Kalydy Sándor emléktábla

Szolnok, Simon Ferenc út 47.

Szolnok
Simon Ferenc út 47.
Szolnok szandaszőlősi városrészében, az iskolaépület Lengyel Antal tér felé néző homlokzatán.

Avatás2021. április 25.

kalaposlány
2021.05.27. 05:58
Szolnok szandaszőlősi városrész általános iskolájának külső falán egy emléktábla található, előtte egy félkör alakú kis virágoskerttel. Az emléktáblán egy bronz dombormű látható, mellette a bevésett felirat: „Kalydy Sándor 1932 – 2019 örökös igazgató emlékére”.

Az emléktáblát április 25-én, Kalydy Sándor nyugalmazott igazgató születésnapján avatták fel. Alkotója Szabó György szobrászművész. Erről az iskola honlapján talált bejegyzésből értesültem. Ugyanott olvasható, hogy a köztiszteletben álló, 2019-ben elhunyt nyugalmazott igazgatót „örökös” igazgatóként tisztelik. Kalydy Sándor 39 évig dolgozott az iskolában, ebből 35 évig az iskola igazgatója volt. Ő a városrész életében is meghatározó személyiség volt, az iskola infrastrukturális fejlesztése is a nevéhez fűződik. Emlékére állították a domborműves emléktáblát. [1]

Az avatást megelőzően, a Szolnok TV már 2021.03.31-én tudósított arról, hogy a Szolnoki Művésztelepen, Szabó György szobrászműhelyében készül Kalydy Sándornak, Szandaszőlős legendás pedagógusának domborműve. A Szolnok TV felvételén Szabó György szobrászművész mesél arról, hogy hogyan született meg az emléktábla végső terve. Mivel a szobrász nem ismerte személyesen Kalydy Sándort, az elmesélések és egy fénykép alapján közelítette meg a rá bízott feladatot. Mesélt a fénykép alapján benne kialakult érzésekről, a nyugodt kezeket és a kifejező tekintetet látva a képzeletében megtalált személyiségképről, s ezt igyekezett domborművében megjeleníteni. Szép feladatnak élte meg a Munkácsy-díjas szobrász ennek az emléktáblának a megalkotását. A megvalósítás technikai állomásait is megismerhetjük bemutatásában, igazi érdekességként.
E tudósításból megtudhatjuk azt is, hogy már 2020. novemberében folyt az emléktábla tervezett környezetének szépítése. Akkor az emléktábla felszerelésének tervezett helye előtt egy díszkertecskét alakítottak ki, melyben 130 tulipánhagymát ültettek el az iskola tanárai és diákjai, az iskola alapításának 130. évfordulója alkalmából. [2]
Források:
[1] A Szandaszőlősi Általános Iskola és Alapfokú Művészeti Iskola honlapja, 2021.április 28-i bejegyzése: https://szandasuli.hu/emlektabla-avatasa-kalydy-sandor-orokos-igazgato-tiszteletere/
[2] Szolnok Városi TV honlapja, 2021.03.31-i bejegyzés, tudósítás: http://www.szolnoktv.hu/hirek/?article_hid=62120&fbclid=IwAR3-8shPImzkOdOAsGaT80XffvVh7-ScRhXwPx8qDn1osnegdKWGCzGtHzE

kalaposlány műlapja

Cím alapján hasonló

"Kalydy Sándor emléktábla" c. alkotás fotói

Alkotó
Település
Szolnok
Feltöltő
Azonosító
443271
Feltöltve
2021.05.26. 19:34

Felhasználási jogok
Nevezd meg! - Így add tovább! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

kalaposlány 21.05.26. 19:34

"Kalydy Sándor emléktábla" c. alkotás fotói

Alkotó
Település
Szolnok
Feltöltő
Azonosító
443268
Feltöltve
2021.05.26. 19:31

Felhasználási jogok
Nevezd meg! - Így add tovább! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

kalaposlány 21.05.26. 19:31

"Kalydy Sándor emléktábla" c. alkotás fotói

Alkotó
Település
Szolnok
Feltöltő
Azonosító
443266
Feltöltve
2021.05.26. 19:29

kalaposlány 21.05.26. 19:29

"Kalydy Sándor emléktábla" c. alkotás fotói

Alkotó
Település
Szolnok
Feltöltő
Azonosító
443267

443269
Feltöltve
2021.05.26. 19:31
Képinfó
Szignó a képen

Felhasználási jogok
Nevezd meg! - Így add tovább! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

kalaposlány 21.05.26. 19:31

"Kalydy Sándor emléktábla" c. alkotás fotói

Alkotó
Település
Szolnok
Feltöltő
Azonosító
443270
Feltöltve
2021.05.26. 19:32

Felhasználási jogok
Nevezd meg! - Így add tovább! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

kalaposlány 21.05.26. 19:32
Összesen 6 fotó

Műlap története

21.05.27. 05:58
kalaposlány publikálta "Kalydy Sándor emléktábla" c. műlapját
Ebben a listában időrendi csökkenő sorrendben nyomon követheted a műlap változásait, bővüléseit és minden lényeges eseményét. Ez a publikus lista minden látogatónk számára elérhető.