Csornai Premontrei Prépostság címere

Csorna, Soproni út 63.
További képek a Fotólistában

Csorna
Soproni út 63.
A főkapu felett.

Felállítás19. század

Az alkotót eddig nem sikerült kideríteni. Többet tudsz?

Bertha János
2022.02.15. 08:03
A csornai premontrei apátságot a XII. században alapították.[1]
„A csornai premontreiek első éveiről kevés adat maradt fenn, alapítói és kegyurai az Osli nembéli István és Imre comes (önálló hatalommal bíró feudális nagyúr, gróf). A család tagjai a későbbiekben is ajándékoztak birtokokat (1226, 1230 5). Filiái: Türje, 1184 (ma is); Rajk, 1239; Mórichida, 1241 és 1251 között.”[1]
A Szent Mihály tiszteletére szentelt prépostság épületei is megépülhettek már a XII. században.
Az idők folyamán azonban több átépítésre került sor. Az épületegyüttes a XIX. század első felére nyerte el mai formáját.[2]
A mai templom titulusa Nagyboldogasszony. Híressége a Szerecsen Madonna-kép, mely 1757-ben Csehországból került a Rábaközbe.[3]
„A prépostságot II. József feloszlatta, majd 1802-ben I. Ferenc szervezte újjá, így aztán az új prépostnak, Harsányi Istvánnak a csornai mellett a horpácsi préposti címet is sikerült megőriznie.”[4]

Szent Mihály képe szoborként és címerábrázolásként is több helyen díszíti a templomot és a prépostság épületét.
A műlapon bemutatott címer a 85. sz főút mentén lévő bejárati kapu fölött látható.
A templom és épületegyüttes felújításakor, 2021-ben restaurálták.
A címer jobb oldalán látható Szent Mihály ábrázolás a szentélyben látható kőcímerrel mutat erős hasonlóságot.[5]
A címer másik pajzsában Mária felirat és az alsó részében Mária oltalmát keresők elmosódott ábrázolását látni.[6]
Források:
[1] A premonteri apátság története: https://csorna50.hu/index.php/varos/varostortenet/varoskep
[2] Templom és rendtörténet: http://www.opraem.hu/apatsagi-templom-csorna.html
[3] Sopron és környéke műemlékei (Akadémiai kiadó, Budapest 1953.)
[4] Megszentelt kövek:
https://www.arcanum.com/hu/online-kiadvanyok/SzazMagyarFalu-szaz-magyar-falu-1/sopronhorpacs-ECBC/megszentelt-kovek-EF2E/
[5] Szent Mihály címer:
https://archivum.mtva.hu/photobank/item/MTI-FOTO-djdJT0dBRExydTJmdHV3Mk5HUzZlL1dpUlZpZUUvTEZEZ2JGdlBER1d0ND0
[6] Köpenyes Madonna: http://lexikon.katolikus.hu/K/K%C3%B6penyes%20Madonna.html

Bertha János műlapja

Tagi gyűjteményben
Önálló címerek

Cím alapján hasonló

Normál és archív fotók

"Csornai Premontrei Prépostság címere" c. alkotás fotói

Település
Csorna
Feltöltő
Azonosító
442281
Feltöltve
2021.05.16. 18:56
EXIF információk...
NIKON CORPORATION / NIKON D7200
ƒ9/1 • 1/320 • 35mm • ISO100

Felhasználási jogok
Nevezd meg! - Ne változtasd! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Bertha János 21.05.16. 18:56

"Csornai Premontrei Prépostság címere" c. alkotás fotói

Település
Csorna
Feltöltő
Azonosító
442282
Feltöltve
2021.05.16. 18:56
EXIF információk...
NIKON CORPORATION / NIKON D7200
ƒ10/1 • 1/400 • 52mm • ISO100

Felhasználási jogok
Nevezd meg! - Ne változtasd! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Bertha János 21.05.16. 18:56

"Csornai Premontrei Prépostság címere" c. alkotás fotói

Település
Csorna
Feltöltő
Azonosító
442278
Feltöltve
2021.05.16. 18:56
EXIF információk...
NIKON CORPORATION / NIKON D7200
ƒ63/10 • 1/640 • 240mm • ISO100

442279
Feltöltve
2021.05.16. 18:56
EXIF információk...
NIKON CORPORATION / NIKON D7200
ƒ63/10 • 1/800 • 195mm • ISO100

Felhasználási jogok
Nevezd meg! - Ne változtasd! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Bertha János 21.05.16. 18:56

"Csornai Premontrei Prépostság címere" c. alkotás fotói

Település
Csorna
Feltöltő
Azonosító
442277
Feltöltve
2021.05.16. 18:56
EXIF információk...
NIKON CORPORATION / NIKON D7200
ƒ63/10 • 1/640 • 58mm • ISO100

Felhasználási jogok
Nevezd meg! - Ne változtasd! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Bertha János 21.05.16. 18:56

"Csornai Premontrei Prépostság címere" c. alkotás fotói

Település
Csorna
Feltöltő
Azonosító
442286
Feltöltve
2021.05.16. 18:58
EXIF információk...
NIKON CORPORATION / NIKON D7200
ƒ63/10 • 1/640 • 240mm • ISO100

Felhasználási jogok
Nevezd meg! - Ne változtasd! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Bertha János 21.05.16. 18:58

"Csornai Premontrei Prépostság címere" c. alkotás fotói

Település
Csorna
Feltöltő
Azonosító
442276
Feltöltve
2021.05.16. 18:56
EXIF információk...
NIKON CORPORATION / NIKON D7200
ƒ9/1 • 1/320 • 32mm • ISO100

Felhasználási jogok
Nevezd meg! - Ne változtasd! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Bertha János 21.05.16. 18:56

"Csornai Premontrei Prépostság címere" c. alkotás fotói

Település
Csorna
Feltöltő
Azonosító
442280
Feltöltve
2021.05.16. 18:56
EXIF információk...
NIKON CORPORATION / NIKON D7200
ƒ8/1 • 1/250 • 18mm • ISO100

Felhasználási jogok
Nevezd meg! - Ne változtasd! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Bertha János 21.05.16. 18:56

"Csornai Premontrei Prépostság címere" c. alkotás fotói

Település
Csorna
Feltöltő
Azonosító
442283
Feltöltve
2021.05.16. 18:56
EXIF információk...
NIKON CORPORATION / NIKON D7200
ƒ9/1 • 1/320 • 18mm • ISO100

Felhasználási jogok
Nevezd meg! - Ne változtasd! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Bertha János 21.05.16. 18:56

Adalék vagy máshol

"Csornai Premontrei Prépostság címere" c. alkotás fotói

Település
Csorna
Feltöltő
Azonosító
442285
Feltöltve
2021.05.16. 18:58
Képinfó
Adalék
EXIF információk...
NIKON CORPORATION / NIKON D7200
ƒ71/10 • 1/800 • 110mm • ISO100

Felhasználási jogok
Nevezd meg! - Ne változtasd! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Bertha János 21.05.16. 18:58

"Csornai Premontrei Prépostság címere" c. alkotás fotói

Település
Csorna
Feltöltő
Azonosító
442284
Feltöltve
2021.05.16. 18:58
Képinfó
Adalék
EXIF információk...
NIKON CORPORATION / NIKON D7200
ƒ10/1 • 1/400 • 44mm • ISO100

Felhasználási jogok
Nevezd meg! - Ne változtasd! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Bertha János 21.05.16. 18:58
Összesen 11 fotó

Műlap története

23.01.18. 07:55
A "Csornai Premontrei Prépostság címere" műlapon jóváhagyásra került egy szerkesztés
22.02.15. 08:03
Bertha János publikálta "Csornai Premontrei Prépostság címere" c. műlapját
Ebben a listában időrendi csökkenő sorrendben nyomon követheted a műlap változásait, bővüléseit és minden lényeges eseményét. Ez a publikus lista minden látogatónk számára elérhető.