24.


Nem köztéri:Oktatási intézmény területe
Göröntsér Vera
2021.05.29. 20:48
Kettős avatás volt az Állatorvostudományi Egyetem parkjában. Az elhelyezés figyelemre méltó, a két új szobor, közreveszi Manninger Rezső professzor korábbi mellszobrát, tisztelegve születésének 130 éves évfordulója alkalmából. A most avatott, közadakozásból létrejött alkotások pedig Manninger egykori tanítványaira emlékeznek.
Ünnepi megnyitó beszédet mondott Dr. Sótonyi Péter rektor. A beszédben elhangzott a tiszteletadás, hódolat, "a 234 éves múlttal rendelkező állatorvosképzés mindig szem előtt tartotta múltjának megbecsülését, hiszen gyökereiből tud táplálkozni..:" Ennek bizonysága az egyre gyarapodó szoborállomány, ami az elődök megbecsülését tükrözi.
Az ünnepi beszédet a szobrok leleplezése követte, majd koszorúzással folytatódott az emlékezés. Az illusztris vendégek után a hozzátartozók helyezték el koszorúikat. [1]
A tábla felirata szerint dr. Szent-Iványi Tamás (1920–1991) az egyetem "Járványügyi és Mikrobiológiai Tanszékének vezetőjeként állatorvos generációk egyik legkiválóbb oktatója, hazánk több fertőző betegségétől való mentesítését irányította. Az ENSZ Mezőgazdasági és Élelmezés-egészségügyi szervezetében a fertőző állatbetegségek elleni küzdelem vezetőjeként szerzett tapasztalatait a hazai járványtani kutatásokban és az állatorvosképzés minden területén gyümölcsöztette. Állami díjas professzor, a Magyar Tudományos Akadémia tagja."
"A lehető legtöbbet kell tennünk s a lehető legkevesebbet beszélni önmagunkról." – vallotta Tacitusz szavait idézve. Olvasható búcsúztatója helyett írt nekrológban (is), amiben Szabó István dr. felidézte és így részletesen felidézhető személye, életútja, pályája állomásai.[2]
Források:
[1] Avatás, megemlékezés: https://univet.hu/hu/2020/06/25/atadtak-dr-bartha-adorjan-es-dr-szent-ivanyi-tamas-professzorok-szobrait/
[2] dr. Szabó István: Búcsú- és gyászbeszéd helyett (Magyar Állatorvosok lapja, 1991.) http://www.hungarovet.com/wp-content/uploads/2008/01/szent-ivanyi.pdf



Kapcsolódó
Manninger Rezső
Kapcsolódó
Bartha Adorján
Közös gyűjteményben
Magyar tudósok szobrai

Cím alapján hasonló

"Szent-Iványi Tamás" c. alkotás fotói Budapest településről

Feltöltő
Azonosító
443520
Feltöltve
2021.05.29. 18:49
EXIF információk...
SONY / DSC-HX60
ƒ35/10 • 1/250 • 4.3mm • ISO80

Felhasználási jogok
Nevezd meg! - Ne add el! - Ne változtasd! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Göröntsér Vera 21.05.29. 18:49

"Szent-Iványi Tamás" c. alkotás fotói Budapest településről

Feltöltő
Azonosító
443521
Feltöltve
2021.05.29. 18:49
EXIF információk...
SONY / DSC-HX60
ƒ45/10 • 1/80 • 8mm • ISO80

Felhasználási jogok
Nevezd meg! - Ne add el! - Ne változtasd! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Göröntsér Vera 21.05.29. 18:49

"Szent-Iványi Tamás" c. alkotás fotói Budapest településről

Feltöltő
Azonosító
443527
Feltöltve
2021.05.29. 18:50
EXIF információk...
SONY / DSC-HX60
ƒ56/10 • 1/100 • 15.9mm • ISO640

Felhasználási jogok
Nevezd meg! - Ne add el! - Ne változtasd! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Göröntsér Vera 21.05.29. 18:50

"Szent-Iványi Tamás" c. alkotás fotói Budapest településről

Feltöltő
Azonosító
443523
Feltöltve
2021.05.29. 18:49
EXIF információk...
SONY / DSC-HX60
ƒ56/10 • 1/100 • 14.9mm • ISO200

Felhasználási jogok
Nevezd meg! - Ne add el! - Ne változtasd! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Göröntsér Vera 21.05.29. 18:49

"Szent-Iványi Tamás" c. alkotás fotói Budapest településről

Feltöltő
Azonosító
443522
Feltöltve
2021.05.29. 18:49
EXIF információk...
SONY / DSC-HX60
ƒ56/10 • 1/100 • 15.9mm • ISO200

Felhasználási jogok
Nevezd meg! - Ne add el! - Ne változtasd! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Göröntsér Vera 21.05.29. 18:49

"Szent-Iványi Tamás" c. alkotás fotói Budapest településről

Feltöltő
Azonosító
443530
Feltöltve
2021.05.29. 18:50
EXIF információk...
SONY / DSC-HX60
ƒ50/10 • 1/80 • 13.2mm • ISO100

Felhasználási jogok
Nevezd meg! - Ne add el! - Ne változtasd! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Göröntsér Vera 21.05.29. 18:50

"Szent-Iványi Tamás" c. alkotás fotói Budapest településről

Feltöltő
Azonosító
443525
Feltöltve
2021.05.29. 18:49
EXIF információk...
SONY / DSC-HX60
ƒ45/10 • 1/100 • 7.8mm • ISO100

Felhasználási jogok
Nevezd meg! - Ne add el! - Ne változtasd! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Göröntsér Vera 21.05.29. 18:49

"Szent-Iványi Tamás" c. alkotás fotói Budapest településről

Feltöltő
Azonosító
443526
Feltöltve
2021.05.29. 18:50
EXIF információk...
SONY / DSC-HX60
ƒ45/10 • 1/200 • 7.8mm • ISO160

Felhasználási jogok
Nevezd meg! - Ne add el! - Ne változtasd! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Göröntsér Vera 21.05.29. 18:50

"Szent-Iványi Tamás" c. alkotás fotói Budapest településről

Feltöltő
Azonosító
443531
Feltöltve
2021.05.29. 18:50
EXIF információk...
SONY / DSC-HX60
ƒ50/10 • 1/80 • 13.2mm • ISO160

Felhasználási jogok
Nevezd meg! - Ne add el! - Ne változtasd! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Göröntsér Vera 21.05.29. 18:50

"Szent-Iványi Tamás" c. alkotás fotói Budapest településről

Feltöltő
Azonosító
443524
Feltöltve
2021.05.29. 18:49
EXIF információk...
SONY / DSC-HX60
ƒ56/10 • 1/250 • 14.9mm • ISO500

Felhasználási jogok
Nevezd meg! - Ne add el! - Ne változtasd! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Göröntsér Vera 21.05.29. 18:49

"Szent-Iványi Tamás" c. alkotás fotói Budapest településről

Feltöltő
Azonosító
443529
Feltöltve
2021.05.29. 18:50
EXIF információk...
SONY / DSC-HX60
ƒ63/10 • 1/250 • 43.5mm • ISO320

Felhasználási jogok
Nevezd meg! - Ne add el! - Ne változtasd! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Göröntsér Vera 21.05.29. 18:50

"Szent-Iványi Tamás" c. alkotás fotói Budapest településről

Feltöltő
Azonosító
443532
Feltöltve
2021.05.29. 18:50
EXIF információk...
SONY / DSC-HX60
ƒ35/10 • 1/160 • 4.3mm • ISO80

Felhasználási jogok
Nevezd meg! - Ne add el! - Ne változtasd! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Göröntsér Vera 21.05.29. 18:50

"Szent-Iványi Tamás" c. alkotás fotói Budapest településről

Feltöltő
Azonosító
443528
Feltöltve
2021.05.29. 18:50
EXIF információk...
SONY / DSC-HX60
ƒ56/10 • 1/125 • 15.9mm • ISO80

Felhasználási jogok
Nevezd meg! - Ne add el! - Ne változtasd! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Göröntsér Vera 21.05.29. 18:50
Összesen 13 fotó

Műlap története

14 napja
A főszerkesztők Példás műlapnak szavazták meg a "Szent-Iványi Tamás" feltöltésünket!
16 napja
Göröntsér Vera publikálta "Szent-Iványi Tamás" c. műlapját!
Ebben a listában időrendi csökkenő sorrendben nyomon követheted a műlap változásait, bővüléseit és minden lényeges eseményét. Ez a publikus lista minden látogatónk számára elérhető.