Szent Flórián
Szakrális emlékekben gazdag település.
Utcái, közterületei folyamatosan szépülnek, új és új képzőművészeti alkotásokkal gazdagodnak.
A faluszépítésben meghatározó szerepe van Grubits János faszobrásznak, és baráti körének, akik alkotásainak közreműködői, vagy más esetekben önálló szobrok, domborművek készítői.
A tűzoltószertár homlokzatát Szent Flórián díszíti.
Néprajzi adatok szerint már a 17. század elején tűzpatrónus, a ház tűzvész elleni védő szentjeként tisztelték. Ünnepnapján a kemencében nem égett tűz, tiszteletére böjtöt és körmenetet tartottak. Képét, szobrát a ház homlokzatára helyezték. Árvizek ellen is kérték segítségét.
„A 17. sz. óta alig van olyan magyar helység, ahol Szent Flórián képét vagy szobrát meg ne találnánk templomokban, házakon, utak mentén. Katonaruhában, égő házzal ábrázolják, melyre dézsából vizet önt. Erre az ábrázolásmódra legendája két magyarázatot is kínál. Az egyik szerint Flórián még gyermek volt, amikor imádságára csodálatos módon kialudtak egy égő ház lángjai. A másik magyarázat szerint egyszer egy szénégető nagy máglyát rakott, melyet annak rendje-módja szerint portakaróval fedett be. Amikor a farakás belseje már izzott, egy nagy szélvihar megbontotta a portakarót, és az egész lángba borult. A szénégető próbálta újra befödni a máglyát, de eközben ő maga is a lángok közé esett. Nagy veszedelmében így fohászkodott: »Szent Flórián, aki vízben lettél vértanú, küldj vizet segítségemre, és mentsd meg az életemet!'« Azonnal víz öntötte el a máglyát, és a szénégető megmenekült. (…)” [1]

"Szent Flórián" c. alkotás fotói
ƒ63/10 • 1/1250 • 230mm • ISO100
Felhasználási jogok
Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

"Szent Flórián" c. alkotás fotói
ƒ8/1 • 1/1000 • 116mm • ISO100
Felhasználási jogok
Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

"Szent Flórián" c. alkotás fotói
ƒ63/10 • 1/1250 • 240mm • ISO100
Felhasználási jogok
Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

"Szent Flórián" c. alkotás fotói
ƒ6/1 • 1/1250 • 160mm • ISO100
Felhasználási jogok
Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

"Szent Flórián" c. alkotás fotói
ƒ63/10 • 1/3 • 210mm • ISO100
Felhasználási jogok
Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

"Szent Flórián" c. alkotás fotói
ƒ48/10 • 1/4 • 50mm • ISO100
Felhasználási jogok
Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!







