Jáki templom másolatának szobrai

Budapest, XIV. kerület, Vajdahunyadvár
További képek a Fotólistában

Budapest
XIV. kerület, Vajdahunyadvár
A Jáki templom másolatának épületén

Neszták Béla
2009.04.12. 12:04
Épületdíszek, de a húsvéti hangulat képviselői is lehetnek
ATTILA SISKOVITS
2011.11.07. 12:49
"Martinelli Antal szobrász és festő: Rimaszombatban látta meg a napvilágot, Bécsi tanulmányai után Münchenben, Berlinben és Brüsszelben dolgozott. 1880-ban tért haza szülővárosába, majd Kassára költözött, s felvidéki templomok részére festett oltárképeket. 1882-ben Szegény legény a csárdában című gipszszobrát kiállították a Műcsarnokban. Ő készítette a budapesti Városligetban, a Vajdahunyadvárban álló `jáki kápolna` homlokzati szobrait. Budapesten hunyt el 1917. augusztus 8-án."
Forrás:http://mult-kor.hu/cikk.php?id=15641
Csuhai István
2014.02.26. 10:58
Az 1896-ra efemer anyagokból megépített világkiállítási helyszín, a Történelmi Főcsoport újraépítéséről 1899-ben született döntés. A románkori tömb az első változathoz és az 1904-re elkészült gótikus-reneszánsz-barokk csoporthoz (a Mezőgazdasági Múzeum mai épületéhez) hasonlóan Alpár Ignác tervezése, 1908-ra készült el. A templom alaprajza a lébényi templomét, főhomlokzata és bejárati kiképzése a jáki templomét utánozza. A díszítő szobrok apa és fia, Martinelli Antal és az akkor pályakezdő Martinelli Jenő munkáját dicsérik. Felszentelésére 1915-ben került sor, azóta használják egyházi célokra.
Források:
http://www.templom.hu/phpwcms/index.php?id=14,503,0,0,1,0

Blogbejegyzések a műlapról
A Vajdahunyadvár titkai
Fovarosi.blog.hu blogja @ 2020.11.08. 11:50
Van két rész a városligeti Vajdvahunyadváron, aminek a megfejtését keresem.

Kapcsolódó
Apostolszobrok

Cím alapján hasonló

"Jáki templom másolatának szobrai" c. alkotás fotói Budapest településről

Krisztus és tizenkét apostola
Feltöltő
Azonosító
16625
Feltöltve
2009.04.18. 10:50

Felhasználási jogok
Nincs engedély

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt?

Neszták Béla 09.04.18. 10:50
Krisztus és tizenkét apostola

"Jáki templom másolatának szobrai" c. alkotás fotói Budapest településről

Feltöltő
Azonosító
16654
Feltöltve
2009.04.18. 14:13

Felhasználási jogok
Nincs engedély

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt?

Neszták Béla 09.04.18. 14:13

"Jáki templom másolatának szobrai" c. alkotás fotói Budapest településről

Árpád-házi Szent Erzsébet
Feltöltő
Azonosító
16623
Feltöltve
2009.04.18. 10:40

Felhasználási jogok
Nincs engedély

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt?

Neszták Béla 09.04.18. 10:40
Árpád-házi Szent Erzsébet

"Jáki templom másolatának szobrai" c. alkotás fotói Budapest településről

Kámzsás barát
Feltöltő
Azonosító
16622
Feltöltve
2009.04.18. 10:39

Felhasználási jogok
Nincs engedély

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt?

Neszták Béla 09.04.18. 10:39
Kámzsás barát

"Jáki templom másolatának szobrai" c. alkotás fotói Budapest településről

Apostol
Feltöltő
Azonosító
16335
Feltöltve
2009.04.12. 11:50

Felhasználási jogok
Nincs engedély

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt?

Neszták Béla 09.04.12. 11:50
Apostol

"Jáki templom másolatának szobrai" c. alkotás fotói Budapest településről

Márk apostol
Feltöltő
Azonosító
16336
Feltöltve
2009.04.12. 11:53

Felhasználási jogok
Nincs engedély

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt?

Neszták Béla 09.04.12. 11:53
Márk apostol

"Jáki templom másolatának szobrai" c. alkotás fotói Budapest településről

Madonna a kisdeddel
Feltöltő
Azonosító
16338
Feltöltve
2009.04.12. 11:56

Felhasználási jogok
Nincs engedély

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt?

Neszták Béla 09.04.12. 11:56
Madonna a kisdeddel

"Jáki templom másolatának szobrai" c. alkotás fotói Budapest településről

Apostol
Feltöltő
Azonosító
16339
Feltöltve
2009.04.12. 11:57

Felhasználási jogok
Nincs engedély

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt?

Neszták Béla 09.04.12. 11:57
Apostol

"Jáki templom másolatának szobrai" c. alkotás fotói Budapest településről

Szent Asztrik
Feltöltő
Azonosító
16624
Feltöltve
2009.04.18. 10:47

Felhasználási jogok
Nincs engedély

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt?

Neszták Béla 09.04.18. 10:47
Szent Asztrik

"Jáki templom másolatának szobrai" c. alkotás fotói Budapest településről

Szent István király
Feltöltő
Azonosító
16340
Feltöltve
2009.04.12. 11:58

Felhasználási jogok
Nincs engedély

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt?

Neszták Béla 09.04.12. 11:58
Szent István király

"Jáki templom másolatának szobrai" c. alkotás fotói Budapest településről

Feltöltő
Azonosító
16657
Feltöltve
2009.04.18. 14:17

Felhasználási jogok
Nincs engedély

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt?

Neszták Béla 09.04.18. 14:17

"Jáki templom másolatának szobrai" c. alkotás fotói Budapest településről

Feltöltő
Azonosító
16656
Feltöltve
2009.04.18. 14:16

Felhasználási jogok
Nincs engedély

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt?

Neszták Béla 09.04.18. 14:16

"Jáki templom másolatának szobrai" c. alkotás fotói Budapest településről

Feltöltő
Azonosító
16655
Feltöltve
2009.04.18. 14:14

Felhasználási jogok
Nincs engedély

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt?

Neszták Béla 09.04.18. 14:14

"Jáki templom másolatának szobrai" c. alkotás fotói Budapest településről

A jáki templom főbejáratának utánérzetét őrző szörnyek egyike.
Feltöltő
Azonosító
99715
Feltöltve
2011.11.13. 13:31
EXIF információk...
NIKON CORPORATION / NIKON D700
ƒ80/10 • 1/500 • ISO400

Felhasználási jogok
Nincs engedély

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt?

ATTILA SISKOVITS 11.11.13. 13:31
A jáki templom főbejáratának utánérzetét őrző szörnyek egyike.

"Jáki templom másolatának szobrai" c. alkotás fotói Budapest településről

Feltöltő
Azonosító
124499
Feltöltve
2012.11.13. 20:37
EXIF információk...
NIKON CORPORATION / NIKON D700
ƒ90/10 • 1/1000 • ISO200

Felhasználási jogok
Nincs engedély

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt?

ATTILA SISKOVITS 12.11.13. 20:37

"Jáki templom másolatának szobrai" c. alkotás fotói Budapest településről

A bélletes főkapu részlete.
Feltöltő
Azonosító
100585
Feltöltve
2011.11.24. 03:29
EXIF információk...
NIKON CORPORATION / NIKON D700
ƒ90/10 • 1/800 • ISO200

Felhasználási jogok
Nincs engedély

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt?

ATTILA SISKOVITS 11.11.24. 03:29
A bélletes főkapu részlete.

"Jáki templom másolatának szobrai" c. alkotás fotói Budapest településről

Feltöltő
Azonosító
124500
Feltöltve
2012.11.13. 20:40
EXIF információk...
NIKON CORPORATION / NIKON D700
ƒ90/10 • 1/500 • ISO200

Felhasználási jogok
Nincs engedély

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt?

ATTILA SISKOVITS 12.11.13. 20:40

"Jáki templom másolatának szobrai" c. alkotás fotói Budapest településről

Feltöltő
Azonosító
124510
Feltöltve
2012.11.13. 21:18
EXIF információk...
NIKON CORPORATION / NIKON D700
ƒ90/10 • 1/1250 • ISO200

Felhasználási jogok
Nincs engedély

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt?

ATTILA SISKOVITS 12.11.13. 21:18

"Jáki templom másolatának szobrai" c. alkotás fotói Budapest településről

Feltöltő
Azonosító
134541
Feltöltve
2013.03.27. 00:37
EXIF információk...
EASTMAN KODAK COMPANY / KODAK CX7525 ZOOM DIGITAL CAMERA
ƒ56/10 • 1/750

Felhasználási jogok
Nincs engedély

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt?

H.István 13.03.27. 00:37

"Jáki templom másolatának szobrai" c. alkotás fotói Budapest településről

Feltöltő
Azonosító
435650
Feltöltve
2021.03.07. 18:29
EXIF információk...
NIKON / COOLPIX P900
ƒ32/10 • 1/1600 • 4.3mm • ISO100

Felhasználási jogok
Nincs engedély

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Dénes Ildikó 21.03.07. 18:29

"Jáki templom másolatának szobrai" c. alkotás fotói Budapest településről

Feltöltő
Azonosító
435651
Feltöltve
2021.03.07. 18:29
EXIF információk...
NIKON / COOLPIX P900
ƒ32/10 • 1/1600 • 5.9mm • ISO100

Felhasználási jogok
Nincs engedély

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Dénes Ildikó 21.03.07. 18:29

"Jáki templom másolatának szobrai" c. alkotás fotói Budapest településről

Feltöltő
Azonosító
435652
Feltöltve
2021.03.07. 18:29
EXIF információk...
NIKON / COOLPIX P900
ƒ45/10 • 1/1250 • 26.8mm • ISO100

435653

435654
Feltöltve
2021.03.07. 18:29
EXIF információk...
NIKON / COOLPIX P900
ƒ40/10 • 1/1600 • 22.3mm • ISO100

435655

435656
Feltöltve
2021.03.07. 18:29
EXIF információk...
NIKON / COOLPIX P900
ƒ40/10 • 1/640 • 22.3mm • ISO100

Felhasználási jogok
Nincs engedély

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Dénes Ildikó 21.03.07. 18:29

"Jáki templom másolatának szobrai" c. alkotás fotói Budapest településről

Feltöltő
Azonosító
435657
Feltöltve
2021.03.07. 18:29
EXIF információk...
NIKON / COOLPIX P900
ƒ35/10 • 1/1250 • 13.4mm • ISO100

Felhasználási jogok
Nincs engedély

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Dénes Ildikó 21.03.07. 18:29

"Jáki templom másolatának szobrai" c. alkotás fotói Budapest településről

Feltöltő
Azonosító
435658
Feltöltve
2021.03.07. 18:32
EXIF információk...
NIKON / COOLPIX P900
ƒ50/10 • 1/1000 • 62.5mm • ISO100

Felhasználási jogok
Nincs engedély

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Dénes Ildikó 21.03.07. 18:32

"Jáki templom másolatának szobrai" c. alkotás fotói Budapest településről

Feltöltő
Azonosító
467424
Fotózva
2005. november
Feltöltve
2021.11.10. 09:08
EXIF információk...
Canon / Canon PowerShot A75
ƒ28/10 • 1/100 • 5.4mm

Felhasználási jogok
Nevezd meg! - Ne add el! - Ne változtasd! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

HLT 21.11.10. 09:08
2005. november

"Jáki templom másolatának szobrai" c. alkotás fotói Budapest településről

Feltöltő
Azonosító
469485
Fotózva
2011. március
Feltöltve
2021.11.23. 19:55
EXIF információk...
SONY / DSC-H10
ƒ80/10 • 1/250 • 9mm • ISO125

Felhasználási jogok
Nincs engedély

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

TundeK62 21.11.23. 19:55
2011. március

"Jáki templom másolatának szobrai" c. alkotás fotói Budapest településről

Feltöltő
Azonosító
469486
Fotózva
2011. március
Feltöltve
2021.11.23. 19:55
EXIF információk...
SONY / DSC-H10
ƒ80/10 • 1/320 • 6.3mm • ISO125

Felhasználási jogok
Nincs engedély

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

TundeK62 21.11.23. 19:55
2011. március
Összesen 31 fotó

Műlap története

4 perce
2 új fotót töltöttem a "Jáki templom másolatának szobrai" műlaphoz!
14 napja
1 új fotót töltöttem a "Jáki templom másolatának szobrai" műlaphoz!
03.07. 18:32
1 új fotót töltöttem a "Jáki templom másolatának szobrai" műlaphoz!
03.07. 18:29
8 új fotót töltöttem a "Jáki templom másolatának szobrai" műlaphoz!
20.10.20. 17:25
Megérintettem a "Jáki templom másolatának szobrai" alkotást!
20.09.06. 09:45
A főszerkesztők Példás műlapnak szavazták meg a "Jáki templom másolatának szobrai" feltöltésünket!
19.02.20. 18:00
Megérintettem a "Jáki templom másolatának szobrai" alkotást!
18.10.30. 12:13
Megérintettem a "Jáki templom másolatának szobrai" alkotást!
14.02.26. 13:56
A "Jáki templom másolatának szobrai" műlapon jóváhagyásra került egy szerkesztés.
14.02.26. 13:53
A "Jáki templom másolatának szobrai" műlapon jóváhagyásra került egy szerkesztés.
13.03.27. 00:37
1 új fotót töltöttem a "Jáki templom másolatának szobrai" műlaphoz!
12.11.13. 21:18
1 új fotót töltöttem a "Jáki templom másolatának szobrai" műlaphoz!
12.11.13. 20:40
1 új fotót töltöttem a "Jáki templom másolatának szobrai" műlaphoz!
12.11.13. 20:37
1 új fotót töltöttem a "Jáki templom másolatának szobrai" műlaphoz!
11.11.24. 03:29
1 új fotót töltöttem a "Jáki templom másolatának szobrai" műlaphoz!
11.11.13. 13:31
1 új fotót töltöttem a "Jáki templom másolatának szobrai" műlaphoz!
09.11.07. 07:34
A "Jáki templom másolatának szobrai" műlapon jóváhagyásra került egy szerkesztés.
09.04.12. 12:04
Neszták Béla publikálta "Jáki templom másolatának szobrai" c. műlapját!
Ebben a listában időrendi csökkenő sorrendben nyomon követheted a műlap változásait, bővüléseit és minden lényeges eseményét. Ez a publikus lista minden látogatónk számára elérhető.