Szűz Mária Szeplőtelen Szíve-szobor

Maglóca és Bősárkány között, a falu határában.

Felállítás1904

Az alkotót eddig nem sikerült kideríteni. Többet tudsz?

Bertha János
2021.05.23. 07:52
„Néked ajánljuk Szűzanyánk, a legszebb hónap alkonyát… .”[1] Május a Szűz Mária hónapja.
A falu határában most virágzó gesztenyefák alatt áll a Szűz Mária Szeplőtelen Szíve-szobor.
Felirata csak részben olvasható.
Köszöntéssel kezdődik: „Dicsértessék a Jézus Krisztus!”
Keresztek, szentek szobrai előtt elhaladva is így szokás köszönni, keresztet vetni. A férfiak kalapjukat is megemelik a tisztelet jeléül, amely gesztus ma sem veszett el teljesen.

A szobrot özvegy Tóth Józsefné, született Horváth Ágnes állíttatta 1904-ben, Maglóca határában.
„A Boldogságos Szűz Mária Szíve, a teljes ártatlanság, valamint a megtestesült Ige és a megváltott ember iránti anyai szeretet jelképe.”[2]
A szív az imádság helye.
Szűz Mária a földgolyón áll, lángoló szívére mutat, amely az Isten iránti teljes odaadást jelenti. Derekán rózsafüzér. Körülötte angyalok szolgálnak. Lábánál gazdag díszítésű virágfüzért tart két puttó. Középen éneklő-, a fejénél álló angyalok, a mennybe felvett Ég Királynőjét dicsőítik.

A fatimai jelenésekben a Szűzanya kifejezetten kérte Szeplőtelen Szívének tiszteletét, és a világ fölajánlását a Szeplőtelen Szívnek.
„XII. Pius pápa 1942-ben fölajánlotta az emberiséget Szűz Mária Szeplőtlen Szívének, 1944-ben általánossá tette az ünnepet augusztus 22-én.”[2]

„Ó, tudjuk: május estelén
Az égben is több lesz a fény
S zengőbb az angyalok dala:
Ó, üdvözlégy, Mária!”
Források:
[1] Mária-ének: Hozsanna (Magyar Kórus, Budapest 1948)
[2] Szűz Mária Szeplőtelen Szíve: http://lexikon.katolikus.hu/M/M%C3%A1ria%20Szepl%C5%91telen%20Sz%C3%ADve.html

Bertha János műlapja

Közös gyűjteményben
Mária-szobrok

Cím alapján hasonló

"Szűz Mária Szeplőtelen Szíve-szobor" c. alkotás fotói

Település
Maglóca
Feltöltő
Azonosító
442815
Feltöltve
2021.05.22. 19:44
EXIF információk...
NIKON CORPORATION / NIKON D7200
ƒ63/10 • 1/125 • 300mm • ISO100

Felhasználási jogok
Nevezd meg! - Ne változtasd! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Bertha János 21.05.22. 19:44

"Szűz Mária Szeplőtelen Szíve-szobor" c. alkotás fotói

Település
Maglóca
Feltöltő
Azonosító
442812
Feltöltve
2021.05.22. 19:44
EXIF információk...
NIKON CORPORATION / NIKON D7200
ƒ71/10 • 1/200 • 18mm • ISO100

442813
Feltöltve
2021.05.22. 19:44
EXIF információk...
NIKON CORPORATION / NIKON D7200
ƒ53/10 • 1/250 • 80mm • ISO100

Felhasználási jogok
Nevezd meg! - Ne változtasd! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Bertha János 21.05.22. 19:44

"Szűz Mária Szeplőtelen Szíve-szobor" c. alkotás fotói

Település
Maglóca
Feltöltő
Azonosító
442809
Feltöltve
2021.05.22. 19:44
EXIF információk...
NIKON CORPORATION / NIKON D7200
ƒ71/10 • 1/200 • 30mm • ISO100

Felhasználási jogok
Nevezd meg! - Ne változtasd! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Bertha János 21.05.22. 19:44

"Szűz Mária Szeplőtelen Szíve-szobor" c. alkotás fotói

Település
Maglóca
Feltöltő
Azonosító
442810
Feltöltve
2021.05.22. 19:44
EXIF információk...
NIKON CORPORATION / NIKON D7200
ƒ56/10 • 1/200 • 100mm • ISO100

Felhasználási jogok
Nevezd meg! - Ne változtasd! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Bertha János 21.05.22. 19:44

"Szűz Mária Szeplőtelen Szíve-szobor" c. alkotás fotói

Település
Maglóca
Feltöltő
Azonosító
442817
Feltöltve
2021.05.22. 19:44
EXIF információk...
NIKON CORPORATION / NIKON D7200
ƒ53/10 • 1/200 • 95mm • ISO100

Felhasználási jogok
Nevezd meg! - Ne változtasd! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Bertha János 21.05.22. 19:44

"Szűz Mária Szeplőtelen Szíve-szobor" c. alkotás fotói

Település
Maglóca
Feltöltő
Azonosító
442814
Feltöltve
2021.05.22. 19:44
EXIF információk...
NIKON CORPORATION / NIKON D7200
ƒ56/10 • 1/250 • 100mm • ISO100

Felhasználási jogok
Nevezd meg! - Ne változtasd! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Bertha János 21.05.22. 19:44

"Szűz Mária Szeplőtelen Szíve-szobor" c. alkotás fotói

Település
Maglóca
Feltöltő
Azonosító
442823
Feltöltve
2021.05.22. 19:44
EXIF információk...
NIKON CORPORATION / NIKON D7200
ƒ63/10 • 1/160 • 300mm • ISO100

Felhasználási jogok
Nevezd meg! - Ne változtasd! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Bertha János 21.05.22. 19:44

"Szűz Mária Szeplőtelen Szíve-szobor" c. alkotás fotói

Település
Maglóca
Feltöltő
Azonosító
442822
Feltöltve
2021.05.22. 19:44
EXIF információk...
NIKON CORPORATION / NIKON D7200
ƒ63/10 • 1/250 • 300mm • ISO100

Felhasználási jogok
Nevezd meg! - Ne változtasd! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Bertha János 21.05.22. 19:44

"Szűz Mária Szeplőtelen Szíve-szobor" c. alkotás fotói

Település
Maglóca
Feltöltő
Azonosító
442820
Feltöltve
2021.05.22. 19:44
EXIF információk...
NIKON CORPORATION / NIKON D7200
ƒ8/1 • 1/250 • 18mm • ISO100

Felhasználási jogok
Nevezd meg! - Ne változtasd! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Bertha János 21.05.22. 19:44

"Szűz Mária Szeplőtelen Szíve-szobor" c. alkotás fotói

Település
Maglóca
Feltöltő
Azonosító
442811
Feltöltve
2021.05.22. 19:44
EXIF információk...
NIKON CORPORATION / NIKON D7200
ƒ5/1 • 1/400 • 70mm • ISO100

Felhasználási jogok
Nevezd meg! - Ne változtasd! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Bertha János 21.05.22. 19:44

"Szűz Mária Szeplőtelen Szíve-szobor" c. alkotás fotói

Település
Maglóca
Feltöltő
Azonosító
442818
Feltöltve
2021.05.22. 19:44
EXIF információk...
NIKON CORPORATION / NIKON D7200
ƒ71/10 • 1/200 • 28mm • ISO100

Felhasználási jogok
Nevezd meg! - Ne változtasd! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Bertha János 21.05.22. 19:44

"Szűz Mária Szeplőtelen Szíve-szobor" c. alkotás fotói

Település
Maglóca
Feltöltő
Azonosító
442824
Feltöltve
2021.05.22. 19:44
EXIF információk...
NIKON CORPORATION / NIKON D7200
ƒ5/1 • 1/200 • 62mm • ISO100

Felhasználási jogok
Nevezd meg! - Ne változtasd! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Bertha János 21.05.22. 19:44

"Szűz Mária Szeplőtelen Szíve-szobor" c. alkotás fotói

Település
Maglóca
Feltöltő
Azonosító
442819
Feltöltve
2021.05.22. 19:44
EXIF információk...
NIKON CORPORATION / NIKON D7200
ƒ8/1 • 1/200 • 18mm • ISO100

Felhasználási jogok
Nevezd meg! - Ne változtasd! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Bertha János 21.05.22. 19:44

"Szűz Mária Szeplőtelen Szíve-szobor" c. alkotás fotói

Település
Maglóca
Feltöltő
Azonosító
442808

442816
Feltöltve
2021.05.22. 19:44
EXIF információk...
NIKON CORPORATION / NIKON D7200
ƒ71/10 • 1/200 • 22mm • ISO100

Felhasználási jogok
Nevezd meg! - Ne változtasd! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Bertha János 21.05.22. 19:44

"Szűz Mária Szeplőtelen Szíve-szobor" c. alkotás fotói

Település
Maglóca
Feltöltő
Azonosító
442821
Feltöltve
2021.05.22. 19:44
EXIF információk...
NIKON CORPORATION / NIKON D7200
ƒ71/10 • 1/200 • 24mm • ISO100

Felhasználási jogok
Nevezd meg! - Ne változtasd! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Bertha János 21.05.22. 19:44
Összesen 17 fotó

Műlap története

21.05.23. 07:52
Bertha János publikálta "Szűz Mária Szeplőtelen Szíve-szobor" c. műlapját
Ebben a listában időrendi csökkenő sorrendben nyomon követheted a műlap változásait, bővüléseit és minden lényeges eseményét. Ez a publikus lista minden látogatónk számára elérhető.